Felkészülés: Youla-triplával zárt a Honvéd, nyert a Puskás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.11. 19:04
null
A DVTK elkönyvelte első nyári győzelmét (Fotó: Földi D. Attila)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd magabiztos játékkal 3–0-ra legyőzte felkészülési mérkőzésen a szlovák másodosztályú Dénesdtorcsmisérdet Souleymane Youla mesterhármasával. A Puskás Akadémia 1–0-ra megverte az NB II-be kieső Dunaújvárost, és a Paks is egy góllal nyert skót első osztályú riválisa ellen.

BP. HONVÉD–OFK DUNAJSKÁ LUZNÁ

Az utolsó próba – az NB I jövő hétvégi rajtjára hangoló Budapest Honvéd és a Puskás Akadémia FC is utolsó felkészülési mérkőzését játszotta.

A Honvéd remekül kezdett az OFK Dunajská Luzná ellen, és a 26. percben Souleymane Youla duplájával már két góllal vezetett szlovák másodosztálybeli ellenfelével szemben.

Youla a fordulás után is megzörgette egyszer a hálót, ezzel a Honvéd 3–0-ra legyűrte a Dénesdtorcsmisérdet, és így három győzelemmel, két döntetlennel és egy vereséggel zárta a felkészülési időszakot.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Bp. Honvéd–OFK Dunajská Luzná (Dénesdtorcsmisérd; szlovák II.) 3–0
Bozsik-stadion, 200
néző. V: Farkas Ádám (Kelemen Attila, ifj. Varga Gábor)
BP. HONVÉD:
Kemenes – Botka (Erdős, 65.), Lovric (Szilágyi, 46.), Bobál D. (Ignjatovics, 46.), Baráth (Vernes, 65.) – Nagy G. (Gazdag, 46,), Hidi (Csábi, 61.), Kamber (Göblyös, 61.) – Vécsei (Erdélyi, 56.), Youla (Daud, 56.), Prosser (Holender, 46.)
Gólszerző:
Youla (3)
Forrás: honvedfc.hu

DUNAÚJVÁROS PASE–PUSKÁS AKADÉMIA FC

A Puskás Akadémia Tischler Patrik 61. percben szerzett találatával 1–0-ra legyőzte a Dunaújvárost, ezzel a felcsútiak a nyáron öt találkozójukból hármat győzelemmel zártak, kettő döntetlennel végződött.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Dunaújváros PASE–Puskás Akadémia FC 0–1 (0–0)
DPASE: Szűcs Lajos (Dániel Cs., 61.) – Vaskó, Burucz (Koval, a szünetben), Villám, Sárközi, Jakab (Gránicz, 72.), Géresi (Király, a szünetben), Petneházi (Szellák, 72.), Magasföldi (Tóth T., 61.), Orosz, Fejős (Tóth Cs., a szünetben). Vezetőedző: Artner Tamás
PUSKÁS AKADÉMIA: Pogacsics – Fodor, Kelic, Herceg, Dinjar, Fiola, Márkvárt, Pauljevics, Pekár, Sallai, Tischler. Cserék: Lencse, Nagy Zs., Polonkai, Tar, Hudák, Lorentz, Makrai. Vezetőedző: Robert Jarni
Gólszerző: Tischler (61.)
Forrás: dpase.hu

Tischler Patrik gólja a Dunaújváros ellen

PAKSI FC–DUNDEE FC

A paksiak Telkiben a skót élvonalban legutóbb a 6. helyen végző Dundee FC-vel találkoztak, és győztesen hagyhatták el a pályát.

A tolnai klub hivatalos honlapjának beszámolója szerint a mindent eldöntő gólt Hahn János szerezte, aki az 57. percben Szabó János bal oldali beadása után öt méterről a jobb alsó sarokba lőtt.

Csertői Aurél együttese egy vereség és négy döntetlen után az első győzelmét aratta a nyári felkészülési időszakban.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Paksi FC–Dundee FC (skót) 1–0 (0–0)
PAKSI FC:
Molnár P. – Kulcsár D. (Vági, 73.), Gévay (Rodenbücher, 73.), Lenzsér (Asztalos D., 63.), Szabó J. (Báló, 73.) – Kesztyűs, Kecskés T. (Szakály D., 63.) – Kővári (Könyves, 63.), Bertus (Papp K., 63.), Hahn J. – Balázs Zs. (Fröhlich, 63.). Vezetőedző: Csertői Aurél
Gólszerző:
Hahn J. (57.)
Forrás: paksifc.hu

HALADÁS–MEZŐKÖVESD

A haladas.hu tudósítása szerint a 4. percben Máté János kapott labdát a jobb oldalon, majd 16 méterről a kifutó Király mellett a hosszú, jobb sarokba helyezett. Álmosan kezdte a meccset a Haladás, lassan, körülményesen szőtte támadásait a vasi gárda, ám a 19. percben Halmosi jobbról beívelt szabadrúgása után a berobbanó Bosnjak Predrag hét méterről a bal sarokba fejelte a labdát (1–1).

