A bunkerből a Fáy utcába – interjú Koszta Márkkal

GALAMBOS DÁNIELGALAMBOS DÁNIEL
2026.08.11. 06:55
null
Koszta Márk (balra) az első két bajnoki fordulóban még nem talált a kapuba, a ZTE elleni 5–0-s győzelemből viszont duplával vette ki a részét (Fotó: Kovács Péter)
Nem vándormadárnak készült, mégis azzá vált, meglehet azonban, közel a harminchoz megpihen – de semmiképpen sem a gyepen. Ott nem lassít a ZTE ellen két szépségdíjas gólt szerző angyalföldi center, Koszta Márk.

– Utólag is jár a hétvégi duplájáért a gratuláció. De biztosan ballábas?
– Igen – felelte mosolyogva a „sutával” is két gólt vágó Koszta Márk. – Azért jobbal sem jövök zavarba, pláne a tizenhatoson belül nem. 

– Netán gyerekként is tudatosan gyakorolt mindkét lábával?     
– Azt azért nem. Nem is annyira jellemző rám a jobb lábbal szerzett gól, noha néhányszor sikerült már így is eredményesnek lennem, és helyzetbe kerülve ezúttal sem hezitáltam. 

– Jócskán profitálhat még abból, ha a védők nem tudják, jobbra vagy balra tolja meg a labdát.      
– Igyekszem is ezt kihasználni.

– Túlzásba ugyanakkor nem vitte a gól­örömöt korábbi klubja, a ZTE ellen. Ez alapján, ha betalál, a Honvéd, a Kisvárda és az Újpest ellen se számítsanak a Vasas-drukkerek nagy ünneplésre?     
– Ezt azért egyértelműen nem jelenteném ki. Mindegyik korábbi klubomat tisztelem, de nem egyforma a kötődésem hozzájuk. Tizennégy éves koromtól Kispesten nevelkedtem, ott mutatkoztam be a felnőttek között, bajnoki címet szereztünk, Zalaegerszegen pedig két szép évet töltöttem el. Úgy éreztem, nem illene túlzásba vinni az ünneplést. Pedig belül tényleg nagyon boldog voltam, amiért piros-kékben is megszületett az első gólom.

– Arra tud kapásból felelni, hányadik felnőttklubja a Vasas?     
– Várjunk csak! Honvéd, Kisvárda, Mezőkövesd, Újpest, ZTE, Ulszan, Torpedo Moszkva, Maccabi Bnei Raina, Volosz, Hapoel Petah Tikva, ez tíz. A Vasas a tizenegyedik.

– Nem kevés, egy egész csapatra való egylet. Feltételezzük, a futballistapalánta énje, amelyik Putnokon elkezdte rúgni a labdát, nem vándormadár életet tervezett.     
– Persze hogy nem. Azt szerettem volna, ha a lehető legmagasabb szintre sikerül eljutnom, egy topbajnokságba, ahogy a válogatottság is a vágyaim között szerepelt. Gyerekként nem látsz bele a labdarúgás valódi világába, hogy mi miért történik, amikor felnőttként ráébredsz, milyen, ér több pozitív és negatív élmény is, a lényeg, hogy fejben és lélekben is erős maradj. Szóval a valóság nem mindig egyezik a vágyakkal.

– Így sem panaszkodhat.     
– Nem is szeretnék. Sok klubban megfordultam, ami több mindenből fakad. Sokszor én kerestem az új kihívást, hogy feljebb tudjak lépni, máskor azt gondoltam, éppen hogy vissza kell lépnem egyet. Ha azt érzed, nem számítasz alapembernek, nyilván könnyebben váltasz, mint amikor folyamatosan kezdőként futballozhatsz. Tény, nem vagyok egy helyben ülő típus. Előfordult, hogy nem úgy alakult a váltás, ahogy elterveztem, máskor viszont megálltam a helyem, és azt gondolom, jellemzően jól döntöttem, amikor klubot választottam. Közel a harminchoz sok mindent mérlegel az ember, az anyagi oldal is fontossá válik, de mégiscsak a sportszakmai a lényeg, az a döntő, hol tudod a megérzésed szerint a lehető legjobb teljesítményt nyújtani. A Vasas mellett szólt, hogy a csupa honi játékossal magyar közegbe kerülhetek, valamint a klub nagyon meg akart szerezni. Ugyancsak sokat nyomott a latban, hogy tudtam, ha nem várok, és Angyalföldet választom, mindjárt a felkészülés elejétől a csapattal gyakorolhatok, amire az utóbbi négy évben egyszer volt példa, a Maccabinál. S ha a szezonstart után érkezel meg egy klubhoz, úgy ráadásul, hogy előtte egyedül edzettél, hátrányból indulsz. 

