Labdarúgó NB I
38 perce

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Szurkolói nélkül kénytelen fogadni a listavezető Újpest az MTK-t ♦ A forduló nyitányán a két veretlen újonc csap össze Kispesten.

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

A háromszoros magyar válogatott támadó 58 meccset játszott a Ferencváros színeiben.
Labdarúgó NB I
5 órája

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

A 23 éves, egyszeres válogatott védő már vasárnap bemutatkozhat a hollandoknál.
Labdarúgó NB I
6 órája

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Az algériai támadó iránt Egyiptomból érdeklődnek • Tóthnak lengyel és török kérője is van.
Labdarúgó NB I
7 órája

Kovács Mátyás csapattársa lehet Gruber Zsombor – sajtóhír

A Ferencváros játékosát a belga élvonalban szereplő RAAL La Louviere szerződtetheti.
Labdarúgó NB I
22 órája

„Tartom magam ahhoz, amit mondtam, és amiért kiállítottak” – négy mérkőzésre tiltották el Bódog Tamást

„Ez ugyanaz, mintha te átmész a zebrán, és egy részeg jogsi nélkül elüt, majd utána szólnak, hogy te is börtönbe kerülsz gyalogosként, mert közúti balesetben vettél részt.”
Labdarúgó NB I
22 órája

Skribek Alen önbizalmat és külföldi szerződést köszönhet a ZTE FC-nek

Nagyszerűen teljesített Zalaegerszegen, így nem csoda, hogy külföldre, az azeri Neftcibe szerződött.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:09

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Az ETO válogatott középső védője hamarosan aláírhat a holland klubhoz.
Labdarúgó NB I
2026.08.12. 23:10

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Lapunk úgy tudja, ha a válogatott támadó eligazol, nem Magyarországon folytatja a pályafutását.
Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

„A vasárnapi Debrecen–Nyíregyháza mérkőzésen hibázó játékvezetők is büntetésben részesülnek.”
Labdarúgó NB I
2026.08.12. 18:38

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

A fiatal támadó középpályás már két kanadai pontnál jár az NB I-ben.
Labdarúgó NB I
2026.08.12. 12:00

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

„Csendben maradni és elfogadni, hogy ez a játék része? Erre nem vagyunk hajlandóak, mert amikor VAR-segítség is van, ilyen hiba nem fordulhat elő.”
Labdarúgó NB I
2026.08.12. 08:39

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

A Videoton, a Gázszer és az Újpest korábbi kitűnő irányítója jelenleg két szenvedélyének él, a labdarúgásnak és a lósportnak.
Labdarúgó NB I
2026.08.12. 06:40

Alexis Sánchez Montréalban folytatja, Vlahovics Isztambulba tart – ez történt kedden a transzferpiacon

Julián Álvarez megunta a várakozást, mindenképp menekülne Madridból; szinte biztosan Törökországban folytatja Romelu Lukaku.
Minden más foci
2026.08.11. 21:10

Elkészült a Mol Magyar Kupa második fordulójának menetrendje

A mérkőzéseket augusztus 21. és 23. között rendezik meg.
Labdarúgó NB I
2026.08.11. 20:40

Skribek Alen távozik a ZTE-től – hivatalos

A támadó az azeri Neftciben folytatja pályafutását.
Labdarúgó NB I
2026.08.11. 17:51
Labdarúgó NB I
2011.01.27. 11:47

Vasas: Lázok János gólt lőtt, Németh Gábor védett az ESMTK ellen

A Vasas NB III-ban szereplő második csapatának tagjaira építő, de olyan rutinos játékosokkal, mint Németh Gábor és Lázok János megerősített piros-kék együttes felkészülési labdarúgó mérkőzésen kétgólos győzelmet aratott a harmadosztályú ESMTK ellen, adta hírül az angyalföldi klub honlapja.
Labdarúgó NB I
2011.01.27. 11:24

ZTE: Milosavljevicre igényt tart Csank János, szerződtetik

A ZTE labdarúgócsapata a hírek szerint megegyezett a korábban tesztelt 19 esztendős horvát Marko Milosavljevic szerződtetéséről.
Labdarúgó NB I
2011.01.27. 11:15

FTC: Haber és Schembri Svájc ellen készülhet a máltai válogatottal

Justin Haber és André Schembri is tagja a máltai válogatott Svájc ellen készülő keretének – adta hírül az ftc.hu.
Labdarúgó NB I
2011.01.27. 11:11

DVSC: visszatértek az U21-es válogatottak, Ramos és Simac felépült

Luis Ramos és Dajan Simac felépült sérüléséből, mindketten csatlakoztak a DVSC-TEVA keretéhez, csakúgy, mint az U21-es válogatottól visszatérő fiatalok.
Labdarúgó NB I
2011.01.27. 11:00

