Ez eddig nem a Bayern München nyara volt

Vágólapra másolva!
2025.08.21. 15:41
Ecc-pecc, ki mehet? (Fotó: AFP)
Sorozatunk 2008-as indulása óta szokásunk szerint elérkeztünk minden idők legforróbb nyarához, amelyben röpködnek a ruhadarabok és a strandolók, folyamatosan dőlnek a melegrekordok és a transzfercsúcsok, egyre kerekebb szemekkel bámulunk az elénk sorjázó tíz- és százmilliókon (mármint nem a számlánkon, hanem a transzfercikkekben). Az ötödik körünket a Premier League és a Serie A után a Bundesligával folytatjuk.

 

Furcsa nyara van a BAYERN MÜNCHENNEK, a bajnoki cím megszerzése után ilyenkor szoktak a Bajnokok Ligája megnyerésére képes csapatot építeni, ehhez képest rengeteg kritikát kap a vezető sportigazgató, Max Eberl, aki sorra marad le kiszemeltjeiről – a tavaly 51 millió euróért és legalább 10 milliónyi aláírási és ügynöki díjért megvett Joao Palhinhát pedig egy év után kölcsönadták a Tottenhamnek, 5 millióért, 25+5 milliós vételi opcióval. 

Bryan Zaragozát 17+4 millióért szerezték meg, most 13 millióért kaphatja meg végleg a Celta Vigo, ha játszik ott a mérkőzések 70 százalékán ebben az idényben, Ito Hirokit 23.5 millióért vették, ám a japán bekk sérülésből sérülésbe esik, novemberben térhet vissza, a csapatban eddig 282 percet játszott – Zaragoza 171-et, Palhinha 986-ot.

A cserekapus Jonas Urbig és főleg a középső középpályás Tom Bischof (az idősebbek kedvéért: a barátnője Mehmet Scholl lánya…), valamint a rutinos védő, Jonathan Tah megszerzése ellenben bombaüzlet, Michael Oliséért 53 milliót adtak, plusz az ilyenkor szokásos költségek, ma már 100 millióra teszi játékjogának értékét a Transfermarkt.

Német labdarúgás
2025.07.05. 17:06

A Bayern sem tud a széllel szemben gazdálkodni: a topjátékosnak topfizetés kell!

NYÁRI TRANSZFERSOROZAT. Eberl három kiszemeltről is lemaradt, egy középcsatárt és két szélsőt mindenképpen venne még a nyáron.

 

MEGLEPETÉS. Idén nyáron csak Tah és Bischof jött az említettek közül, a harmadik új fiú sokak nagy meglepetésére a 28 éves kolumbiai balszélső, Luis Díaz lett – 70 milliót kapott érte most a Liverpool, ötmillió még a bónusz. A bajorok csak Harry Kane-ért (95 millió euró) és Lucas Hernándezért (80 millió) fizettek többet, Díaz mögött a 2022-ben megszerzett Matthijs de Ligt (67 millió) áll a listán, utána sorakozik a Palhinha, Olise kettős.

Érdekes, hogy a legdrágább tíz játékos közül Kane, Díaz, Olise, Palhinha, Dayot Upamecano és Kim Min Dzse is a csapat játékosa, Leroy Sané a minap távozott ingyen a Galatasarayhoz, azaz az utóbbi években nem sajnálta a pénzt erősítésekre a csapat. 2020 óta a Bayern 679 millió eurót költött új igazolásokra, majdnem annyit, mint az előző évtizedben, amikor ez az összeg 686 millió euró volt!

Díaz évi 14 millió eurót kap bruttóban, korábbi bére négyszeresét, 2029-ig írt alá, elsőre 52, másodikra 67 milliót kínáltak érte, és érdekes, hogy mint az utóbbi években mindig, most is a Premier League-ből erősít a csapat – a Transfermarkt hívja fel a figyelmet arra az érdekes tényre, hogy 2020 óta a Borussia Dortmund majdnem kétszer annyiért vásárolt a Bundesligából, mint a Bayern! 

