Labdarúgó NB I
20 perce

Milánó után Angyalföldön is kétgólos győzelmet aratott a Ferencváros

A Vasas sokáig jól tartotta magát, de a zöld-fehérek kétszer ezúttal is betaláltak, kapujukat pedig megőrizték a góltól.

Két gól a szünet körül és egy piros lap a Szpari és az ETO meccsén – képgaléria

Hős Zsombor az első félidő ráadásában szerzett vezetést a hazaiaknak, Viktor Djukanovics egyenlített a második játékrész elején.
Labdarúgó NB I
2 órája

Az Újpest sem állíthatta meg a lendületben lévő Debrecent

A hajdúságiak sorozatban a negyedik bajnokijukat is megnyerték, és visszavágtak a lila-fehéreknek az augusztusi vereségért.
Labdarúgó NB I
3 órája

Döntetlent játszott Nyíregyházán, nem előzte vissza a Puskás Akadémiát az ETO FC

Hős gólját Djukanovics egyenlítette ki, a címvédő Gavrics kiállítása miatt tíz emberrel fejezte be a meccset.
Labdarúgó NB I
5 órája

Már nem Supka Attila a Kisvárda vezetőedzője – hivatalos

Ez a második edzőváltás az idényben, korábban Pinezits Máté munkáját köszönte meg az MTK.
Labdarúgó NB I
9 órája

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

KEZDÉS: 19.00. Az Európa-ligában az AC Milant is legyőző Ferencváros érkezik vasárnap este az Illovszky-stadionba.
Labdarúgó NB I
9 órája

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Kanta József nem telhetetlen, Maurizio Jacobacci megmagyarázta Csontos Dominik lecserélését, Babó Levente nehéz két hétről beszélt. Mestermérlegek.
Labdarúgó NB I
13 órája

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

„Egyszer elszakadt nála a cérna, néztünk is az öltözőben, hogy ilyet is tud…”
Labdarúgó NB I
14 órája

Fázós este, könyökös és egy gól a Kisvárda–PAFC bajnokin – galéria

A Puskás Akadémia 1–0-ra nyert Kisvárdán.
Labdarúgó NB I
23 órája

Gyász: elhunyt Rothermel Ádám háromszoros magyar bajnok, olimpiai ezüstérmes labdarúgó

A Tatabánya és az Újpest egykori kapusának búcsúztatásáról később adnak tájékoztatást.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 21:06

Három pontot szerzett Kisvárdán, és a tabella élére állt a Puskás Akadémia

A válogatott keretbe bekerülő Lukács Dánielt sérülés miatt le kellett cserélni, a helyére beálló Urho Nissilä szerezte a felcsútiak gólját.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 20:42

Nadrághúzás a sorfalban az MTK–Kispest-Honvéd bajnokin – galéria

A legjobb képek a 2–2-re végződött mérkőzésből.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:14

Az edzőváltáson áteső MTK kétgólos hátrányból mentett pontot a Kispest-Honvéd ellen

Komáromi György mindkét kapuba betalált, ismét döntetlent játszott egymással a két fővárosi csapat.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:36

Bognár György: Pető Milán másképp rúgja a szabadokat, mint én

Filipe Celikkaya szerint egy gyermeteg hibával esélyt adtak a Paksnak, de úgy érzi, előtte ellenük szabálytalankodtak.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:42

Nehezen nyert a Ferencváros, de vezeti a női labdarúgó NB I tabelláját

A felcsúti rangadót az ETO nyerte meg, az Újpest hat góllal verte meg a DVTK-t.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:59

Pető Milán szabadrúgásgóljaival nyert a Paks

A Zalaegerszeg a hetedik idegenbeli mérkőzését is elveszítette a mostani idényben.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:22
Labdarúgó NB I
2024.05.16. 11:47

„Ez volt életem legfontosabb gólja” – Papp Kristóf az FTC elleni győztes kupadöntő után

„Biztos készültek erre a figurára, de talán a vége felé már nekik is lankadt a figyelmük.”
Labdarúgó NB I
2024.05.16. 09:44

„Megnyerhettük volna, magunkat hibáztathatjuk” – Varga Ádám az FTC vesztes kupadöntője után

„Dühítő, hogy szinte ugyanolyan gólt kaptunk, mint decemberben is Pakson a bajnokságban.”
Labdarúgó NB I
2024.05.16. 08:18

Szappanos: Varga Barna a 11-es előtt rám nézett, és mondtam neki, hogy ma nem rúgod be!