– Ha az ember túl van egy-két klubváltáson, könnyebben vág bele az újba? Valamelyest öngerjesztő folyamat ez?   
– Valószínűleg igen. Nálam az is mindig megkönnyítette a váltást, hogy nem esik nehezemre beilleszkedni, talán olyan a személyiségem, hogy könnyebben elfogadnak.

– Legutóbb a Hapoel Petah Tikvában futballozva másfajta nehézségekkel szembesülhetett, de mennyit érzékelt a háborús helyzetből, az iráni–izraeli konfliktusból?  
– Elég sokat. Főleg az első hét volt gyötrelmes. A párommal együtt felkerültünk aztán a kimenekítő járatra, de a klubbal egyeztetve újabb egy hét elteltével visszatértünk. Nagyon nagy segítség volt, hogy a kedvesem is velem tartott. Ha az otthonunkban tartózkodva szólaltak meg a légvédelmi szirénák, nem tehettünk mást, bementünk a pánikszobába. Ha az edzőközpontban tréningezve figyelmeztettek rakétatámadásra, félbeszakadt az edzés, és az ott kialakított bunkerben bújtunk el.

– Mennyire uralkodott el önben a félelem?     
– Mindig bennem volt. Az Izrael biztonságát védő „vaskupola” nagy százalékban elhárította a rakétatámadásokat, ettől még előfordult, hogy találat érte az országot. Együtt kellett élni a félelemmel, amit a helyiek nyilván másképpen kezeltek, mint mi. Pedig a háború kitöréséig nagyon jól éreztük magunkat. Feljutó csapatként közel kerültünk a felsőházi rájátszáshoz, amit utóbb ki is harcoltunk. 

– A Vasas is újonc, és ugyancsak meglehetősen jól szerepel. Miért megy ennyire újdonsült klubjának?     
– Szerintem fontos, hogy együtt maradt a feljutást kivívó mag, azt egészítjük ki néhányan az élvonalbeli tapasztalatunkkal. Tudom, hogy már a feljutó együttes is egységes volt, ezt sikerült minimum megőriznünk. Ez egy erős keret, jó a szakmai stáb, nagyszerű a háttér, szóval minden adva van a jó idényhez, persze újoncként nem szabad elfelejtenünk, az elsődleges feladatunk, hogy bent maradjunk.

LABDARÚGÓ NB I
4. FORDULÓ
Augusztus 14., péntek
17.30: Kispest-Honvéd FC–Vasas FC (Tv: M4 Sport)
Augusztus 15., szombat
16.30: Újpest FC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)
17.30: Nyíregyháza Spartacus FC–Kisvárda Master Good (Tv: M4 Sport+)
Augusztus 16., vasárnap
16.30: Debreceni VSC–ETO FC (Tv: M4 Sport)
17.30: Puskás Akadémia FC–Paksi FC (Tv: M4 Sport+)
Augusztus 17., hétfő
17.30: Zalaegerszegi TE FC–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport)

 

 

 

Legfrissebb hírek

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
16 perce

Nem lesznek ott az MTK drukkerei az Újpest elleni meccsen

Labdarúgó NB I
9 órája

Fontos intelem az Újpesttől az MTK elleni hazai bajnoki előtt

Labdarúgó NB I
15 órája

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15

Horváth Kevinnek van egy álma: jó lenne újra dobogóra állni

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:30

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:17