A gól után varázsütésre felpörögtek a hazaiak, egyre-másra vezették támadásaikat, főleg a bal oldalon futottak a szombathelyi akciók, Bosnjak gyakran felzárkózott ezekhez. Noha a mezőkövesdi térfélen folyt a játék, nagyobb helyzetet nem sikerült kidolgozniuk a vasiaknak.

A fordulás után paprikássá vált a hangulat, többször is összeakaszkodtak a felek. A 77. percben a kipattanó labdát Tajthy Tamás 22 méterről, kapásból a jobb felső sarokba bombázta (1–2). A hajrát alaposan megnyomta a Haladás – hiába.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
SZOMBATHELYI HALADÁS–MEZŐKÖVESD-ZSÓRY (II.) 1–2
(1–1)
Szombathely, 500 néző. Vezette: Huszár
HALADÁS: Király G. – Angyal, S. Wils, Jagodics M., Bosnjak – T. Wils, Iszlai – Batarelo (Popin, 64.), Gosztonyi, Halmosi – L. Martínez. Vezetőedző: Mészöly Géza
MEZŐKÖVESD, 1. félidő: Dombó – Hegedűs Cs., Nánási, Szeles, Polényi – Takács P., Hegedűs D., Rácz, Molnár G. – Máté, Tóth L. 2. félidő: Ribánszki – Hegedűs Cs., Izing, Fótyik, Dallos – Tóth M., Tajthy – Heffler N., Csirmaz, Baracskai – Harsányi. Vezetőedző: Benczés Miklós
Gólszerzők: Bosnjak (19.), ill. Máté (4.), Tajthy (77.)
Forrás: haladas.hu

DVTK–FC OLIMPIA SATU MARE (Szatmárnémeti, román II.)

A diósgyőriek felkészülése az eredményeket tekintve nem sikerült a legjobban, a DVTK összesen hat találkozót játszott a Szatmárnémeti elleni meccs előtt, ezekből azonban egyet sem tudott megnyerni (két döntetlen és négy vereség a mérleg).

A román másodosztályú FC Olimpia Satu Mare ellen már jobban ment a játék, a piros-fehérek rögtön a 6. percben előnybe kerültek. Lipták passzolt a saját térfeléről Miroszlav Grumicshoz, aki a tizenhatos vonaláról a hosszú sarokba vágta a labdát.

A folytatás kiegyenlített játékot hozott, így a szünetre 1–0-s diósgyőri előnnyel vonultak a felek. A fordulás után a korábban gólpasszt jegyző Lipták bombázott egy szöglet után a hosszú sarokba (2–0).

Az 59. percben szépített a román csapat, de az újabb gólt nem sikerült begyötörni, így a DVTK megszerezte első győzelmét utolsó nyári felkészülési meccsén.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DVTK–FC Olimpia Satu Mare (Szatmárnémeti; román II.) 2–1 (1–0)
DVTK: Antal – Eperjesi, Lipták, Kovács G., Husic – Egerszegi – Nikházi, Koman, Boros, Bacsa – Grumics. Vezetőedző: Bekő Balázs.
Kispadon: Rados, Icsó. Balogh A., Csicsvári, Kitl, Németh M., Barczi, Bognár I., Halmai R., Takács T.
Gólszerző: Grumics (6.), Lipták (48.), ill. Cadar (59.)
Forrás: dvtk.eu

SZPARTAK SZUBOTICA (Szabadka, szerb I.)–BÉKÉSCSABA

A szabadkai mérkőzésen a békéscsabaiaknál a nyári szerzemények közül Laczkó Zsolt, a bolgár Georgi Korudzsiev és a Budapest Honvédtól érkező szerb Bratiszlav Punosevac is a kezdőcsapatban kapott helyet.

A beol.hu című regionális honlap beszámolója szerint a legutóbbi szerb bajnokságban 11. helyen végző szabadkai együttes az első félidő derekán Nemanja Milics góljával vezetést szerzett, majd enyhe mezőnyfölénybe került, de a csabaiak előtt is adódtak gólszerzési lehetőségek.

A magyar csapatban a szünetben pályára lépett a spanyol próbajátékos, Clemente, aki Zoran Szpisljak vezetőedző elmondása alapján 26 éves, csatárként bevethető, a Real Betisben kezdte a pályafutását és játszott a spanyol másodosztályban, valamint Portugáliában is.

A Békéscsaba a második játékrészben bátrabban futballozott, ám a 87. percben Djordje Ivanovics jóvoltából ismét a Szpartak köszönt be. Két perccel később szépítettek a lila-fehérek, miután Birtaland Botond gólra váltotta Fábio beadását, ám az egyenlítésre már nem maradt idő.

Az NB I újonca egyenrangú partnere volt a szabadkai csapatnak, de a hazaiak jobb százalékban használták ki a helyzeteiket.

