Premier League: egy hónappal a feljutás után lemondott az Ipswich Town vezetőedzője

2026.06.11. 13:29
null
Kieran McKenna (Fotó: Getty Images)
Lemondott posztjáról Kieran McKenna, az angol első osztályú labdarúgó-bajnokságba egy év után visszajutott Ipswich Town vezetőedzője.

Lemondott az Ipswich Town vezetőedzői posztjáról Kieran McKenna, aki 2028-ig élő szerződése ellenére döntött a távozás mellett, az angol klub közlése alapján azért, hogy szünetet tartson. A 40 éves szakember neve korábban ugyan felmerült a Fulhamnél – ahonnan Marco Silva a Benficához távozott –, ő azonban úgy fogalmazott: eljött az ideje, hogy félreálljon, és több időt szánjon a családjára.

Az edző a Transfermarkt adatai alapján 222 mérkőzésen irányította az Ipswich Townt, amely 106 győzelem és 60 döntetlen mellett 56 vereséget szenvedett.

McKenna a Tottenham Hotspur ifjúsági csapatánál kezdte meg edzői karrierjét, majd a Manchester Unitedhez került, amelynél később már az első csapat szakmai stábjában is feladatot kapott Michael Carrick és Ole Gunnar Solskjaer mellett. Az Ipswich irányítását 2021 decemberében, a harmadik vonalban vette át. A League One-ban töltött első teljes szezonjában feljutást ünnepelhetett, ahogyan azt követően a Championshipben is. A PL-től egy szezon után búcsút vett ugyan a klub, de az ismételt feljutás is hamar összejött McKennával.

A BBC brit lap úgy tudja, hogy a Bournemouth és a Wolverhampton korábbi vezetőedzője, Gary O'Neil is az utódjelöltek között szerepel az Ipswich Townnál, a 43 éves angol trénert jelenleg a francia élvonalban szereplő Strasbourg foglalkoztatja.

 

Legfrissebb hírek

Premier League: Szoboszlaié az idény legszebb gólja a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.06.06. 13:53

Spirit of Shankly: a szurkolói elköteleződés egy életre szól a Liverpoolnál

Képes Sport
2026.06.06. 10:19

Andoni Iraola: Kiváltság és felelősség a Liverpoolnál dolgozni

Angol labdarúgás
2026.06.06. 08:39

„Utcahosszal mindenki előtt” – így látták Szoboszlai idényét a drukkerek

Angol labdarúgás
2026.06.04. 15:43

Távozott a Fulham vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.02. 17:52

Megegyezés született az új vezetőedzőről a Liverpoolnál – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.06.02. 12:25

Szoboszlai máris a Liverpool legnagyobbjai között

Angol labdarúgás
2026.06.01. 15:36

Ibrahima Konaté elbúcsúzott a Liverpooltól, hivatalos a távozása

Angol labdarúgás
2026.06.01. 08:20
Ezek is érdekelhetik