Élő
Labdarúgó NB I
4 perce

A Kisvárda megszerezte a vezetést az MTK ellen – percről percre

A várdaiak négy vesztes meccs után szereznének pontot a fővárosi kék-fehérek ellen.

A kisvárdai Lippai Tibor már tudja, milyen az „igazi” gól

„Az MTK ellen beérném azzal, hogy gyengébb teljesítménnyel ugyan, de szerezzük meg a három pontot.”
Labdarúgó NB I
7 órája

A diagnózis: túlsúlyos volt a pesti futball! – íme, az NB I 3. fordulójának válogatottja

Huszonhárom év a korkülönbség a fordulóban gólt szerző Dzsudzsák Balázs és Somogyi Tamás között.
Labdarúgó NB I
7 órája

Bagi Ádám: Megérte az autó hátsó ülésén leckét írni

„Bizakodó vagyok a hétvégi mérkőzés előtt, hiszen kifejezetten jó formában, jó hangulatban várjuk.”
Labdarúgó NB I
10 órája

Bódog Tamás: Néhány játékos nem hozta azt a teljesítményt, amire egyébként képes lenne

A Vasast irányító Erős Gábor szerint csapata nem ijedt meg a vendégek agresszív letámadásától, ez volt a győzelem egyik kulcsa.
Labdarúgó NB I
11 órája

Öt gól, két kapufa és egy piros lap – képekben a Vasas–Nyíregyháza bajnoki

Izgalmas mérkőzés végén az angyalföldiek örülhettek.
Labdarúgó NB I
19 órája

A Veszprém és az Aramis is kiütötte ellenfelét a futsal NB I-ben

A Berettyóújfalu odahaza ikszelt a DEAC-cal, a Nyíregyháza kikapott a Nyírbátor vendégeként.
Labdarúgó NB I
21 órája

Kovácsréti duplázott volt csapata ellen, a Vasas fordulatos meccsen győzte le a Nyíregyházát

Hiába a Szpari szerzett vezetést, pont nélkül maradt, ráadásul az egyik gólszerzőjét ki is állították.
Labdarúgó NB I
22 órája

Bejelentette Modou Lamin Marong szerződtetését az ETO

A 195 centiméter magas csatár bejelentése adminisztratív okok miatt csúszott.
Labdarúgó NB I
22 órája

Fradiváros: az FTC utóellenőrzési kérelmekkel fordult a sportért felelős Belügyminisztériumhoz

„A kapott támogatásokat a támogatott tevékenység megvalósítása során a kormányhatározatokban meghatározott támogatás céljával összhangban használtuk fel.”
Labdarúgó NB I
23 órája

Svájci center érkezett az ETO FC-hez – hivatalos

A 22 éves támadó 25 meccsen öt kanadai pontot termelt belga klubjában.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:38

Már kétszer annyi győzelme van a Fradinak, mint az Újpestnek – jön a 248. bajnoki derbi

2017 óta most fordul elő először, hogy a két csapat találkozója előtt a lila-fehérek megelőzik a táblázaton a zöld-fehéreket.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:49

Elkészült a labdarúgó NB I 9. és 10. fordulójának pontos időrendje

Az MLSZ közölte: a következő lépésben véglegessé válik az idei összes forduló menetrendje.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:23

Paksról érkezett hátvéd Diósgyőrbe – hivatalos

A 25 esztendős játékos az idény végéig erősíti a borsodiakat.
Labdarúgó NB II
Tegnap, 13:57

Furcsa pillanat Miriuta László múltjából: két meccsre belilult a zöld

Interjú a Fradiban és az Újpestben is játszó válogatott labdarúgóval.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:51

Még három játékos érkezését jelentheti be az ETO FC

Gambiai támadóval, kolumbiai középpályással és egy csatárral válhat teljessé a győri keret.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:38
Labdarúgó NB I
2013.09.11. 22:44

Videó: súlyos kihagyások az MTK-nál, így nyert a DVTK

Ahogy arról már beszámoltunk, a labdarúgó Ligakupa csoportkörének második fordulójában a DVTK 3–1-re legyőzte az MTK-t. Most nézze meg a találkozó összefoglalóját!
Labdarúgó NB I
2013.09.11. 21:20

Ligakupa: Futács debütált, Gera betalált, nyert a DVTK

A DVTK hazai pályán 3–1-re legyőzte az MTK-t a labdarúgó Ligakupa A-csoportjának második fordulójában. A diósgyőrieknél bemutatkozott az Angliából érkező Futács Márkó, Bacsa Patrik duplázott és betalált Debreceni András is. A vendégek szépítő találatát Gera Dániel szerezte.
Labdarúgó NB I
2013.09.11. 20:51

Ligakupa: Dombi gólt szerzett, a DVSC nyert Kövesden

A DVSC-Teva 2–0-ra győzött a Mezőkövesd Zsóry otthonában a labdarúgó Ligakupa B-csoportjának második fordulójában. A Loki rutinos játékosa, Dombi Tibor révén szerzett vezetést, majd a végeredményt Alekszandar Trninics állította be, szabadrúgásból.
Labdarúgó NB I
2013.09.11. 19:48

