Labdarúgó NB I
6 órája

„Az öltözőben összetörtek a játékosok, ez jó jel” – Bódog Tamás a Honvédtól elszenvedett vereségről

Bognár György az ETO-tól elszenvedett vereségről: Kikaptunk, de nem mondhatom, hogy feltétlenül elégedetlen vagyok.

Tóth Milán ügynöke: Hallott egy reccsenést, mégsem tűnt ennyire súlyosnak a sérülés…

„Ma Milánnal tartottam az MR-vizsgálatokra, és én magam sem láttam rajta, hogy olyan szinten korlátozva lenne a mozgása, mint ami jellemző elülsőkeresztszalag-szakadás esetében.”
Labdarúgó NB I
10 órája

A Honvéd nyíregyházi győzelme képekben

Az elején a helyi gyerekek, a végén a kispesti játékosok szaladtak lelkesen.
Labdarúgó NB I
11 órája

Egy gól és más semmi – a Honvéd legyőzte a Nyíregyházát

Két cserejátékos hozta össze a győztes gólt a második félidőben, a kispestiek megelőzték a Szparit a tabellán.
Labdarúgó NB I
12 órája

Súlyos sérülést szenvedett Tóth Milán, nyolc hónap kihagyás vár rá

A Vasas támadóját az MTK elleni bajnokin kellett lecserélni.
Labdarúgó NB I
13 órája

Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

Kiesési helyosztót és dobogós pozícióért zajló rangadót is rendeznek szombaton.
Labdarúgó NB I
15 órája

„Szó sincs arról, hogy feszültség vagy konfliktus lenne” – Erős Gábor nem mondott le a Vasasnál

„A vezetőség és a csapat részéről is abszolút él a bizalom felém, az eredményekkel sincs probléma, folytatjuk a közös munkát.”
Labdarúgó NB I
15 órája

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Erős Gábor személyes okokból nem vett részt a sajtótájékoztatón, melyen Pinezits Máté azt mondta, az élet most visszaadott valamit az MTK-nak abból, amit eddig elvett.
Labdarúgó NB I
2026.10.16. 23:07

Így szakította meg rossz sorozatát az MTK a bajnokságban – képgaléria

A Vasas emberelőnyben is pont nélkül maradt.
Labdarúgó NB I
2026.10.16. 22:33

Komáromi bombagólja három pontot ért az MTK-nak, a Vasas emberelőnyben sem tudott egyenlíteni

Megszakadt a kék-fehérek rossz sorozata – a két csapat 165. első osztályú mérkőzésén az angyalföldieknek semmi sem akart összejönni, s ezen még Kovács Patrik kiállítása sem változtatott.
Labdarúgó NB I
2026.10.16. 21:55

Változtatott az MLSZ, mégis lehetnek nézők a Honvéd–DVSC bajnoki meccsen

Viszont a Kisvárdát zárt kapuk mögött fogadják majd a kispestiek.
Labdarúgó NB I
2026.10.16. 16:52

A Nyíregyháza ellen duplázó Arthur Henrique: Trófeákat szeretnék nyerni a ZTE-vel

Jó formában van a zalaegerszegiek fiatal brazil támadója.
Labdarúgó NB I
2026.10.16. 14:29

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Az utolsó Honvéd az utolsó előtti Nyíregyházához látogat – egy győzelemmel előzhet ♦ Kilenc és fél év után lesz újra MTK–Vasas találkozó az élvonalban.
Labdarúgó NB I
2026.10.16. 14:22

Hinora Kristóf: Nem tartom reálisnak a jelenlegi helyezésünket

Az MTK játékosa azt reméli, korábbi csapata, a Vasas ellen nemcsak helyzeteket alakítanak majd ki, de azokból gólokat szerezve otthon is tartják a három pontot.
Labdarúgó NB I
2026.10.16. 12:19

Három meccsre eltiltották az MTK középpályását

Szuhodovszki Somát egy elkésett becsúszás miatt állították ki múlt szombati Paks elleni bajnokin.
Labdarúgó NB I
2026.10.14. 20:08

UEFA Ifjúsági Liga: a Kajrat Almati vár az MTK-ra

Az oda-visszavágós párharc október 28-án 18 órától az Új Hidegkuti Nándor Stadionban kezdődik.
Labdarúgó NB I
2026.10.14. 16:27
Labdarúgó NB I
2016.01.27. 11:47

Paks: új szerződést kötöttek a kulcsemberrel

A csapat első számú kapusa 2019 nyaráig hosszabbított.
Labdarúgó NB I
2016.01.27. 08:30

Vasas: a nevelési díjon múlhat a görög csatár ügye

A Lipóton edzőtáborozó Vasasban a Spartak Myjava elleni keddi felkészülési meccsen ismét feltűnt a görög csatár, Iliasz Ignatidisz, akinek az ügyében, korábbi hírünknek megfelelően tovább tartanak az egyeztetések.
Labdarúgó NB I
2016.01.27. 07:52

