F1
4 órája

McLaren-bumm és Russell-győzelem – a Kanadai Nagydíj sajtóvisszhangja

A vasárnapi Kanadai Nagydíjat követően a McLaren-pilóták ütközése került a középpontba a nemzetközi sajtóban.
2025. 01. 19.

F1, 2025, ADATBANK

4 órája

„Nagyon szomorú vagyok” – Hamilton elütött egy mormotát a kanadai versenyen

12 órája

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

A két Mercedes-pilóta Verstappent fogta közre a biztonsági autó mögött záruló versenyen.
F1
19 órája

Leclerc az elpuskázott pole pozíció miatt bosszankodott; Hamilton szerint az első sor is elérhetetlen volt

A brit továbbra sem találja az összhangot az autóval: „Ez a kocsi olyan, mint amikor valaki nem tud táncolni. Mint amikor valakinek nincs ritmusérzéke.”
F1
Tegnap, 14:33

„Teljes időpazarlás, nagyon gyerekes!” – Verstappent felbosszantották az időmérő után

Russell: Nekem még van néhány pont előnyöm a licencemen, amiből gazdálkodhatok.
F1
Tegnap, 12:06

Hadjar rajtbüntetést kapott Sainz feltartásáért – hivatalos

A Racing Bulls félretájékoztatta a franciát, aki hiába próbált már kitérni a spanyol útjából.
F1
Tegnap, 1:12

Russell szárnyalt a Mercedesszel, és megismételte a tavalyi pole pozícióját Kanadában

A brit mögött 2024-hez hasonlóan Verstappen zárt, míg a harmadik Piastri lett. Norris és Leclerc is hibázott a végén.
F1
2025.06.14. 23:10

Norris vette át a vezetést; Leclerc a második helyről várja az izgalmasnak ígérkező kanadai időmérőt

A brit 78 ezreddel előzte meg a monacóit, a harmadik Russell további 73 ezreddel maradt el, miközben Piastri eltalálta a falat.
F1
2025.06.14. 19:30

„Így nem lehet bajnokságot nyerni” – Vasseur kifakadt az olasz sajtóra

„Nem tudom, és nem is értem, mi a cél. Talán az, hogy sz.rt dobáljanak a csapatra.”
F1
2025.06.14. 15:05

„Mindenképpen ott kell lennem a Q3-ban” – Cunoda is megkapja a fejlesztéseket Kanadában

Az imolai verseny óta régebbi autóspecifikációval teljesítő japán tudja, mi vár rá, ha nem teljesít.
F1
2025.06.14. 13:13

A McLaren a legrosszabb péntekjén van túl – a Mercedes meglepetést okoz Kanadában?

Russell saját bevallása szerint mindent kihozott az autóból, elég lesz a tempó a folytatásban is?
F1
2025.06.14. 11:08

A Mercedes életre kelt Kanadában: Russell a leggyorsabb a második edzésen

A britet Norris és Antonelli követte, míg a címvédő Verstappen 9. lett.
F1
2025.06.14. 00:00

Leclerc az autótörése után nem tud részt venni a 2. edzésen Kanadában – hivatalos

A monacói versenyző a montreali nyitányon szállt falba a Ferrarival.
F1
2025.06.13. 22:54

Verstappen az élen, Leclerc a falban kezdett a Kanadai Nagydíjon

A hollandot meglepetésre a Williams párosa követte a top 3-ban az első edzésen.
F1
2025.06.13. 20:30

Leclerc-t meglepték a távozásáról szóló pletykák; Hamilton kiáll Vasseur mellett

„Van egy közös víziónk, Frednek, Lewisnak és nekem, hogy újra nyerjünk, és azon dolgozunk, hogy minden összeálljon ennek érdekében.”
F1
2025.06.13. 14:25

„Nem fogok változtatni a hozzáállásomon” – Verstappen szerint nem lenne világvége, ha eltiltanák

„Úgy fogok versenyezni, mint ahogy mindig is szoktam. Bízom magamban!”
F1
2025.06.13. 12:40

„Igen, egyértelműen frusztrált voltam” – Stroll először beszélt arról, miért nem állt rajthoz Spanyolországban

„Szenvedtem ebben a helyzetben, és igyekeztem átvészelni, de egyszerűen már nem láttam értelmét annak, hogy még tovább erőltessem.”
F1
2025.06.13. 11:15

Még több F1

McLaren-bumm és Russell-győzelem – a Kanadai Nagydíj sajtóvisszhangja

„Nagyon szomorú vagyok” – Hamilton elütött egy mormotát a kanadai versenyen

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

„Az biztos, hogy még nem állok készen” – Hadjar szerint ijesztő lenne a Red Bull-előléptetés

Népszerű cikkek

Verstappen kiszállt a bajnoki küzdelemből? A Ferrarinak át kellene állnia 2026-ra?

Stroll rajthoz áll a Kanadai Nagydíjon – hivatalos

A 2026-os idény előtt nem lesz közös F1-es évnyitó – sajtóhír

F1

Ha nem javul a helyzete a Ferrarinál, Hamilton a visszavonulás mellett dönt?

F1

Az FIA eleget tett a Red Bull kérésének – Lindblad megkapta az F1-es szuperlicencet

F1

F1: jövőre július 26-án lesz a Magyar Nagydíj – hivatalos

Hadjar tönkretenné a pályafutását azzal, ha csatlakozna a Red Bullhoz?