Ligakupa: kikapott az Újpest, az ETO ismét remekelt

A Kecskemét nyerte a lila-fehérek csatáját, a Honvéd egy ötössel küldte haza a Ceglédet.
Labdarúgó NB I
2013.09.11. 19:48

Videó: Diallo „szokásos” ollózós gólja a Fradiban

Ahogy arról már beszámoltunk, a Ferencváros a labdarúgó Ligakupa csoportkörének második fordulójában 4–1-re legyőzte a Tatabányát. Most megtekintheti a találkozó összefoglalóját is, benne Ulysse Diallo ollózós góljával, amiről a szerzője azt mondta, hazájában folyton ilyeneket lőtt...
Labdarúgó NB I
2013.09.11. 19:28

Ligakupa: légiósai góljaival nyert a Kaposvár Zalaegerszegen

A Kaposvári Rákóczi 3–0-ra nyert Zalaegerszegen a labdarúgó Ligakupa H-csoportjának 2. fordulójában, ezzel a kvartett élére állt. A vendégek góljait Luka Dominic, Lucas és Bojan Vrucina szerezte.
Labdarúgó NB I
2013.09.11. 19:28

FTC: Libanonban is folyton ilyen gólokat lőttem - Diallo

Moniz szerint nem voltak stabilak, míg a Tatabánya edzője elégedett volt játékosaival.
Labdarúgó NB I
2013.09.11. 18:53

Ligakupa: Mateos első-, Diallo bombagólja - Fradi-siker

Bár a Tatabánya megszerezte a vezetést, a Ferencváros fordított a Ligakupa-csoportkör második fordulójának mérkőzésén – a zöld-fehérek az F-csoportban 1–0-s hátrány után 4–1-re győztek. David Mateos első gólját szerezte a Fradiban, míg Diallo egészen fantasztikus, ollózós gólt lőtt a meccsen.
Labdarúgó NB I
2013.09.11. 18:51

Ligakupa: a Balmaz három, a Lombard két góllal győzött.

A Balmazújváros 3–0-ra nyert a Nyíregyháza vendégeként a labdarúgó Ligakupa B-csoportjának 2. fordulójában. A G-csoportban a Lombard Pápa hazai pályán 2–0-s győzelmet aratott a Haladás ellen.
Labdarúgó NB I
2013.09.11. 18:25

Ligakupa: négyet vágott a PAFC és a Szolnok

A Puskás Akadémia 4–2-re, a szolnokiak 4–0-ra nyertek • A Dunaújváros és a Kozármisleny 1–1-re végzett.
Labdarúgó NB I
2013.09.11. 18:03

Ligakupa: kétgólos pécsi siker a Siófok otthonában

A Pécsi MFC 2–0-ra nyert a Siófok otthonában a Ligakupa csoportkörének második fordulójában. A gólokat Miroszlav Grumics és Pölöskey Péter szerezte.
Labdarúgó NB I
2013.09.11. 16:56

Ligakupa: Tatabánya-Fradi élőben az NSO-n

Szerdán több mérkőzést is rendeznek a labdarúgó Ligakupa csoportkörében. A címvédő Ferencváros – miután az első körben igencsak megizzadt a Sopron ellen – most az NB II-es Tatabányával találkozik, amely a Győri ETO elleni kiütéses vereséggel kezdte a sorozatot. Kövesse a találkozót folyamatosan frissülő cikkünk segítségével!
Labdarúgó NB I
2013.09.11. 16:55

A korai sokkra kiütéssel reagált a Ferencváros

A címvédő már a 2. percben hátrányban volt, ám fordított • Mateos megszerezte első FTC-gólját.
Labdarúgó NB I
2013.09.11. 12:19

Ligakupa: pályán az FTC, a DVTK, az ETO és a DVSC is - program

A keddi két meccs után a nagyüzem ma következik a labdarúgó Ligakupában. A DVTK–MTK és a Tatabánya–Ferencváros meccset a Sport Televízió élőben közvetíti. A szerdai játéknapon pályára lép még többek között a Győri ETO és a DVSC-Teva is.
Labdarúgó NB I
2013.09.11. 09:40

Győri ETO: Tarmo Kink a télen visszatérhet Olaszországba

A magyar válogatott ellen kedden gólt szerző Tarmo Kink észt újságíróknak arról beszélt, hogy a téltől ismét Olaszországban folytathatja a pályafutását. A Győri ETO légiósának szavaiból úgy tűnik, nem valószínű, hogy tavasztól is a zöld-fehérek mezében játszik majd.
Labdarúgó NB I
2013.09.11. 09:14

Paks: a klub is bejelentette Horváth Gábor szerződtetését

A labdarúgó NB I-ben szereplő MVM Paks a hivatalos Facebook-oldalán megerősítette a Nemzeti Sport tegnapi értesüléseit: Horváth Gábor aláírt a tolnaiakhoz.

2712

/

5339