Álljunk bele! – Pór Károly publicisztikája

A LABDARÚGÓ-VB SELEJTEZŐ NYITÁNYA számomra mindig időutazással ér fel. Az én életemben a mostani már a 11. ilyen sorozat, és a legutóbbi nyolcról vannak konkrét emlékeim. Sosem felejtem el… Gyerekkoromban – még „időszámításunk”, vagyis a konzolok, az okoskütyük és közösségi oldalak mindent beszippantó korszaka előtt –, nyaranta, a legnagyobb „égések” idején, amikor lemaradtunk egy-egy vébéről, mert kikaptunk oda-vissza, mondjuk, Izlandtól (1–2, 0–2 ) és Romániától (0–2, 0–2), hármat kaptunk Grúziában (1–3), hetet itthon a jugoszlávoktól (1–7), mindig elővettem a gombfocimat (mondom, se konzol, se kütyük) a pécsi panelház negyedik emeletén, és újrajátszottam az ’54-es berni német–magyart. Hogy, hogy nem, mindig Puskásék nyertek, én pedig szentül hittem, ha négy évtizeddel korábban vb-döntőt tudtunk játszani, akkor negyven éven belül még az én életemben is valóra válhat az álom, hogy újra fináléba kerül világbajnokságon a magyar válogatott. Most ott tartunk, hogy lassan negyven év telik el a legutóbbi vb-szereplésünk óta, és már azzal is beérném, ha láthatnám végre vb-n pályára lépni a csapatunkat.

Egy új selejtező mindig új esély. És hát mikor hihetünk a kijutásban, ha nem most, amikor 1988 után újra második kalaposként kezdhettünk egy selejtezősorozatot? Amikor megemelik a vb létszámát, és Európából már 16 együttes juthat ki a tornára. Amikor a világ egyik legerősebb klubcsapatából, az angol bajnok Liverpoolból két meghatározó játékos is a válogatottunkat erősíti. Mikor bíznánk a kijutásban, ha nem olyan szövetségi kapitány alatt, aki hét éve irányítja és két Eb-re is kivezette már nemzeti együttesünket? Amikor minden egyes meccsre –  ellenféltől függetlenül – több mint ötvenezren mennek ki a Puskás Arénába és szurkolnak teli torokból az elsőtől az utolsó percig. Amikor Írországban az első félidőben lefocizzuk a Premier League-futballisták sorát felvonultató hazaiakat, a portugálok ellen pedig tanítani való kontrából szerezzük meg a vezetést: Szoboszlai Dominik kiugratása és Nagy Zsolt mesteri beadása után Varga Barnabás mértani pontossággal fejelt a nyáron Nemzetek Ligáját nyerő vendégek kapujába, majd a hajrában hasonlóan remek Nego-beadást is gólra váltott.

De térjünk át egy másik történetre… A portugálok ellen a magyar csapatban kedden pályára lépett két „játékoskísérő” fiú. Bolla Bendegúz és Szoboszlai Dominik ugyanis 2009-ben már ott volt a pályán a portugálok elleni budapesti vb-selejtezőn, akkor még a vendégcsapat kísérőjeként álldogált Cristiano Ronaldóék előtt. Vajon a fogadóirodák mekkora szorzót adtak volna rá, hogy az a két csenevész, nyolc-kilenc éves fehérvári fiú napra pontosan tizenhat év elteltével Cristiano Ronaldo ellen fog futballozni a Puskás Arénában egy újabb világbajnoki selejtezőn? Hittek az álmaikban, tették a dolgukat, egyre jobbak és jobbak akartak lenni, és sikerült! Kedden már nemcsak kísérgették a portugálokat (néha azért az is előfordult…), hanem futballoztak is ellenük, Szobosz­lai ezúttal is igazi vezér volt a pályán, nem tologatja a felelősséget, sokat vállal magára, amiben persze mindig ott van a hibázás lehetősége is. Tőle indult az első gólunk, ugyanakkor a végén ő döntött úgy, hogy nem rúgja előre a labdát. Tóth Balázs a meccs után arról is beszélt, hogy Szoboszlai mondta: a felívelés helyett próbáljanak meg laposan játszani, csakhogy nem helyezkedtek a társak, nem volt hova passzolni, Kerkez Milos meg későn indult el Szoboszlai átadására, a portugálok pedig ezt könyörtelenül kihasználták. A labdarúgás ilyen, centiken múlhatnak sorsok, elég csak az első portugál gólra gondolni, ha Kerkez egy lépéssel előrébb áll, akkor Bernardo Silva már lesen van. Tóth is kis híján védte Cristiano Ronaldo tizenegyesét, de tökéletesen volt helyezve, így nem érhette el, hiába indult a jó irányba. Érdekesség, hogy a válogatottban tétmeccsen először szereplő, kazincbarcikai születésű Tóth azt is elmondta, gyerekkorában álmodott arról, hogy egyszer tizenegyest véd Cristiano Ronaldo ellen. Álmában is jobbra indult – akkor elérte a labdát…

