Női kézi NB I: az önkormányzat segíti a működést Dunaújvárosban, de hosszabb távon visszafogja a támogatást

2025.12.13. 13:38
null
A dunaújvárosi önkormányzat azonnali segítség formájában támogatást biztosított a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémiának annak érdekében, hogy munkatársai megkaphassák a fizetésüket, így biztosítva a működés folyamatosságát az ünnepi időszakban, az elmúlt években nyújtott százmilliós mértékű támogatásokat viszont a jövőben a város nem tudja nyújtani – számolt be róla a DKKA a közösségi oldalán.

A klub november elején jelezte, hogy súlyos anyagi problémákkal küzd a női kézilabda NB I-ben szereplő DKKA csapatát működtető gazdasági társaság. Az akkori közlemény szerint az elmúlt hónapokban a megnövekedett költségek, a támogatások csökkenése és a szponzori háttér bizonytalansága miatt a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft. nehéz pénzügyi helyzetbe került, a jelenlegi körülmények komoly kihívást jelentenek, és veszélybe sodorták a felnőtt NB I-es csapat szereplését a mostani szezonban.

A friss, szombati bejegyzés szerint a kft. vezetése a közelmúltban átfogó egyeztetést folytatott az önkormányzattal, amelyen Szabó Zsolt alpolgármester biztosította a klubot arról, hogy a város továbbra is elkötelezett a dunaújvárosi sport támogatása mellett, egyúttal azonban világossá tette, hogy a korábbi nagyságrendű támogatásokra a jövőben a város jelenlegi helyzetét ismerve nincs lehetőség.

A tájékoztatás kitér rá, hogy a jövőbeli működés megerősítése érdekében az önkormányzat és a klub további források bevonásán dolgozik, a távozó játékosokra egy megkezdett költségcsökkentési folyamat részeként kell tekinteni. Az utánpótlás-nevelés szakmai munkája ugyanakkor zavartalanul és stabil környezetben zajlik tovább, a fiatal sportolók képzése, fejlődése és versenyeztetése folyamatosan biztosított marad.

Korábban már írtunk arról, hogy több játékos is elhagyta az együttest: elsőként Lakatos Petra bontott szerződést a csapattal november elején, és Békéscsabára ment. A sort folytatta Kellermann Dóra, ő Vácon folytatja pályafutását, majd Román Dorina sem várt tovább és szintén távozott. Később Paróczy Sára és Gabrijela Bartulovic is távozott, őket követte hatodikként Agócs Alexandra.

A DKKA nyolc forduló után két döntetlennel és hat vereséggel a bajnoki tabella utolsó előtti (13.) helyén áll.

 

Legfrissebb hírek

A Ferencváros szoros meccsen nyert az Esztergom ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
3 órája

Vízilabda: Zadarba utazik a Vasas, Athénban játszik a Szeged; orosz és német ellenfelet kapott a Dunaújváros

Vízilabda
7 órája

Jesper Jensen: Jó úton jár a Ferencváros, fényes a klub jövője

Kézilabda
13 órája

Danyi Gábor nem volt elégedett az FTC–Győr rangadó színvonalával

Kézilabda
Tegnap, 11:59

A Vasas otthonában nyert az MTK a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.11.01. 19:42

Per Johansson az FTC elleni döntetlenről: „Ez volt az egyik legjobb meccsünk, amióta Győrbe érkeztem”

Kézilabda
2026.11.01. 10:30

Női kézi NB I: a Loki 14 gólt szerző balátlövőjének vezérletével nyert a NEKA otthonában

Kézilabda
2026.10.31. 19:00

Jesper Jensen vagy az ETO rossz sorozata szakad meg a Népligetben?

Kézilabda
2026.10.31. 09:51