A Honvédnál győzelmi sorozattal nyitott az új edző; csak magyarok a szintén visszatérő Vasasnál

2026.07.21. 14:00
null
Maurizio Jacobacci (középen) vezetőedző elégedett lehet a csapat nyári felkészülésével, hiszen a hat edzőmeccséből ötöt megnyert a Honvéd, háromszor gólt sem kaptak a kispestiek (Fotó: honvedfc.hu)
Pénteken rajtol a labdarúgó NB I 2026–2027-es idénye, melyet szokásunkhoz híven négyrészes sorozatban vezetünk fel, összefoglaljuk a csapatok keretében történt nyári változásokat, a felkészülési meccsek tapasztalatait. Az első részben terítéken a két feljutó, a több légióst és olasz edzőt is szerződtető Honvéd, a csak magyarokra alapozó Vasas és a számos játékosát értékesítő, tavasszal az NB I-ben 10. helyen végzett MTK.

 

RÉGI-ÚJ NÉVEN, SVÁJCI-OLASZ VEZETŐEDZŐVEL, KISSÉ ÁTALAKULT KERETTEL TÉR VISSZA A HONVÉD

Nem sűrűn fordul elő, hogy a szurkolókat bevonják egy csapat elnevezésébe, az élvonalba hároméves szünet után, az NB II másodikjaként visszatérő Honvédnál mégis ez történt. A drukkerek kérésének eleget téve ugyanis a 2026-2027-es bajnokságban újra Kispest-Honvéd FC-ként szerepelnek a piros-feketék, akik 1991-től a 2003-as kiesésükig már viselték ezt a nevet.

Változás történt a vezetőedzői poszton is, hiszen bár Feczkó Tamás 2024 decemberében az NB II utolsó helyén vette át a csapatot, és onnan másfél év alatt sikerült feljuttatnia az élvonalba, az emiatt automatikusan egy évvel meghosszabbodó szerződését közös megegyezéssel mégis felbontották. Helyére a 63 éves, Svájcban született, de olasz nemzetiségű Maurizio Jacobaccit nevezték ki, aki trénerként több nyugat-európai országban is megfordult már. Az előző fél évben a negyedosztályú bázeli BSC Old Boyst irányította, de ott mindössze 1.06-os pontátlagot ért el, és csapatával az utolsó helyen végzett. Ennél lényegesen eredményesebb eddig a kispestiekkel, hiszen az első öt felkészülési meccsüket megnyerték, sőt hármon gólt sem kaptak. Csak az utolsón szenvedtek 2–1-es vereséget Eszéken, a horvát élvonalbeli NK Osijektől.

A keretben a főbb változásokat az jelenti, hogy a tavasszal berobbant, 18 esztendős, tehetséges csatárt, Nyers Ádámot az MTK kivásárolta a szerződéséből, jött viszont a bajnok ETO-ban az előző idényben mindössze 12 bajnokin szerepet kapott román középső védő, Deian Boldor, a spanyol balhátvéd, Pablo García, majd a korábbi bosnyák utánpótlás-válogatott Adi Alic. A 24 éves támadó legutóbb az északmacedón első osztályban szereplő Szileksz Kratovo játékosa volt, amelyben két idény alatt, 62 bajnokin és négy Macedón Kupa-meccsen 23-szor volt eredményes, és emellett tíz gólpasszt is kiosztott, majd már a Honvéd labdarúgójaként duplázott a Monor ellen. A kispestiek ezenkívül végleg megszerezték a DVTK-tól korábban kölcsönbe kapott középpályást, Szamosi Ádámot, aki négy nyári edzőmeccsen is betalált, ezzel ő volt a legeredményesebb kispesti a felkészülési időszakban. Érdekesség, hogy a Honvéd keretének továbbra is tagja a 42 esztendős kapus, Tomás Tujvel, aki az előző idényben az NB II-es mezőny legidősebb játékosa volt, ennek ellenére egyetlen percet sem hiányzott a pályáról, és júniusban hosszabbított is vele a klub. Ugyanúgy, ahogy a 24 éves, saját nevelésű kapussal, Dúzs Gellérttel, továbbá érkezett a 30 éves, bosnyák válogatott kerettag kapus, Osman Hadzikic is.

