Labdarúgó NB I
3 órája

Yaakobishvili Antal érkezését még a héten bejelentheti az ETO FC – NS-infó

Úgy tudjuk, hogy a Girona 22 éves belső védője az Újpest FC ajánlatára nemet mondott, mert Győrben szeretné folytatni a pályafutását.

NB I: közel a visszatéréshez az ETO csapatkapitánya

Paul Anton már labdás gyakorlatokat is végzett társaival.
Labdarúgó NB I
9 órája

Nem támogatja tovább a Duna Aszfalt a Puskás Akadémiát

„Társaságunk szponzorációs portfólióját és támogatási prioritásait rendszeresen éves szinten felülvizsgálja.”
Labdarúgó NB I
13 órája

Feczkó Tamás: Már új kihívások felé kacsintgatok

Nehezen dolgozta fel a Honvédtól való búcsút, de bizakodik, hogy hamarosan megtalálja az a feladat, amelyért lelkesedni tud.
Labdarúgó NB I
13 órája

Az MTK bejelentette Komáromi György szerződtetését

Az Átrok Zalán pótlására érkező szélső egy évre kölcsönbe érkezik, opciós kivásárlási lehetőséggel.
Labdarúgó NB I
15 órája

Átrok Zalán Belgiumba szerződött – hivatalos

A hatodik magyar U-válogatott játékost adta el ezen a nyáron az MTK – az is megvan, ki érkezik a pótlására.
Labdarúgó NB I
16 órája

Zalaegerszeg: 26 éves argentin vezetőedzője lett az NB III-as második csapatnak

„Bár fiatal edzőnek számít, már érkezése előtt is sokrétű szakmai tapasztalatot szerzett. Végzettsége mellett modern, elemzésközpontú szemlélet jellemzi.”
Labdarúgó NB I
17 órája

Válogatott erősítés Nyíregyházán és Újpesten, fiatalítás Kisvárdán

A lila-fehérek veretlenek maradtak a nyári felkészülés során.
Labdarúgó NB I
2026.07.22. 17:55

Két fiatalt elhozott Kispestről az Újpest – hivatalos

Egy 19 és egy 17 éves játékos csatlakozott a lila-fehérek keretéhez.
Labdarúgó NB I
2026.07.22. 17:52

A mostani idénytől már a magyar labdarúgó NB I-nek is lesz fantasy játéka

„A cél, hogy még közelebb hozza a szurkolókat a magyar labdarúgáshoz, és új élményt kínáljon mindazoknak, akik hétről hétre követik a bajnokság eseményeit.”
Labdarúgó NB I
2026.07.22. 14:04

Újabb tehetség távozott Kispestről: Ujváry Ferenc az Újpestben folytatja

A játékost szerződés kötötte a XIX. kerületi klubhoz, a lila-fehérek fizettek a tehetség játékjogáért.
Labdarúgó NB I
2026.07.22. 13:45

Manner Balázs: Megfontoltabb, letisztultabb lett a játékom

A hírek szerint nagy az érdeklődés a mérkőzés iránt, így várhatóan sokan ülnek majd a lelátón.
Labdarúgó NB I
2026.07.22. 11:07

NS-infó: Komáromi elköszönt a Maribortól – ez az NB I-es klub szerződtetheti

A szélső ismét itthon játszhat, de ezúttal nem Debrecenbe vezet az útja – hamarosan bejelenthetik új csapatánál.
Labdarúgó NB I
2026.07.22. 09:43

Szerződést kapott Újpesten az osztrák balhátvéd

A 22 éves Tizian Scharmer ingyen igazolható játékosként csatlakozott a lila-fehérekhez.
Labdarúgó NB I
2026.07.21. 21:20

A légiósok aránya csökkent, a fiatal játékosoké nőtt – ilyen volt a 12 csapatos NB I első tíz éve

Az MLSZ összeállításából többek között kiderül, melyik volt a vizsgált időszak leggyakoribb eredménye, hogy milyen trendek rajzolódtak ki, és számít-e a 33 fordulós lebonyolítás.
Labdarúgó NB I
2026.07.21. 17:41

A Honvédnál győzelmi sorozattal nyitott az új edző; csak magyarok a szintén visszatérő Vasasnál

Az MTK több játékosát is külföldre adta el, visszatért Demjén Patrik, érkezett Szuhodovszki Soma, elöl pedig Klausz Milán és Zsóri Dániel is bizonyíthat.
Labdarúgó NB I
2026.07.21. 14:00
Labdarúgó NB I
2009.11.23. 22:33

Futsal NB I: kilenc idegenbeli gólja három pontot ért a Ferencvárosnak

Az élvonalbeli futsalbajnokság kilencedik fordulójában a Ferencváros egy gólokban igen gazdag összecsapáson, kilenc találatot jegyezve, hárommal bizonyult jobbnak vendéglátójánál, a Csömörnél. A Szentes hazai pályán tizenegy gólt lőtt a Gyöngyösnek, az Aramis a Borsod Volán otthonában nyert minimális különbséggel.
Labdarúgó NB I
2009.11.23. 20:39

Futsal NB I: Győrben nyert rangadót a továbbra is veretlen Üllő

Az élvonalbeli futsalbajnokság kilencedik fordulójában a veretlen Üllő FC Cső-Montage az egy vereséggel a második helyen álló Duna Takarék-ETO FC-hez látogatott: Győrben a vendégek minimális különbséggel tudtak nyerni, a győztes találatukat a lefújás előtt három (!) másodperccel szerezték.
Labdarúgó NB I
2009.11.23. 18:26

