Sokba került a kihagyott tizenegyes a Valenciának, az Oviedo mindhárom pontot elvitte a Mestallából

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.09.30. 22:08
Fotó: Imago Images
Drámai körülmények között nyert a Real Oviedo a Valencia vendégeként a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 7. fordulójának hétfő estéről keddre halasztott meccsén.

Már a negyedik percben talpon volt a Mestalla közönsége, Rioja beadását Arnaut Danjuma félollós mozdulattal juttatta hat méterről a kapu bal oldalába – parádés gól! A folytatásban – a szünet előtti, illetve utáni rövid időszakot nem számítva – magabiztosan őrizte előnyét a Valencia, majd a 79. percben a hazai gólt szerző holland szélső tizenegyest végezhetett el, de az egyébként jól helyezett lövést bravúrral védte Escandell.

A „denevérek” nem zárták le a meccset, a kihagyott büntető pedig többszörösen is megbosszulta magát: a 85. percben egy szöglet utáni kavarodás végén Luka Ilics talált be, majd három perccel később egy ellentámadás végén Salomón Rondón lövése a bevetődő Tárregán gellert kapott, s a rendkívül peches Agirrezabalát becsapva a hálóba hullott a labda. A kilencperces ráadás harmadik percében az egyenlítő gólt szerző Ilics megkapta a második sárga lapját, de ez már nem osztott, nem szorzott – az újonc asztúriai csapat (amely 37 év után tudott nyerni élvonalbeli bajnokit a Mestallában) idénybeli második bajnoki sikerét ünnepelhette. 1–2

SPANYOL LA LIGA
7. FORDULÓ
Valencia–Real Oviedo 1–2 (Danjuma 4., ill. L. Ilics 85., Rondón 88.)
Kiállítva: L. Ilics (90+3.)

Vasárnap játszották
Betis–Osasuna 2–0 (Abde E. 18., Cucho H. 38.)
Barcelona–Real Sociedad 2–1 (Koundé 43., Lewandowski 59., ill. Odriozola 31.)
Rayo Vallecano–Sevilla 0–1 (Akor Adams 87.)
Kiállítva: Camello (90+8., Rayo)
Elche–Celta Vigo 2–1 (An. Silva 18., Donald 68., ill. B. Iglesias 22.)
Szombaton játszották
Mallorca–Alavés 1–0 (Aszano 37.)
Villarreal–Athletic Bilbao 1–0 (Moleiro 77.)
Atlético Madrid–Real Madrid 5–2 (Le Normand 14., Sörloth 45+3., J. Álvarez 50., 64. – az elsőt 11-esből, Griezmann 90+4., ill. K. Mbappé 25., Güler 36.)
Getafe–Levante 1–1 (J. Iglesias 57., ill. I. Romero 26.)
Pénteken játszották
Girona–Espanyol 0–0

   
A LA LIGA ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
1. Barcelona76121–5+1619
2. Real Madrid76116–8+818
3. Villarreal751113–5+816
4. Elche73410–6+413
5. Atlético Madrid733114–9+512
6. Betis733111–7+412
7. Espanyol733110–9+112
8. Getafe73228–9–111
9. Sevilla731311–10+110
10. Athletic Bilbao73137–8–110
11. Alaves72236–7–18
12. Valencia72239–12–38
13. Osasuna72145–7–27
14. Oviedo7254–12–86
15. Levante712411–14–35
16. Rayo Vallecano71247–10–35
17. Celta Vigo7526–9–35
18. Real Sociedad71247–11–45
19. Mallorca71246–11–55
20. Girona7343–16–133

 

 

Legfrissebb hírek

A La Liga pénzügyi szabályai miatt esett kútba a Getafe tulajdonosváltása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.11.13. 11:48

Euroliga: a Valencia megnyerte a Real Madrid elleni spanyol rangadót

Kosárlabda
2025.11.11. 23:29

Lamine Yamal 7-10 napra kidőlt a válogatott szünet előtt – áll a bál a spanyol szövetség és a Barcelona között

Spanyol labdarúgás
2025.11.11. 14:53

Újabb nehézségek a Real Madridnál, Courtois és Valverde is megsérült

Spanyol labdarúgás
2025.11.10. 20:31

Új többségi részvényese van az Atlético Madridnak

Spanyol labdarúgás
2025.11.10. 15:50

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
2025.11.09. 23:06

A Rayo vendégeként botlott a Real Madrid, de marad az élen

Spanyol labdarúgás
2025.11.09. 20:23

Az Atlético Madrid tartja jó formáját; kétgólos Villarreal-siker

Spanyol labdarúgás
2025.11.08. 22:57
Ezek is érdekelhetik