F1: Vettel és Räikkönen is várja már a közös munkát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.11.21. 11:53
Kimi Räikkönen szerint barátsága jövő évi csapattársával, Sebastian Vettellel jelentheti a lendületet a Ferrarinál, ami a rajtrács elejéig repítheti a csapatot. Habár a német már két hónapja aláírt a Ferrarihoz, az olaszok csak a szezonzáró futam helyszínén jelentették be, hogy Vettel Fernando Alonsót váltja a maranellóiaknál.

A váltásnak Räikkönnen örülhet a legjobban, hiszen többször hangsúlyozta már, hogy Vettel az a pilóta, akit a legjobban ismer a mezőnyből.

„Nyilván még nem dolgoztunk együtt korábban ugyanannál a csapatnál, de egyértelműen ő az, akivel a legjobban kijövök mindenki közül – ­ mondta a finn. ­ – A kapcsolatunk mindig őszinte volt, és ebben nem is várok változást. Ez által a csapat eljuthat oda, ahova kell. Folyamatosan próbáljuk legyőzni egymást, de azért jól szórakozunk, és megfelelően végezzük a dolgunkat."

Vettel a finnhez hasonlóan örül az új felállásnak.

„Kimi a legkevésbé bonyolult versenyző a rajtrácson ­ – mondta Vettel. ­ – Senki nincs a paddockban, engem is beleértve, aki megkérdőjelezné a képességeit, bár ha félretesszük a versenyzést, személyként is roppant egyenes. Nem hiszem, hogy nézeteltéréseink lennének a jövőben, mert jó kapcsolatot ápolunk, és tiszteljük egymást, így könnyen kezelhetjük a felvetődő problémákat."

Legfrissebb hírek

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

F1
2026.08.13. 16:02

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
2026.08.12. 13:51

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08