Alonso hátpanaszok miatt nem vesz részt a Magyar Nagydíj első edzésén

H. L.H. L.
2025.08.01. 11:37
null
Alonso kihagyja a mogyoródi nyitányt (Fotó: Dömötör Csaba)
A Formula–1-es Aston Martin spanyol versenyzője, Fernando Alonso hátpanaszok miatt kihagyja a Magyar Nagydíj első szabadedzését.

Az Aston Martin nem sokkal dél előtt hivatalosan is megerősítette, hogy spanyol versenyzője, Fernando Alonso hátpanaszok miatt nem tud részt venni a jubileumi Magyar Nagydíj pénteki első szabadedzésén. A silverstone-i csapat közleménye szerint a kétszeres világbajnok a múlt hétvégi Belga Grand Prix után izomsérüléssel küzdött a hátában, és mivel még ma reggel is kezelést kapott, úgy határozott, hogy nem ül autóba a 13 óra 30 perckor kezdődő gyakorláson. 

A pályafutása első győzelmét pont a Hungaroringen ünneplő pilóta helyét az alakulat teszt- és tartalék pilótája, Felipe Drugovich veszi át. A csapat és a versenyző később dönt arról, hogy mennyire lesz ideiglenes a brazil beugrása, hiszen kérdéses, hogy Alonso autóba tud-e ülni a második tréningen, valamint a hétvége további részében. 

A 40. Magyar GP nyitányán nem Drugovich lesz az egyetlen beugró, az első egy órában az Alpine-tól kölcsönvett Paul Aron is volán mögé ül, az észt pilóta Nico Hülkenberg Sauberjét fogja vezetni, és Silverstone után teljesíti a második gyakorlását is a csapattal fiatal versenyzőként. 

 

40. MAGYAR NAGYDÍJ
AUGUSZTUS 1., PÉNTEK
1. szabadedzés13.30–14.30
2. szabadedzés17.00–18.00
AUGUSZTUS 2., SZOMBAT
3. szabadedzés12.30–13.30
Időmérő16.00–17.00
AUGUSZTUS 3., VASÁRNAP
A verseny (70 kör, 306.63 km) rajtja15.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Holland Nagydíj, Zandvoortaugusztus 31., 15.00
Olasz Nagydíj, Monzaszeptember 7., 15.00
Azeri Nagydíj, Bakiszeptember 21., 13.00

 

Legfrissebb hírek

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

F1
4 órája

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
Tegnap, 13:51

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08