Ha már fiúk és álmok, ne menjünk el szó nélkül az említett madeirai klasszis mellett sem… Sosem voltam a rajongója, sőt, olykor kimondottan bosszant a viselkedése, a gesztusai, a színpadiassága, de a futball iránti alázata, az a rengeteg munka, amivel minden idők legjobb játékosai közé emelte magát, elvitathatatlan. A keddi volt a hetedik meccse a magyar válogatott ellen, ebből hatot a helyszínen, élőben láthattam, ezeken a mostanival együtt hét gólt szerzett. Betalált távolról, közelről, jobbal, ballal, fejjel, sarokkal, kapásból, szabadrúgásból, szöglet utáni beívelésből vagy éppen tizenegyesből. Mindig azt éreztem, ha egyszer eljut hozzá a labda, bármire képes vele. Ezúttal, immár negyvenévesen nem villogott annyira, mint a korábbi mérkőzéseken, de most is úgy tűnt, bármikor képes váratlan húzásra. Az első fél­időben csak Tóth bravúrján múlt, hogy nem talált be, a másodikban pedig ezúttal is nagyon magabiztosan belőtte a büntetőt. Ami a 2009-es első, mieink elleni találkozójához képest fikarcnyit sem változott, az a hozzáállása. Az első perctől az utolsóig ugyanazzal az elánnal ment előre és hajtotta a társakat, még a lecserélésekor is volt néhány szava a beálló Goncalo Ramoshoz (ez a portugál válogatott: az ötszörös aranylabdás helyére a 87. percben beküldenek egy újdonsült BL-győztest). A gólja után pedig ugyanolyan lelkesen és hosszasan ünnepelte a vezetést, mintha először talált volna be válogatott mezben, pedig ez már a 141. gólja volt. Cristiano Ronaldo hozzáállása minden gyerkőc számára, aki elkezd futballozni a világon, példaként szolgálhat.

Azoknak is, akik nem futballoznak. A Magyar Labdarúgó-szövetség a meccs előtt egy súlyos betegséggel küzdő nyolcéves kisfiú, Bendegúz álmát váltotta valóra azzal, hogy találkozhatott a magyar válogatott tagjaival, és élőben láthatta a selejtezőn másik nagy kedvencét, Cristiano Ronaldót is.

Végezetül térjünk vissza oda, ahonnan indultunk. A hajdani pécsi fiúhoz, akinek a gombfocijait már két pesterzsébeti kamasz pöckölgeti tovább (persze ők már lejátsszák konzolon is), de a németeket továbbra is mindig megveri az Aranycsapat. A portugál meccs másnapján kicsit csalódottan csak annyit kérdeztek: „Apa, azért így is kijuthatunk?” Persze a remény még él (istenem, hányszor mondtam már ezt ki vagy írtam már le az elmúlt majd’ negyven évben), és főleg azért, mert a két találkozón szerzett egy pont ellenére az látszott, hogy egységes a csapatunk. Mindenki hibázhat és hibázott is az elmúlt két meccsen. Például Sallai Roland a meggondolatlan törlesztéssel, Dibusz Dénes az írek egyik beívelésénél (a számtalanból…), Bolla a kihagyott szombati ziccerénél, aztán Szalai Attila és Kerkez is lemaradt az első portugál gólt szerző Bernardo Silváról, Loic Nego pedig nem volt elég óvatos és kézzel ért a labdába, ami után Ronaldo tizenegyest lőhetett, a végén pedig jött a rossz passz Szoboszlaitól. Ráadásul Varga „kireklamált” magának egy sárga lapot, emiatt nem játszhat októberben a jelenleg második helyen álló örmények elleni mérkőzésen. Ilyen hibák nem férnek bele a folytatásban sem, ha komolyan gondoljuk a továbbjutást a csoportból. Azonban ami a legfontosabb, senki sem kezdte el a másikat okolni a hibák miatt, mert ez benne van a játékban, nincs széthúzás, nincs egyénieskedés, közös cél van, sok millió magyar szurkoló álma, és ezek a srácok mindent meg fognak tenni, hogy valóra váltsák.

A válogatottat ezúttal is a végsőkig biztató szurkolók kedden, a portugálok elleni meccs előtt a Pál utcai fiúkat megidézve üzentek a csapatnak, hogy legyen újra miénk a grund. A fiaimmal éppen a napokban láttam a regény alapján készült musicalt, és a főcímdal tételmondatai minden magyar futballszurkolónak és reménykedő kissrácnak szólhatnak: „Nagy a világ, az égig ér / De van ez a föld, ami a kezünkbe fér / Itt nevet a nap sugara ránk / Rajzol egy pályát a deszkapalánk (…) Álljunk bele, ha kell, bármi jöjjön is el / Legyen szabad a grund (…) Ha közel a vész, nem remeg a szánk / Le fogjuk győzni, nekünk ez a hazánk (…) Miért félnénk, miért élnénk / Ha nem egy álomért?”

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!