Kézilabda
2016.02.09. 19:30

Férfi kézi: a Pick győzelemmel hangolt Ortegáék ellen

A Mol-Pick Szeged 38–30-ra győzött hazai pályán a Balmazújváros ellen a férfi kézilabda NB I keddi mérkőzésén.
Kézilabda
2016.02.09. 11:32

Női kézi BL: Ennél már csak jobb lehet – Szucsánszki

Eduarda Amorim, a Győri Audi ETO KC, illetve Szucsánszki Zita, az FTC-Rail Cargo Hungaria klasszisa volt a Sport TV Harmadik Félidő című hétfői műsorának vendége. A Fradi irányítója szerint hozniuk kell a Bajnokok Ligája középdöntőjében a hátra levő két hazai meccsüket, és akkor meglehet a második hely, a negyeddöntőben pedig elkerülné a Győrt, így megmarad az esély arra, hogy két magyar csapat legyen a budapesti final fourban.
Kézilabda
2016.02.09. 10:18

Női kézi: Susann Müller beperelte a Győri ETO-t

A német jobbátlövő szerint jogtalanul mondtak fel neki 2015 áprilisában.
Kézilabda
2016.02.08. 21:27

Női kézilabda: Elek a támadásokért, Martín a védekezésért felel majd

A Győr edzője szerint egy-két hét alatt nem tudnak csodát tenni, de fontosnak tartják, hogy megváltoztassák a játékosok mentalitását.
Kézilabda
2016.02.08. 18:12

Férfi kézi: a Barcelonában folytatja az Eb-gólkirály

A nyártól a Barcelona férfi kézilabdacsapatában folytatja pályafutását Valero Rivera Folch, a januári Európa-bajnokság gólkirálya.
Kézilabda
2016.02.08. 14:18

Női kézi: kilenc klubból 28 fő Elek és Martín első keretében

A Győrből hat, a Fradiból tizenegy játékos kerettag • Márciusban kétszer játszunk a lengyelekkel.
Kézilabda
2016.02.08. 14:13

Női kézilabda: útjára indult az új BL-trófea

Az érdeklődés miatt a szervezők újabb szektorokat nyitottak meg a négyes döntőre.
Kézilabda
2016.02.08. 14:02

Női kézi BL: ezt vajon hogyan úszta meg piros nélkül Cvijics? – videó

A Buducsnoszt szerb beállója alkarral esett norvég ellenfele nyakának, két percet kapott.
Kézilabda
2016.02.08. 13:01

Férfi kézi: a Vardar elviszi a Kiel vb-aranyérmes spanyolját

A következő idényben a Vardar Szkopje légiósa lesz a spanyolok világbajnok (2013) kézilabdázója, Joan Canellas, aki a német Kielt hagyja el a macedón klub kedvéért. A marca.com úgy tudja, hogy a napokban a hivatalos bejelentésre is sort keríthetnek a felek.
Kézilabda
2016.02.08. 11:17

Férfi kézi: hét éve gyászol Veszprém, Cozmára emlékeznek

Február 8-a gyásznap a veszprémi kézilabdában. Hét éve vesztette életét Marian Cozma, a Veszprém román válogatott légiósa. Azóta minden évben megemlékeznek az egykori kiválóságról.
Kézilabda
2016.02.08. 10:06

Női kézi BL: Grimsbö, Mörk és a Fradi-verő a hétvége legjobbja

A legszebb gólok közül a Győr és a Fradi kapujában is kikötött egy-egy. Mörk-gól lett a legszebb.
Kézilabda
2016.02.07. 19:42

Férfi kézi NB I: az Eger Dobó vezérletével nyert Super Bowlt

Az Eger 30–29-re nyert otthon a PLER ellen, míg a Komló 25–19-re múlta felül a Gyöngyöst szintén hazai pályán a férfi kézilabda NB I 20. fordulójában. Az Orosháza–Balatonfüred mérkőzés döntetlennel végződött, a Szeged pedig simán nyert Vácon.
Kézilabda
2016.02.07. 18:54

Női kézi BL: a Podgorica tíz góllal nyert Dániában

A Buducsnoszt Podgorica 28–18-ra győzött a Midtjylland otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjében,
Kézilabda
2016.02.07. 17:35

Kézilabda: negyedszer tartottak emléktornát Érden

Vasárnap immár negyedik alkalommal rendezték meg az érdi Treff sportcentrumban a Nyitrai Tamás kézilabda emléktornát. A súlyos betegségben fiatalon elhunyt szakember tiszteletére megtartott négycsapatos tornát a Ráckeresztúr nyerte meg.
Kézilabda
2016.02.07. 13:33

Férfi kézi: mit keresett a kieli légiós Szkopjéban? – fotó

A THW Kiel férfi kézilabdacsapatának spanyol válogatott irányító-átlövőjét, Joan Canellast Szkopjéban kapták lencsevégre, amint a Vardar elöljárójának társaságában nézte a női csapat Sävehof elleni Bajnokok Ligája-mérkőzését.
Kézilabda
2016.02.06. 20:42

Női kézi NB I: többi érdi gól, mint amennyi Siófokon született

Az Érd hazai pályán 37–30-ra legyőzte az MTK-t a női kézilabda NB I 17. fordulójának szombati játéknapján. A Dunaújváros négy góllal nyert Vácon, a Békéscsaba otthon megverte a Mosonmagyaróvárt, míg a Siófok és a DVSC meccsén (18–17) összesen 35 gól született – kevesebb, mint amennyit az Érd szerzett.

1276

/

2806