Német labdarúgás
2025.08.13. 13:22

A negyedmilliárd eurós bevétel ellenére ragaszkodnak a régi recepthez a „gyógyszergyáriak”

NYÁRI TRANSZFERSOROZAT. A Bayern „segítségével” lett új karmestere a Bayernek – a német drukkerek 38 százaléka szerint pocsék idénye lesz a csapatnak.
Német labdarúgás
2025.07.28. 13:27

Nőnek a bevételek, de nem szórja a pénzt a Dortmund

NYÁRI TRANSZFERSOROZAT. Továbbra is Angliából szemezgetnek – egy magyar középpályás pedig próbajátékon vett részt a tartalékoknál.

 

NEM JUTOTTAK DŰLŐRE. Az nem a münchenieken múlt, hogy nem lett szebb ez a mutatójuk, 50+5 milliót ajánlottak a VfB Stuttgartnak a 23 éves ékért, Nick Woltemadéért, de a stuttgartiak még csak le sem ültek tárgyalni a kérővel. Ez utóbbit a futballista ügynöke, Danny Bachmann nyilatkozta, aztán a kérő tett egy bónuszokkal együtt 60 milliós ajánlatot, plusz tízszázalékos továbbadási jutalékot, de a VfB erre is nemet mondott. A klub felügyelőbizottsága Bachmann szerint 75 milliót akar Woltemadéért. 

Aki nem akart hosszabbítani (évi 2.5 milliót ígértek neki), sőt megígérték Bachmannal, hogy nem kérik az ügynök tízszázalékos részesedését az átigazolási díjból.

„Woltemade a következő szezonban a VfB Stuttgartban fog játszani, az ügy lezárva” – nyilatkozta Alexander Wehrle, a VfB elnöke éppen a Bayern elleni mérkőzés előtt, Fabian Wohlgemuth sportigazgató hozzátette, hogy „Az elmúlt hetekben intenzíven mérlegeltük a játékos, az ügynök és az Bayern érdekeit, már nincsenek további követeléseink, Woltemade a nyár után is nálunk fog futballozni”.

Magyarra lefordítva ez azt jelenti, hogy van az a pénz, amiért eladják, de az nem bónuszokkal együtt 60 millió.

A csatárt tavaly ingyen (!) szerezték meg a Werder Brementől, a Bundesligán belüli átigazolási rekordot Julian Draxler tartja, akiért 2015-ben 43 millió eurót adott a Wolfsburg a Schalkének. 

MENTEK, MENNEK, JÖHETNEK. Ha már szélsők: a Tottenhamnek 35 millióért eladott Mathys Tel és a 29 esztendős Sané mellett távozott a szintén 29 éves Kingsley Coman, 25 milliót adott érte az Al-Nasszr (a játékos ott évi 25 milliót kap majd, nettóban), a bal oldali mindenes Adam Aznut jó áron, 9 millióért eladták az Evertonnak. 

Abszolúte logikusan vetődött fel, hogy megvenné a Bayern Gianluigi Donnarummát, Manuel Neuer tavasszal betölti a 40-et, kérdés, Jamal Musiala „elütése” után hogyan fogadnák az olaszt az öltözőben és a stadionban. A Manchester City szélsővédője, Rico Lewis vagy az „örök célpont” Xavi Simons sokkal nagyobb eséllyel lehet bayernes. 

Két angol lap szerint is megkezdték a tárgyalásokat a Chelsea-vel Christopher Nkunkuról, akiért a nyár elején 70 milliót kértek, de a Bild szerint már 35-40 millióért is mozdítható a sokoldalú támadó, akit Max Eberl nagyon jól ismer még Lipcséből, és ami még fontosabb, Eberl jó kapcsolatot ápol Nkunku ügynökével, Pini Zahavival (aki nem mellékesen Leroy Sané, Tah és Robert Lewandowski ügyeit is viszi).

A 19 éves osztrák karmestert, Paul Wannert kár lenne eladni, a fél Bundesliga és a PSV is vinné (a sport.de szerint utóbbi a licitnyertes, 15 millió euróval és némi bónuszokkal, de visszavételi lehetősége lesz a bajoroknak), Kim Min Dzse is megkapta a maga álomajánlatát az Al-Nasszrtól, a jobbhátvéd Sacha Boeyért ajánlatot tett a Galatasaray, írja a Sport Bild. A törökök augusztus eleje óta tárgyalnak Josip Stanisicról is, de nagyon messze áll a sikertől a kérő.