A Honvéd a Kisvárda vendégeként kezdi a bajnokságot, amelyet a felkészülési időszak elején 2–1-re legyőzött júniusban. Ezután az MTK-t fogadja, majd Paksra utazik. 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISPEST-HONVÉDNÁL
Érkezők: Adi Alic (bosnyák, FK Szileksz Kratovo – Észak-Macedónia), Deian Boldor (román, ETO FC, szabadon igazolhatóként), Pablo García (spanyol, Arenas Club – Spanyolország, szabadon igazolható), Szamosi Ádám (Diósgyőri VTK, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők: – 
Kölcsönből visszatérő: Somogyi Ádám (Videoton FC Fehérvár)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: 
Kiszemeltek: Osman Hadzikic (bosnyák, Slaven Belupo – Horvátország)
Távozók: Csilus Tamás (szabadon igazolható), Földi Dominik (szabadon igazolható), Ihrig-Farkas Sebestyén (szabadon igazolható), Kesztyűs Barna (szabadon igazolható), Kocsis Gergely (ESMTK), Nyers Ádám (MTK Budapest), Rácz Gergő (Paksi FC), Simon Benedek (szabadon igazolható), Varga Kevin (szabadon igazolható)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Somogyi Ádám (Csehország), Szamosi Ádám (Olaszország)

A KISPEST-HONVÉD FC NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: június 15. 
Edzőtábor: – 
Június 27. (szombat): Kispest-Honvéd–Kisvárda 2–1 (Szamosi Á., Pinte)
Július 3. (péntek): Sturm Graz II (osztrák II.)–Kispest-Honvéd 1–2 (Kovács E., Medgyes Z.)
Július 4. (szombat): NK Nafta (Lendva, szlovéniai)–Kispest-Honvéd 0–3 (Szamosi, Zuigeber, Gyurcsó)
Július 8. (szerda): Kispest-Honvéd–Soroksár (NB II) 2–0 (Medgyes, Pinte)
Július 11. (szombat): Monor SE (NB III)–Kispest-Honvéd 0–6 (Alic 2, Gyurcsó, Somogyi T., Pekár I., Szamosi)
Július 18. (szombat): NK Osijek (Eszék, horvát)–Kispest-Honvéd 2–1 (Szamosi)

A nyáron érkezett Koszta Márk (balra) már négy gólt szerzett a Vasasban (Fotó: Vasas FC)

A VASAS AZ NB I-BEN SEM IGAZOL LÉGIÓSOKAT

Az NB I-be a másodosztály bajnokaként feljutó Vasas a Honvéddal ellentétben az élvonalban is kizárólag magyar játékosokat foglalkoztat, és a kispestiekkel ellentétben kitartott sikeredzője, Erős Gábor mellett is, aki egymás után két csapatot juttatott fel az első osztályba, de míg Kazincbarcikáról a történelmi feljutás után távozott, az angyaföldieknél marad az új idényre is.

Nagy Miklós sportigazgató már a felkészülés elején elmondta, hogy ballábas belső védőt, belső középpályást és támadót szeretnének igazolni a nyáron, és ennek megfelelően érkeztek az NB I-es tapasztalattal felvértezett nyári új szerzemények, miközben kulcsjátékos nem távozott. A 26 éves, zalaegerszegi Csóka Dániel a védelembe, a 25 éves Kovácsréti Márk Nyíregyházáról a középpályára érkezett, a csatársorba pedig hárman is jöttek. A Honvéddal 2017-ben magyar bajnok, 29 éves Koszta Márk négyévnyi légióskodás után tért haza, de Angyalföldön folytatja a Kecskeméttől távozott NB II-es gólkirály, a korábban az élvonalban 61 meccsen 11-szer eredményes Pálinkás Gergő, és visszatért a Videotontól a Vasasban nevelkedett, majd Fehérvárra szerződött Kovács Patrik, aki 18 éves kora ellenére már 12 NB I-es meccsen játszott, két gólt is szerzett. A felkészülési időszakban Kovácsréti, és az említett három csatár is szerzett gólt, a legtöbbet a Vasasból Koszta, aki négyszer is betalált már a piros-kékeknél.

