F1
54 perce

F1 75: így kezdődött minden 75 évvel ezelőtt Silverstone-ban

Sorozatunkban minden év legemlékezetesebb versenyére visszatekintünk.
2025. 01. 19.

F1, 2025, ADATBANK

17 órája

„Nagyon kicsinyes és kisstílű volt” – Wolff odaszúrt a Red Bullnak az óvás miatt

20 órája

Hosszabbítás után 2035-ig marad a versenynaptárban a Kanadai Nagydíj

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

A briten kívül további nyolc versenyzőnek volt jelenése a sportfelügyelőknél.
F1
2025.06.15. 23:49

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

„Olyasmivel próbálkoztam, ami kicsit talán ostobaság volt.”
F1
2025.06.15. 22:52

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

A Racing Bulls és az Alpine is vétett a parc fermé szabályok ellen. A két versenyző átlagban 35 rajthelyes büntetést kapott.
F1
2025.06.15. 19:34

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

A két Mercedes-pilóta Verstappent fogta közre a biztonsági autó mögött záruló versenyen.
F1
2025.06.15. 19:29

Leclerc az elpuskázott pole pozíció miatt bosszankodott; Hamilton szerint az első sor is elérhetetlen volt

A brit továbbra sem találja az összhangot az autóval: „Ez a kocsi olyan, mint amikor valaki nem tud táncolni. Mint amikor valakinek nincs ritmusérzéke.”
F1
2025.06.15. 14:33

„Teljes időpazarlás, nagyon gyerekes!” – Verstappent felbosszantották az időmérő után

Russell: Nekem még van néhány pont előnyöm a licencemen, amiből gazdálkodhatok.
F1
2025.06.15. 12:06

Hadjar rajtbüntetést kapott Sainz feltartásáért – hivatalos

A Racing Bulls félretájékoztatta a franciát, aki hiába próbált már kitérni a spanyol útjából.
F1
2025.06.15. 01:12

Russell szárnyalt a Mercedesszel, és megismételte a tavalyi pole pozícióját Kanadában

A brit mögött 2024-hez hasonlóan Verstappen zárt, míg a harmadik Piastri lett. Norris és Leclerc is hibázott a végén.
F1
2025.06.14. 23:10

Norris vette át a vezetést; Leclerc a második helyről várja az izgalmasnak ígérkező kanadai időmérőt

A brit 78 ezreddel előzte meg a monacóit, a harmadik Russell további 73 ezreddel maradt el, miközben Piastri eltalálta a falat.
F1
2025.06.14. 19:30

„Így nem lehet bajnokságot nyerni” – Vasseur kifakadt az olasz sajtóra

„Nem tudom, és nem is értem, mi a cél. Talán az, hogy sz.rt dobáljanak a csapatra.”
F1
2025.06.14. 15:05

„Mindenképpen ott kell lennem a Q3-ban” – Cunoda is megkapja a fejlesztéseket Kanadában

Az imolai verseny óta régebbi autóspecifikációval teljesítő japán tudja, mi vár rá, ha nem teljesít.
F1
2025.06.14. 13:13

A McLaren a legrosszabb péntekjén van túl – a Mercedes meglepetést okoz Kanadában?

Russell saját bevallása szerint mindent kihozott az autóból, elég lesz a tempó a folytatásban is?
F1
2025.06.14. 11:08

A Mercedes életre kelt Kanadában: Russell a leggyorsabb a második edzésen

A britet Norris és Antonelli követte, míg a címvédő Verstappen 9. lett.
F1
2025.06.14. 00:00

Leclerc az autótörése után nem tud részt venni a 2. edzésen Kanadában – hivatalos

A monacói versenyző a montreali nyitányon szállt falba a Ferrarival.
F1
2025.06.13. 22:54

Verstappen az élen, Leclerc a falban kezdett a Kanadai Nagydíjon

A hollandot meglepetésre a Williams párosa követte a top 3-ban az első edzésen.
F1
2025.06.13. 20:30

Még több F1

F1 75: így kezdődött minden 75 évvel ezelőtt Silverstone-ban

„Nagyon kicsinyes és kisstílű volt” – Wolff odaszúrt a Red Bullnak az óvás miatt

Hosszabbítás után 2035-ig marad a versenynaptárban a Kanadai Nagydíj

Leclerc-t meglepték a távozásáról szóló pletykák; Hamilton kiáll Vasseur mellett

Népszerű cikkek

„Nem fogok változtatni a hozzáállásomon” – Verstappen szerint nem lenne világvége, ha eltiltanák

„Igen, egyértelműen frusztrált voltam” – Stroll először beszélt arról, miért nem állt rajthoz Spanyolországban

„Az biztos, hogy még nem állok készen” – Hadjar szerint ijesztő lenne a Red Bull-előléptetés

F1

Verstappen kiszállt a bajnoki küzdelemből? A Ferrarinak át kellene állnia 2026-ra?

F1

Stroll rajthoz áll a Kanadai Nagydíjon – hivatalos

F1

A 2026-os idény előtt nem lesz közös F1-es évnyitó – sajtóhír

Ha nem javul a helyzete a Ferrarinál, Hamilton a visszavonulás mellett dönt?

