
Labdarúgó NB I
49 perce
Kis Károly visszatért legnagyobb sikerei helyszínére
A szakember mostantól Pakson Haraszti Zsolt ügyvezető közvetlen segítőjeként tevékenykedik, elsődleges feladata a játékosmegfigyelés és a szakmai döntések előkészítése.

Fókuszban a fiatalok: Jurek Gábor a hajrában beállva is bizonyított
Három gólnál és két gólpassznál tart tavasszal az NB I-ben Jurek Gábor, a 28. forduló legjobb fiatalja.
Labdarúgó NB I
17 órája

„Van még öt bajnokink, mindent bele kell adnunk” – Kártik Bálint a Kazincbarcika kiesési gondjairól
„Az biztos, hogy mindent beleadtam az idényben, a bajnokság befejezése után pedig kiderül, tartogat-e számomra valamit a nyár…”
Labdarúgó NB I
19 órája

Szerződést bontott portugál szélsőjével az Újpest – hivatalos
Iuri Medeiros tavaly nyáron érkezett a Hapoel Beer-Sevától, ám a tavaszi szezonban nem lépett pályára.
Labdarúgó NB I
20 órája

Húszévesnek érzi magát a sérüléssel bajlódó Lenzsér Bence
Hetekre elveszítette egyik legjobb formában lévő védőjét a Paksi FC, s még az is elképzelhető, hogy már március 20-án véget ért az idény a játékos számára.
Labdarúgó NB I
23 órája

Esélylatolgatás: hasonlóan nehéz az ETO és a Ferencváros sorsolása a bajnokság végéig
A Győr öt, az FTC hat meccs megnyerésére került újabb bajnoki aranyérmétől – mindkét csapat sorsolását megvizsgáltuk, és különböző szempontok alapján ötös skálán osztályoztuk a nehézségét.
Labdarúgó NB I
2026.04.08. 09:00

Május 3-án meccsel egymással az Újpest és az FTC – a 31. és a 32. forduló programja
A DVSC és az ETO FC április 25-én, vasárnap játszik.
Labdarúgó NB I
2026.04.07. 17:50

Az Újpest játékosa 25 évesen felhagyott a profi futballal – magyar tehetségeket segítene külföldi szerződéshez
Kovács Dominik nemrég még játszott a Ferencváros ellen, most pedig már Tuboly Máté lehetséges angliai szerződéséről tárgyal, de Bárány Donátnak is segíthet.
Labdarúgó NB I
2026.04.07. 17:30

Íme, a 28. NB I-es forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál
Lapunknál a ferencvárosi Marius Corbu lett a forduló legjobb játékosa.
Labdarúgó NB I
2026.04.07. 10:55

A vehemensebb Fradi-edző, Robbie Keane húzásai jöttek be
Az élvonal csodacsapata lett a harmadik helyen álló ZTE; Vitális Milán szerint bajnok lehet az ETO.
Labdarúgó NB I
2026.04.07. 09:48

„Az első félidőben nem játszottunk jól” – Robbie Keane a DVSC elleni győzelemről
Sergio Navarro gratulált a zöld-fehéreknek, Bódog Tamás szerint a Nyíregyháza megérdemelte volna a döntetlent az ETO FC ellen.
Labdarúgó NB I
2026.04.06. 07:54

Sok helyzet, de csak egy gól: az ETO tovább küzd a bajnoki címért, újra élre állt
A győriek harmadszor is 1–0-ra győzték le a szabolcsiakat, Benbuali tizenegyese döntött.
Labdarúgó NB I
2026.04.05. 21:30

Corbu duplájával nyert a Ferencváros Debrecenben
Ebben a párosításban harmadszor is az idegenben játszó csapat nyert, vége a hajdúságiak ötmeccses veretlenségi sorozatának.
Labdarúgó NB I
2026.04.05. 18:54

Nebojsa Vignjevics: Az utolsó hét-nyolc percben minden összedőlt...
Hornyák Zsolt: A hajrában aktívabbak voltunk, és Esiti kiválását követően jobban tudtuk bontani a DVTK védelmét, a végén pedig összejött a győzelem.
Labdarúgó NB I
2026.04.05. 17:56