Az itthon készülő Vasas az MTK elleni 3–1-es vereséggel kezdte a nyári felkészülést, utána viszont két 3–1-es győzelem következett a Komáromi FC, majd a Kisvárda ellen, aztán a Kecskemétet, a Soroksárt és a Videotont is megverte a Vasas, így végül egy vereség mellett öt győzelemmel zárta a nyarat, igaz az ötből csak kétszer nyert élvonalbeli csapat ellen.  

A Vasas három év szünet után vasárnap a bajnoki címvédő ETO elleni hazai mérkőzéssel tér vissza az NB I-be, majd a Ferencváros vendége lesz, tehát az előző két idény első két helyezettjével mérkőzik meg a szezon elején, aztán a ZTE-t fogadja. 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASAS FC-NÉL
Érkezők: Csóka Dániel (Zalaegerszegi TE FC, szabadon igazolhatóként), Engedi Márk (Debreceni VSC, legutóbb kölcsönben Karcag), Koszta Márk (Hapoel Petah Tikva – Izrael, szabadon igazolhatóként), Kovács Patrik (Videoton FC Fehérvár), Pálinkás Gergő (Kecskeméti TE), Kovácsréti Márk (Nyíregyháza Spartacus)
Kölcsönből visszatérő: Pintér Filip (Kisvárda Master Good)
Kiszemeltek: 
Távozók: Bukta Csaba (budafoki kölcsön után, szabadon igazolható), Hős Zsombor (Nyíregyháza Spartacus), Németh Barnabás (Kecskeméti TE), Ódor Máté (Csíkszereda)
Kölcsönbe távozott: Artner Dávid (FC Ajka), Kapornai Bertalan (FC Nagykanizsa), Mamusits Patrik (Mezőkövesd), Pintér Filip (kisvárdai kölcsön után FC Ajka)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Hajós Lőrinc (Nyíregyháza Spartacus)

A VASAS FC NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: június 16.
Edzőtábor:
Felkészülési mérkőzések:
július 1. (szerda): MTK Budapest–Vasas 3–1 (Pethő – 11-esből)
július 4. (szombat): Vasas–Komáromi FC (szlovákiai) 3–1 (Baráth, Radó – 11-esből, Iyinbor)
július 8. (szerda): Vasas–Kisvárda 3–1 (Koszta, Kovácsréti, Pálinkás)
július 11. (szombat): Vasas–Kecskeméti TE (NB II) 5–1 (Koszta 2, Pethő, Baráth, Urblík)
július 18. (szombat): Vasas–Soroksár SC (NB II) 2–1 (Barkóczi, Kovács P.)
július 18. (szombat): Vasas–Videoton FC Fehérvár (NB II) 1–0 (Koszta)

Demjén Patrik Debrecenből tért vissza az MTK-hoz (Fotó: MTK Budapest)

CSAPATNYI TÁVOZÓ ÉS CSATÁRGONDOK AZ MTK-NÁL

A tavasszal 10. vagyis az utolsó, még bennmaradó helyet megcsípő MTK-nál az jelenti az állandóságot, hogy továbbra is a télen kinevezett Pinezits Máté a vezetőedző, bár a klub nem hozta nyilvánosságra, hogy meddig szól a megbízatása. Új ember viszont a szakmai stábban a csapat korábbi meghatározó labdarúgója, a 10-szeres válogatott, 43 éves Czvitkovics Péter, aki asszisztensedzőként segíti Pinezits munkáját.

A játékoskeret viszont jelentősen kicserélődött, hiszen két korábbi válogatott játékos, Kádár Tamás és Németh Krisztián is visszavonult, de rajtuk kívül is egy csapatra való játékos hagyta el a kék-fehéreket, ugyanakkor érkezők is voltak szép számmal. Kapusposzton a tavasszal kölcsönben szerepelt Hegyi Krisztián Csehországba távozott, a korábbi válogatott kerettag Demjén Patrik viszont visszatért Debrecenből. Az már korábban eldőlt, hogy a balhátvéd Vitályos Viktor nyártól a Sparta Prahánál folytatja. A védelem megerősítésére az NB II-es Kecskeméttől Belényesi Csaba érkezett, ám vele kapcsolatban rossz ómen, hogy korábban már két csapattal – a lila-fehérek mellett a DVTK-val – is kiesett az NB I-ből. Ugyancsak középső védőként vethető be a dán Viborgtól igazolt horvát utánpótlás válogatott kerettag, Stipe Radic, akit 1.2 millió euróval az MTK új szerzeményei közül a legértékesebb játékosnak tart a Transfermarkt. A klub átigazolta Paksról Hinora Kristófot is, aki több poszton is bevethető, hiszen alapjában véve jobbhátvéd, ám a felkészülési meccseken a középpálya bal oldalán játszott, két gólt is szerzett.