„Nagyon kiegyenlített mérkőzést játszottunk, több helyzetünk volt, de azok sajnos kimaradtak, míg a Szpartak két kontrából betalált. A mutatott játékkal elégedett vagyok. A jövő hétvégén a Loki elleni bajnoki nyitányon a helyzeteket jobban kell kihasználunk” – mondta a meccs után Zoran Szpisljak.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Szpartak Szubotica (szerbiai)–Békéscsaba 2–1
(1–0)
BÉKÉSCSABA: Mursits – Bényei, Koszó, Balog Zs., Juhász Gy. – Borbély, Viczián (Clemente, a szünetben), Korudzsiev (Birtalan, 80.), Laczkó (Fábio, 72.) – Punosevac (Szalai, 70.), Spitzmüller (Bagi, 75.). Vezetőedző: Zoran Szpisljak
A békéscsabai gólszerző: Birtalan
Forrás: beol.hu

A BUDAPEST HONVÉD NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Felkészülés kezdete: június 15.
TERVEZETT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 23., Telki: Bp. Honvéd–Apollon Limassol (ciprusi) 1–1 (Erdélyi)
Június 27.: Bp. Honvéd–Paksi FC 1–1 (Ihrig-Farkas)
Július 1.: Bp. Honvéd–Békéscsaba 1–0 (Holender)
Július 4., Stefan Hronec-emléktorna, Rimakokova (Kokava nad Rimavicou):
MFK Lokomotíva Zvolen (Zólyom; szlovák II.)–Bp. Honvéd 2–1
Rimavská Sobota (Rimaszombat; szlovák II.)–Bp. Honvéd 1–3 (Youla 2, Nagy G.)
Július 8.: Bp. Honvéd–SK Senec (Szenc; szlovák II.) – vihar miatt elmaradt
Július 11.: Bp. Honvéd–OFK Dunajská Luzná (Dénesdtorcsmisérd; szlovák II.) 3–0 (Youla 3)
A PUSKÁS AKADÉMIA FC NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Felkészülés kezdete: június 8.
Edzőtábor: Ausztria, június 17–július 2.
TERVEZETT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 21., Bad Radkersburg: Puskás Akadémia–Koper (szlovén) 1–0 (Tischler)
Június 24., Stojnci (Szlovénia): Puskás Akadémia–Skendija (macedón) 1–1 (Tischler)
Június 29., Dietersdorf: Puskás Akadémia–Vardar Szkopje (macedón) 1–1 (Lencse)
Július 2., Gornja Radgona (Szlovénia): Puskás Akadémia–ZTE 6–0 (Fodor, Tischler 2, Pauljevics, Lencse, Makrai)
Július 11.: Dunaújváros: Dunaújváros PASE–Puskás Akadémia 0–1 (Tischler)
A PAKSI FC NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Felkészülés kezdete: június 22.
TERVEZETT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 25., Telki: Paksi FC–Apollon Limassol (ciprusi) 1–1 (Bor)
Június 27., Bozsik-stadion: Bp. Honvéd–Paksi FC 1–1 (Bartha)
Július 1., Eszék: NK Osijek (horvát)–Paksi FC 3–0
Július 4., Kapronca: Slaven Koprivnica (horvát)–Paksi FC 0–0
Július 8.: Paksi FC–SZTK 1–1 (Balázs – 11-esből)
Július 11., Telki: Paksi FC–Dundee FC (skót) 1–0 (Hahn)
A DIÓSGYŐRI VTK NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Felkészülés kezdete: június 15.
Edzőtábor: Bükfürdő, június 28–július 8.
TERVEZETT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 23.: DVTK–Rimavská Sobota (Rimaszombat; szlovák II.) 0–0
Június 30., Mödling: Admira Wacker (osztrák)–DVTK 2–2 (Nikházi, Grumics)
Július 1., Bécs: DVTK–FK Gazovik Orenburg (orosz II.) 2–3 (Egerszegi, Takács)
Július 3., Leoben: DVTK–Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 0–4

Július 4., Szombathely, Király-kupa (2x30 perces meccsek)

Haladás–DVTK 0–0 – tizenegyesekkel 5–4
DVTK–NK Osijek (Eszék; horvát) 0–1

Július 11.: DVTK–FC Olimpia Satu Mare (Szatmárnémeti; román II.) 2–1 (Grumics, Lipták)
A BÉKÉSCSABA NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Felkészülés kezdete: június 17.
TERVEZETT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 27., Szusza-stadion: Újpest–Békéscsaba 1–2 (Borbély, Prasler)
Július 1., Bozsik-stadion: Bp. Honvéd–Békéscsaba 1–0
Július 4., Temesvár: Poli Timisoara (román)–Békéscsaba 2–0
Július 5.:DVSC–Békéscsaba II 5–0 (Horváth Zs. 2, Tisza 2, Sós)
Július 11., Szabadka: Szpartak Szubotica (szerbiai)–Békéscsaba 2–1 (Birtalan)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik