Felkészülés: Tischler-gól, felcsúti döntetlen Szlovéniában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.06.24. 20:06
A Puskás Akadémia második nyári felkészülési mérkőzésén is betalált Tischler Patrik. A csatár góljával a PAFC 1–1-es döntetlent játszott a macedón Skendija ellen a szlovéniai Stojnciban – tájékoztatott róla a klub hivatalos Facebook-oldala.

A 13. percben Tischler Patrik szerzett vezetést tizenegyesből, miután Pauljevicset jól láthatóan felborították a tizenhatoson belül. A második játékrészre Robert Jarni vezetőedző – a korábbi meccshez hasonlóan – erősen megfiatalított csapatot küldött a pályára.

A PAFC az 52. percig tudta megőrizni az előnyt, akkor a macedón bronzérmes egyenlített. A találkozó hátralévő részében mind a két csapatnak megvoltak a lehetőségeik, de a lefújásig nem született több gól.

„Egy jóval erősebb csapattal szemben léptünk pályára, mint vasárnap. Szemmel látható volt, hogy fáradtan mozgott a csapat, nehezek voltak a lábak. Furcsa lett volna, ha nem így van, hiszen mi nem erre találkozóra készültünk, hanem a nyári alapozó programunkat végezzük. Elég hullámzó volt a teljesítményünk, de sok jó megmozdulást láttam, egyes periódusokban kifejezetten szervezetten futballoztunk. Az eredmény másodlagos, az a lényeg, hogy ez a kilencven perc is jól szolgálta a felkészülésünket” – értékelt Robert Jarni a puskasakademia.hu-nak.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Puskás Akadémia–Skendija (macedón) 1–1
(1–0)
Stojnci (Szlovénia)
A PAFC gólszerzője: Tischler (11-esből)

Legfrissebb hírek

A mi 11-ünk – nálunk ők pótolnák Sallai Rolandot és Varga Barnabást

Magyar válogatott
Tegnap, 6:27

A Puskás Akadémia edzőjének szerencsét hozott a tizenhármas

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 23:21

Galéria: újabb felcsúti siker, az élről vonul válogatott szünetre a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 22:24

Az első legyőzte az utolsót – felcsúti siker a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 21:22

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04

Szolnoki Roland: Örülök, hogy visszatért a Honvéd az NB I-be

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 14:02

Az MTK és a Ferencváros is győzött a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 19:57

Akit nem csak a fiatalszabály tart a gólvonal előtt

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 11:35