Győri ETO: jól halad a Berlinben kezelt sérültek felépülése

Jól halad a Győri ETO FC Berlinben kezelt sérültjeinek felépülése – adta hírül az eto.hu. Mint ismeretes, Valentin Babic, Tokody Tibor, Szabó Ottó és Onisor-Mihai Nicorec Berlinbe utazott Dárdai Pál közreműködésével, a Hertha BSC rehabilitációs központjában kezelik őket.
Labdarúgó NB I
2011.01.27. 10:23

Pápa: Zoran Supics a Dinamo Tbiliszi keretéhez csatlakozott

A szerb védő, Zoran Supics az elmúlt fél évben a Győr kölcsönjátékosaként Pápán futballozott, és a téli felkészülést is Véber György csapatánál kezdte, de a jelek szerint távozik az együttestől, ugyanis a grúz Dinamo Tibiliszihez utazott.
Labdarúgó NB I
2011.01.27. 10:12

Újpest: Mészöly Géza a fiatalabb sor játékával volt elégedettebb

A labdarúgó NB I 11. helyén álló Újpest 2–0-ra legyőzte a második ligás BKV Előrét a két csapat szerdai felkészülési mérkőzésén. A lilák első gólját Balogh Balázs szerezte, majd a próbajátékon lévő Rasztovits Dávid adott gólpasszt a horvát Marin Matosnak.
Labdarúgó NB I
2011.01.27. 10:06

DVSC: Simicben és Salamiban lát fantáziát a cseh vezetőedző

Ahogy arról beszámoltunk, a DVSC-TEVA vegyes csapata szerdán felkészülési mérkőzést játszott a romániai FC Bior ellen (2–4), a találkozón a Lokiban öt próbajátékos kapott lehetőséget: a nigériai Eugene Salami, az olasz Patrick Kalambay, a horvát Marko Simic, a brazil Jhonnes Marques de Souza és honfitársa, Paulo da Silva.
Labdarúgó NB I
2011.01.27. 09:51

FTC: változott a program, Zágrábban is pályára lépnek Rósa Dénesék

Február 2-án az előzetes tervekkel ellentétben nem az FK Banat, hanem az NK Zagreb lesz a Ferencváros labdarúgócsapatának ellenfele a horvát fővárosban – adta hírül az ftc.hu
Labdarúgó NB I
2011.01.27. 09:38

Bp. Honvéd: Hercegfalvi Zoltán továbbra is Kispesten készül

A Budapest Honvédhoz a téli szünetben eddig két új játékos érkezett. A ZTE-től kölcsönvett Ivancsics Gellérttel már korábban megállapodtak a vezetők, míg ma reggel beszámoltunk róla, hogy a horvát Ivan Lovric is aláírt, de Supka Attila vezetőedző két próbajátékos szerződtetését is javasolja, és egyelőre Hercegfalvi Zoltán is a csapattal készül. 
Labdarúgó NB I
2011.01.27. 09:36

Szolnok: négy fradista kölcsönvételéről tárgyalnak

Ahogy arról beszámoltunk, a Szolnoki MÁV FC NB I-es labdarúgócsapata 4–1-re legyőzte a másodosztályú DVTK-t felkészülési mérkőzésen. A találkozón hat új játékos kapott lehetőséget a bizonyításra Simon Antal vezetőedzőtől: négy szerb, Borisz Milicsics, Nenad Djurovics, Braniszlav Vukomanovics, Milos Jokics, a Fradiból érkező Fitos László, valamint a Honvéddal szerződést bontó Zsolnai Róbert.
Labdarúgó NB I
2011.01.27. 09:12

Berki stabil anyagi helyzetet, világos jövőképet ígér a Vasasnak

A korábbi Fradi-vezér által képviselt cég nagyjából évi négyszázmilliós költségvetést garantál.
Labdarúgó NB I
2011.01.27. 08:50

Videoton: Alvest a menedzserek komolyabban veszik, mint a klubok - Mezey

Ahogy arról beszámoltunk, az NB I-es listavezető Videoton tegnap 1–0-ra győzött a szlovák élvonalban az ötödik helyen álló Slovan Bratislava ellen felkészülési mérkőzésen.
Labdarúgó NB I
2011.01.27. 08:19

FTC: a zöld-fehérek két hétig tesztelhetik a külföldi próbajátékosokat

Ahogy arról beszámoltunk, az FTC labdarúgócsapata 1–0-s győzelmet aratott a szabadkai Szpartak Zlatibor Voda elleni szerdai felkészülési meccsen. A találkozó után Prukner László, a zöld-fehérek vezetőedzője az ftc.hu-n értékelt.
Labdarúgó NB I
2011.01.27. 07:40

Siófok: Melczer Vilmos visszatérhet, Marozsán is érkezhet

Ahogy arról beszámoltunk, a BFC Siófok élvonalban szereplő labdarúgócsapata az NB II-es Veszprém ellen játszotta le első felkészülési mérkőzését.
Labdarúgó NB I
2011.01.27. 07:13

ZTE: az orosz megy, a lett marad; Bogunovicsékért keveset fizetnének

Vitalijs Melnicenko meggyőzte a szakmai stábot, szerződést kap a klubtól.

3740

/

5324