Fölényesen nyert a Gladbach, Tabakovic két gólt szerzett

V. H. L.V. H. L.
2026.01.11. 17:33
Haris Tabakovic (fehérben) kétszer talált be az Augsburg ellen (Fotó: Getty Images)
A Debreceni VSC és a Diósgyőri VTK egykori támadója, Haris Tabakovic két gólja is kellett a Borussia Mönchengladbach 4–0-s Augsburg elleni hazai sikeréhez a német Bundesliga 16. fordulójában.

Nem bízta a dolgokat a véletlenre a téli szünet előtti utolsó két mérkőzését elvesztő Borussia Mönchengladbach a kiesés elkerüléséért harcoló Augsburg ellen, Haris Tabakovicék ugyanis már az első félidőben három gólt rámoltak be Finn Dahmen kapus hálójába. A harmadik találatot épp a Debrecenben és a Diósgyőrben is futballozó bosnyák válogatott center szerezte fejjel Luca Netz tökéletes szögletéből, az első húsz percben pedig Joe Scally és Kevin Diks volt eredményes.

Tabakovic aztán annyira belejött a góllövésbe, hogy a 61. percben Franck Honorat beadásából újabb gólt fejelt, sőt tíz perccel később a mesterhármas is benne volt a lábában, ám hiába vitte egy az egyben a kapusra a labdát, Dahmen nyerte kettejük párharcát. A Gladbach győzelme így fölényes lett, a „csikók” a 10. helyen állnak a tabellán. 1–1

NÉMET BUNDESLIGA
16. FORDULÓ
Borussia Mönchengladbach–Augsburg 4–0 (Scally 8., Diks 20. – 11-esből, Tabakovic 36., 61.)

Később játsszák
17.30: Bayern München–Wolfsburg (Tv: Match4)

Szombaton játszották
Bayer Leverkusen–VfB Stuttgart 1–4 (Grimaldo 66. – 11-esből, ill. Leweling 7., 45.+1., Mittelstädt 29. – 11-esből, Undav 45+2.)
Freiburg–Hamburger SV 2–1 (Grifo 53. – 11-esből, Matanovic 83., ill. Vuskovic 49.)
Kiállítva: Elfadli (Hamburg, 51.)
Heidenheim–1. FC Köln 2–2 (Pieringer 15. Niehues 26., ill. Martel 18., El Mala 48.)
Union Berlin–Mainz 2–2 (Dzsong Vu Jong 77., Doekhi 86., ill. Amiri 30., Hollerbach 69.)

Pénteken játszották
Eintracht Frankfurt–Borussia Dortmund 3–3 (Uzun 22. – 11-esből, Ebnoutalib 71., Dahud 90+2., ill. Beier 10., F. Nmecha 68., Chukwuemeka 90+6.)

A St. Pauli–RB Leipzig és a Werder Bremen–Hoffenheim mérkőzést a kedvezőtlen időjárás miatt elhalasztották.

A NÉMET BUNDESLIGA ÁLLÁSA

M

Gy

D

V

L–K  

Gk 

  1. Bayern München

15

13

2

55–11

+44 

41 

  2. Borussia Dortmund

16

9

6

1

29–15

+14 

33 

  3. RB Leipzig

15

9

2

4

30–19

+11 

29 

  4. Bayer Leverkusen

16

9

2

5

34–24

+10 

29 

  5. VfB Stuttgart

16

9

2

5

29–23

+6 

29 

  6. Hoffenheim

15

8

3

4

29–20

+9 

27 

  7. Eintracht Frankfurt

16

7

5

4

33–33

26 

  8. Freiburg

16

6

5

5

27–27

23 

  9. Union Berlin

16

6

4

6

22–25

–3 

22 

10. Mönchengladbach

16

5

4

7

22–24

–2 

19 

11. 1. FC Köln

16

4

5

7

24–26

–2 

17 

12. Werder Bremen

15

4

5

6

18–28

–10 

17 

13. Hamburg

16

4

4

8

17–27

–10 

16 

14. Wolfsburg

15

4

3

8

23–28

–5 

15 

15. Augsburg

16

4

2

10

17–32

–15 

14 

16. St. Pauli

15

3

3

9

13–26

–13 

12 

17. Heidenheim

16

3

3

10

15–36

–21 

12 

18. Mainz

16

1

6

9

15–28

–13 

 

 

Legfrissebb hírek

Edzőt váltott az Union Berlin, Marie-Louise Eta ismét történelmet írt

Német labdarúgás
6 órája

Gálázva döntött Bundesliga-gólrekordot a Bayern, és már a következő fordulóban bajnok lehet

Német labdarúgás
17 órája

Rangadót nyert Dortmundban a Leverkusen; kiharcolta a győzelmet az RB Leipzig

Német labdarúgás
20 órája

Az Augsburg és a Hoffenheim nyeretlenségi sorozata is folytatódott

Német labdarúgás
2026.04.10. 22:26

Több mint 300 ezer euróba „került” az Union Berlin szurkolóinak ünneplése

Német labdarúgás
2026.04.09. 20:02

Rekordközelben a Bayern, a ráadásban nyerte meg a rangadót a Dortmund

Német labdarúgás
2026.04.04. 20:30

Gulácsi Péter is tagja a Brémába utazó lipcsei keretnek

Német labdarúgás
2026.04.03. 18:32

A bosnyákok kijutása után Demirovic fizeti a stuttgarti szurkolók sörét

Német labdarúgás
2026.04.02. 10:42
Ezek is érdekelhetik