Fehérvári győzelmével feljutott a Vasas, fontos pontokat szerzett a Budafok és a Szentlőrinc – ez történt az NB II-ben

LABDARÚGÓ NB II
27. FORDULÓ
BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE–KARCAGI SC 0–0 – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Békéscsaba, Kórház utcai Stadion, 680 néző. Vezette: Takács Ákos (Szilágyi Norbert, Topálszki Szabin)
BÉKÉSCSABA: Póser – Major G. (Hodonicki, 61.), Viczián, Kelemen D., Mikló (Kóródi, 73.) – Pusztai A. (Pintér B., a szünetben), Papp Á., Hursán, Balla – Nagy R. (Sármány, 61.), Ésik (Avramucz, 73.). Vezetőedző: Csató Sándor
KARCAG: Fedinisinec – Győri Á., Fazekas L., Mona, László D. – Kovalovszki (Pap Zs., 61.), Szűcs K., Girsik Á. (Györgye, 84.), Sain (Egri, 84.), – Fekete O., Kaye (Hidi, 84.). Vezetőedző: Varga Attila
Kiállítva: László D. (90+1.)
MESTERMÉRLEG
Csató Sándor: – Hetek óta küzdünk azzal, hogy eltiltások és sérülések miatt vannak hiányzóink. Az első félidőben megpróbáltunk támadni, amit kontrákkal maximálisan ki is használt a Karcag. A második félidőt végigtámadtuk, volt is egy nagy helyzetünk. Ez egy olyan mérkőzés volt, hogy amelyik csapat gólt szerez, megnyeri a meccset.
Varga Attila: – Ez egy „agyonnyert” mérkőzés volt a számunkra, ennyi helyzetet nem szabad kihagyni, a huszonhatodik percben már három nullára kellett volna vezetnünk. Most boldognak kellene lennem az egy ponttal, de nem vagyok az.
SZENTLŐRINC–BVSC-ZUGLÓ 2–0 (1–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Szentlőrinc, Szentlőrinci Sporttelep. Vezette: Katona Balázs (Mohos Milán, Bán Kristóf)
SZENTLŐRINC: Auerbach – Rac, Poór, Bolla, Milovanovics – Szolgai, Nyári – Samson (Herczeg, 68.), Tollár, Czérna (Kocsis B., 74.) – Mascoe (Harsányi I., 68.). Sportigazgató: Márton Gábor
BVSC: Petroff – Babós, Vinícius, Lehoczky, Király Á. (Pekár L., 37.) – Blyzniuk (Duló, a szünetben), Csernik – Katona M. (Palincsár, 84.), Törőcsik (Bacsa P., a szünetben), Dénes A. – Farkas B. Vezetőedző: Dragan Vukmir
Gólszerző: Mascoe (1–0) a 32., Czérna (2–0) a 62. percben
MESTERMÉRLEG
Szolga Goran segédedző: – Még három mérkőzés van hátra a bajnokságból, igyekszünk mind a hármat megnyerni.
Dragan Vukmir: – Nagyon gyengén játszottunk, a második kapott gól demoralizálta a csapatot.
VIDEOTON FC FEHÉRVÁR–VASAS 0–2 (0–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Székesfehérvár, Sóstói Stadion, 3890 néző. Vezette: Zimmermann Márió (Szalai Balázs, Máyer Gábor)
VIDEOTON: Kemenes B. – Köllő, Spandler, Hesz – Simut (Menyhárt, 83.), Murka (Dékei, 83.), Zsótér – Somogyi Á., Bedi (Bartusz, 77.) – Németh D., Varga R. (Haraszti, 59.). Vezetőedző: Pető Tamás
VASAS: Uram – Girsik, Baráth, Iyinbor (Hej, a szünetben), Doktorics – Sztojka, Banó-Szabó (Cseke, 75.), Rab – Radó (Horváth R., 75.), Pethő (Németh B., 89.), Molnár Cs. (Barkóczi, a szünetben). Vezetőedző: Erős Gábor
Gólszerző: Barkóczi (0–1) a 76., Pethő (0–2) a 87. percben
MESTERMÉRLEG
Pető Tamás: – A második félidőben jobbak voltunk, mint a Vasas, de a futball ilyen: a kihagyott helyzetekért súlyos árat kell fizetni. Remélem, jövőre az ilyen meccsek a mi javunkra dőlnek majd el. Gratulálok a Vasasnak a feljutáshoz.