Német labdarúgás
Tegnap, 13:07

Egyetértenek a Bundesliga-edzők: megvédi bajnoki címét a Bayern München

Egy évvel ezelőtt néhány tipp érkezett a Leverkusen újabb bajnoki címére.
Olasz labdarúgás
23 órája

A Serie A-ban az Inter, a Bundesligában a Bayern München az esélyes az Opta szerint

A szuperszámítógép azt is megjósolta, mely csapatok végeznek a legjobb négyben, illetve kieső helyen.

 

FC HOLLYWOOD? Érdekes, hogy a Bild által a Woltemade-ügyben megszerzett emailekben a Bayern vezérigazgatója, Jan-Christian Dreesen a főtárgyaló, az első ajánlatban Eberl csak a másolatot kapja meg. A tiszteletbeli elnök és felügyelőbizottság-tag Uli Hoeness azt javasolta a minap, hogy egy játékos kell még, de ő kölcsönbe érkezzen, egy évre, tehát ez sem Woltemade, sem Nkunku nem lehet, őket kölcsönbe nem adják. Ez szakértők szerint azt jelenti, hogy Eberlnek hamarosan mennie kell, de a nyilatkozatnak Dreesen és a másik sportigazgató, Christoph Freund sem örült a Süddeutsche Zeitung szerint, ugyanis ez azt jelenti, hogy nincs pénz már a nyári erősítésekre – felsővezetés nem akar 50-60 milliót költeni egy olyan játékosra, aki nem volt ott a fő nyári célpontok között. A „fiatal vezetők” rövidtávon gondolkodnak, mert a céljuk a túlélés jegyében az azonnali siker, írja Luca Hansen. 

A másik nagy ikon, Karl-Heinz Rummenigge, aki szintén a felügyelőbizottság tagja, nemrégiben élesen kikelt a pénzéhes játékosok és ügynökök ellen, nyilván a sikertelen tárgyalásoknak is volt szerepe ebben.

MU? Felix Magath szerint a Bayern olyan helyzetben van, mint a Manchester United, ott Sir Alex Ferguson diktált hosszú időn át, most a bajoroknál Uli Hoenessnek mindet el kellett volna engednie.  

„Nincs egyértelmű kép a klubvezetésről. Kinek mi a felelőssége? Kinek mi a hatásköre?”tette fel a kérdést Magath, aki bizonytalan Dreesen, Freund és Eberl pontos szerepét illetően a tárgyalásokon, illetve azt sem tudni, hogy milyen hatások érik őket a színfalak mögött.

„Ebben a tekintetben az FC Bayern nehéz időszakon megy keresztül most.”

Paulaner lederhosen shoot at FC Bayern
Fotó: AFP

MIRE LESZNEK KÉPESEK? Keresik még önmagukat – írja a csapatról a Kicker a szokásos év eleji beharangozójában. – Kevés a klasszis a keretben, alig van lehetőség a saját nevelésű tehetségek kibontakozására, túl sok a vezető. Mit képvisel valójában az FC Bayern?” 

Megszólalt Lothar Matthäus is, aki kritizálta Vincent Kompanyt, mert a Stuttgart elleni Franz Beckenbauer Szuperkupa-mérkőzésen nem adott lehetőséget a fiataloknak, még csereként sem.

„Biztos vagyok benne, hogy a Bayern vezetősége szívesen látott volna legalább egy fiatalt a pályán. A fiataloknak önbizalomra van szükségük, és az ilyen döntésekkel Kompany ezt elveszi tőlük.” 

Matthäus szerint azért ezt a bajnokságot a Bayern csak elveszítheti.

„Az átigazolási politikának még van hová fejlődnie. Díazt a Liverpool el akarta adni, mert nem hosszabbította meg a szerződését, valójában ez az átigazolás nem nagy teljesítmény a Bayerntől. A kolumbiai kétségtelenül gyors és jó játékos, pótolhatja Sanét. Azonban, ha a Bayern őszinte önmagához, akkor nekik is el kell ismerniük, hogy nem Díaz volt nem volt az elsőszámú választásuk. Nico Williams, Rafael Leao és Jamie Gittens után Díaz valójában csak a negyedik volt a jelöltek listáján. És nem látok igazi tartalékot Harry Kane mögött, ez kockázatos. A legnagyobb kihívás azonban most az lesz, hogy az FC Bayern ne veszítsen el sok játékost ingyen: Upamecano, Leon Goretzka, Serge Gnabry, Raphaël Guerreiro és a tehetséges Jonah Kusi-Asare szerződése lejár, most még pénzt kereshettek volna velük ezen a nyáron. A Bundesligában csak a Borussia Dortmund veszélyes rájuk, de ha a Bayern nem nehezíti meg a saját dolgát a klubon és a csapaton belüli feszültségekkel, akkor a BvB sem jelent majd veszélyt. Azonban a Bayern szezonjának a megítélése attól is függ, hogy eljutnak-e a Bajnokok Ligájában a negyeddöntőn túlra.”