Elaltatta magát a DVTK, a Puskás Akadémia a hajrában fordított Miskolcon
Véleményes tizenegyesből szerezte meg a győztes gólt Nagy Zsolt, a Diósgyőr így nem tudta csökkenteni hátrányát a már bennmaradást érő helyen álló MTK-val szemben.
Labdarúgó NB I
2026.04.05. 16:28

Női NB I: megosztozott a pontokon a Honvéd és az Újpest
Az 1–1-es végeredmény már az első negyedórában kialakult.
Labdarúgó NB I
2026.04.05. 15:13
Még több NB I
Kis Károly visszatért legnagyobb sikerei helyszínére
Gyász: elhunyt a szegedi labdarúgás meghatározó alakja
DVSC: Bárány Donátra műtét és hosszabb kihagyás vár
Népszerű cikkek
Révész Attila bírózott, Nuno Campos a szurkolókat dicsérte a ZTE–Kisvárda bajnoki után
Hajszán Gyula: Az ETO megérdemelten lehet bajnok
A Loki–Fradi rangadón az aranyérem sorsa is tét

A DVTK középpályása Puskás Akadémia elleni sikert és bennmaradást kívánt születésnapjára
Az elöző 90 percben ennyien voltunk a -on
19 062
Köszönjük!

Labdarúgó NB I
2004.12.27. 20:16
Furulyás János ezúttal helyre teszi Pintér Attilát
"Először is tudni kell, én voltam a szószólója annak, hogy Pintér Attila az Üllői útra kerüljön. Jól ismertem már játékoskorából, tudtam, hogy öntörvényű ember..."

Labdarúgó NB I
2004.12.27. 19:00
Teremgála: jobb gólkülönbséggel első a Debrecen

Labdarúgó NB I
2004.12.27. 18:00
Teremgála: Détáriék győzelme az öregfiúk tornáján

Labdarúgó NB I
2004.12.27. 15:47
Teremgála: a Loki nyerte a keleti rangadót

Labdarúgó NB I
2004.12.26. 20:47
Aki már zenélni tud <br>a labdával
Boldogok lehetnek a Loki-szurkolók: csapatukban egy futballzseni játszik.

Labdarúgó NB I
2004.12.26. 20:42
Újabb kiszemelt Komlón

Labdarúgó NB I
2004.12.26. 20:40
Kapus nélkül Hévíz?

Labdarúgó NB I
2004.12.26. 20:37
Székesfehérvár: Diadora-kupa

Labdarúgó NB I
2004.12.26. 20:34
Levezető edzések Szegeden

Labdarúgó NB I
2004.12.26. 20:31
Gyepes Gábor Brazíliában pihen Leandróval

Labdarúgó NB I
2004.12.26. 20:28
Fradi: erdélyi kirándulás előtt
A szovátai magaslati edzőtábort követően Afrikába vagy Ázsiába utazhat a bajnokcsapat.

Labdarúgó NB I
2004.12.26. 20:25
Kiderült, érdemes fiatalítani
A rutinos játékosok közül Illés még úgy is tud segíteni, hogy már kevesebbet vállal. Csatár- poszton szűkös volt az állomány, egy vérbeli góllövővel jobb lett volna az ősz.

Labdarúgó NB I
2004.12.26. 20:21
Már nem haragszik <br>a Fradira
Az utóbbi fél évben egyetlen vezető sem érezte fontosnak, hogy megkérdezze, nem tudnánk-e utólag békében megegyezni - kesereg Pintér.

Labdarúgó NB I
2004.12.26. 20:14
Kiéhezett drukkerek, figyelem: következik a nagy focicsata!
A két ünnep közé eső időszak legnagyobb hazai sporteseményének ad otthont ma délután a debreceni Főnix-csarnok. A DVSC vezetősége nyolccsapatos futballtornát rendez, a bevételt az utánpótlásra fordítják.

Labdarúgó NB I
2004.12.24. 00:42
Karácsony 2004
Néha egy kis nyugi is kellRátgéber László Pécsett maradna, mert egy Euroliga-arannyal még tartozik a városnakFutócsúcsok és csúcsborokA bikavéréről híres borász egyben többszörös veterán triatlonbajnokA kedvenc pillanatokLapunk fotósai válogattak legszebb idei fényképeik közül
4814
/
5264








