Videoton: „Méltán kopogtatunk az európai futball ajtaján” - Mezey

Vágólapra másolva!
2010.12.07. 11:36
Az őszi bajnok Videoton vezetőedzője, Mezey György klubja hivatalos honlapjának értékelte csapata teljesítményét, és azt is elárulta, André Alves a télen valószínűleg távozik Fehérvárról.

„A bajnokság elején kitűzött célt a csapat teljes egészében teljesítette, hiszen impozáns pontelőnnyel és a legtöbb szerzett, illetve a legkevesebb kapott góllal az első helyen zárta az őszt" – kezdte a Videoton honlapjának adott részletes értékelését Mezey György.

A szakember értékelte a játékosok teljesítményét, majd elárulta, a télen minden bizonnyal lesznek változások a klub keretében. „Alvest nagy valószínűséggel elviszik a télen, ami ellen nem is ágálhatunk, mert most annyit lehet érte kapni, amiből komoly, őt pótolni képes játékost hozhatunk. Azt is meg kell értenünk, hogy André huszonhét éves, csúcson van, most adódhat előtte olyan lehetőség, ami a következő átigazolási időszakban már nem biztos" – mondta Mezey.

A szakember elmondta, a szezon előtt érkezett svéd légiósok közül Bojan Djordjicot nem írja le, azonban Martin Mutumba nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

„Véleményem szerint méltán kopogtatunk az európai futball ajtaján. Tavasszal eldől, mennyit tudunk a vágyakból valóra váltani" – zárta gondolatait Mezey.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
19 órája

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:33

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.02. 21:54

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

Újpestről vett kölcsön középpályást a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.01.24. 15:32

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17
Ezek is érdekelhetik