Pintér kérésére érkezik az ETO-hoz a honvédos Takács Ákos

Vágólapra másolva!
2011.01.27. 20:46
null
Takács Ákos az ETO-éra cseréli a Honvéd mezét - kérdés, hogy mikor (Fotó: Czerkl Gábor)
A Győri ETO FC labdarúgócsapata hivatalos honlapján bejelentette, hogy hároméves előszerződést kötött a Bp. Honvéd háromszoros válogatott játékosával, Takács Ákossal. Még kérdés, hogy Takács mikor szerződik az ETO-hoz, a két csapat már tárgyal a téli klubváltásról.

„A játékos menedzserével, Bognár Nándorral január elejétől dolgoztunk azon, hogy a mai napon aláírt szerződés mindenki számára elfogadható feltételeket tartalmazzon. A labdarúgót 2011. június 30-ig érvényes szerződés köti a Honvédhoz, így jelen pillanatban az előszerződés jogi intézménye realizálódhatott csak. A mai napon tárgyalásokat folytattak a klubok arról, hogy van-e lehetőség rá, hogy Takács Ákos már a mostani átigazolási időszaktól az ETO-t erősíthesse" – nyilatkozta az etofc.hu-nak Klement Tibor, a győriek ügyvezető igazgatója.

„Bízom benne, hogy a tárgyalások eredménnyel járnak majd, és a fiatalember rövidesen csapatunkat erősítheti. Pintér Attila kifejezett kérésére szerződtetjük a labdarúgót, akivel a Ferencvárosban már dolgozott együtt a vezetőedző úr. A mester külön kiemelte, hogy jobb oldali védőként és védekező középpályásként is válogatott szintű teljesítményre képes a játékos" – tette hozzá.

Takács a Vasasban kezdte pályafutását, 2002 és 2006 között az FTC játékosa volt, innen hívta be Lothar Matthäus a válogatottba. A Ferencvárosból a dán Vejlébe igazolt egy szezon erejéig, majd a kispestiekhez tért haza.

Az ETO korábban már szerződtette az NK Osijek horvát labdarúgóját, Vedran Niksicet. A 23 éves támadó ingyen kerül a győri klubhoz, amellyel 4.5 éves szerződést írt alá. Játékjogának negyedét azonban továbbra is az Osijek birtokolja.

Niksic ebben a szezonban 11 mérkőzésen háromszor volt eredményes, összesen pedig 22 gólt szerzett az eszéki csapat mezében, amelyben 2007 tavaszán mutatkozott be.

A játékos pénteken csatlakozik a Győr keretéhez, és a törökországi edzőtáborban is részt vesz Pintér Attila csapatával.

Legfrissebb hírek

A Honvéd támadója az MTK-ban, az MTK-é a Honvédban folytatja – NS-infó

Labdarúgó NB II
2 órája

Labdarúgás: a Győri ETO nyerte az U17-es kupát

Utánpótlássport
Tegnap, 12:38

Válogatott: jöhet a Rossi-éra 100. gólja és a 24. legyőzött ellenfél

Magyar válogatott
2025.06.06. 12:19

Kerezsi Zalán végleg a Puskás Akadémiához került a Honvédtól

Labdarúgó NB I
2025.06.06. 10:53

Holman Dávid távozik a Honvédtól – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.06.05. 18:24

A Kisvárda magasan kiemelkedett a mezőnyből, a Barcika mindenkit meglepett – NB II-es idényértékelő

Labdarúgó NB II
2025.06.03. 20:52

Két év után távozik Győrből a középhátvéd – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.02. 20:56

A ZTE újabb egy évre kölcsönvette a fiatal támadót

Labdarúgó NB I
2025.06.02. 10:27
Ezek is érdekelhetik