
Kézilabda
4 órája
Megvan a férfi kéziválogatott kerete az olaszok elleni felkészülési mérkőzésre
Bánhidi Bence és Máthé Dominik újra tagja a húsz főt tartalmazó névsornak.
Női kézilabda BL: megvan, mikor kezd az FTC és a DVSC a nyolcaddöntőben
Szikora Melinda: Előbb a bajnokság, majd a kupa, aztán meglátjuk, a Fradival mit tudunk kezdeni
Fodor Csenge megerősítette: addig nem lesz válogatott, amíg Golovin Vlagyimir a szövetségi kapitány
NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2025–2026

Az idény végén visszavonul Szikora Melinda – hivatalos
„Ma már békével tudom kimondani: mindent odaadtam, ami bennem volt. Nincs bennem hiányérzet. Csak hála.”
Kézilabda
2026.02.24. 16:27

Az MKSZ közleményben tudatta: lezártnak tekinti a Fodor Csenge-ügyet
„A vb idején a televízió képernyőjén többször is megjelent, amint a lelátón követte a brazil válogatott mérkőzéseit Németországban, miközben a magyar csapat Hollandiában játszott.”
Kézilabda
2026.02.23. 12:54

„A hallgatás itt véget ért” – Fodor Csenge reagált Golovin nyilatkozatára
„A döntésem kizárólag egy emberi probléma következménye! (...) Ez az eset nem úgy jelent meg a nyilvánosság előtt, ahogyan az a valóságban történt!”
Kézilabda
2026.02.22. 11:04

Itt a női kéziválogatott kerete a dánok elleni Eurokupa-mérkőzésekre – ezért nincs Fodor Csenge
Golovin Vlagyimir: Telefonon beszéltem vele, és elmondta, nem tervezi, hogy csatlakozzon a kerethez, mert nem érzi a bizalmat.
Kézilabda
2026.02.19. 11:50

Nagy Ilona, az olimpiai és világbajnoki bronzérmes kézilabdázó 75 esztendős
98 alkalommal lépett pályára a magyar női válogatottban.
Kézilabda
2026.01.21. 07:16

Az olaszokkal hangolódik a férfiválogatott a kézilabda-vb selejtezőjére
A magyar férfi kézilabda-válogatott Olaszországot fogadja a világbajnoki selejtezők előtti edzőtábort lezáró felkészülési mérkőzésen.
Kézilabda
2026.02.24. 11:25

Férfi kézi-vb: a második kalapból sorsolják a válogatottat – ha kijut
Ugyan még 13 hely kiadó, a nemzetközi szövetség hétfőn nyilvánosságra hozta a kalapbeosztást
Kézilabda
2026.02.09. 17:54

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről
A férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya értékelte a kontinenstornán történteket.
Kézilabda
2026.02.03. 15:06

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben
Nagy László: A válogatott hozzáállása és teljesítménye kapcsán csak a pozitívumok jutnak eszembe.
Kézilabda
2026.02.03. 14:28

Szerbiával vagy Litvániával játszik a vb-ért a magyar férfi kéziválogatott
Májusban rendezik az oda-visszavágós párharcot, a mieink hazai pályán vívhatják meg a visszavágót.
Kézilabda
2026.01.31. 15:15
Az NSO ajánlja
FÉRFI NB I, 2025–2026
NŐI NB I, 2025–2026
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, 2025–2026
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, 2025–2026
Népszerű cikkek

Kézilabda
2012.01.14. 18:10
Női kézilabda NB I: sima váci siker a Kiskunhalas ellen
A Vác hazai pályán simán, 14 góllal legyőzte a Kiskunhalast a női kézilabda NB I szombati játéknapján.

Kézilabda
2012.01.14. 13:36
Férfi kézilabda Eb: szombat este már Újvidéken a magyar válogatott
Szombat délután kel útra, és este már Újvidéken, a férfi kézilabda Európa-bajnokság C-csoportjának helyszínén tréningezik a magyar válogatott.

Kézilabda
2012.01.14. 12:48
Férfi kézilabda: március elsején vonul börtönbe Pásztor István
Március elsején vonul börtönbe Pásztor István, a Balatonfüred kézilabdázója, akit halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt jogerősen nyolc hónap szabadságvesztésre ítélt tavaly novemberben a bíróság.

Kézilabda
2012.01.14. 09:55
Ők 18-an: akikért érdemes Újvidék felé venni az irányt - a magyar válogatott
A Mocsai-csapat posztról posztra: balkezesekben nem lesz hiány, de a cél az elegy összevegyítése áprilisra.

Kézilabda
2012.01.13. 17:08
Férfi kézilabda: határátlépési információk a szerbiai Eb-re utazóknak
A vasárnap kezdődő férfi kézilabda Európa-bajnokságra a magyar rendőrség a röszkei határátkelőn lehetővé teszi a Magyarországról Szerbiába csoportosan utazók számára a külön sávon történő beutazást. A könnyített határátlépés érdekében a határon a buszok vezetői fokozottan figyeljék a rendőri jelzéseket – figyelmeztet a Magyar Kézilabda-szövetség közleménye.