„Nem egészen értettem Kane megjegyzését, miszerint ilyen kis keretű csapatban még nem játszott.   Díaz és Tah abszolút erősítés, és egy igazán jó játékost is igazoltak a középpályára Bischof személyében. Lennart Karl, Wanner, Kusi-Asare és Wisdom Mike a felkészülési mérkőzéseken egyértelműen megmutatták, hogy képesek magas szinten teljesíteni. Ezeknek a játékosoknak most lehetőséget kell adni, és nem hiszem, hogy a keret túl kicsi, még a csapattal hírbe hozott Nkunku nélkül sem.”

A BUNDESLIGA ÁTIGAZOLÁSAI, 2025 NYARA

FC AUGSBURG
Érkezett: Chrislain Matsima (Monaco, kölcsön után végleg, 5 000 000 euró), Cédric Zesiger (Wolfsburg, kölcsön után végleg, 4 000 000 euró), Eliasz Szaad (St. Pauli, 2 000 000 euró), Robin Fellhauer (Elversberg, 700 000, euró), Han-Noah Massengo (Burnley, 3 000 000)
Kölcsönből vissza: Patric Pfeiffer (Magdeburg), Tim Breithaupt (Kaiserslautern), Maximilian Bauer (Kaiserslautern), David Colina (Vejle), Dion Beljo (Rapid Wien), Lasse Günther (Karlsruhe)
Távozott: Felix Uduokhai (Besiktas, kölcsön után végleg, 5 000 000), Irvin Cardona (St.-Étienne, kölcsön után végleg, 2 500 000), Patric Pfeiffer (Darmstadt, 700 000), Robert Gumny (Lech Poznan, ingyen), Lasse Günther (Elversberg), Fredrik Jensen (Arisz, ingyen), Dion Beljo (Dinamo Zagreb, 4 000 000)
Kölcsönbe: Nathanaël Mbuku (Montpellier, 500 000), David Colina (Osijek, 100 000), Henri Koudossou (Nürnberg)
Kölcsönből vissza: Mergim Berisha (Hoffenheim), Frank Onyeka (Brentford)

BAYER 04 LEVERKUSEN
Érkezett: Jarell Quansah (Liverpool, 35 000 000 euró), Ibrahim Maza (Hertha, 12 000 000), Mark Flekken (Brentford, 10 000 000), Abdoulaye Faye (Häcken, 2 700 000), Tim Oermann (Bochum, 1 800 000), Axel Tape (PSG U23, ingyen), Malik Tillman (PSV, 35 000 000), Christian Kofane (Albacete, 5 250 000), Farid Alfa-Ruprecht (Manchester City U21, 1 300 000), Janis Blaswich (Leipzig, 2 000 000), Ernest Poku (AZ, 10 000 000)
Távozott: Florian Wirtz (Liverpool, 125 000 000), Jeremie Frimpong (Liverpool, 40 000 000), Odilon Kossounou (Atalanta, kölcsön után végleg, 20 000 000), Gustavo Puerta (Hull City, k. u. v., 3 500 000), Jonathan Tah (Bayern München, 800 000), Lukas Hradecky (Monaco, 3 000 000), Granit Xhaka (Sunderland, 15 000 000)
Kölcsönbe: Tim Oermann (Sturm Graz), Matej Kovar (PSV), Abdoulaye Faye (Lorient)
Kölcsönből vissza: Emiliano Buendía (Aston Villa), Nordi Mukiele (PSG), Mario Hermoso (Roma)

