Labdarúgó NB I
30 perce

„Tartom magam ahhoz, amit mondtam, és amiért kiállítottak” – négy mérkőzésre tiltották el Bódog Tamást

„Ez ugyanaz, mintha te átmész a zebrán, és egy részeg jogsi nélkül elüt, majd utána szólnak, hogy te is börtönbe kerülsz gyalogosként, mert közúti balesetben vettél részt.”

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

„A vasárnapi Debrecen–Nyíregyháza mérkőzésen hibázó játékvezetők is büntetésben részesülnek.”
Labdarúgó NB I
21 órája

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

A fiatal támadó középpályás már két kanadai pontnál jár az NB I-ben.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:00

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

„Csendben maradni és elfogadni, hogy ez a játék része? Erre nem vagyunk hajlandóak, mert amikor VAR-segítség is van, ilyen hiba nem fordulhat elő.”
Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:39

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

A Videoton, a Gázszer és az Újpest korábbi kitűnő irányítója jelenleg két szenvedélyének él, a labdarúgásnak és a lósportnak.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:40

Alexis Sánchez Montréalban folytatja, Vlahovics Isztambulba tart – ez történt kedden a transzferpiacon

Julián Álvarez megunta a várakozást, mindenképp menekülne Madridból; szinte biztosan Törökországban folytatja Romelu Lukaku.
Minden más foci
2026.08.11. 21:10

Elkészült a Mol Magyar Kupa második fordulójának menetrendje

A mérkőzéseket augusztus 21. és 23. között rendezik meg.
Labdarúgó NB I
2026.08.11. 20:40

Skribek Alen távozik a ZTE-től – hivatalos

A támadó az azeri Neftciben folytatja pályafutását.
Labdarúgó NB I
2026.08.11. 17:51

Az utolsó percben szerezte a tizenhat éves középpályás a győztes gólt a női NB I-ben

Tamás Eszter néhány percet töltött a pályán, de ez is elég volt a Videoton középpályásának.
Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:31

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Forrt a levegő a keleti rangadón, amelynek végén Bódog Tamás, a nyíregyháziak vezetőedzője egy elmaradt kiállítást kért számon a játékvezetőn.
Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

A 21 éves támadó gólpasszal mutatkozott be a DVSC-ben.
Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

A bunkerből a Fáy utcába – interjú Koszta Márkkal

A rutinos támadónak a Vasas a tizenegyedik csapata.
Labdarúgó NB I
2026.08.11. 06:55

Nem lesznek ott az MTK drukkerei az Újpest elleni meccsen

A Megyeri úton sorra kerülő bajnokira csak a vendégszurkolók válthatnak jegyet.
Labdarúgó NB I
2026.08.10. 22:22

Boszniában folytatja a volt FTC-, ZTE- és DVTK-középpályás – hivatalos

Anderson Esiti a Borac Banja Lukához szerződött.
Labdarúgó NB I
2026.08.10. 21:13

Fontos intelem az Újpesttől az MTK elleni hazai bajnoki előtt

A mérkőzésre csak a vendégszurkolók válthatnak jegyet, és nem ajánlott trükközni sem.
Labdarúgó NB I
2026.08.10. 16:30

Újabb játékost jelentett be a Zalaegerszeg – hivatalos

Már tavaly is adódott lehetőség Tiago Penalba megszerzésére.
Labdarúgó NB I
2026.08.10. 13:56
Labdarúgó NB I
2011.01.10. 16:50

Győr: Dudás visszatért Paksról, Babic is csatlakozott a többiekhez

Korábban már beszámoltunk róla, hogy ma a Győri ETO labdarúgócsapata is megkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra. A tréningen többek között Dudás Ádám is részt vett, aki paksi kölcsönjátéka után tért vissza Győrbe, míg a horvát Valentin Babic hosszan tartó sérülése után csatlakozhatott ismét társaihoz. 
Labdarúgó NB I
2011.01.10. 16:35

Bp. Honvéd: a Ferencvárostól szerződtettek kapusedzőt a kispestiek

A 43 éves, korábbi élvonalbeli kapus, Babócsy András lesz a jövőben a Budapest Honvéd kapusedzője – ezt a kispesti klub hivatalos honlapja jelentette be.
Labdarúgó NB I
2011.01.10. 15:55

ZTE: montenegrói és lett válogatott játékost tesztel Csank János

A DVSC-be tartó Illés helyén több lehetőséget kapnak a maradók. Kambert, Bogunovicsot és Vargát figyelik külföldről.
Labdarúgó NB I
2011.01.10. 15:37

