

Dartskedvelők, figyelem! Budapest idén is szerepel a PDC European Tour-versenysorozat állomásai között: a Darts Event Kft. immár hatodik éve hozza el Magyarországra a darts legjobbjait. Ezúttal augusztus 28. és 30. között méri össze erejét 48 profi játékos a 230 ezer angol font összdíjazású versenyen, a legnagyobb győztes azonban alighanem az MVM Dome közönsége lesz, amely ismét egy páratlan élménnyel gazdagodik.

Világbajnokok a mezőnyben
A mezőny idén is bivalyerős lesz, sok ismerős névvel találkozhatnak a sportág rajongói. Jön például az egyik magyar közönségkedvenc, Michael van Gerwen: a háromszoros világbajnok holland 2024-ben győzött Budapesten, várhatóan idén is ezzel a céllal érkezik a magyar fővárosba. Ehhez honfitársának, a világranglistán második Gian van Veennek is lesz egy-két szava, ahogy az általa a harmadik helyre szorított Luke Humphriesnak is, akik szintén megméretik magukat a magyar versenyen.

Lesz még világbajnok a mezőnyben: Gary Anderson nevét is ott találjuk a nevezettek listáján, méghozzá 12. kiemeltként, így őt szombaton láthatja, aki kilátogat az MVM Dome-ba. A walesi kiválóság, Gerwyn Price is harcba száll a végső győztesnek járó 35 ezer fontért, ahogy honfitársa, Jonny Clayton is. Az örökifjú James Wade imádja Budapestet és a Hungarian Darts Trophy-t, az angol versenyző pályafutása harmadik European Tour-győzelmére hajt.

Meglesz az első címvédés?
Niko Springer lehet az első játékos ebben a kategóriában, a Hungarian Darts Trophy-n ugyanis még senkinek sem jött össze a duplázás. A 2025-ös versenyt meglepetésre megnyerő német játékosnak idén egy negyeddöntős szereplés volt a legjobb a European Tour-sorozatban, a Pro Tour-on pedig kétszer elődöntős volt. Az idei major tornákon a UK Openen jutott a legmesszebbre, ott a harmadik forduló jelentette számára a végállomást. Képes lesz vajon történelmet írni a 26 éves mainzi fiú?

Történelem Budapesten: női játékos a színpadon
A VI. Hungarian Darts Trohpy történelmi verseny lesz: Beau Greaves személyében először állhat színpadra női versenyző a European Tour-sorozatban. A 22 éves angol hölgy a Tour Carddal rendelkező játékosok selejtezőjén vívta ki a budapesti szereplést. A háromszoros világbajnok, háromszoros World Series-győztes Greaves már a férfiak között is bizonyított: idén áprilisban megnyerte első pontszerző PDC-versenyét, egy Players Championship-fordulót. Ráadásul júliussal bezárólag a legtöbb 180-at is ő dobta (447) ebben az esztendőben, amiből minden bizonnyal az MVM Dome-ban is láthatunk majd néhányat tőle.
Feltörekvő tehetségek a budapesti mezőnyben
Ahogy tavaly is, úgy idén is könnyen elképzelhető, hogy elviszi a show-t egy vb-címmel nem rendelkező játékos. A két feltörekvő holland játékos, Wessel Nijman és Kevin Doets is remek formában van, előbbi júniusban megnyerte a pozsonyi European Tour-állomást. Érdemes lesz odafigyelni Cristo Reyesre: a spanyol kiválóság elkezdte újra felépíteni magát, nemrégiben döntőzött a Pro Touron, és a grazi European Tour-versenyen a legjobb 8 közé jutott. A pozsonyi versenyen hatalmasat menetelő Tom Sykes nevét is érdemes feljegyezni, a futballról dartsra váltó angol játékos minden bizonnyal túl akarja szárnyalni majd a szlovákiai elődöntős szereplését.
Négy magyar dartsos is harcba száll
A külföldi sztárok mellett természetesen magyar játékosoknak is drukkolhatunk augusztus utolsó hétvégéjén. A rendező ország selejtezőjén (Host Nation Qualifier) két rutinos és két újonc vívta ki a szereplés jogát: Major Nándor harmadszor, Borbély András másodszor, míg Biró Milán és Kádár László karrierje során először léphet PDC-színpadra.

A háromnapos viadal a fordulatokban gazdag mérkőzések mellett óriási bulit – vidám hangulatot, együtt szurkolást, közös örömtáncot, jelmezversenyt – is ígér, ahol a felnőttek és a gyerekek egyaránt jól érezhetik magukat. Tavaly rekordot jelentő több mint 25 ezer néző élte át a felejthetetlen hangulatot a helyszínen. Idén te is köztük leszel?
A Darts Event Kft. immár hatodik alkalommal hozza el Magyarországra a Hungarian Darts Trophy-t.
A VI. Hungarian Darts Trophy főtámogatói az MBH Bank és az MVM, kiemelt támogatója a MOL.
További információ és jegyvásárlás: https://www.dartsevent.com/









