Labdarúgó NB I
5 órája

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

A fiatal támadó középpályás már két kanadai pontnál jár az NB I-ben.

Elkészült a Mol Magyar Kupa második fordulójának menetrendje

A mérkőzéseket augusztus 21. és 23. között rendezik meg.
Labdarúgó NB I
20 órája

Skribek Alen távozik a ZTE-től – hivatalos

A támadó az azeri Neftciben folytatja pályafutását.
Labdarúgó NB I
23 órája

Az utolsó percben szerezte a tizenhat éves középpályás a győztes gólt a női NB I-ben

Tamás Eszter néhány percet töltött a pályán, de ez is elég volt a Videoton középpályásának.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:31

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Forrt a levegő a keleti rangadón, amelynek végén Bódog Tamás, a nyíregyháziak vezetőedzője egy elmaradt kiállítást kért számon a játékvezetőn.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

A 21 éves támadó gólpasszal mutatkozott be a DVSC-ben.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:53

A bunkerből a Fáy utcába – interjú Koszta Márkkal

A rutinos támadónak a Vasas a tizenegyedik csapata.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:55

Nem lesznek ott az MTK drukkerei az Újpest elleni meccsen

A Megyeri úton sorra kerülő bajnokira csak a vendégszurkolók válthatnak jegyet.
Labdarúgó NB I
2026.08.10. 22:22

Boszniában folytatja a volt FTC-, ZTE- és DVTK-középpályás – hivatalos

Anderson Esiti a Borac Banja Lukához szerződött.
Labdarúgó NB I
2026.08.10. 21:13

Fontos intelem az Újpesttől az MTK elleni hazai bajnoki előtt

A mérkőzésre csak a vendégszurkolók válthatnak jegyet, és nem ajánlott trükközni sem.
Labdarúgó NB I
2026.08.10. 16:30

Újabb játékost jelentett be a Zalaegerszeg – hivatalos

Már tavaly is adódott lehetőség Tiago Penalba megszerzésére.
Labdarúgó NB I
2026.08.10. 13:56

Panamai szélsővel erősített a ZTE – hivatalos

A 18 éves labdarúgó az elmúlt hetekben hazája korosztályos válogatottját erősítette a CONCACAF-tornán.
Labdarúgó NB I
2026.08.10. 10:19

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Bódog Tamás: Valóban hevesen reklamáltam, de nem mondtam semmi csúnyát. Azért kaptam sárga lapot, mert gesztikuláltam.
Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Maurizio Jacobacci: Egy-egynél mindent elkövettünk az újabb gólért, mégis mi kaptunk, de hármat cseréltünk, felfrissült a csapat, úgyhogy végül rászolgáltunk az egy pontra.
Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

A mérkőzést 10 emberrel befejező Nyíregyháza – melynek vezetőedzőjét is kiállították – csak kapufáig jutott, a Lokinak az is belefért, hogy a hajrában kihagyta a ziccereit.
Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Pető Milán és Szalai József volt eredményes a tolnaiak részéről, Somogyi Tamás egy remek lövéssel, Csontos Dominik pedig tizenegyesből talált be.
Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25
Labdarúgó NB I
2010.12.07. 16:03

Gyász: autóbalesetben elhunyt Mathesz Imre, a Vasas legendája

Kamionnal ütközött a 73. évében járó, 12-szeres válogatott, az angyalföldiekkel KK-t nyerő labdarúgó.
Labdarúgó NB I
2010.12.07. 14:43

Labdarúgás: lebontják a két és fél éve felhúzott falat a Fradinál

Elbontják azt a két és fél éve felhúzott falat, amely az Albert Stadionban elválasztja a ferencvárosi futball-szakosztályt az egyesület többi helyiségétől – döntött kedden az FTC Labdarúgó Zrt. igazgatótanácsa.
Labdarúgó NB I
2010.12.07. 13:57

Bp. Honvéd: Gary Tavars is távozott a kispesti klubtól

A Bp. Honvéd és Gary Tavars közös megegyezéssel, 2010. november 30-i hatállyal szerződést bontott – olvasható a klub hivatalos honlapján.
Labdarúgó NB I
2010.12.07. 13:49

Ferencváros: zárt kapus lesz a szerdai, Pápa elleni mérkőzés

Zárt kapus lesz a Ferencváros labdarúgócsapatának szerdai, Lombard Pápa elleni Ligakupa-mérkőzése, mert a pálya adottságai miatt a rendőrség nem tudja kellően biztosítani a helyszínt – számol be a Ferencváros hivatalos honlapja.
Labdarúgó NB I
2010.12.07. 11:36

