Labdarúgó NB I
1 órája

Újabb játékost jelentett be a Zalaegerszeg – hivatalos

Már tavaly is adódott lehetőség Tiago Penalba megszerzésére.

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

A mérkőzést 10 emberrel befejező Nyíregyháza – melynek vezetőedzőjét is kiállították – csak kapufáig jutott, a Lokinak az is belefért, hogy a hajrában kihagyta a ziccereit.
Labdarúgó NB I
20 órája

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Pető Milán és Szalai József volt eredményes a tolnaiak részéről, Somogyi Tamás egy remek lövéssel, Csontos Dominik pedig tizenegyesből talált be.
Labdarúgó NB I
22 órája

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

A lila-fehérek közel nyolc év után nyertek újra Kisvárdán.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:15

Horváth Kevinnek van egy álma: jó lenne újra dobogóra állni

KEZDÉS: 15.30. 62 mérkőzésen lépett már pályára a Paksi FC fiataljaként Horváth Kevin – és három gólt szerzett.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:30

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

KEZDÉS: 17.30. Fővárosi születésűként is átérzi a Loki–Szpari rangadó jelentőségét a Nyíregyháza 26 éves védője.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:17

Szélesi: Értékes ez a győzelem, már csak azért is, mert újpesti részről ebben nagyon régen volt részünk

Erős Gábor: boldogok lehetünk, az Illovszky-stadion közönsége jókedvűen mehetett haza a mérkőzésről.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:06

Női NB I: a Puskás, az MTK, az Újpest, a PMFC és a Vidi nyert a nyitányon

A felcsútiak hat góllal győztek Szekszárdon, a pécsiek négyet vágtak a DVTK-nak.
Labdarúgó NB I
2026.08.08. 20:35

Négy gólt szerezve nyert Kisvárdán az Újpest

Több látványos gól is született a mérkőzésen.
Labdarúgó NB I
2026.08.08. 19:27

Koszta és Urblík duplázott, a Vasas kiütötte a ZTE-t

Az angyalföldiek két döntetlen után szerezték meg az első győzelmüket, a zalaiak másodszor is pont nélkül maradtak idegenben.
Labdarúgó NB I
2026.08.08. 17:23

Soltész Dominik bízik benne, hogy még nem állt össze az Újpest

KEZDÉS: 17.30. A Kisvárda játékosa napra pontosan öt éve az Újpest ellen mutatkozott be az NB I-ben.
Labdarúgó NB I
2026.08.08. 12:09

Az első két meccs eredményére nem lehet panasz, de csatárgólokra várnak a Fáy utcában

KEZDÉS: 15.30.A ZTE egy ötössel hangolt a fővárosi kiruccanásra.
Labdarúgó NB I
2026.08.08. 11:08

Nívós ellenfelekkel készült a bajnoki rajtra a Puskás Akadémia

A női NB I-es bajnokság mezőnyébe az előző évad egyik kiesője is visszatért.
Labdarúgó NB I
2026.08.08. 10:40

Pinezits Máté: Zavar, hogy a butaságunkkal megajándékoztuk az ellenfelet

Babó Levente nem annyira érezte a meccs élvezeti értékét, de szerinte ez jó reklámja volt az NB I-nek.
Labdarúgó NB I
2026.08.08. 09:01

Ifjabb Albert Flórián: Óriási dolog, hogy újra a Real Madriddal játszunk!

KEZDÉS: 19.00. A zöld-fehérek női csapatának vezetőedzője a BL 1995–1996-os csoportkörében gólt szerzett a spanyol sztárcsapat ellen.
Labdarúgó NB I
2026.08.08. 08:30

A debreceni csatár, akit a grund nevelt – Kerekes György 70 éves

Kétszer volt válogatott, a Debrecent, az Újpestet, a Ferencvárost is megjárta.
Labdarúgó NB I
2026.08.08. 07:00
Labdarúgó NB I
2014.08.05. 10:29

MTK: Egy rásérülés nagyon sokba kerülhet - Torghelle

Sérült Torghelle Sándor, aki télen érkezett a Videotontól az MTK-hoz, és a tíz meccsen lőtt hét góljával sokat tett csapata biztos bentmaradásáért. A 32 esztendős támadó a júniusi csípőműtétje után egyre jobb állapotba kerül, azonban azzal is tisztában van, hogy a visszatérést nem szabad siettetni.
Labdarúgó NB I
2014.08.05. 09:48

