
„Tartom magam ahhoz, amit mondtam, és amiért kiállítottak” – négy mérkőzésre tiltották el Bódog Tamást
„Ez ugyanaz, mintha te átmész a zebrán, és egy részeg jogsi nélkül elüt, majd utána szólnak, hogy te is börtönbe kerülsz gyalogosként, mert közúti balesetben vettél részt.”
Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:00
Még több NB I
Ukrán utánpótlás-válogatott labdarúgóval erősített a ZTE – hivatalos
A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz
Az Újpest közös megegyezéssel szerződést bontott védőjével – hivatalos
Népszerű cikkek
Skribek Alen távozik a ZTE-től – hivatalos
Az utolsó percben szerezte a tizenhat éves középpályás a győztes gólt a női NB I-ben
Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!
Az elöző 90 percben ennyien voltunk a -on
19 911
Köszönjük!

Labdarúgó NB I
2011.01.28. 14:31
Bp. Honvéd: Takács Ákos már a tavasszal is Győrben futballozik
A Nemzeti Sport Online információi szerint megszületett a megállapodás Takács Ákos ügyében a Győr és a Budapest Honvéd között: a védő már a tavasszal is az ETO-nál szerepel majd, és vasárnap el is utazik a győriek törökországi edzőtáborába.

Labdarúgó NB I
2011.01.28. 13:39
Videoton: Nikolics Nemanja letette a magyar állampolgársági esküt
A vidi.hu tájékoztatása szerint a Videoton játékosa, Nikolics Nemanja a mai napon letette a magyar állampolgári esküt. Ez egyben azt is jelenti, hogy a támadó a későbbiekben akár a magyar válogatottban is pályára léphet.

Labdarúgó NB I
2011.01.28. 12:03
Győri ETO: Ceolin kijött a kórházból, de lemaradhat a török túráról
Nicolas Ceolin az orrműtétét követő komplikációk megszűnése után elhagyta a kórházat – számolt be játékosa gyógyulásáról a labdarúgó NB I tizedik helyén álló Győri ETO a hivatalos honlapján.

Labdarúgó NB I
2011.01.28. 11:35
FTC: Prukner László nem akar több, hajrában elbukott meccset
Valószínűleg nem lesznek magyar igazolások a télen, a felkészülés sikeressége az erős ellenfelek elleni mérkőzésektől és a mentális edződéstől is függ – olvasható Prukner Lászlónak, a Ferencváros vezetőedzőjének nyilatkozatában a labdarúgó NB I negyedik helyén álló zöld-fehérek hivatalos honlapján.

Labdarúgó NB I
2011.01.28. 11:06
NB I: a Paks vezet, az ETO az utolsó a sportszerűségi rangsorban
A Paks az NB I 2010–2011-es idényének eddigi legsportszerűbb csapata – többek között ez derül ki a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) etikai és fair play bizottságának csütörtöki üléséről készített szövetségi összefoglalóból.

Labdarúgó NB I
2011.01.28. 00:06
Győri ETO: újra tárgyalni kezdtek Simon Andrással - lapértesülés
A héten újra tárgyalt egymással a labdarúgó NB I 10. helyén telelő Győri ETO és Simon András, és elképzelhető, hogy az U20-as világbajnoki bronzérmes támadó mégis Pintér Attila csapatába szerződik – értesült csütörtökön a Kisalföld.

Labdarúgó NB I
2011.01.27. 23:51
Pápa: Zoran Supics visszatér a Dinamótól, nyárig a Lombardnál marad
Zoran Supics tárgyalt a grúz labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Dinamo Tbiliszi vezetőivel, de pénteken visszatér Pápára, és kitölti az idény végéig szóló kölcsönszerződését a Lombardnál – tudósít az NB I-es klub honlapja.

Labdarúgó NB I
2011.01.27. 20:40
Győri ETO: a háromszoros válogatott Takács Ákos érkezik a Honvédtól
A Győri ETO FC labdarúgócsapata hivatalos honlapján bejelentette, hogy hároméves előszerződést kötött a Bp. Honvéd válogatott háromszoros válogatott játékosával, Takács Ákossal. Még kérdés, hogy Takács mikor szerződik az ETO-hoz, a két csapat már tárgyal a téli klubváltásról.
3739
/
5324



