A középső csapatrészt erősítheti az egyszeres válogatott Szuhodovszki Soma, akit a tavasszal kényszerből középcsatárként is szerepeltettek Debrecenben. Aggodalomra adhat okot a kék-fehéreknél, hogy a játékmester, Bognár István továbbra is talpgyulladással bajlódott, és bár elutazott a szlovéniai edzőtáborba, ott egyetlen mérkőzésen nem lépett pályára, csupán a szombati utolsó felkészülési találkozón kapott csereként 30 percet. Bognár kiesése érzékeny veszteség lehetne, mert jelenléte vagy hiánya a tavasz során is alapvetően meghatározta a kék-fehér együttes eredményességét. A középpályáról távozott a Dániából egy évre kölcsönkapott Németh Hunor, viszont végleg szerződtették budapestiek Bévárdi Zsombort. 

Az MTK a házi gólkirályát, az előző idényben tíz találatig jutó Molnár Ádint eladta a lengyel Raków Czestochowának, míg a szintén a szélen bevethető Kovács Mátyás a kassai kölcsön után végleg távozott, Belgiumba, és oda tart Átrok Zalán is. A tavaszi kölcsönjáték után az MTK végleg megszerezte a szélső támadó Jurek Gábor játékjogát Diósgyőrből, és érkezett a Honvédtól a 18 éves támadó, Nyers Ádám, aki két mérkőzésen is eredményes tudott lenni, de utána megsérült, míg Marin Jurina kikerült az első csapat keretéből, a korábbi szlovák gólkirály, Róbert Polievka pedig távozott. A csatárgondot enyíthendő a klub visszarendelte a Kozámislenyből a Puskás-díjas Zsóri Dánielt, aki 2022 és 2023 között már játszott az MTK-ban, és érkezett a mislenyiektől a védő Horváth Dániel is. Csatárposztra jött még a télen a ZTE-től igazolt, de Kazincbarcikára egyből kölcsön is adott, mostantól viszont már az MTK-ban szereplő, egy edzőmeccsen már gólt is szerző Klausz Milán.

A kék-fehérek idehaza három győzelemmel kezdték a felkészülést, két NB II-es csapat mellett a Vasast is legyőzték. Jurek a Kazincbarcika ellen mesternégyest ért el, amivel ő lett a legeredményesebb az MTK-ban a nyári időszakban. Ezt követően szlovéniai edzőtáborba utaztak, ahol három vereség következett – a szlovén bajnokság arany- és ezüstérmesétől, illetve az ukrán pontvadászat másodikjától. A felkészülést szombaton az NB II-es partnercsapat, a Kozármisleny elleni győzelemmel, illetve a szlovák első ligás Komáromi FC elleni döntetlennel zárta Pinezits Máté együttese.  

