Sofron István: Nem ért váratlanul a döntés

– A napokban kiderült, hogy nem marad a Ferencvárosban. Mi történt?  
– Ez a klub döntése volt, március közepén beszéltünk erről – mondta a Nemzeti Sportnak Sofron István. – Akkor azt a választ kaptam, hogy mivel az edző marad, és ő nem a legjobb hat csatár között számol velem, nem tudnak szerződést ajánlani. Nem ért annyira váratlanul a döntés, sok kérdőjel volt bennem. Az idény elején megkaptam a bizalmat, sokat játszottam, ment a játék nekem és a csapatnak is. Aztán megsérült a könyököm, meg is kellett műteni, november végétől kihagytam négy és fél, öt hetet. Miután visszatértem, már egy meccs erejéig sem kaptam meg azt a bizalmat, amit előtte, sem emberelőnyben, sem emberhátrányban. A harmadik-negyedik sorba kerültem feleannyi játékidővel, mint a légiósok, így pedig nem is tudtam úgy teljesíteni, ahogy akartam. Nem értettem a miértjét, bizonyítottam, mégsem kaptam lehetőséget a sérülésem után. Az első két sorban csak légiósok játszottak, és sajnos az eredmény nem jött, nem jutottunk a legjobb tízbe az ICEHL-ben. Kettős érzéseim vannak az idénnyel kapcsolatban. A keretünk adva volt, lehetett volna többet kihozni belőle, és sajnos a magyarok sem játszottak annyit, mint előtte. A magyar hoki jövőjét azt szolgálná, ha a hazai játékosok több lehetőséget kapnának.

– Nem próbált beszélni a vezetőedzővel, Timo Saarikoskival a helyzetéről?  
– Eleve hamarabb visszatértem, mert fontos mérkőzések jöttek, még nem voltam százszázalékos, de próbáltam előbb beszállni, hogy segítsem a csapatot. Ebben a helyzetben az elején még normális volt, hogy kevesebb lehetőséget kaptam, később viszont hiába jött hét-nyolc vereség sorozatban, majd egy-két győzelem és aztán ismét vereségek, nem változtattunk nagyon a sorokon. Hiába beszéltünk az edzővel, nem történt változás, egy ­meccs erejéig sem kerültem vissza az első két sorba vagy emberelőnyben a jégre. Rosszul érintett, nem értettem az okát, hiába nem jöttek az eredmények, minden maradt a régiben. Nehéz volt ez a szituáció a magyar válogatott játékosoknak. Próbáltam tenni a dolgomat és ott segíteni a csapatot, ahol lehetőséget kaptam.

– Összességében milyen érzés volt újra az ICEHL-ben szerepelni?  
– Nagyon jól éreztem magam a ligában, jól indult az idény a csapatnak és nekem is, aztán jött a sérülés… Jó volt újra az ICEHL-ben játszani, magas a liga színvonala, a körítés profi, sok néző előtt léphettünk jégre, ami nagy élmény volt.

– Mit lehet tudni a jövőjéről? Maradna a ligában, esetleg visszatérne Fehérvárra, netán az Erste Ligában játszana, vagy adott esetben külföldre igazolna?  
– Fehérvárra nagyon szeretnék visszatérni, jó keretet adna a karrieremnek, ahol elkezdődött, ott fejeződne be. Harminckilenc éves leszek, de ha a sérülések elkerülnek, még érzek magamban két-három évet is akár. Most mindenhol kicsit nehezebb a helyzet, mindenki kivár, a gazdasági helyzet nem túl rózsás, nem egyszerű a jövőt tervezni. Nem tudom, mennyi esélyem van Fehérváron, beszéltünk már és még fogunk is. A többi magyar csapattal is felveszem a kapcsolatot, külföldben egyelőre nemigen gondolkodom, szeretnék itthon maradni a családommal. Jól ment a világbajnokságon is, benn maradtunk, nem félek attól, hogy ne találnék csapatot, de a gazdasági bizonytalanság miatt most mindenhol kicsit behúzták a féket, és várják, mit hoz a jövő.

– Ha már említette a világbajnokságot, a napokban elkészült a jövő évi A-csoportos torna beosztása, a magyar válogatott dolga jövőre sem lesz egyszerű, látva az ellenfeleket.  – Nagyon nehéz csoportba kerültünk. Az elitben nincs könnyű nyolcas, de ha egymás mellé rakjuk a kettőt, a miénk jóval erősebbnek tűnik. A kazah válogatott mint friss feljutó ellen lehet a legjobb esélyünk. A dán és a norvég együttes áll hozzánk a legközelebb a papírforma alapján, de utóbbi bronzérmes lett a mostani vébén, és a dánok is mindig simán benn maradnak. Nehéz feladat vár ránk, de ezzel is meg fogunk birkózni, évről évre szeretnénk közelebb kerülni a legjobbakhoz.