Európa-liga
1 órája

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Első pontjait szerezte a Marseille; emberhátrányban mentett pontot a Crystal Palace.

Bánki József: Ez a győzelem nagyon jót tesz a magyar futball renoméjának, sőt egész Magyarországnak

NS-SZAKÉRTŐ. A Ferencváros korábbi középpályása szerint nagyon ritka olasz klubot taktikailag felülmúlni, de a Ferencvárosnak ez is sikerült.
Európa-liga
3 órája

Értékelje a Ferencváros játékosainak a Milan ellen nyújtott teljesítményét!

Listánkban azok a játékosok szerepelnek, akik legalább 20 percet játszottak.
Európa-liga
3 órája

Videó: ezzel a Joseph-duplával nyert a Fradi a Milan ellen

Zachariassen előbb egy kapushiba után, majd egy kontrát követően szolgálta ki a haiti támadót.
Európa-liga
3 órája

A San Siro sem volt akadály: Joseph duplájával, Yusuf kiállítása ellenére is megverte a Milant a Fradi

A Ferencváros négy mérkőzés után is hibátlan az Európa-ligában, és a tabella második helyén állt a lefújás pillanatában.
Európa-liga
3 órája

Szurkolói vonulás a San Siróhoz, helyzetjelentés Milánóból – ilyen volt a felvezetőnk a Milan–Fradihoz

Több ezren vonultak a stadionhoz, helyszíni kollégáink többek között ezt is megörökítették.
Európa-liga
5 órája

Európa-liga: Dibusz az idényben először véd az alapszakaszban, Modric a padon a hazaiaknál – kezdők

A Zachariassen, Joseph, Birmancsevics támadósorral vág neki a meccsnek a Fradi, Ramossal rohamoz a Milan.
Európa-liga
6 órája

Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

„A Milannak mindenáron nyernie kell. Bármennyire tisztelik a Ferencvárost és az eddig elért eredményeit, most Ruben Amorim vezetőedző és stábja csak a győzelemmel lehet elégedett.”
Európa-liga
8 órája

Több ezer fradistától zengett a milánói Dóm-tér – fotó, videó

A zöld-fehér táborért három külön metró érkezik.
Európa-liga
9 órája

A San Siróban a lovaké volt az első pálya

A Piazzale dello Sport hat évvel előzte meg a Milan és az Inter jelenlegi otthonát.
Európa-liga
13 órája

Hazai pálya kontra zöld-fehér bátorság – érvek a Milan és a Fradi mellett

A három forduló után három ponttal álló Milan győzelmi kényszerben lép pályára – ez kinek előny?
Európa-liga
15 órája

Nagy Ádám: Bizonyítani szeretnénk a Milan ellen

Rengeteget köszönhet az olasz futballnak, és a San Siro vendégöltözőjébe talán csukott szemmel is odatalálna.
Európa-liga
15 órája

Képek: Fűre lépni tilos! – így ismerkedtek a ferencvárosi labdarúgók a San Siróval

A zöld-fehérek küldöttsége a Milan elleni El-meccs előestéjén bejárta a milánóiak legendás otthonát, a San Sirót.
Európa-liga
2026.11.04. 20:25

Borbély Balázs: Eljött az egyik ünnepnap!

Bamidele Yusuf nagy dolognak tartja, hogy Ruben Amorim megemlítette a nevét.
Európa-liga
2026.11.04. 18:59

A Rennes és az Olympiakosz is megőrizte veretlenségét

A francia csapat a harmadik döntetlenjét érte el, a görögök három győzelem után először veszítettek pontokat, de vezetik a mezőnyt.
Európa-liga
2026.11.04. 18:48

Amorim: A Ferencváros hozzászokott a győzelemhez

A Milan vezetőedzője elmondta, rotálnia kell, de mindenképp nyerni akarnak. Nagy Ádámot külön is méltatta.
Európa-liga
2026.11.04. 15:08
Európa-liga
2012.03.29. 20:47

Folytatódott a Bilbao El-képesztő menetelése

A házigazda Schalke 2–1-re még vezetett, de aztán beindult a szokásos bilbaói gólhenger.
Európa-liga
2012.03.29. 14:03

A Bilbao győzni megy Gelsenkirchenbe

Bielsa nem tartalékol a Barcelonára • Simeone: Most elválik, kik a kisfiúk és kik a felnőttek.
Európa-liga
2012.03.29. 11:12