FC BAYERN MÜNCHEN
Érkezett: Jonathan Tah (Leverkusen, 800 000 euró), Tom Bischof (Hoffenheim, 300 000 euró), Luis Díaz (Liverpool, 70 000 000)
Kölcsönből vissza: Arijon Ibrahimovic (Lazio), Frans Krätzig (Heidenheim), Bryan Zaragoza (Osasuna), Lovro Zvonarek (Sturm Graz), Paul Wanner (Heidenheim)
Távozott: Mathys Tel (Tottenham, kölcsön után végleg, 35 000 000), Frans Krätzig (RB Salzburg, 3 500 000 euró), Gabriel Vidovic (Dinamo Zagreb, 1 200 000), Leroy Sané (Galatasaray, ingyen), Eric Dier (Monaco, ingyen), Sven Ulreich (szerződése lejárt), Thomas Müller (Vancouver Whitecaps, i.), Adam Aznu (Everton, 9 000 000), Kingsley Coman (Al-Nasszr, 25 000 000)
Kölcsönbe: Maurice Krattenmacher (Hertha), Arijon Ibrahimovic (Heidenheim), Daniel Perec (Hamburg, 250 000), Tarek Buchmann (Nürnberg), Joao Palhinha (Tottenham, 5 000 000), Bryan Zaragoza (Celta Vigo, 1 000 000), Lovro Zvonarek (Grasshoppers)

BORUSSIA DORTMUND
Érkezett: Jobe Bellingham (Sunderland, 30 500 000), Yan Couto (Manchester City, k. u. v., 20 000 000), Daniel Svensson (Nordsjaelland, k. u. v., 6 500 000), Patrick Drewes (Bochum, 250 000)
Kölcsönből vissza: Youssoufa Moukoko (Nice), Diant Ramaj (Köbenhavn), Soumaila Coulibaly (Brest)
Távozott: Youssoufa Moukoko (Köbenhavn, 5 000 000), Soumaila Coulibaly (Strasbourg, 7 500 000), Jamie Gittens (Chelsea, 64 300 000), Sébastien Haller (Utrecht, kölcsön után végleg, i.)
Kölcsönbe: Kjell Wätjen (Bochum, 300 000), Diant Ramaj (Heidenheim)
Kölcsönből vissza: Carney Chukwuemeka (Chelsea)

EINTRACHT FRANKFURT
Érkezett: Rasmus Kristensen (Leeds United, kölcsön után végleg, 6 000 000), Fenyő Noah (Frankfurt II), Jonathan Burkardt (Mainz, 21 000 000), Doan Ricu (Freiburg, 21 000 000), Michael Zetterer (Werder Bremen, 5 000 000)
Kölcsönből vissza: Elias Baum (Elversberg), Paxten Aaronson (Utrecht), Jessic Ngankam (Hannover), Hrvoje Smolcic (LASK), Nacho Ferri (Kortrijk), Aurélio Buta (Reims)
Távozott: Igor Matanovic (Freiburg, 6 700 000), Nacho Ferri (Westerlo, 2 000 000), Hugo Ekitiké (Liverpool, 95 000 000), Tuta (Al-Duhail, 15 000 000), Kevin Trapp (Paris FC, 1 000 000)
Kölcsönbe: Lisztes Krisztián (Ferencváros)

SC FREIBURG
Érkezett: Szuzuki Juito (Bröndby, 10 000 000), Cyriaque Irié (Troyes, 8 500 000), Philipp Treu (St. Pauli, 5  500 000), Derry Scherhant (Hertha, 2 000 000), Anthony Jung (Werder Bremen, i.), Igor Matanovic (Frankfurt, 6 700 000)
Kölcsönből vissza: Robert Wagner (St. Pauli), Noah Weisshaupt (St. Pauli)
Távozott: Kenneth Schmidt (Fortuna Düsseldorf, 400 000), Manuel Gulde (visszavonult), Kiliann Sildillia (PSV, 5 800 000), Doan Ricu (Frankfurt, 21 000 000), Michael Gregoritsch (Bröndby, 1 500 000)
Kölcsönbe: Robert Wagner (Holstein Kiel), Florent Muslija (Düsseldorf)

