Bátran kezdi a második félidőt a Kisvárda. És meg is van az eredménye...
57'
Herc lő messziről, pont középre ment – Demjén fogta.
55'
Melnik esett el Armalas mellett a tizenhatoson belül, nem ért büntetőt – és nem is volt az.
53'
VEZET A KISVÁRDA! Labdaszerzés után Matanovics felgyorsított, nagyon könnyedén megverte Zeljkovicot, aki szabálytalanul sem tudta szerelni, majd higgadtan gurított a hosszú alsó sarokba. 0–1
51'
Kerezsi beívelésére lépett ki a kapujából Popovics.
51'
Ez már sokkal jobb kísérlet volt! Nyers a tizenhatos előteréből lőtt, a jobb alsót vette célba, nem sokat tévedett.
50'
Herc 22 méteres lövése jócskán elment a jobb sarok mellett.
48'
A kék-fehérek hazai mérlege 2 győzelem, 1 vereség, a szabolcsiak idegenbeli teljesítménye pedig 50 százalékos (1 diadal, 1 kudarc).
46'
Jordanov helyett pedig Bíró Bence jött ki a második félidőre.
46'
Kettőt cserélt a szünetben a Kisvárda: Ésik helyett Szikszai folytatja.
Veszélyesebben játszik az MTK, a Kisvárda gyakorlatilag semmi veszélyt nem jelentett az első félidőben a hazai kapura. Nincs nagy iram, kevés a helyzet is.
45+2'
Ennyi volt az első félidő. Egyelőre nincs gól a Hungária körúton.
45+1'
Jurek fejelt még egyet, de nagyon-nagyon kapu fölé.
45+1'
Egy perc lesz a hosszabbítás, minimum.
45'
Lippai és Kovács fejelt össze, a várdai játékosnak fájt jobban.
44'
Nagy Krisztián jobbról élesen középre lőtte a labdát, erőből, mindenki lemaradt róla.
42'
Kerezsi lövése lepattan a blokkról, majd Bognár beemelt labdája pontatlan.
40'
Megnézték, nincs tizenegyes.
39'
Megnézi azért a VAR, hogy nem ért-e büntetőt az eset.
38'
Zeljkovic esett el a várdai tizenhatos vonalán, reklamálnak a hazai szurkolók, de mutatja Derdák, hogy mehet tovább.
37'
Jurek tartotta meg a labdát, majd a tizenhatoson kívülről lőtt, de nem volt benne erő.
36'
Nincs nagy iram a mérkőzésen, helyzet sem nagyon akad – volt viszont már egy-két szép támadás.
35'
Bognárnak készítették le lövésre a labdát, ami középre tartott, így Popovicsnak könnyű dolga volt.
Kovács maradt lent a földön Matanovics megmozdulása után – túlságosan magasra emelte a lábát, amivel fejen találta a hazai játékost.
30'
Nagy hazai helyzet maradt ki! Nagyon szépen kombinált az MTK a várdai tizenhatos előtt, végül Nyers került helyzetbe a jobb oldalon, akinek a rövidbe tartó lövését kiütötte Popovics.
29'
Kovács beadása Nyers felé szállt, de előtte kilépett a kapujából Popovics és leszedte a labdát a magasból.
28'
Szépen építette fel támadását a Kisvárda, de Matanoviccsal szemben jól védekezett Kovács Patrik.
26'
Matanovics bal lábas lövését fogta vetődve Demjén – nem volt nehéz dolga, mert nem ment sarokra.
25'
Herc balról középre lőtt labdáját fogta meg Demjén.
24'
Nyers kerülhetett volna helyzetbe, tologatta, tologatta, a lövését végül az előtte okosan hátráló Chlumecky blokkolta.
22'
A Kisvárda döntetlenre hozta a legutóbbi 2 bajnokiját és mivel előtte 2-szer kikapott, már 4 bajnoki óta képtelen győzni, ami egálban a leghosszabb nyeretlenségi széria most az NB I-ben.
19'
Demjén lépett ki egészen messzire a kapujából, és rúgta ki a labdát a mezőnybe – a közönségtől tapsot kapott a megmozdulásért.
18'
Ésik csapta be Varjut, majd indult meg a tizenhatos felé, Armalas azonban megállította.