El: Schalke-Bilbao, pályán az Atlético és a Valencia - program

A második számú európai kupasorozatban két német-spanyol párharcot is rendeznek.
Európa-liga
2012.03.23. 18:37

Európa-liga: célt ért a Schalke, eltörölték Matip piros lapját

Sikeres volt a német Schalke labdarúgócsapatának fellebbezése, és eltörölték a Twente elleni nyolcaddöntő első meccsén kiállított Joel Matip piros lapját.
Európa-liga
2012.03.21. 13:49

UEFA: a szövetség kitette a stoptáblát az „angol” walesi csapatoknak

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága elutasította az angol ligarendszerben játszó walesi klubok kérelmét, amelyek azt szerették volna elérni, hogy a Walesi Kupán keresztül kvalifikálni tudják magukat az európai kupaporondra.
Európa-liga
2012.03.16. 13:17

Európa-liga: Schalke-Athletic és Atlético-Hannover a negyeddöntőben

A labdarúgó Európa-liga negyeddöntője két párban is német–spanyol versenyfutást hoz: a Schalke ellenfele az Athletic Bilbao, a Hannoveré pedig az Atlético Madrid lesz.
Európa-liga
2012.03.16. 13:01

Európa-liga: a negyeddöntő sorsolása élőben az NSO-n!

A svájci Nyonban, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) főhadiszállásán elkezdődött az Európa-liga negyeddöntőjének sorsolása, amelyet folyamatosan frissülő cikkünk segítségével ön is nyomon követhet.
Európa-liga
2012.03.16. 10:49

Mancini: Irigyeltük a Unitedet, amiért kiesett

Evra szerint nem égett bennük a bajnokikon megszokott tűz • Megyeri már a derbire figyel.
Európa-liga
2012.03.16. 05:55

Európa-liga: Nem égett bennünk az a tűz, ami a bajnokikon - Evra

A Manchester Unitednál nem különösebben dőlt össze a világ a Bilbao elleni kettős vereség és az Európa-ligából való búcsú miatt. Patrice Evra, a klub francia védője úgy érezte, társai nem küzdöttek akkora hévvel, mint a bajnokikon szoktak, míg Sir Alex Ferguson, a klub menedzsere máris a bajnokságra összpontosít.
Európa-liga
2012.03.15. 23:29

Videó: Huntelaar-tripla, két Kanu-öngól, City-fordítás, Megyeri büntetőt fogott - El-gólok

Rooney bombája is kevés volt a MU-nak, Di Natale az Udinesében, Agüero a Man. Cityben duplázott - mindkét csapat kiesett.
Európa-liga
2012.03.15. 23:05

El: a nyolcaddöntő visszavágóinak eredményei és gólszerzői

Ma este rendezik meg a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóit. Folyamatosan frissülő hírünkkel követhetik nyomon az eredmények változását!
Európa-liga
2012.03.15. 23:01

El: Megyeri 11-est védett, de csapata kiesett, Huntelaar triplázott

Megyeri Balázs 11-est védett, ezután viszont két gólnál is hibázott, csapata, az Olympiakosz a Metaliszt Harkivtól elszenvedett 2–1-es hazai vereséggel pedig kiesett a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjében.
Európa-liga
2012.03.15. 23:00

El: megverte a Manchester City a Sportingot, de így is kiesett

A Manchester City idegenben egygólos hátrányba került a portugál Sporting ellen az Európa-liga nyolcaddöntőjének első felvonásán. A visszavágón két gólt kapott a City az első félidőben, de a második játékrészben feltámadt – azonban egy gól még kellett volna az üdvösséghez.
Európa-liga
2012.03.15. 21:07

Megyeri a mennyország után a pokolban

A Schalke a triplázó Huntelaar vezérletével búcsúztatta a Twentét, az Atlético Isztambulban is nyert.
Európa-liga
2012.03.15. 21:02

A Manchester United után a City is búcsúzott Európától

Két gólt lőtt a Sporting az első félidőben, de fordított a City, ám a továbbjutáshoz szükséges találat Hart fejében maradt.
Európa-liga
2012.03.15. 20:55

El: a Valencia és az Alkmaar is megőrizte idegenben az előnyét

A Valencia és az AZ is megőrizte a hazai pályán szerzett előnyét, így bejutott a legjobb nyolc közé a labdarúgó Európa-ligában. A spanyol csapat 1–1-es döntetlent játszott a PSV otthonában, míg a holland alakulat szinte az egész meccset emberhátrányban játszva 2–1-re kapott csak ki Udinében.

472

/

671