Videoton: „Méltán kopogtatunk az európai futball ajtaján” - Mezey

Az őszi bajnok Videoton vezetőedzője, Mezey György klubja hivatalos honlapjának értékelte csapata teljesítményét, és azt is elárulta, André Alves a télen valószínűleg távozik Fehérvárról.
Labdarúgó NB I
2010.12.07. 08:13

MLSZ: Csányi Sándorék vendégül látták a lengyel szövetség vezetőit

Csányi Sándor, az MLSZ elnöke – Berzi Sándor alelnök és Vági Márton főtitkár társaságában – hétfőn a Lengyel Labdarúgó-szövetség (PZPN) vezetőit látta vendégül Budapesten. A lengyel delegáció tagja volt Gregorz Lato, a szövetség elnöke, Adam Olkowicz alelnök, illetve Michal Listkiewicz, a PZPN egykori elnöke is – adta hírül az mlsz.hu.
Labdarúgó NB I
2010.12.06. 23:13

Futsal NB I: az ETO a szünet után fordított a Ferencváros ellen

A Rába ETO a félidőben még 4–3-as hátrányban volt a Ferencváros otthonában, ám a második játékrészben fordítani tudott, így továbbra is százszázalékos mérleggel vezeti a futsal NB I tabelláját.
Labdarúgó NB I
2010.12.06. 19:56

Szivics és Pajkos sem lesz a Loki edzője

Szima Gábor szerint leginkább Herczeg Andráson múlik, hogy továbbra is a csapat élén marad-e.
Labdarúgó NB I
2010.12.06. 19:38

DVSC: Szima szerint Szivics és Pajkos sem lesz a Loki edzője

Szima Gábor szerint nincs rá esély, hogy a közeljövőben Tomiszlav Szivics vagy Pajkos János legyen a DVSC-TEVA labdarúgócsapatának vezetőedzője. A debreceni klub elnöke a csapat honlapjának azt is elmondta, leginkább Herczeg Andráson múlik, hogy jövőre is ő irányítja-e a bajnoki címvédőt.
Labdarúgó NB I
2010.12.06. 18:00

Ferencváros: Sam Stockley távozhat a télen a zöld-fehérektől

Az ulloi129.hu oldal értesülései szerint a Ferencváros labdarúgója, Sam Stockley a januári átigazolási időszakban távozik a zöld-fehérektől.
Labdarúgó NB I
2010.12.06. 16:55

DVSC: Kulcsár Tamást a héten megműtik, tavaszra teljesen felépülhet

A Debrecen labdarúgócsapatának fiatal középpályását, Kulcsár Tamást a héten meg kell műteni, de véleménye szerint a tavaszi szezon kezdetére teljesen rendbe jöhet.
Labdarúgó NB I
2010.12.06. 16:44

Ligakupa: módosult a Fradi és az MTK mérkőzésének helye és időpontja

A Magyar Labdarúgó-szövetség versenybizottsága módosította a december 8-i MTK–Vasas és Ferencváros–Lombard Pápa Ligakupa-mérkőzések kezdési időpontját és helyszínét.
Labdarúgó NB I
2010.12.06. 16:24

Szavazzon az ősz NB I-es álomcsapatára!

Olvasóink harminchárom futballistából választhatják ki a legjobbnak vélt tizenegyet.
Labdarúgó NB I
2010.12.06. 13:16

DVSC-TEVA: montenegrói középpályás érkezett próbajátékra

Új próbajátékos érkezett a DVSC-TEVA együtteséhez – adta hírül a magyar bajnok hivatalos honlapja.
Labdarúgó NB I
2010.12.06. 12:26

Ferencváros: különdíjat kapott hazájában a csapat máltai légiósa

André Schembrit, a labdarúgó NB I-ben jelenleg negyedik helyen álló Ferencváros máltai támadó középpályását különdíjjal jutalmazták hazájában, adta hírül a klub hivatalos honlapja, az ftc.hu.
Labdarúgó NB I
2010.12.06. 12:10

MTK: az időpontváltozás ellenére is ingyenes lesz a februári meccs

Bár a labdarúgó NB I 17. fordulóját végül februárra halasztották, az MTK klubvezetősége nem változtatott azon a döntésén, hogy a Budapest Honvéd elleni mérkőzést ingyen tekintsék meg a szurkolók – olvasható a klub hivatalos honlapján, az mtkhungaria.hu-n.

3777

/

5323