Eleinte arra gondoltunk, hogy a hét végén milyen rosszul jártak az egyes döntőkre jegyet váltó párizsiak, mert a végtelenül egyoldalú női finálé másnapján a férfi bajnokaspiránsok csatája is úgy indult: itt bizony nem lesz kiegyenlített játék.

Pedig nem sok híja volt, hogy Gaudio neve eltűnjön a tenisz térképéről. Miután hazájában 1996 végén Mariano Puerta mögött második helyen végzett a honi juniorranglistán, és a nemzetközi korosztályos versenyeken is nagyszerű eredményeket ért el, profiként valahogy nem tudta megállni a helyét.

Amióta világ a világ, sohasem játszott két argentin teniszező Grand Slam-döntőt férfi egyesben  egészen a 2004-es Roland Garrosig. Guillermo Coria és Gaston Gaudio egyaránt szédületes teljesítményt nyújtva masírozott be a fináléba, amelyben el kell dönteniük: Guillermo Vilas 1979-es Australian Open-diadala óta melyikük legyen az első argentin Grand Slam-bajnok.

Úgy másfél centiméteren múlhatott.Még a nyolcaddöntőnél járt a női mezőny, amikor Anasztaszija Miskina a kiesés szélére sodródott, ráadásul nem rajta múlt, hogy el is búcsúzzon a további küzdelmektől.

Miután Anasztaszija Miskina és Jelena Gyementyijeva sikerrel zárta a csütörtöki elődöntőt, szombat délelőttig le sem lehetett volna fagyasztani a mosolyt a két orosz tünemény arcáról.

A végeredmény szempontjából előállhatnánk a régi tétellel, amely szerint a Roland Garros salakján nem érvényesül(het)nek a szerva-röpte játék képviselői, aki azonban látta Tim Henman pénteki produkcióját, talán egyetért abban: az imént említett tétel megdönthető.

Hogy a férfi-, illetve a női tenisz két különálló sportág-e, azt ki-ki döntse el meggyőződése szerint, mindenesetre tény: a hölgyeknél általában az volt a jellemző, hogy a különböző időszakokban nem volt versenyhelyzet, mert egyvalaki mindig kiemelkedett a mezőnyből. De volt, hogy ketten, és ők vívtak ádáz csatákat éveken keresztül, mint például Chris Evert és Martina Navratilova, később Steffi Graf és Szeles Mónika, majd Martina Hingis és Lindsay Davenport.