Felkészülés: a macedón bajnok nem bírt a Puskás Akadémiával

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.06.29. 21:09
A Puskás Akadémia NB I-es labdarúgócsapata 1–1-es döntetlent játszott a macedón bajnok Vardar Szkopjéval az ausztriai Dietersdorfban. A magyar csapat gólját Lencse László szerezte.

A mérkőzés első félideje többnyire mezőnyjátékot hozott, nagyobb helyzetet nem. A második félidőben többet forogtak veszélyben a kapuk, a macedón csapat Dejan Blazsevszki góljával szerezte meg a vezetést a 64. percben, de előnyét nem tudta megtartani, Lencse László a 81. percben egy hazafejelt labdára lecsapott, kicselezte a kapust, és az üres kapuba gurított.

„Megkaptuk a mérkőzéstől azt, amit vártunk. Gratulálok a srácoknak az igazi férfias hozzáálláshoz. Bátor játékot, kellően agresszív, kemény csapatot láttunk ma a pályán, amelyben megvolt a küzdeni akarás és a tűz. Egyre jobban néz ki a védekezésünk, ugyan a támadásépítések és a befejezések pontosságát tekintve van még hova fejlődni, egyre összeszokottabb a társaság. Természetesen nem szállunk el magunktól, jó dolog, hogy fel tudjuk venni a harcot El- és BL-induló csapatokkal, de tisztában vagyunk a képességeinkkel. Ismétlem magamat, a felkészülés ezen fázisában nehezebbek a lábak, lassabbak a döntések. Van még közel három hét a bajnokság kezdetéig, ígérem, minden játékos rendben lesz a startra. Az utolsó hét a frissítésről fog szólni, pörögni fognak a lábak, ahogy kell. Megpróbáljuk úgy összerakni a csapatot, hogy mindenkiből kihozzuk a maximumot. Körvonalazódik a fejünkben egy kezdő tizenegy, de még mindenkinek megvan az esélye arra, hogy kiharcolja a helyét magának. Ideális a helyzet, minden posztra két játékosunk van, aki jobban teljesít, az fog játszani” – nyilatkozott a lefújást követően a puskasakademia.hu-nak Robert Jarni vezetőedző.

LABDARÚGÁS, NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Puskás Akadémia–Vardar Szkopje (macedón) 1–1 (0–0)
Dietersdorf, 100
néző.
G: Lencse (81.), ill. Blazsevszki (64.)

A PUSKÁS AKADÉMIA FC NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Felkészülés kezdete: június 8.
Edzőtábor: Ausztria, június 17-től
TERVEZETT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 21., Bad Radkersburg: Puskás Akadémia–Koper (szlovén) 1–0 (Tischler)
Június 24., Stojnci (Szlovénia): Puskás Akadémia–Skendija (macedón) 1–1 (Tischler)
Június 29., Dietersdorf (Ausztria): Puskás Akadémia–Vardar Szkopje (macedón) 1–1 (Lencse)
Július 2., 18.00: Puskás Akadémia–ZTE

 

Legfrissebb hírek

A mi 11-ünk – nálunk ők pótolnák Sallai Rolandot és Varga Barnabást

Magyar válogatott
Tegnap, 6:27

A Puskás Akadémia edzőjének szerencsét hozott a tizenhármas

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 23:21

Galéria: újabb felcsúti siker, az élről vonul válogatott szünetre a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 22:24

Az első legyőzte az utolsót – felcsúti siker a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 21:22

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04

Szolnoki Roland: Örülök, hogy visszatért a Honvéd az NB I-be

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 14:02

Az MTK és a Ferencváros is győzött a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 19:57

Akit nem csak a fiatalszabály tart a gólvonal előtt

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 11:35