A teqball íve – Csinta Samu publicisztikája

Valahányszor új sportág kezdi bontogatni a szárnyait, kezdetben többnyire gyanakvás övezi. A „pionírokat” érő, legtöbbet hangoztatott vád nagyjából úgy hangzik, hogy igazából nem mások ők, mint a klasszikus sportágakból kiszoruló frusztráltak, akiknek nem termett babér a futball-, a kézi-, a röplabdapályán vagy a „fehér” tenisz világában. Ezért aztán sokat és sokadszor kell bizonyítaniuk az igazukat azoknak, akik kalandvágyból, helyzetfelismerésből, üzleti meggondolásból vagy közelebbről meg nem határozható egyéb „őrültségből” megpróbálkoznak valamelyik „találmánysportág” képviseletével. Vagy a jövőbelátók ama sokadik érzékétől vezérelve, amely az út végén sikert, dicsőséget, olimpiai részvételt vizionál.

A sokak által lesajnált teqball e jelenség minősített, ugyanakkor minőségi esete. Egy különleges elemet le-, illetve beszámítva: magyar találmány, magyar cég által gyártott, speciális ívelésű asztal számít a nemzetközi szövetség által jóváhagyott játékeszköznek. És ezek az apróságok azért kicsit más megvilágításba helyezik a történetet. Ezzel együtt, illetve előrebocsátva, hogy nem tartozom a tamáskodók közé, hadd gondoljak azokra is, akik még nemigen találkoztak ezzel a labdarúgás és az asztalitenisz elemeinek elegyítésével kialakított sportággal. Elsősorban rájuk való tekintettel tartom fontosnak elmondani, hogy ez a játék nemcsak a versenyszerű művelői hitbizománya, hanem lelkes amatőröknek is hozzáférhető. Sőt, némi tehetséggel és kitartással ők is olyan élményhez juthatnak, amely messze meghaladja a technikai képességek, a labdabiztonság, a koncentráció és az állóképesség fejlesztésének alapdimenzióját. Miközben kétségtelenül meg kell szenvedned ahhoz, hogy tudásodat legalább önmagad számára élvezhető színvonalra fejleszd, hiszen sikerélmény ígérete nélkül szinte semmit sem érdemes csinálni. Vagy ha igen, az már inkább az önostorozáshoz esne közelebb. Viszont már-már katarzisszámba megy egy-egy hosszabb labdamenet, ami azt jelenti, hogy legfeljebb három érintés után több alkalommal is sikerül vissza­juttatni a labdát az ellenfél térfelére. Akinek még ez is számít: testi kontaktus nélküli sportág, amelyben sem az ellenfél, sem pedig az asztal érintése nincs engedélyezve. Így az ütközések által okozott sérülések kizárhatók, ami egy bizonyos életkor után cseppet sem elhanyagolható körülmény.

A 2012-ben útjára indított sportág öt évvel később rendezte meg első világbajnokságát, és mivel a sorozatnak csak a legsúlyosabb Covid-esztendőben, 2020-ban kellett szünetelnie, könnyen kiszámítható, hogy december első hetében a nyolcadik vb-re gyűlhettek össze a legjobbak Székelyudvarhelyen. Bár történelme során korábban nem szembesült e nagy esemény megrendezésének terhével és dicsőségével, egyértelmű volt, hogy csak idő kérdése, mikor érkezik meg – haza? – a rendezvény a székely anyavárosba. A vb-helyszínnek különleges jelentősége van, ugyanis Székelyudvarhely az otthona a férfi egyéni címvédőjének, Györgydeák Apornak, aki kétszeres világbajnokként hazai közönség előtt védhette meg címét. Amit aztán megfejelt a Barabási Kingával együtt szerzett aranyéremmel vegyes párosban – vele már negyedik világbajnoki győzelménél tart a helyi Góbék Teqball Team sztárja. Nevük, várható sikerük nemcsak valószínűsítette, hanem be is hozta a mindennapi telt házat.

A sportágban nagyhatalomnak számító magyar válogatottnak ezúttal nem sikerült vb-címmel hazatérnie, négy bronzzal és egy ezüsttel zárt, ám ezzel Thaiföld mellett az egyetlen csapat, amely valamennyi kategóriában éremhez jutott. Több mint gyógyír azonban, hogy a román válogatott színeiben szereplő székelyföldiek két aranyat és egy ezüstöt szereztek. És annak is együtt örülhetünk, hogy saját közönségük előtt értek fel a csúcsra, miközben a közönség sajátjaiként biztatta a magyar válogatott tagjait is. 