Erős Gábor: – Köszönettel tartozom a tulajdonosoknak, ebből a tortából a legnagyobb szelet az övék, és köszönöm a munkát a szakmai stáb tagjainak, a szurkolóinknak, a Vasas-családnak. A Videoton bizonyította, hogy jó csapat, nyerhetett volna, azt kívánom, hogy kerüljön vissza oda, ahová tartozik.
BUDAFOKI MTE–SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 2–0 (0–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Budapest, BMTE Sporttelep, 400 néző. Vezette: Bana Gergely (Sinkovicz Dániel, Tóth Csaba)
BMTE: Ecseri – Selyem, Kálnoki-Kis D., Jagodics M., Debreceni Z. (Lapu, 78.) – Németh M. (Kazmouz, 89.), Posztobányi – Varga B. (Kovács D., 90+3.), Kun B. (Horgosi, 78.), Hajdú R. (Fekete M., 78.) – Gyurkó. Vezetőedző: Nikházi Márk
SZEGED: Veszelinov – Sándor M., Rjaskó, Tóth B. (Szilágyi Z., 19.), Kalmár O. (Kurdics, 75.) – Halmai, Rabatin, Zvekanov (Márkvárt, 64.), Miskolczi (Bodnár B., 75.) – Novák Cs. (Borvető, 64.), Tóth-Gábor. Megbízott vezetőedző: Kapic Bekim
Gólszerző: Jagodics M. (1–0) a 72., Fekete M. (2–0) a 90. percben
MESTERMÉRLEG
Nikházi Márk: – Dicséret illeti a játékosokat, hogy ilyen helyzetben bátran futballoztak, megmutatták, amit tudnak, és amit elterveztünk. Örülök, hogy sikerült gólokat szereznünk, az pedig fontos volt, hogy hátul nullára hoztuk le a mérkőzést.
Germán Tamás kapusedző: – Elég rossz passzban vagyunk, már a mérkőzés előtt is gondokkal küzdöttünk a belső védő posztján. A Budafok a játék minden elemében fölénk kerekedett.
MEZŐKÖVESD ZSÓRY–FC AJKA 1–1 (1–1) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Mezőkövesd, 400 néző. Vezette: Farkas Tibor (Ring Kevin, Dobos Dávid)
MEZŐKÖVESD: Winter – Ternován (Pintér Á., 60.), Csörgő V., Keresztes B., Hornyák (Lajcsik, 82.) – Vörös, Zachán, Csatári, Bertus (Szalai J., 77.) – Varjas Z., Merényi (Lőrinczy, 60.). Vezetőedző: Csertői Aurél
AJKA: Horváth D. – Kovács N., Tar, Kenderes Z., Garai – Csörnyei – Mohos, Csizmadia, Sejben, Kopácsi (Katona I., 74.) – Csóka D. (Cipf, 62.). Megbízott vezetőedző: Gaál Bálint
Gólszerző: Vörös (1–1) a 7., Csóka D. (1–1) a 15. percben
MESTERMÉRLEG
Csertői Aurél: – Ilyen a foci. A múlt héten arról beszéltünk, hogy milyen jól játszottunk, de nem szereztünk pontot, most meg nem játszottunk jól, de mégis lett egy pontunk. Sok hibával, frusztrációval futballoztak a srácok, gyűrte egymást a két csapat. Mindenki a jövőjéért aggódik, van egy bizonytalanság a magyar futballban, jó lenne, ha kiderülnének pro és kontra a dolgok, mert ebből élnek a srácok. Tudat alatt van némi frusztráció, de a következő meccsre ezt nem szeretnénk megtartani.
Gaál Bálint: – Az első félidőben jobbára a mi akartunk érvényesült, a Mezőkövesd a semmiből szerzett gólt, amire hamar válaszoltunk. Utána, az első félidőben az volt inkább benne, hogy mi hozzuk össze a második találatot. A második játékrészben talán egy picit lankadt a figyelmünk, akkor minimálisan a Mezőkövesd akarata érvényesült, még ha rúgtunk is egy kapufát. Összességében igazságos döntetlen született.
AQVITAL FC CSÁKVÁR–HR-RENT KOZÁRMISLENY 0–2 (0–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
CSÁKVÁR, Tersztyánszky Ödön Sportközpont, 200 néző. Vezette: Gaál Ákos (Király Zsolt, Kulmann Tamás)
CSÁKVÁR: Perczel – Szalai P. (Lorentz, 69.), Pál B., Karacs, Helembai – Farkas A., Krupa (Szabó B., 48.), Radics (Somfalvi, 59.) – Herjeczki (Haragos, 59.), Bányai, Mondovics. Vezetőedző: Tóth Balázs
KOZÁRMISLENY: Oroszi – Gajág, Vajda R., Mikolay – Bíró M., Kozics, Kocsis D. (Dóra, 81.), Herczeg (Csucsánszky, 63.) – Babinszky (Zamostny, 63.), Zsóri (Szalka, 81.), László K. (Gazdag V., 77.). Vezetőedző: Czuczi Mátyás
Gólszerző: Kozics (0–1) a 80., Csucsánszky (0–2) a 88. percben
Kiállítva: Vajda R. (78.)