HAMBURGER SV
Érkezett: Rayan Philippe (Braunschweig, 2 500 000), Nicolai Remberg (Holstein Kiel, 2 100 000), Jordan Torunarigha (Gent, i.), Yussuf Poulsen (Leipzig, 1 000 000), Nicolás Capaldo (RB Salzburg, 2 100 000)
Kölcsönbe: Daniel Perec (Bayern München, 250 000), Giorgi Gocsoleisvili (Sahtar Doneck, 250 000), Warmed Omari (Rennes)
Kölcsönből vissza: Lucas Perrin (Cercle Bruges), Németh András (Preussen Münster)
Távozott: Ludovit Reis (Club Bruges, 6 000 000), Németh András (Puskás Akadémia, 450 000), Davie Selke (Basaksehir, i.), Matheo Raab (Union Berlin, 400 000), Lucas Perrin (Gijón, i.)
Kölcsönbe: Lukasz Poreba (Elversberg, 170 000)
Kölcsönből vissza: Dennis Hadzikadunic (FK Rosztov), Adedire Mebude (Westerlo), Marco Richter (Mainz), Adam Karabec (Sparta Praha)

1. FC HEIDEHEIM 1846
Érkezett: 
Kölcsönbe: Arijon Ibrahimovic (Bayern München), Diant Ramaj (Dortmund)
Kölcsönből vissza: Mikkel Kaufmann (Karlsruhe)
Távozott: Norman Theuerkauf (visszavonult)
Kölcsönből vissza: Paul Wanner (Bayern München), Frans Krätzig (Bayern München)

TSG 1899 HOFFENHEIM
Érkezett: Leon Avdullahu (Basel, 8 000 000), Macsida Koki (Union SG, 4 750 000), Bernardo (Bochum, i.), Tim Lemperle (1. FC Köln, i.), Luka Hyryläinen (Hoffenheim II), Deniz Zeitler (Ingolstadt, 1 000 000), Wouter Burger (Stoke City, 4 000 000), Vladimír Coufal (West Ham, i.)
Kölcsönből vissza: Florian Grillitsch (Valladolid), Joshua Quarshie (Greuther Fürth), Mergim Berisha (Augsburg), Szalai Attila (Standard Liege), Tim Drexler (Nürnberg), Muhammed Damar (Elversberg), Fisnik Asllani (Elversberg), Bambasé Conté (Karlsruhe), Nahuel Noll (Greuther Fürth)
Távozott: Joshua Quarshie (Southampton, 3 500 000), Tom Bischof (Bayern München, 300 000), Pavel Kaderábek (Sparta Praha, i.), Diadié Samassékou (szl.), Anton Stach (Leeds United, 20 000 000), Marius Bülter (1. FC Köln, 1 000 000), Luka Hyryläinen (Magdeburg, 1 000 000)
Kölcsönbe: Bambasé Conté (Elversberg), Szalai Attila (Kasimpasa), Haris Tabakovic (Mönchengladbach, 750 000), Nahuel Noll (Hannover), Erencan Yardimci (Eintracht Braunschweig), Stanley Nsoki (Union Berlin), Erencan Yardimci (Eintracht Braunschweig)
Kölcsönből vissza: David Jurásek (Benfica), Leo Östigard (Rennes)

1. FC KÖLN
Érkezett: Ísak Jóhannesson (Fortuna Düsseldorf, 5 500 000), Ragnar Ache (Kaiserslautern, 4 500 000), Sebastian Sebulonsen (Bröndby, 2 500 000), Ron-Robert Zieler (Hannover, 200 000), Marius Bülter (Hoffenheim, 1 000 000), Rav van den Berg (Middlesbrough, 8 000 000)
Kölcsönbe: Tom Krauss (Mainz), Cenk Özkacar (Valencia), Kristoffer Lund (Palermo)
Kölcsönből vissza: Rasmus Carstensen (Lech Poznan), Said El Mala (Viktoria Köln), Malek El Mala (Viktoria Köln)
Távozott: Max Finkgräfe (RB Leipzig, 4 000 000), Dejan Ljubicic (Dinamo Zagreb, i.), Tim Lemperle (Hoffenheim, i.), Mathias Olesen (Greuther Fürth, i.), Mark Uth (visszavonult), Philipp Pentke (szl.), Damion Downs (Southampton, 8 000 000), Steffen Tigges (Paderborn, 400 000)
Kölcsönbe: Rasmus Carstensen (Aarhus)
Kölcsönből vissza: Anthony Racioppi (Hull City)