Formula–1-es hétvégén versenyez Molnár Martin

„Kijózanító volt az egész hétvége” – a Red Bull azt hitte, a szigorítás visszaveti a McLarent

F1
2014.03.14. 04:09

F1: Alonso az élen, Hamilton fél kör után leállt

Elérkezett a pillanat, elkezdődött a 2014-es Formula–1-es idény első nagydíjhétvégéje. Az előzetesen favoritnak kikiáltott Mercedesben Lewis Hamilton fél kört ment, aztán leállt. Más nem ragadt kint a pályán, de a Lotusnak csak az egyik autója indult el, az is két kör után füstölve tért vissza a boxba. A Caterham sem ment sokkal jobban. A Red Bull viszont biztató formát mutat, akárcsak Fernando Alonso, aki a leggyorsabb volt az első másfél órában a Ferrarival.
F1
2014.03.14. 02:21

Elkezdődött: Alonso az élen, Hamilton leállt, az egyik Lotus el sem indult

A Ferrari spanyolja mögött Button és a két Williams zárt • A Red Bull viszonylag jól ment.
F1
2014.03.14. 00:41

Videó: bizonytalanság - Massa, Vettel vagy Kobajasi lesz a befutó?

„Sokaknak le fog esni az álla, mert nem az az eredmény születik, amelyet az elmúlt években megszokhattunk”
F1
2014.03.13. 14:57

F1: a Renault engedélyezi csapatainak a teljes meghajtást

A Renault Melbourne-ben megmondta a csapatainak, hogy nem kell visszafogniuk a motorokat az autóikban, mert a jelek szerint sikerült megoldani a teszteken jelentkező problémákat, így a Red Bull, a Lotus, a Toro Rosso és a Ceterham is mindent beleadhat a szabadedzéseken, az időmérőn és a versenyen.
F1
2014.03.13. 14:45

F1: az összes pilóta várakozása az Ausztrál Nagydíj előtt

Hülkenberg a negyedik melbourne-i versenyén még mindig az első megtett körére hajt.
F1
2014.03.13. 12:28

Autósport: az Audi az F1-be „kényszeríthette volna” a Porschét

Wolfgang Hatz, a Porsche sportrészlegének fejlesztési igazgatója elárulta, az Audi jóindulatán múlt, hogy a gyár „nem kényszerült arra, hogy visszatérjen a Formula–1-be.” A vezető elmondta, a márka mindenképpen új projektbe akart kezdeni, és a Le Mans-t részesítette előnyben, de a szintén a Volkswagen-csoporthoz tartozó Audi évek óta indul a megbízhatósági versenyen, és megvétózhatta volna a Porsche törekvéseit.
F1
2014.03.13. 11:39

F1: Schumacher monogramja ott lesz Massa sisakján - fotó

A decemberi síbalesete óta kómában fekvő Michael Schumacher monogramjával ellátott sisakban versenyez a hétvégén, az idénynyitó Formula–1-es Ausztrál Nagydíjon a brazil Felipe Massa.
F1
2014.03.13. 11:23

Alonso hat, Hamilton hét, Vettel tíz kiesőt jósol vasárnapra

Magnussen: Ha nem láttuk volna a többiek időeredményeit, azt mondanám, nagyon jók vagyunk.
F1
2014.03.13. 10:59

F1: megbukott a törésteszten a Mercedes új orra

A Formula–1-es Mercedes-istálló több új aerodinamikai elemet szállít az Ausztrál Nagydíjra, amelyet nem vetett még be a legutóbbi teszten – ám a leglátványosabb módosítás nem jelenhet meg az autón, az új, átalakított orr ugyanis megbukott az FIA töréstesztjén.
F1
2014.03.13. 07:56

F1: átfestették a McLarent az Ausztrál Nagydíj előtt - fotó

Az MP4-29-es festésébe több fekete került, új főszponzor továbbra sincs.
F1
2014.03.12. 19:50

Ezért lesz érdemes nézni az F1-es futamokat 2014-ben

Tíz érv, ami miatt azok is adhatnak egy esélyt a sportágnak, akik már végleg lemondtak róla.
F1
2014.03.12. 14:30

Szavazás: beigazolódnak-e az első F1-es futamra jósolt félelmek?

A 2014-es szezonban forradalminak nevezhető változásoknak néz elébe a Formula-1, és mintha a mezőny a tesztelésre szánt időszakban nem kifejezetten tudott volna megnyugtató válaszokat találni a változások okozta kérdésekre. Szavazásunkban ezúttal arra vagyunk kíváncsiak, hogy Ön szerint beigazolódnak-e az első futamra jósolt félelmek?
F1
2014.03.12. 09:45

F1: „Apró, biztató jelek Schumacher állapotában”

„Rendületlenül hiszünk abban, hogy Michael megnyeri küzdelmét.”
F1
2014.03.11. 18:05

Eső nélkül is kaotikus lenne az új F1, hát még így

Az idénynyitó előtt áttekintjük a 2014-es idény újdonságait – mitől lesz más az idei Ausztrál GP?
F1
2014.03.11. 17:58

F1: „Úgy kell vezetniük, mint a taxisofőröknek”

A Ferrari elnöke attól tart, hogy a 100 kilogrammos üzemanyag-korlátozás miatt túlságosan bonyolulttá válnak a versenyek, és elveszítik a varázsukat. Luca di Montezemolo szerint a pilóták taxisofőrökké válhatnak – de megerősítette, ő is támogatja az új törekvéseket.
F1
2014.03.11. 15:05

Szavazás: ki lesz az F1 világbajnoka 2014-ben?

Ön szerint ki lehet képes letaszítani az F1 trónjáról a négy éve egyeduralkodó Sebastian Vettelt?

636

/

1219