Videoton: két játékos külön edz, ma következik a Maribor

Kedden Ausztriában elkezdődött a Videoton labdarúgócsapatának második téli edzőtábora. A klub honlapjának tájékoztatása szerint tegnap a Bad Radkersburgban lévő szálláshoz közel gyakorolt a csapat, szerdán pedig következik a Maribor elleni edzőmeccs.
Labdarúgó NB I
2016.01.26. 23:55

NS: Nikolics nem megy sehová; kellemes Vidi-gondok – szerda

A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk.
Labdarúgó NB I
2016.01.26. 20:39

FTC: Varga gyönyörű csele, Nagy gólja a Wisla Kraków ellen

Mint megírtuk, a labdarúgó NB I éllovasa, a Ferencváros második beleki felkészülési mérkőzésén 2–2-es döntetlent játszott a Guzmics Richárdot is a soraiban tudó Wisla Krakówval. Nézze meg az összecsapás összefoglalóját!
Labdarúgó NB I
2016.01.26. 20:00

Felkészülés: 3/3 – a Steaua is legyőzte az Újpestet

Az Újpest harmadik törökországi felkészülési mérkőzését is elveszítette, miután kedd este 2–0-ra kikapott a román Steauau Bucurestitől. A magyar együttes az első és a második félidőben is kapott egy-egy gólt, amelyekre csak kimaradt helyzetekkel tudott válaszolni.
Labdarúgó NB I
2016.01.26. 18:59

FTC: Sok volt a probléma, a hibákból tanulnunk kell – Doll

Thomas Doll, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros vezetőedzője nem volt maradéktalanul megelégedve csapatával, miután a Fradi felkészülési mérkőzésen 2–2-es döntetlent játszott a lengyel Wisla Krakówval.
Labdarúgó NB I
2016.01.26. 17:54

Felkészülés: a második félidő hozta a gólokat, nyert a Paks

A labdarúgó NB I-ben szereplő Paks felkészülési mérkőzésen 2-0-ra legyőzte a harmadosztályú Mosonmagyaróvár együttesét.
Labdarúgó NB I
2016.01.26. 16:49

Felkészülés: hiába szerzett négy gólt a DVTK, kikapott

Novothny Soma triplázott • Az MTK ikszelt a Schalke-verőkkel, a Vasas legyőzte a szlovák téli dobogóst.
Labdarúgó NB I
2016.01.26. 16:26

Felkészülés: a Vasas legyőzte a szlovák élvonal téli dobogósát

A Vasas labdarúgócsapata 2–0-ra nyert a szlovák élvonalbeli Spartak Myjava ellen Lipóton felkészülési mérkőzésen.
Labdarúgó NB I
2016.01.26. 16:26

Felkészülés: a Schalkét legyőzték, az MTK-t nem, Torghelle betalált

Az NB I-ben szereplő MTK lejátszotta első felkészülési mérkőzését a törökországi Belekben. László Csaba együttese 1–1-es döntetlent ért el a német másodosztályú Arminia Bielefeld ellen.
Labdarúgó NB I
2016.01.26. 15:47

Felkészülés: a Ferencváros nem bírt Guzmicsékkal

A Ferencváros labdarúgócsapata 2–2-es döntetlent játszott a törökországi Belekben felkészülési mérkőzésen a Guzmics Richárddal felálló lengyel Wisla Krakówval.
Labdarúgó NB I
2016.01.26. 14:59

PAFC: változás a programban, Kádárék helyett spanyol ellenfél

A Spanyolországban edzőtáborozó Puskás Akadémia labdarúgócsapata január 28-án mégsem a – Kádár Tamást és Lovrencsics Gergőt foglalkoztató – lengyel Lech Poznannal vív felkészülési mérkőzést, hanem a spanyol harmadosztályú Linensével. A változásról a felcsúti klub hivatalos honlapja számolt be.
Labdarúgó NB I
2016.01.26. 13:50

Nem bírt egymással a Ferencváros és a Wisla Kraków

Közel állt első beleki győzelméhez az FTC, a lengyelek azonban egyenlítettek a hajrában.
Labdarúgó NB I
2016.01.26. 12:58

Futsal MK: sorsoltak a négyes döntőre, ETO–Berettyó rangadó

Elkészítették a férfi és a női futsal Magyar Kupa négyes döntőjének sorsolását. A férfiaknál a címvédő Rába ETO és az MVFC-Berettyóújfalu a múlt évhez hasonlóan ismét összekerült az elődöntőben, míg a másik ágon az élvonalban negyedik helyen álló Dunaferr a másodosztályú Ferencvárossal találkozik.
Labdarúgó NB I
2016.01.26. 10:58

Békéscsaba: az exliverpooli is Belekbe utazik a csapattal

A labdarúgó NB I-ben szereplő Békéscsaba hivatalos honlapján közölte a törökországi edzőtáborába utazó keretének tagjait. Ez alapján igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport információi, hiszen Nathan Eccleston, a Liverpoolban is megforduló csatár is bekerült a huszonhét főt tartalmazó keretbe.

1922

/

5353