16'
Melnik beívelt labdája után felszabadított az MTK védelme.
13'
A felfutó Varju látványos esernyővel csapta be védőjét, a középre tett labdát végül felszedte Popovics.
12'
Zeljkovic volt szabálytalan a félpályánál Mbockkal szemben, villan az első sárga lap.
11'
Jurek bal oldali szögletét fejelte ki a várdai védelem.
9'
Nagy MTK-lehetőség! Bognár távoli, lapos lövését kiütötte Popovics, a kipattanót Nyers nem tudta a kapuba juttatni.
8'
A MTK 3 forduló óta nem veszített (1 győzelem, 2 döntetlen), hármas holtversenyben a legtöbb gólt (13) érte el a mezőnyben, ezek több mint a felét Jurek Gábor szállította, aki 7 találatával vezeti a góllövőlistát.
7'
Kovács Patrik bal oldali beadása után Kerezsi fejelt 11 méterről, de nem találta el jól a labdát.
4'
Amikor az MTK volt a házigazda, a legutóbbi 3 alkalommal hazai siker született, viszont 2023-ig NB I-es meccsen a szabolcsiak egyszer sem kaptak ki a kék-fehérek otthonában: 3-szor ikszeltek, 4-szer pedig nyerni tudtak, ebből egyszer-egyszer a jelenlegi vezetőedzőjükkel, Supka Attilával.
Rögtön meg is volt az első kísérlet, Herc pattogós lövése gurult el a bal sarok mellett.
Elkezdődött a mérkőzés. Az MTK indította útjára a labdát.
Egyperces gyászszünettel kezdődik a mérkőzés Martos Győző emlékére.
A csapatok már a pályán. Kékben játszik az MTK, fehérben a Kisvárda.
Derdák Marcell lesz a mérkőzés játékvezetője, a két partjelző Kóbor Péter és Szert Balázs. A tartalék játékvezető Hanyecz Bence, a VAR-szobában Antal Péter, Garai Péter és Dobos Dávid tevékenykedik.
Eddig 15-ször találkoztak az NB I-ben, és bár a közelmúltban a fővárosiak az eredményesebbek, összességében még mindig a szabolcsiak állnak jobban a párharcban, hiszen a mérleg 5 MTK-győzelem, 3 döntetlen, 7 Kisvárda-siker. A gólátlag alacsony, csupán 2.3/mérkőzés.
Köszöntjük kedves olvasóinkat! Az NB I 7. fordulójában az MTK a Kisvárdát fogadja az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. A mérkőzés 17.30-kor kezdődik. Tartsanak velünk!
Bátran kezdi a második félidőt a Kisvárda. És meg is van az eredménye...
Herc lő messziről, pont középre ment – Demjén fogta.
Melnik esett el Armalas mellett a tizenhatoson belül, nem ért büntetőt – és nem is volt az.
VEZET A KISVÁRDA! Labdaszerzés után Matanovics felgyorsított, nagyon könnyedén megverte Zeljkovicot, aki szabálytalanul sem tudta szerelni, majd higgadtan gurított a hosszú alsó sarokba. 0–1
Kerezsi beívelésére lépett ki a kapujából Popovics.
Ez már sokkal jobb kísérlet volt! Nyers a tizenhatos előteréből lőtt, a jobb alsót vette célba, nem sokat tévedett.
Herc 22 méteres lövése jócskán elment a jobb sarok mellett.
A kék-fehérek hazai mérlege 2 győzelem, 1 vereség, a szabolcsiak idegenbeli teljesítménye pedig 50 százalékos (1 diadal, 1 kudarc).
Jordanov helyett pedig Bíró Bence jött ki a második félidőre.
Kettőt cserélt a szünetben a Kisvárda: Ésik helyett Szikszai folytatja.
Folytatjuk!
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
Veszélyesebben játszik az MTK, a Kisvárda gyakorlatilag semmi veszélyt nem jelentett az első félidőben a hazai kapura. Nincs nagy iram, kevés a helyzet is.
Ennyi volt az első félidő. Egyelőre nincs gól a Hungária körúton.
Jurek fejelt még egyet, de nagyon-nagyon kapu fölé.
Egy perc lesz a hosszabbítás, minimum.