KTE: az olasz Regginától érkezhet magyar tehetség a csapathoz

„Aki már volt magyar válogatott és három éve a Regginában futballozik, az biztosan tud valamit” – Tomiszlav Szivics véleménye Preklet Csabáról.
Labdarúgó NB I
2011.01.10. 15:36

Videó: a Ferencváros is elkezdte a felkészülést, egyelőre nincs új érkező

Mint arról már beszámoltunk, a Ferencváros labdarúgócsapata is megkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra. Prukner László vezetőedző együttese fizikai felméréssel, labdás gyakorlással és egymás elleni játékkal melegített az edzőtáborra. Az NSO Tv kamerája is ott volt a tréningen, ahol Prukner-edző elmondta, egyelőre nincs érkező, de nincs is szükség alapos vérátömlesztésre.
Labdarúgó NB I
2011.01.10. 14:41

DVSC: Bódi, Fodor, Ramos és Coulibaly hiányzott az első tréningről

Ahogy arról beszámoltunk, ma délelőtt megkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra a DVSC labdarúgócsapata. A klub honlapján megjelent edzésbeszámoló szerint négyen hiányoztak az első tréningről.
Labdarúgó NB I
2011.01.10. 14:11

Olcsó, de meghatározó játékosokat keres a Ferencváros

Prukner a mai első tréning után elmondta, jelentős változtatásokra nincs lehetőség, de nincs is rá szükség.
Labdarúgó NB I
2011.01.10. 13:31

Győr: szerb utánpótlás-válogatott középpályás érkezett próbajátékra

A 22 éves Zoran Milovac támadó középpályás, a hazája másodosztályában szereplő FK Novi Szadtól érkezett.
Labdarúgó NB I
2011.01.10. 13:00

Pápa: Gahwabi Nebil, Kiss Róbert és Hacker Bence távozik a csapattól

Három játékos, Gahwabi Nebil, Kiss Róbert és Hacker Bence is távozik a Lombard Pápától.
Labdarúgó NB I
2011.01.10. 12:58

Ferencváros: megkezdődött a felkészülés, többen érkezhetnek

Ma délelőtt megtartotta első edzését a Ferencváros labdarúgócsapata: a nap konditermi edzéssel kezdődött, majd labdás gyakorlás és egymás közötti játék szerepelt a programban.
Labdarúgó NB I
2011.01.10. 12:38

Újpest: Korcsmár Norvégiában folytathatja, Tisza és Rajczi maradhat - Mészöly

Mészöly Géza, a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest vezetőedzője a TrendMedia Sportnak elmondta, Simon Krisztián és Korcsmár Zsolt minden bizonnyal távozik a télen, de Tisza Tibor és Rajczi Péter megtartására van esély.
Labdarúgó NB I
2011.01.10. 12:13

Játékossors: Nyártól Magyarországon szeretném folytatni - Fehér Csaba

Már beszámoltunk arról, hogy a NAC Breda nem hosszabbítja meg Fehér Csaba szezon végén lejáró szerződését. A 35 esztendős, 41-szeres válogatott légiós érdeklődésünkre elárulta, ő döntött úgy, hogy szeretne hazatérni, és Magyarországon még szívesen futballozna.
Labdarúgó NB I
2011.01.10. 12:08

KTE: nem használhatják a műfüves pályát az ötmilliós tartozás miatt - sajtóhír

A kesport.hu beszámolója szerint a KTE-Ereco ötmillió forinttal tartozik a műkertvárosi műfüves futballpályát üzemeltető egyesületnek, ezért a kecskemétiek nem használhatják a pályát a téli felkészülés során.
Labdarúgó NB I
2011.01.10. 11:56

Haladás: a szombathelyiek három futballistát is kölcsönadnak a télen

A labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás hivatalos honlapján tette közzé, hogy három játékosát, Rácz Ferencet, Nagy Zoltánt és Iszlai Bencét kölcsönadja a télen. A futballisták várhatóan NB II-es klubokhoz kerülnek.
Labdarúgó NB I
2011.01.10. 11:41

DVSC: megérkezett a Lokihoz a szlovák válogatott kapus

Tegnap este megérkezett, és ma elkezdte a felkészülést a DVSC-TEVA labdarúgócsapatával a kétszeres szlovák válogatott kapus, Pavel Kovác – adta hírül a debreceniek hivatalos honlapja.
Labdarúgó NB I
2011.01.10. 11:34

DVSC: a Loki játékosai orvosi vizsgálattal kezdték meg a felkészülést

Elkezdődött a felkészülés a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-nél: a játékosokra orvosi vizsgálat, teszt és edzés várt a háromhetes téli szabadság után – adta hírül a Loki hivatalos honlapja.

3757

/

5324