Az MTK az első forduló zárásaként hétfőn a Zalaegerszeget látja vendégül, ezt követően az újonc Honvéd vendége lesz, majd a Puskás Akadémiát fogadja.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL
Érkezők: Belényesi Csaba (Kecskeméti TE), Demjén Patrik (Debreceni VSC), Hinora Kristóf (Paksi FC), Horváth Dániel (Kozármisleny), Jurek Gábor (Diósgyőri VTK, kölcsön után végleg), Kerezsi Zalán (Puskás Akadémia FC, kölcsön után végleg), Nyers Ádám (Budapest Honvéd), Stipe Radic (horvát, Viborg – Dánia), Szuhodovszki Soma (Debreceni VSC), Vajda Roland (Puskás Akadémia II)
Kölcsönbe érkezők: Adrian Zeljkovic (szlovén, Viktoria Plzen – Csehország, ismét)
Kölcsönből visszatérők: Bakó Sámuel (Kozármisleny), Kenesei Noel (OH Leuven – Belgium), Klausz Milán (Kolorcity Kazincbarcika SC), Zsóri Dániel (Kozármisleny)
Kiszemeltek:
Távozók: Csenterics Adrián (AD Mérida – Spanyolország, kölcsön után végleg), Kádár Tamás, Németh Krisztián (befejezi a pályafutását), Kovács Mátyás (kassai kölcsön után RAAL La Louviere – Belgium), Molnár Ádin (Raków Czestochowa – Lengyelország), Róbert Polievka (szlovák, MFK Dukla Banská Bystrica – Szlovákia), Széles Imre (Szeged-Csanád GA), Szépe János (Kecskeméti TE), Törőcsik Péter (BVSC-Zugló FC, kölcsön után végleg), Vasiljevic Andrej (Hamburger SV – Németország), Vitályos Viktor (Sparta Praha – Csehország)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Hegyi Krisztián (West Ham United – Anglia, onnan Sparta Praha – Csehország), Németh Hunor (FC Köbenhavn – Dánia) 
Kölcsönbe távozók: Bene Domonkos (Kozármisleny), Csucsánszky Zoltán (Kozármisleny), Szűcs Patrik (Kozármisleny, legutóbb kölcsönben Komáromi FC – Szlovákia), Vajda Roland (Kozármisleny)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Átrok Zalán (Zulte Waregem – Belgium, Rio Ave – Portugália), Marin Jurina (bosnyák-horvát, kiekerült az első keretből)

AZ MTK BUDAPEST NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: június 15.
Edzőtábor: Szlovénia, július 6–11.
Felkészülési mérkőzések:
Június 26. (péntek): MTK Budapest–Kazincbarcika (NB II) 4–2 (Jurek 4)
Július 1. (szerda): MTK Budapest–Vasas 3–1 (Jádi, Zeljkovic – 11-esből, Nyers)
Július 4. (szombat): MTK Budapest–KTE (NB II) 2–3 (Nyers, Horváth A.)
Szlovénia
Július 8. (szerda): Celje (szlovén)–MTK Budapest 4–3 (Átrok, Hinora, Varju)
Július 11. (szombat): MTK Budapest–Cserkaszi LNZ (ukrán) 0–4
Július 11. (szombat): Koper (szlovén)–MTK Budapest 3–1 (Hinora)
Itthon 
Július 18. (szombat): MTK Budapest–Kozármisleny (NB II) 3–0 (Klausz, Horváth A., Görög)
Július 18. (szombat): MTK Budapest–Komáromi FC (szlovákiai) 1–1 (Kerezsi)

LABDARÚGÓ NB I
1. FORDULÓ
Július 24., péntek
20.00: Nyíregyháza Spartacus FC–Újpest FC
Július 25., szombat
19.30: Kisvárda Master Good–Kispest-Honvéd FC
Július 26., vasárnap
15.45: Vasas FC–ETO FC
18.00: Debreceni VSC–Puskás Akadémia FC
20.00: Paksi FC–Ferencvárosi TC
Július 27., hétfő
19.30: MTK Budapest–ZTE FC
 

 

Legfrissebb hírek

A légiósok aránya csökkent, a fiatal játékosoké nőtt – ilyen volt a 12 csapatos NB I első tíz éve

Labdarúgó NB I
49 perce

A Pakstól szerződtetett támadót a DVSC – hivatalos

Labdarúgó NB I
19 órája

A Honvéd szerződtette a rutinos kapust – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:20

NB I: debreceni távozók, új légiósok Győrben és Nyíregyházán – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:59

ETO: folyamatban van az újabb gambiai légiós szerződtetése

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:48

A vb-ről sérülés miatt lemaradó kapus érkezhet a Kispest-Honvédhoz – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:04

MTK: Átrok kedden vehet részt orvosi vizsgálaton Belgiumban – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:01

Csak a Honvéd kapott ki a főpróbán, a ZTE török, az Újpest bosnyák csapatot győzött le

Labdarúgó NB I
2026.07.18. 21:29