Videoton: hazája élvonalába tart a távozó légiós

A Videotonnal a közelmúltban szerződést bontó Vítor Gomest a portugál labdarúgó-bajnokság újonca, a Moreirense csábítja.
Labdarúgó NB I
2014.08.05. 09:09

FTC-Chelsea: már Schürrle és a brazilok is a fedélzeten

Hétfőn a világbajnok André Schürrle és a brazil vb-résztvevők is edzésbe álltak a Chelsea-nél, amely a Ferencváros labdarúgóinak vendége lesz vasárnap az új FTC-stadionban.
Labdarúgó NB I
2014.08.05. 01:30

Videó: a Fradi a hangpróbát, az Újpest a derbit nyerte meg

Dragóner: Ilyen stadionban ilyen közönség előtt nem lehet rosszul játszani. Az NSO Tv riportja.
Labdarúgó NB I
2014.08.04. 22:29

Fradi: 11 gól és Újpest-siker az új stadion főpróbáján

A zöld-fehérek új stadionjában az újpesti Kovács Zoltáné volt az első találat, 5–6 lett a vége.
Labdarúgó NB I
2014.08.04. 19:58

U19: a Honvéd nyerte meg a rangos nemzetközi tornát

A Bp. Honvéd-MFA nyerte meg a harmadik alkalommal kiírt Honvéd-Merkantil Bank-kupát, miután a döntőben tizenegyesekkel legyőzte a Puskás Akadémiát.
Labdarúgó NB I
2014.08.04. 19:31

DVTK: holland és szlovák csatár érkezett próbajátékra

Mark Janssen és Filip Serecin tesztelésen, tovább próbázik Stefan Cicmil is.
Labdarúgó NB I
2014.08.04. 17:21

Videó: „A Fradi legnagyobb hiánycikke a kreativitás”

Bognár György szerint Thomas Doll hiába hozott új játékosokat, csak Gera Zoltán számít minőségi erősítésnek.
Labdarúgó NB I
2014.08.04. 17:02

FTC: nem készpénzzel kell fizetni az új Fradi-stadionban

A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros új stadionjában, a Groupama Arénában az úgynevezett cashless rendszert alkalmazzák, amely használata során nem kell készpénzt használni a fizetéshez a büfében.
Labdarúgó NB I
2014.08.04. 16:45

Csak hárman játszottak a Mészöly-csapatból, Artner a vasi Van Gaal

Egy év után került ismét a Fradi elé az Újpest. Kilenc emberből három támadó a DVTK-nál.
Labdarúgó NB I
2014.08.04. 13:30

Újpest: egyéves átok tört meg - ismét az ősi rivális előtt

Az Újpest FC a DVTK elleni döntetlennel és a Ferencváros pápai vereségével megelőzte a tabellán az ősi rivális zöld-fehéreket – ilyenre egy éve volt legutóbb példa.
Labdarúgó NB I
2014.08.04. 13:04

FTC: a sorozatnak vége, de Doll gárdája lehet-e jobb Nyilasiénál?

Önnek mi a véleménye a mostani csapatról és az 1992-ben bajnokságot nyerő együttesről? Szavazzon!
Labdarúgó NB I
2014.08.04. 12:09

Haladás: havi 15-20 ezer euróba kerülne Rocchi

A szombathelyi vezetők még faragnának az összegből, és közben keresik a forrásokat.
Labdarúgó NB I
2014.08.04. 11:12

NB I: máris kevesebb a néző - 17 ezren látták a fordulót

Az Újpest–DVTK meccsen voltak a legtöbben, az MTK–DVSC-n a legkevesebben.
Labdarúgó NB I
2014.08.04. 10:19

Videó: „Értelmetlen ennyi nézőnek az új beléptetési mód”

A labdarúgó NB I 2. fordulójában a hivatalos szurkolói csoportok közösen demonstráltak a lelátókon az új beléptetőrendszer ellen. Az NSO Tv is megszólaltatta a drukkereket, akik számos kivetnivalót felsoroltak az újdonság kapcsán!
Labdarúgó NB I
2014.08.04. 09:44

NB I: Szétszedték a Fradi kész csapatát - Várhidi kritikája

„Hiányzik Leonardo és Jenner, Gerának vissza kell zökkennie az NB I-be. Futás nélküli a csapat.”

2370

/

5322