RB LEIPZIG
Érkezett: Arthur Vermeeren (Atlético Madrid, k. u. v., 20 000 000), Ezechiel Banzuzi (Leuven, 16 000 000), Max Finkgräfe (1. FC Köln, 4 000 000), Johan Bakayoko (PSV, 18 000 000), Andrija Makszimovics (Crvena zvezda, 14 000 000), Yan Diomande (Leganés, 20 000 000), Romulo (Göztepe, 20 000 000)
Kölcsönből vissza: André Silva (Werder Bremen), Eljif Elmasz (Torino), Janis Blaswich (RB Salzburg), Timo Werner (Tottenham)
Távozott: Ilaix Moriba (Celta Vigo, k. u. v., 6 000 000), Yussuf Poulsen (Hamburg, 1 000 000), Janis Blaswich (Leverkusen, 2 000 000), Benjamin Sesko (Manchester United, 76 500 000), André Silva (Elche, 1 000 000)
Kölcsönből vissza: Koszta Nedeljkovics (Aston Villa)

1. FSV MAINZ 05
Érkezett: Benedict Hollerbach (Union Berlin, 10 000 000), Kasey Bos (Melbourne Victory, 500 000)
Kölcsönbe: Kavaszaki Szota (Kiotó Szanga, 200 000)
Kölcsönből vissza: Ben Bobzien (Klagenfurt), Marco Richter (Hamburg), Edimilson Fernandes (Brest), Tom Krauss (Bochum)
Távozott: Ludovic Ajorque (Brest, k. u. v., 2 000 000), Jonathan Burkardt (Frankfurt, 21 000 000), Edimilson Fernandes (Young Boys, 500 000)
Kölcsönbe: Moritz Jenz (Wolfsburg), Tom Krauss (1. FC Köln), Marco Richter (Darmstadt), Hong Hjun Szeok (Nantes, 400 000)

BORUSSIA MÖNCHENGLADBACH
Érkezett: Jens Castrop (Nürnberg, 4 500 000), Kevin Diks (Köbenhavn, i.), Macsino Suto (Holstein Kiel, 8 000 000)
Kölcsönbe: Haris Tabakovic (Hoffenheim, 750 000)
Kölcsönből vissza: Oscar Fraulo (Utrecht)
Távozott: Stefan Lainer (RB Salzburg, i.), Tobias Sippel (szl.), Alassane Pléa (PSV, 3 000 000), Itakura Ko (Ajax, 10 500 000), Yvandro Borges Sanches (Heracles Almelo, 500 000)
Kölcsönbe: Tomas Cvancara (Antalyaspor, 750 000)

FC ST. PAULI
Érkezett: Fudzsita Dzsoel Csima (St. Truiden, 3 500 000), Morgan Guilavogui (Lens, k. u. v., 3 000 000), Jannik Robatsch (Klagenfurt, 400 000), Simon Spari (Klagenfurt, 200 000), Mathias Pereira Lage (Brest, i.), Arkadiusz Pyrka (Piast Gliwice, i.), Louis Oppie (Arminia Bielefeld, 2 000 000)
Kölcsönbe: Andréas Hountondji (Burnley)
Kölcsönből vissza: Maurides (Debrecen)
Távozott: Philipp Treu (Freiburg, 5 500 000), Morgan Guilavogui (Lens, 4 500 000), Eliasz Szaad (Augsburg, 2 000 000), Carlo Boukhalfa (St. Gallen, i.), Johannes Eggestein (Austria Wien, i.), Sascha Burchert (visszavonult), Simon Zoller (vv.), Maurides (Radomiak Radom, 50 000)
Kölcsönből vissza: Robert Wagner (Freiburg), Siebe Van der Heyden (Mallorca), Noah Weisshaupt (Freiburg)

VfB STUTTGART
Érkezett: Lorenz Assignon (Rennes, 12 000 000), Noah Darvich (Barcelona U18, 1 000 000), Lazar Jovanovics (Crvena zvezda, 5 000 000), Chema Andrés (Real Madrid, 3 000 000), Tiago Tomás (Wolfsburg, 13 000 000)
Kölcsönből vissza: Juan José Perea (Zürich), Silas (Crvena zvezda)
Távozott: Dzsong Vu Jong (Union Berlin, k. u. v., 4 000 000), Luca Raimund (Fortuna Düsseldorf, 400 000), Jacob Bruun Larsen (Burnley, 4 000 000), Juan José Perea (Zürich, i.), Enzo Millot (Al-Ahli Szaúdi, 28 000 000), Anrie Chase (RB Salzburg, 2 000 000)
Kölcsönbe: Dennis Seimen (Paderborn, 250 000)
Kölcsönből vissza: Fabian Rieder (Rennes), El Bilal Touré (Atalanta)