Kézilabda
2012.01.13. 14:53
Férfi kézilabda: 25 és 30 éves „meglepetés” a francia Eb-keretben
Kijelölte a szerbiai Európa-bajnokságra utazó 17 fős keretét Claude Onesta, a francia férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A keretben a francia sajtó Kevynn Nyokast és Grégoire Detrez-t nevezi meglepetésnek. Előbbi 25 éves, és a jobb oldalon bevethető szélsőként, valamint átlövőként is, míg utóbbi 30 esztendős, és Cédric Sorhaindo, illetve Bertrand Gille mellett alighanem a harmadik számú beálló lesz.

Kézilabda
2012.01.13. 13:28
Eb-körkép: favoritok ellen a Mocsai-csapat, nagy hiányzók, olimpiai fókusz
Magyar szempontból sok múlhat már a nyitómeccsen is, miközben nagy harc várható a selejtezős helyekért.

Kézilabda
2012.01.13. 10:41
Férfi kézilabda: Katzirz Dávid maradt ki a 18 fős Eb-keretből
Pénteken edzéssel és videóelemzéssel készül tovább a válogatott, amely szombaton utazik Újvidékre.

Kézilabda
2012.01.13. 09:34
Videó: Mocsai szerint az eksztázis meghozhatja az eredményt az Eb-n
Mocsai Lajos, a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya a Bahrein elleni utolsó felkészülési mérkőzést követően nyilatkozott az NSO Tv-nek a szerbiai Európa-bajnoksággal kapcsolatos várakozásairól. Tudja, hogy nem lesz könnyű dolga a nemzeti csapatnak, de egyik találkozóra sem állnak majd ki feltett kézzel, és úgy érzi, a várhatóan több ezres magyar szurkolótábor okozta eksztázis meg kell, hogy hozza a megfelelő motivációt és ambíciót a játékosoknál, amely segíti a kellő eredmények elérését.

Kézilabda
2012.01.12. 22:38
Férfi kézilabda: a franciák Párizsban néggyel nyertek a norvégok ellen
A hét végén kezdődő szerbiai férfi kézilabda Európa-bajnokságra készülő címvédő francia válogatott a párizsi Bercy-sportcsarnokban 13–13-as félidőt követően 28–24-re nyert Norvégia ellen.

Kézilabda
2012.01.12. 21:21
Kézilabda: Éles József korosztályos csapatot irányít a mini Eb-n
A hét végén kezdődő, szerbiai férfi kézilabda Európa-bajnokság egyik felvezető programjaként korosztályos tornát rendeznek Belgrádban. A magyar színek képviseletében utazó együttes edzője a korábbi világválogatott, Éles József lesz.

Kézilabda
2012.01.12. 21:04
Videó: Ennél jobbak leszünk, de nagyon oda kell figyelni - Császár
A magyar férfi kézilabda-válogatott tízgólos győzelmet aratott Bahrein felett az Európa-bajnokság előtti utolsó felkészülési találkozón. A meccs után Császár Gábor, Tatai Péter és Mikler Roland nyilatkozott az NSO Tv-nek. Császár szerint a fáradtság miatt döcögősen indult az összecsapás, de ennél csak jobbak lesznek, de nagyon oda kell figyelni.

Kézilabda
2012.01.12. 20:48
Férfi kézilabda: éjjel vagy péntek reggel dönt a stáb a keretszűkítésről
Csak ma éjjel, vagy pénteken reggel dönt arról a magyar férfi kézilabda-válogatott szakmai stábja, élén Mocsai Lajos szövetségi kapitánnyal, hogy a most még tizenkilenc fős Eb-keretből ki lesz az az egy játékos, aki végül nem utazik el a számunkra hétfőn kezdődő szerbiai kontinensbajnokságra. Legjobbjaink ma Szegeden felkészülés mérkőzésen 34–24-re győztek Bahrein ellen.

Kézilabda
2012.01.12. 19:41
Férfi kézilabda: Fazekasék a szegedi búcsúban bedarálták Bahreint
A magyar férfi kézilabda-válogatott Szegeden felkészülési mérkőzésen biztosan, tíz góllal nyert Bahrein ellen. A nyitány a vendégeké volt, nehezen pörögtünk fel, de a 10. perctől már egyértelműen a mi akaratunk érvényesült. A félidőre ötgólos előnyre tettünk szert, hogy a második felvonásban lendületünkből semmit sem veszítve felőröljük a fáradó riválist. Mocsai Lajos szövetségi kapitány együttese szombaton utazik a szerbiai Eb-re, először vasárnap edz, majd hétfőn az oroszok ellen első csoportmérkőzésén lép pályára.

Kézilabda
2012.01.12. 19:33
Fazekasék a szegedi búcsúban bedarálták Bahreint
Tíz perc után átvettük az irányítást, onnantól kezdve csak a különbség volt kérdéses. Magyarország–Bahrein 34–24

Kézilabda
2012.01.12. 17:56
A szakértő szerint bravúr lenne a továbbjutás a csoportból
A Svájcban dolgozó magyar edző, Csordás Zoltán szerint a spanyolok és a dánok szoríthatják meg a franciákat.
1897
/
2785
