Pedig a Ferencváros csatára már hétfőn megkérdezte a Paks kapusát, hova fog vetődni.
Labdarúgó NB I
2024.05.16. 08:12

Végh Gábor: Tíz éve nem hittem volna, hogy idáig jutunk

A Magyar Kupa-győzelem, a nemzetközi kupaszereplés és az új stadion is mérföldkő a ZTE életében, a felsőházi tagság és a nézőszám emelése még a további célok között szerepel.
Labdarúgó NB I
2024.05.15. 22:56

„Fő célunk a következő idényben is a bennmaradás lesz...” – Bognár György az MK-győzelem után

„Sokan örültek velünk, de tudom, az ország másik fele szomorú, mert a Ferencvárosnak drukkolt.”
Labdarúgó NB I
2024.05.15. 22:39

Szappanos Péter: Ez minden futballista álma...

Kubatov Gábor: Elismerésünk a paksiaké, fantasztikusan küzdöttek. Sokkal kisebb költségvetésből, magyar játékosokkal érték el a sikert, és ne feledjük, a bajnokságban is szorongattak bennünket.
Labdarúgó NB I
2024.05.15. 22:14

Hosszabbításban legyőzte a Ferencvárost, története során először Magyar Kupa-győztes a Paks

Nem tudta kihasználni helyzeteit és emberelőnyét az FTC – a Paks a kétszer tizenöt perc során nyert, MK-rekordot jelentő 51 900 néző előtt.
Labdarúgó NB I
2024.05.15. 20:01

Sportrádió: a Puskás Akadémia igazgatója szerint a felcsúti a legstabilabb csapat az FTC mellett

A sportszakember a napokban felröppent sajtóhírekre is reagált, miszerint a 20 éves román játékos a kiszemelt.
Labdarúgó NB I
2024.05.15. 18:22

Magyar Kupa: itt vannak a döntő kezdőcsapatai

Vécseivel a kispadon kezd a Paks; Dibusz, Kodro, Zachariassen és Ramírez is a cseresorban a Fradinál.
Labdarúgó NB I
2024.05.15. 17:25

Angol csapatokkal küzd a Puskás Akadémia a 20 éves román szélső játékjogáért – sajtóhír

Ionut Cojocarut a Farul idei legígéretesebb tehetségének tartják.
Labdarúgó NB I
2024.05.15. 15:59

Magyar Kupa: a Mol szerint telt ház lehet az FTC–Paks döntőn

KEZDÉS: 19.30. Soha még ennyien nem voltak kíváncsiak az idén 111 éves sorozat fináléjára.
Labdarúgó NB I
2024.05.15. 12:00

Drazsics nem megy Újpestre, szaúdi és thaiföldi ajánlata is van

Az NB I-ből a DVSC érdeklődéséről is hallani, de a játékos még nem döntötte el, hol folytatja.
Labdarúgó NB I
2024.05.15. 10:52

Magyar Kupa: kilencedszer duplázhat az FTC, a Paks lehet az első Tolna vármegyei győztes

Ha negyvenezernél többen látogatnak ki a Puskás Arénába, megdőlhet a kupa történetének eddigi nézőcsúcsa.
Labdarúgó NB I
2024.05.15. 09:07

„Karrierem legfontosabb mérkőzése előtt állok” – Varga Ádám, az FTC kapusa

A budapesti zöld-fehérek kedd délután a klub népligeti bázisán edzettek, a paksiak pedig a Puskás Arénában.
Labdarúgó NB I
2024.05.15. 08:51

Fontos a Kisvárda Jasmin Mesanovicnak

A bosnyák válogatott támadó szívesen segítené klubját a minél előbbi visszajutásban.
Labdarúgó NB I
2024.05.15. 08:42

Papp Kristóf szerint itt tényleg bármi megtörténhet

„Most egészséges vagyok, harmincegy évesen pályafutásom egyik, ha nem a legfontosabb meccse előtt állok.”

395

/

5363