Az FIA eleget tett a Red Bull kérésének – Lindblad megkapta az F1-es szuperlicencet

F1: jövőre július 26-án lesz a Magyar Nagydíj – hivatalos

F1
2014.01.17. 09:35

F1: a NASCAR-ban már sikeres csapat csatlakozna 2015-ben

A sikeres NASCAR-csapatot működtető amerikai Gene Haas az egyik jelentkező a Formula–1-es mezőny 2015-ös bővítésére. Rajta kívül a német Colin Kolles és az F1-ből 2009 végén kiszálló Toyota „maradványait” felvásárló szerb StefanGP pályázik arra, hogy a maximálisan engedett 13 csapat valamelyike legyen.
F1
2014.01.17. 08:56

F1: újra Ron Dennis a McLaren élén, változásokat ígért

Azonnali hatállyal Ron Dennist nevezték ki a McLaren igazgatójának, így várhatóan a Formula–1-es csapat irányítását is visszaveszi az eddigi főnöktől, Martin Whitmarshtól a wokingi istállónál.
F1
2014.01.16. 16:14

Formula-1: Bernie Ecclestone lemondott, de...

A brit üzletember a bírósági ügye miatt döntött így, ám továbbra is ő tekinthető az F1 urának.
F1
2014.01.16. 14:16

F1: Jerezben mutatja be a Red Bull az RB10-est

A Formula–1-es Red Bull-istálló január 28-án, a jerezi teszt első reggelén mutatja be a 2014-es autóját, a Renault-motorral felszerelt RB10-est.
F1
2014.01.16. 13:35

F1: a Pirelli további három évig szállít gumikat

Az olasz vállalat rengeteg bírálatot kapott a sok defekt miatt a Brit Nagydíjon.
F1
2014.01.16. 11:34

F1: Ecclestone bíróság elé áll vesztegetés gyanúja miatt

Bíróság elé kell állnia Bernie Ecclestone-nak, a Formula–1-et irányító brit üzletembernek vesztegetés gyanúja miatt.
F1
2014.01.15. 16:54

F1: a Red Bull-főnök Ecclestone maradása mellett szónokol

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint továbbra is Bernie Ecclestone-nak kellene irányítania a Formula–1-et.
F1
2014.01.15. 16:17

F1: molinókon üzennek a német futballdrukkerek Schuminak

A másodosztályú 1. FC Köln és az élvonalbeli Schalke 04 labdarúgócsapatának szurkolói óriási molinókon üzennek majd a december végi síbalesete óta mesterséges kómában fekvő Michael Schumacher hétszeres Formula–1-es világbajnoknak.
F1
2014.01.15. 15:06

F1: bárki szavazhat az új Ferrari nevéről, bemutató 25-én

A Formula–1-ben szereplő Ferrari-istálló január 25-én 14.30-kor az interneten mutatja be 2014-es versenyautóját, amellyel Fernando Alonso mellett Kimi Raikkönen száll harcba a világbajnoki pontokért.
F1
2014.01.13. 09:45

F1: Schumacher agyát és agyfunkcióit vizsgálják az orvosok

Meg akarják állapítani, mely területek károsodtak, melyek funkcionálnak. Nincs változás a bajnok állapotában.
F1
2014.01.12. 14:16

Videó: Massáék közösen imádkoztak Schumacherért

A Formula–1-es Williams pilótája, Felipe Massa és barátai közösen imádkoztak a december végén súlyos síbalesetet szenvedő, jelenleg a grenoble-i kórházban kómában fekvő hétszeres világbajnok pilótáért, Michael Schumacherért. A brazil versenyző és társai egy gokartverseny előtt kézen fogva imádkoztak, majd „Hajrá, Schumi!” feliratú táblával üzentek a német klasszisnak.
F1
2014.01.12. 10:58

F1: lassan fel kéne ébreszteni Schumachert a kómából

Ami jó az agy szempontjából, az károsíthat egyéb szerveket.
F1
2014.01.11. 13:32

F1: Chilton marad a Marussiánál, már csak két hely kiadó

A Formula–1-ben szereplő Marussia-istálló bejelentette, hogy Jules Bianchi mellett az angol Max Chilton lesz a másik pilótája a 2014-es idényben. A Marussia felállása változatlan maradt 2013-hoz képest, ezt rajta kívül csak a Mercedesnél mondhatják el magukról.
F1
2014.01.11. 10:04

F1: Vettelé az ötös rajtszám, de egyessel indul - a hivatalos lista

Maldonado szakít a hagyományokkal, a 13-ast festi az autójára és a bukósisakjára.
F1
2014.01.10. 12:07

F1: Kobajasi a Caterhammel térhet vissza

A Caterham-istálló szóvivője nem cáfolta azokat a pletykákat, amelyek szerint a csapat 2014-ben Kobajasi Kamuit, a Toyota és a Sauber korábbi versenyzőjét alkalmazza.
F1
2014.01.10. 10:58

F1: „Az idén teljesen más vezetési stílusra kell áttérni”

Fernando Alonso szerint sok mindent újra kell tanulniuk a Formula–1-es versenyzőknek a 2014-es idényben érkező turbómotorok miatt. A spanyol a Ferrari szimulátorban szerzett tapasztalatai után beszélt erről a James Allisonnak, a Scuderia technikai igazgatójának.

646

/

1219