Akinek ez azt üzenné, hogy amolyan belterjesen magyar sportágról van szó, téved. Abban természetesen nem, hogy a magyar „kitaláció” máig tartó helyzeti előnybe hozta a magyarokat – határokon innen és túl –, az viszont már egyfajta üzleti modell kitalálásának és megvalósításának bizonyítéka, hogy azóta is az iramot diktálók közé tartoznak. A Góbé Teqball Team például egyenesen a szakág Real Madridjává kíván válni, amit a helyi tehetségekre való odafigyelés mellett azzal is igyekszik elérni, hogy idejében magához köti a nemzetközi mezőny legígéretesebb fiataljait. Mint például a lengyel Marek Pokwapot, aki sérülés miatt nem tudott részt venni a vb-n, pedig egész évben arra készült, hogy hazájának aranyérmet szerezzen a világbajnokságon. 

E sportágban ugyanis ma már egyre több pénz van, és ez nemcsak a pillanat legjobbjaira, hanem a fiatalokra is fokozott vonzerővel képes hatni. A globális folyamatok persze azt is ígérik, hogy a tőkebeáramlás más nemzetek képviselőit is bevonzza, és ez középtávon az erőviszonyok megváltozásához is vezethet. A jelenséget igazából az olimpiai szereplés lehetőségének körvonalazódása erősítheti fel, ezen az úton fontos kilométerkőként kezelhetjük, hogy az Ázsiai Olimpiai Tanács döntése alapján a teqball ezentúl állandó sportágként szerepel az Ázsiai Játékok hivatalos programjában, illetve az Ázsiai Beach Games állandó sportágai közé is bekerült.

Az is a sportág izmosodását jelzi, hogy ma már nemcsak nemzetközi futballsztárok népszerűsítik – Ronaldinho frontemberként való szerepeltetése mellett az is nagyot szólt, hogy Messi és Neymar is rendelt már saját asztalt. Borsányi Gábor, a nemzetközi szövetség elnöke az Indexnek adott interjúban azt mondta, ma már kilencven százalékban tudna teqballozó videót mutatni mindenkinek a kedvenc játékosáról vagy csapatáról. „Ilyen szempontból sztárokra, exfutballistákra projektszinten igazából már nincs szükségünk, hiszen egyébként is rengetegen játsszák a teqballt” – fogalmazott a sportágvezető.

A teqball immár hungarikumnak számít, sport kategóriában Puskás Ferenc hagyatéka, valamint a klasszikus magyar szablyavívás hagyománya mellett. A teqballprojektet egyértelműen két részre kell bontani: sportágépítésre és gazdasági vállalkozásra. Mert a teqball létrehozásában, robbanásszerű fejlődésében a sport és az üzlet végig együtt járt, lásd az asztalok magyar gyártása. Hogy mennyi a túlzás abban az állításban, hogy ma már legfeljebb a Rubik-kocka vetekedhet a márkanév világ körüli ismertségével, nem tudom, de kétségbevonhatatlanul nagy ötletnek tekinthető a sportág és sporteszköz együttes feltalálása és propagálása. Nem mellékesen olyan játéké, amely egy ember klasszikus „sportkészségtárának” mozgósításával máris ismerősnek látszik. 

Velem első alkalommal egy évekkel korábbi Tusványos alkalmával jött szembe a teqball. Fura volt, ugyanakkor becsapós, hiszen akármilyen lábtengós múlttal is álltam oda kipróbálni, a labda íve, gyorsasága egészen más volt, mint a „sík” változatban. Azóta sem szereztem be asztalt házi használatra, de amint hírét veszem, hogy nagyon öreg fiúk számára is rendeznek versenyeket, nem várok tovább. Mert megsúgom, egy sportágra onnantól kezdve rakodik jótékony patina, amint az idősebb korosztályok érdeklődését is képes kiváltani. A teqball létét ugyan alig több mint tíz évre visszamenőleg datálják, a mozgásforma természetessége, életkorhoz való alkalmazhatósága képesnek tűnik megteremteni önmaga nyugdíjas kategóriáját is. 

Nyert ügynek tetszik.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!