Lippai és Kovács fejelt össze, a várdai játékosnak fájt jobban.
Nagy Krisztián jobbról élesen középre lőtte a labdát, erőből, mindenki lemaradt róla.
Kerezsi lövése lepattan a blokkról, majd Bognár beemelt labdája pontatlan.
Megnézték, nincs tizenegyes.
Megnézi azért a VAR, hogy nem ért-e büntetőt az eset.
Zeljkovic esett el a várdai tizenhatos vonalán, reklamálnak a hazai szurkolók, de mutatja Derdák, hogy mehet tovább.
Jurek tartotta meg a labdát, majd a tizenhatoson kívülről lőtt, de nem volt benne erő.
Nincs nagy iram a mérkőzésen, helyzet sem nagyon akad – volt viszont már egy-két szép támadás.
Bognárnak készítették le lövésre a labdát, ami középre tartott, így Popovicsnak könnyű dolga volt.
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
Kovács maradt lent a földön Matanovics megmozdulása után – túlságosan magasra emelte a lábát, amivel fejen találta a hazai játékost.
Nagy hazai helyzet maradt ki! Nagyon szépen kombinált az MTK a várdai tizenhatos előtt, végül Nyers került helyzetbe a jobb oldalon, akinek a rövidbe tartó lövését kiütötte Popovics.
Kovács beadása Nyers felé szállt, de előtte kilépett a kapujából Popovics és leszedte a labdát a magasból.
Szépen építette fel támadását a Kisvárda, de Matanoviccsal szemben jól védekezett Kovács Patrik.
Matanovics bal lábas lövését fogta vetődve Demjén – nem volt nehéz dolga, mert nem ment sarokra.
Herc balról középre lőtt labdáját fogta meg Demjén.
Nyers kerülhetett volna helyzetbe, tologatta, tologatta, a lövését végül az előtte okosan hátráló Chlumecky blokkolta.
A Kisvárda döntetlenre hozta a legutóbbi 2 bajnokiját és mivel előtte 2-szer kikapott, már 4 bajnoki óta képtelen győzni, ami egálban a leghosszabb nyeretlenségi széria most az NB I-ben.
Demjén lépett ki egészen messzire a kapujából, és rúgta ki a labdát a mezőnybe – a közönségtől tapsot kapott a megmozdulásért.
Ésik csapta be Varjut, majd indult meg a tizenhatos felé, Armalas azonban megállította.
Melnik beívelt labdája után felszabadított az MTK védelme.
A felfutó Varju látványos esernyővel csapta be védőjét, a középre tett labdát végül felszedte Popovics.
Zeljkovic volt szabálytalan a félpályánál Mbockkal szemben, villan az első sárga lap.
Jurek bal oldali szögletét fejelte ki a várdai védelem.
Nagy MTK-lehetőség! Bognár távoli, lapos lövését kiütötte Popovics, a kipattanót Nyers nem tudta a kapuba juttatni.
A MTK 3 forduló óta nem veszített (1 győzelem, 2 döntetlen), hármas holtversenyben a legtöbb gólt (13) érte el a mezőnyben, ezek több mint a felét Jurek Gábor szállította, aki 7 találatával vezeti a góllövőlistát.
Kovács Patrik bal oldali beadása után Kerezsi fejelt 11 méterről, de nem találta el jól a labdát.
Amikor az MTK volt a házigazda, a legutóbbi 3 alkalommal hazai siker született, viszont 2023-ig NB I-es meccsen a szabolcsiak egyszer sem kaptak ki a kék-fehérek otthonában: 3-szor ikszeltek, 4-szer pedig nyerni tudtak, ebből egyszer-egyszer a jelenlegi vezetőedzőjükkel, Supka Attilával.
Rögtön meg is volt az első kísérlet, Herc pattogós lövése gurult el a bal sarok mellett.
Elkezdődött a mérkőzés. Az MTK indította útjára a labdát.
Egyperces gyászszünettel kezdődik a mérkőzés Martos Győző emlékére.
A csapatok már a pályán. Kékben játszik az MTK, fehérben a Kisvárda.
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
A Kisvárda kezdőcsapata:
Az MTK kezdőcsapata:
A mérkőzést az M4 Sport is élőben közvetíti.