Szavak helyett tettek – belecsapott a munkába a Ferencváros

A hétindító felmérések követően kedden az érdemi munka is elkezdődött a Népligetben. A közelmúltban kinevezett vezetőedző, Borbély Balázs máris jelentősen átalakította a csapat felkészülési programját. Az edzéseken szigorúbb munkát és nagyobb intenzitást követel, és már most látja, a közeljövőben kevesebb lesz a szabadideje a korábban megszokottnál.
Hétfőn még az ilyenkor szokásos orvosi és erőnléti tesztek, felmérések szerepeltek a programban, Szalai Gábor, a Ferencváros védője szerint aligha unatkoznak majd a következő hetekben.
„Hétfő reggel a kórházban kezdtünk, majd az edzőbázison a konditeremben és az orvosi szobában is különböző felméréseket végeztek, később kint futótesztünk is volt – mondta lapunknak Szalai Gábor. – Kedden aztán az érdemi munka is elkezdődött, a délelőtti edzésen még láttunk labdát, délután már nem. Belecsaptunk a munkába.”

A május közepe óta eltelt hetekben nyári szabadságukat töltötték a labdarúgók, ki a tengerpartra utazott, ki a családjához, Szalai Gábor Angliában töltött néhány napot.
„A télen a Bournemouth csapatába igazoló Tóth Alexet látogattam meg. A Manchester City elleni mérkőzésüket a helyszínen láttam, nagy élmény volt, az angol labdarúgást különleges miliő veszi körül. Jó volt látni a barátomat, elvitt az edzőközpontjukba is, betekintést nyertem a kulisszák mögé. Nem meglepő, hogy jól érzi magát odakint. A nyári szünet első időszakában teljesen leálltam, jólesett lazítani, a szünidő második felében azonban már előírt program alapján elkezdtük a futásokat.”
A 26. életévét kedden betöltő hátvéd a szülei házában található szobájában akasztotta kiemelt helyre a bajnoki és kupaérmeit.
„Elég sok az ezüstérem odahaza, jószerével minden osztályban voltam már második. A Kecskeméttel az NB III-ban, a másodosztályban és az NB I-ben is végeztem a második helyen, a Ferencvárosnál pedig a korábbi Magyar Kupa-ezüst után a bajnokságban is becsúszott egy… Nem jó szájízzel mentem pihenni, hiszen az NB I megnyerése lett volna a legfontosabb feladatunk.”
A zöld-fehérek játékosainak egyelőre szokniuk kell, hogy amíg Borbély Balázs néhány héttel ezelőtt a legfőbb rivális győriek kispadján ült, most már a Népligetben ő irányítja őket. Az ETO-tól elcsábított vezetőedző a kedd délelőtti tréning előtt rövid székfoglalót mondott az öltözőben, a pályán pedig átesett a csapat beavatásán, a sorfalat álló futballisták között kellett átszaladnia, miközben ők a hátát, vállát veregették.
„Valóban különös helyzet, hogy nem is olyan rég még ellenünk készítette fel a Győrt, most pedig a mi sikerünkért dolgozik. De a labdarúgás ilyen… Mi mindenesetre örülünk neki, hogy hazatért a Népligetbe, a győriek alighanem bosszúsak, hogy távozott tőlük. Nem nyújtotta hosszúra a székfoglalóját, a bemutatkozás és néhány iránymutatás után úgy fogalmazott, szavak helyett inkább a tettek beszéljenek, szóval, irány az edzőpálya!”
![]() Az Ajansspor lap szerint a török élvonalba feljutó Corum FK hivatalos ajánlatot tett Cebrail Makreckisért, a Ferencváros meghatározó játékosáért. A lett-német kettős állampolgárságú szélső védő a Bayer Leverkusen akadémiáján nevelkedett, majd a Borussia Dortmund második csapatában szerepelt, a Ferencvárosba 2023-ban igazolt. A hírek szerint a Süperligbe feljutó török klub jelentős erősítéseket tervez, eltökélt szándéka Cebrail Makreckis megszerzése, ezért már hivatalos ajánlatot is tett az FTC-nek. A játékos jelenlegi piaci értékét egymillió euróra taksálja a Transfermarkt, és miután nem zárkózik el a klubváltástól, jó esély kínálkozik a távozására. |










