A jövő sztárjai: Szeleczki Szabina, Toncs Péter

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2025.12.15. 08:53
null
Az Utanpotlassport.hu által készített, a Nemzeti Sportrádióban hallható A jövő sztárjai című magazinműsor újabb adásának vendége a Budapesti Honvéd 20 éves, U23-as Európa-bajnok cselgáncsozója, Szeleczki Szabina és a klub vezetőedzője, Toncs Péter.

A Nemzeti Sportrádióban kéthetente keddenként hallható A jövő sztárjai című utánpótlás-magazinműsorban bemutatjuk a legígéretesebb fiatalokat, illetve terítékre kerülnek a korosztályos sport aktualitásai, legfontosabb kérdései is.

Az Utanpotlassport.hu által készített sorozat újabb részének vendége az U23-as Európa-bajnok cselgáncsozó, Szeleczki Szabina (20) és trénere, a Budapesti Honvéd vezetőedzője, Toncs Péter.

A Hornyák Balázs által készített műsorból kiderül, mennyire volt váratlan az edző-versenyző páros számára, hogy

a juniorvilágversenyeken elmaradt sikerek után Szeleczkinek az eggyel idősebbek között, az U23-as Eb-n jött össze az idén a várva várt nagy eredmény.

Emellett szóba kerül az is, hogy a juniorkorosztályból kiöregedő ígéretnek mennyi esélye lehet eljutni a Los Angeles-i olimpiára, illetve milyen hogy célokat tűzhet ki jövőre a felnőttek között.

A podcast elérhető ITT.

(Kiemelt képünkön: Szeleczki Szabina és Toncs Péter a stúdióban Fotó: Máj Tamás)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Kovács Bendegúz a legjobbak között az ifi BL-ben

Utánpótlássport
3 órája

Vívás: öt éremmel zárták a magyarok az U23-as Európa-bajnokságot

Utánpótlássport
19 órája

Kosár: Szász-Veres jól időzítette a csúcsformáját a junior döntőre

Utánpótlássport
Tegnap, 9:17

Vívás: ötödik a férfi párbajtőrcsapat az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.04.28. 20:46

Úszás: nyílt vízi ifisikerek Ibizán

Utánpótlássport
2026.04.28. 18:03

Labdarúgás: feljutott az A-ligába az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.04.28. 16:09

Cselgáncs: Teddy Riner augusztusban tér vissza a tatamira

Egyéb egyéni
2026.04.28. 12:32

Labdarúgás: négy gólt szereztek a fiatalok az NB I 31. fordulójában

Utánpótlássport
2026.04.28. 09:06
Ezek is érdekelhetik