MESTERMÉRLEG
Tóth Balázs: – Már az első félidőben el kellett volna döntenünk a mérkőzést. A találkozó hajrájában volt egy rossz tíz percünk, és ezt kihasználva nyert a Kozármisleny. Sokkal többet kell nyújtanunk, ha szépen akarjuk zárni a szezont.
Czuczi Mátyás: – Jó ritmusú mérkőzést játszottunk, örülök, hogy az ellenfelünk is futballozni akart, mi pedig jól jöttünk ki a döntő pillanatokból. A kiállítás után is nyerni akartunk, amit két szép góllal sikerült is elérnünk.
KECSKEMÉTI TE–TISZAKÉCSKEI LC 5–1 (3–1) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Kecskemét, Széktói Stadion, 1847 néző. Vezette: Nagy Róbert (Punyi Gyula, Juhász Bálint)
KTE: Ruisz – Szabó A., Belényesi, Horváth A. – Győrfi (Bolgár, 75.), Haris (Derekas, 80.), Kovács B. (Bocskay, 85.), Eördögh (Berki, 75.) – Beke (Varga M., 85.), Szabó B. – Pálinkás. Vezetőedző: Tímár Krisztián
TLC: Kiss Á. – Szekér (Balázs B., 73.), Varga J., Takács Zs., Körmendi – Bódi (Radics, 73.), Géringer, Horváth E., Pataki (Kócs-Washburn, 84.) – Gyenes, Ramos. Vezetőedző: Pintér Csaba
Gólszerző: Belényesi (1–0) az 5., Gyenes (1–1) a 11., Győrfi (2–1) a 27., Belényesi (3–1) a 38., Beke (4–1) a 69., Szabó B. (5–1) a 72. percben
MESTERMÉRLEG
Tímár Krisztián: – Vissza akartunk vágni az őszi vereségért, örülök, hogy a sok helyzetünkből ötöt is értékesítettünk. Végig fölényben voltunk, az eredmény nem túlzó.
Pintér Csaba: – Nehéz mit mondani egy ilyen vereség után. A szünet után is próbáltunk futballozni, de az átmenetekben erős Kecskemét két akcióból elvarrta a szálakat
Hétfőn játsszák:
20.00: Budapest Honvéd FC–Soroksár SC
| A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
| 1. Vasas FC | 27 | 18 | 4 | 5 | 53–20 | +33 | 58 |
| 2. Budapest Honvéd | 26 | 17 | 3 | 6 | 45–21 | +24 | 54 |
| 3. Kecskeméti TE | 27 | 15 | 3 | 9 | 46–33 | +13 | 48 |
| 4. Mezőkövesd | 27 | 12 | 7 | 8 | 35–31 | +4 | 43 |
| 5. Csákvári TK | 27 | 10 | 10 | 7 | 41–36 | +5 | 40 |
| 6. Videoton FC Fehérvár | 27 | 10 | 9 | 8 | 35–27 | +8 | 39 |
| 7. Kozármisleny | 27 | 10 | 9 | 8 | 32–37 | –5 | 39 |
| 8. Karcagi SC | 27 | 9 | 8 | 10 | 28–37 | –9 | 35 |
| 9. BVSC Zugló | 27 | 10 | 4 | 13 | 30–28 | +2 | 34 |
| 10. FC Ajka | 27 | 10 | 3 | 14 | 21–32 | –11 | 33 |
| 11. Tiszakécske | 27 | 8 | 9 | 10 | 33–42 | –9 | 33 |
| 12. Szeged-Csanád Grosics Akadémia | 27 | 8 | 8 | 11 | 26–33 | –7 | 32 |
| 13. Soroksár SC | 26 | 6 | 8 | 12 | 35–43 | –8 | 26 |
| 14. Budafoki MTE | 27 | 6 | 7 | 14 | 27–44 | –17 | 25 |
| 15. Békéscsaba | 27 | 5 | 10 | 12 | 25–38 | –13 | 25 |
| 16. Szentlőrinc SE | 27 | 4 | 12 | 11 | 30–40 | –10 | 24 |