SV WERDER BREMEN
Érkezett: Patrice Covic (Werder U19)
Kölcsönbe: Maximilian Wöber (Leeds United)
Kölcsönből vissza: Dawid Kownacki (Fortuna Düsseldorf), Isak Hansen-Aaröen (Aalborg), Olivier Deman (Antwerpen)
Távozott: Milos Veljkovics (Crvena zvezda, i.), Anthony Jung (Freiburg, i.), Oliver Burke (Union Berlin, i.), Marvin Ducksch (Birmingham City, 2 000 000), Michael Zetterer (Eintracht Frankfurt, 5 000 000)
Kölcsönbe: Dawid Kownacki (Hertha, 500 000)
Kölcsönből vissza: Derrick Köhn (Galatasaray), Issa Kaboré (Manchester City), André Silva (RB Leipzig)

1. FC UNION BERLIN
Érkezett: Andrej Ilics (Lille, k. u. v., 5 000 000), Ilyas Ansah (Paderborn, 4 000 000), Dzsong Vu Jong (VfB Stuttgart, 4 000 000), Oliver Burke (Werder Bremen, i.), Matheo Raab (Hamburg, 400 000), Derrick Köhn (Galatasaray, 4 000 000), Dmitro Bogdanov (Dynamo Dresden, 600 000)
Kölcsönbe: Stanley Nsoki (Hoffenheim)
Kölcsönből vissza: Paul Jaeckel (Braunschweig), Alex Král (Espanyol), Livan Burcu (Magdeburg)
Távozott: Benedict Hollerbach (Mainz, 10 000 000), Robin Gosens (Fiorentina, 7 000 000), Ivan Prtajin (Kaiserslautern, 1 000 000), Kevin Volland (1860 München, i.), Jérome Roussillon (szl.), Alexander Schwolow (szl.), Paul Jaeckel (Preussen Münster), Kevin Vogt (Bochum, i.)
Kölcsönbe: Bénes László (Kayserispor)

VFL WOLFSBURG
Érkezett: Mohamed Amura (Union SG, k. u. v., 14 750 000), Aaron Zehnter (Paderborn, 4 500 000), Denis Vavro (Köbenhavn, k. u. v., 2 000 000), Jakub Zielinski (Legia Warszava, 900 000), Vini Souza (Sheffield United, 15 000 000), Samuel Mbangula (Juventus, 10 000 000)
Kölcsönbe: Jesper Lindström (Napoli, 1 500 000)
Kölcsönből vissza: Bartol Franjic (Dinamo Zagreb), Moritz Jenz (Mainz), Nicolas Cozza (Nantes), Vacláv Cerny (Rangers), Dzenan Pejcsinovics (Fortuna Düsseldorf)
Távozott: Sebastiaan Bornauw (Leeds United, 6 000 000), Cédric Zesiger (Augsburg, k. u. v., 6 000 000), Lukas Nmecha (Leeds United, i.), Kevin Behrens (Lugano, i.), Tiago Tomás (VfB Stuttgart, 13 000 000)
Kölcsönbe: Jakub Kaminski (1. FC Köln), Bartol Franjic (Venezia)
Kölcsönből vissza: Mads Roerslev (Brentford)

Vastaggal az elmúlt hét átigazolásai, lezárva hétfőn reggel.

 

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
4 órája

A Serie A-ban az Inter, a Bundesligában a Bayern München az esélyes az Opta szerint

Olasz labdarúgás
23 órája

Örök Város, örök reménykedés?

Olasz labdarúgás
Tegnap, 17:23

Egyetértenek a Bundesliga-edzők: megvédi bajnoki címét a Bayern München

Német labdarúgás
Tegnap, 13:07

A Tottenhamé a világ egyik legértékesebb kerete, és hol van még a nyár vége?

Angol labdarúgás
2025.08.19. 11:43

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.08.18. 12:41

Félidőnként egy gól a stuttgarti kapuban, a Bayerné a német Szuperkupa

Német labdarúgás
2025.08.16. 22:33

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43
Ezek is érdekelhetik