MTK: Lencse örül, hogy góljai mellett a társait is ki tudja szolgálni

Lencse László, az MTK utánpótlás válogatott támadója kilenc gólja mellett ugyanennyi gólpasszt is jegyez már a Soproni Liga idei szezonjában. A klub honlapjának elmondta, ebben nincs semmi tudatosság, de örül neki, hogy ki tudja szolgálni a társait is.
Labdarúgó NB I
2009.11.23. 15:53

Az MLSZ is ott lesz a nyoni bundacsúcson

Magyarországot Bienerth Gusztáv nemzetközi igazgató és Horváth Péter elnöki titkár képviseli az UEFA által összehívott tanácskozáson.
Labdarúgó NB I
2009.11.23. 13:45

Győr: ha jó ajánlat érkezik, az U20-as válogatottak távozhatnak

Ahogy arról beszámoltunk, olasz források szerint a Serie A-ban szereplő klubok figyelik a Győri ETO FC három U20-as világbajnoki bronzérmes játékosát, Dudás Ádámot, Zámbó Bencét és Kiss Mátét. A győriek ügyvezetője, Klement Tibor a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, a klubot még nem keresték meg, de nem zárkóznak el a tárgyalásoktól.
Labdarúgó NB I
2009.11.23. 12:53

Dudást, Zámbót és Kiss Mátét olasz klubok figyelik

A Sampdoria, az Udinese és a Palermo mellett angol csapatok is kinézték az ETO tehetségeit.
Labdarúgó NB I
2009.11.23. 12:45

DVTK: elfoglalták a buszt a Hatvannál ragadt drukkerek

Ahogy arról szombaton beszámoltunk, a Diósgyőr 4–0-s vereséget szenvedett a Hungária körúton a Soproni Liga 15. fordulójában. A hazafelé tartó csapatbusz Hatvan környékén találkozott egy szurkolói csoporttal, amely nem is jutott el a mérkőzésre, ugyanis a buszuk lerobbant. A Miskolcig még hátralevő utat viszont már a játékosokat és a szakmai stábot szállító járművel tették meg a drukkerek, miután „elfoglalták” azt – számolt be róla a boon.hu.
Labdarúgó NB I
2009.11.23. 10:18

DVTK: Aczélnak lejár a szerződése, úgy érzi, nem hosszabbítanak vele

A labdarúgó Soproni Ligában szereplő Diósgyőr vezetőedzőjének, Aczél Zoltánnak december 31-én lejár a szerződése, a szakvezető a klub honlapjának adott nyilatkozatában elmondta: nem számít arra, hogy folytathatja a munkát.
Labdarúgó NB I
2009.11.23. 08:58

Kisteleki: Tudtam az illegális fogadásokról

A szövetség elnöke elmondta, a versenykiírásban fogják megtiltani a játékosoknak a fogadásokat.
Labdarúgó NB I
2009.11.23. 08:31

MLSZ: a versenykiírásban fogják megtiltani a játékosoknak a fogadásokat

A Németországban kirobbanó, de a hírek szerint magyar mérkőzéseket is érintő bundabotránnyal kapcsolatban kifejtette a véleményét a Nemzeti Sportnak Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke. A sportvezető elmondta: a Soproni Liga következő versenykiírásában feketén-fehéren szerepel majd: a labdarúgók nem fogadhatnak mérkőzésekre.
Labdarúgó NB I
2009.11.22. 19:27

A Rákóczi ismét Nikolics vezérletével nyert

Kilenc emberrel fejezte be a mérkőzést a Lombard Pápa. Zahorecz Krisztián büntetőt hibázott.
Labdarúgó NB I
2009.11.22. 19:24

Soproni Liga: győzelemmel fejezte be az őszt a Kaposvár

Magabiztos és megérdemelt 3–1-es sikert aratott hazai pályán a Rákóczi csapata a Lombard Pápa ellen a 15. forduló záró mérkőzésén. A somogyiaktól Nemanja Nikolics kétszer és Maróti Béla volt eredményes, míg a vendégek gólját Bárányos Zsolt szerezte.
Labdarúgó NB I
2009.11.22. 17:36

Soproni Liga: elkezdődött a Kaposvár-Pápa, élőben az NSO-n!

A 15. forduló záró mérkőzését Kaposváron rendezik, ahol a Rákóczi az ősszel jól teljesítő újoncot, a Lombard Pápát fogadja. Kövesse élő, szöveges tudósításunk segítségével a mérkőzést!
Labdarúgó NB I
2009.11.22. 11:16

MTK: Vadnai Dániel keze eltört a DVTK elleni siker során

Az MTK hivatalos honlapján tette közzé, hogy Vadnai Dániel keze eltört szombat a Diósgyőr ellen 4–0-ra megnyert bajnokin.
Labdarúgó NB I
2009.11.22. 11:13

Labdarúgás: a Soproni Liga és a topligák vasárnapi programja

Tekintse meg a labdarúgó Soproni Liga és az európai topligák szombati programját! A magyar bajnoki találkozóról természetesen élő, szöveges tudósítással jelentkezünk, az olasz, spanyol, német, illetve angol élvonalbeli meccseket pedig livescore-formátumban követheti figyelemmel!
Labdarúgó NB I
2009.11.22. 11:07

Debrecen: a Honvéd ellen megsérülő Leandro nem játszhat a Liverpool ellen

Leandro térdsérülést szenvedett a Honvéd ellen 2–1-re megnyert bajnokin, és az első vizsgálatok alapján biztossá vált, hogy nem léphet pályára a Liverpool elleni, keddi Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

4097

/

5312