Osváth Attila: Ismerem a paksi csatárokat, tudom, mit várhatok tőlük

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
2026.04.26. 09:57
null
Osváth Attila (balra) is tudja, hogy a Győrben elszenvedett vereség után az FTC már nem hibázhat a bajnokságban (Fotó: Szabó Miklós)
Ha minden a tervei szerint alakul, az idény végén bajnoki arany- és bronz­érmes lesz Osváth Attila. A télen a Paksi FC-ből a Ferencvároshoz igazoló futballista vasárnap nehéz mérkőzésre számít előző csapata ellen.

A képlet egyszerű: ha a Ferencváros bajnok akar lenni, a hátralévő három mérkőzését meg kell nyernie. Igaz, előfordulhat, hogy az is kevés lesz… A sorsa már nem a saját kezében van (a tabella élén a győriek állnak, három ponttal megelőzve az FTC-t), ráadásul könnyűnek éppen nem nevezhető meccsek várnak rá: vasárnap fogadja a paksiakat, majd a Megyeri úton lép pályára az Újpest FC ellen, a záró fordulóban pedig a dobogóra törő ZTE érkezik az Üllői útra. Ha valaki tudja, hogy a Paks mennyire kemény dió, az Osváth Attila, aki hat és fél évig futballozott a tolnai együttesben, mielőtt februárban a Ferencvárosba igazolt.

„Szép éveket töltöttem Pakson, jó szívvel gondolok vissza arra az időszakra, de immár a Fradi a legfontosabb – mondta lapunknak a 30 éves szélső középpályás. – A Paks ellen kell az első fontos lépést megtennünk a hajrában. Nagy mérkőzés lesz nekünk, a győri vereségünk után muszáj a bajnokságból hátralévő három fordulóban győzni. Más opció nincs. A kupában visszavágtunk az ETO-nak, abból a sikerből tudunk erőt meríteni.”

Az ötszörös válogatott játékos a télen más világba csöppent: amíg Pakson nyugodt, családias légkörben teltek a hétköznapok, a Ferencvárosnál jószerével folyamatosan érzi magán a nyomást.

„A két közeget nem lehet összehasonlítani. Hamar sikerült beilleszkednem, eleinte a játék is jól ment, ám az utóbbi néhány mérkőzésen nem olyan volt a teljesítményem, mint amilyet elvárok magamtól. Ha vasárnap lehetőséget kapok, szeretném megragadni az alkalmat, hogy újra bizonyítsak. A Paksnak is jelentős céljai vannak még, szeretne odaérni a dobogóra, szóval, nehéz meccs vár ránk.”

Osváth Attila jól ismeri a paksi csatárokat. Elmondta, korábbi csapattársai közül többekkel tartja a kapcsolatot, ám ha beszélgetnek, nem feltétlenül a labdarúgás a téma, inkább a család, a gyerekek, a hétköznapok.

„A mostani mérkőzés előtt sem zrikáltuk egymást. Jól ismerem a paksi csatárokat, tudom, kitől mit várhatok, elvégre sok időt töltöttünk el együtt. Kíváncsi vagyok, mit hoz a vasárnapi találkozó, mindenesetre szeretnék győztesen kikerülni a párharcból.”

Sikereket tartogathat még neki ez a tavasz, hiszen a Ferencvárossal bajnoki aranyérmes lehet, előző csapata, a Paks a bronzéremre hajt, onnan is kaphat medáliát, és akkor még ott van a Zalaegerszeg elleni május 9-i Magyar Kupa-döntő. Ha minden a tervei szerint alakul, két aranyéremmel és egy bronzzal zárja az idényt.

„Álomszerű lenne, ha így alakulna. Ennek a forgatókönyvnek örülnék a legjobban, de sajnos nem biztos, hogy a bajnoki arany- és bronzérem egyszerre összejöhet. Ha a Fradival vasárnap legyőzzük a Paksot, meglehet, korábbi klubomat távolabb lökjük a bronzérem lehetőségétől. De nekem már a Ferencváros az első, a bajnoki címvédéshez győznünk kell.”

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 11:56

Lang Ádám: Félre kell tennem az érzelmeimet a győriek elleni meccsen

KEZDÉS: 19.30. A DVSC 33 éves, hetvenszeres válogatott belső védője korábbi egyesülete, az ETO FC ellen lép pályára vasárnap az NB I-ben.

 

 

A szép emlékek megmaradnak, de Osváth Attila és Böde Dániel már ellenfélként találkozhat a pályán (Fotó: Árvai Károly)

LABDARÚGÓ NB I
31. FORDULÓ
Április 24., péntek
Kolorcity Kazincbarcika SC–MTK Budapest 0–0
Április 25., szombat
Kisvárda Master Good–Diósgyőri VTK 1–2
Puskás Akadémia–Újpest FC 2–0
Nyíregyháza Spartacus FC–Zalaegerszegi TE FC 2–1
Április 26., vasárnap
17.00: Ferencvárosi TC–Paksi FC (Tv: M4 Sport)
19.30: Debreceni VSC–ETO FC (Tv: M4 Sport)

AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K  

Gk 

  1. ETO FC

30

18

8

4

59–29

+30 

62 

  2. Ferencvárosi TC

30

18

5

7

57–31

+26 

59 

  3. Debreceni VSC

30

13

10

7

46–34

+12 

49 

  4. Zalaegerszegi TE

31

13

9

9

48–37

+11 

48 

  5. Paksi FC

30

13

8

9

55–41

+14 

47 

  6. Puskás Akadémia

31

12

6

13

38–40

–2 

42 

  7. Újpest FC

31

11

7

13

47–50

–3 

40 

  8. Kisvárda

31

11

7

13

35–46

–11 

40 

  9. Nyíregyháza Spartacus

31

10

8

13

44–54

–10 

38 

10. MTK Budapest

31

9

9

13

52–59

–7 

36 

11. Diósgyőri VTK

31

6

10

15

38–58

–20 

28 

12. Kazincbarcika

31

5

3

23

27–67

–40 

18 

 

 

Legfrissebb hírek

A Ferencváros 17 éves csatárral kötött szerződést

Labdarúgó NB I
1 órája

A DVSC-től szerződtetett U-válogatott játékost a Vasas

Labdarúgó NB I
1 órája

Nyíregyháza: Muhamed Tijani visszatér Prágába – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Közel az egyezség az Újpest és a Puskás Akadémia között – NS-infó

Labdarúgó NB I
3 órája

Sofron István: Nem ért váratlanul a döntés

Jégkorong
3 órája

ZTE: aláírt a fehérvári szélső, akiért már jött is ajánlat Skóciából – NS-infó

Labdarúgó NB I
18 órája

A DVSC izraeli-magyar védőt szerződtetett

Labdarúgó NB I
20 órája

Az új idényben OTP Bank Liga lesz a labdarúgó NB I hivatalos neve

Labdarúgó NB I
23 órája
Ezek is érdekelhetik