
VILLARREAL–BARCELONA
Erősen kezdett a hazai közönség előtt futballozó Villarreal, amely az első tíz percben háromszor is megszerezhette volna a vezetést, de vagy a befejezés sikerült rosszul, vagy Joan García állta a sarat. A Barca válasza a 12. percben érkezett, amikor a Raphinha buktatásáért megítélt büntetőt a sértett gólra váltotta. Nem sokkal később hazai oldalon Buchanan veszélyeztetett, majd a gólszerző Raphinha bombája találta telibe a keresztlécet. A 17. percben Koundé a saját kapujába juttatta a labdát, de a centerező Cardona leshelyzete miatt maradt a minimális katalán vezetés. A szünet előtt néhány perccel megfogyatkozott a „sárga tengeralattjáró” legénysége, mivel a Lamine Yamal bokájára hátulról rácsúszó Renato Veigát azonnali piros lappal büntette a játékvezető.
A fordulás után (nagyrészt a kiállításnak köszönhetően) a katalánok játszottak fölényben, amely a 63. percben érett góllá: Lamine Yamal egy kaotikus helyzet végén, 11 méterről lőtt a kapu bal oldalába. A folytatásban mindkét oldalon akadtak gólszerzési lehetőségek, de míg a vendég próbálkozások célt tévesztettek, addig a másik oldalon Joan García több ízben is bravúrral védett. Maradt a 2–0-s katalán siker, Hansi Flick csapata így négypontos előnnyel vonulhat a karácsonyi szünetre. 0–2
ELCHE–RAYO VALLECANO
Az idény egyik meglepetéscsapatának számító Elche magabiztos győzelemmel zárta az évet, s már a hatodik percben vezetést szerzett a Rayo Vallecano ellen, amikor Héctor Fort egy parádés szóló végén bevette a madridi együttes hálóját. A második félidő derekán egy kapushiba után jött az újonc második gólja, majd három percre rá a harmadik – Eder Sarabia együttese kivételes helyzetkihasználással dolgozott, míg a Barcelonától kölcsönvett Inaki Pena ezen a találkozón mindent védett. A ráadásban negyedik találatát is megszerezte az Elche, amely sikerével továbbra is lőtávolban van az európai kupaszereplést érő helyek mögött. 4–0
BETIS–GETAFE
Lendületesen kezdett a sevillai csapat, már korán helyzeteket dolgozott ki, és bő negyedóra után a vezetést is megszerezte. Anthony remekül tekert középre, Aitor Ruibal pedig hat méterről a jobb alsóba csúsztatott. Már az első félidőben eldőlhetett volna a mérkőzés, ám csak a másodikban történt meg. Ugyanazok voltak a főszereplők, mint az első gólnál, Anthony lövése után a labda kijött a jobb kapufáról, ám Aitor Ruibal már úgy lőtt, hogy a labda befelé pattant a bal kapufáról. Rá három percre Cucho Hernández indításával Pablo Fornals lépett ki ziccerben, és 14 méterről kilőtte a bal alsót.
Majdnem szépített a Getafe, azonban Borja Mayoral lesről fejelt a hazai kapuba. A Betis viszont ismét érvényes gólt szerzett, Cucho Hernández közelről vágta be a lecsorgót – az együttes először talált be négyszer ebben a bajnoki idényben. Később Fornals szerzett lesgólt, így nem nőtt tovább a különbség, de nem is csökkent, mert ezen a meccsen a madridi csapatnak semmi sem akart összejönni. Tizenegyeshez jutottak ugyanis a vendégek, ám Borja Mayoral a jobb kapufa mellé lőtt – egyhuzamban negyedik tétmérkőzését veszítette el a Getafe, s ezeken háromszor gólt sem szerzett. 4–0
SPANYOL LA LIGA
17. FORDULÓ – vasárnapi mérkőzések
Villarreal–Barcelona 0–2 (Raphinha 12. – 11-esből, Yamal 63.)
Kiállítva: R. Veiga (39., Villarreal)
Elche–Rayo Vallecano 4–0 (Fort 6., Á. Rodríguez 67., G. Valera 70., M. Neto 90+1.)
Betis–Getafe 4–0 (Ruibal 16., 49., Fornals 52., C. Hernández 60.)
Girona–Atlético Madrid 0–3 (Koke 13., Gallagher 38., Griezmann 90+2.)
Hétfőn játsszák
21.00: Athletic Bilbao–Espanyol (Tv: Spíler2)
Szombaton játszották
Oviedo–Celta Vigo 0–0
Levante–Real Sociedad 1–1 (Dela 90+4. – 11-esből, ill. Kubo 45+1.)
Osasuna–Alavés 3–0 (Budimir 72., 81. – a másodikat 11-esből, Raúl García 90+3.)
Real Madrid–Sevilla 2–0 (Jude Bellingham 38., K. Mbappé 81. – 11-esből)
Pénteken játszották
Valencia–Mallorca 1–1 (Duro 52., ill. S. Costa 23.)
| AZ ÁLLÁS | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
| 1. Barcelona | 18 | 15 | 1 | 2 | 51–20 | +31 | 46 |
| 2. Real Madrid | 18 | 13 | 3 | 2 | 36–16 | +20 | 42 |
| 3. Atlético Madrid | 18 | 11 | 4 | 3 | 33–16 | +17 | 37 |
| 4. Villarreal | 16 | 11 | 2 | 3 | 31–15 | +16 | 35 |
| 5. Espanyol | 16 | 9 | 3 | 4 | 20–16 | +4 | 30 |
| 6. Betis | 17 | 7 | 7 | 3 | 29–19 | +10 | 28 |
| 7. Celta Vigo | 17 | 5 | 8 | 4 | 20–19 | +1 | 23 |
| 8. Athletic Bilbao | 17 | 7 | 2 | 8 | 15–22 | –7 | 23 |
| 9. Elche | 17 | 5 | 7 | 5 | 23–20 | +3 | 22 |
| 10. Sevilla | 17 | 6 | 2 | 9 | 24–26 | –2 | 20 |
| 11. Getafe | 17 | 6 | 2 | 9 | 13–22 | –9 | 20 |
| 12. Osasuna | 17 | 5 | 3 | 9 | 17–20 | –3 | 18 |
| 13. Mallorca | 17 | 4 | 6 | 7 | 19–24 | –5 | 18 |
| 14. Alavés | 17 | 5 | 3 | 9 | 14–20 | –6 | 18 |
| 15. Rayo Vallecano | 17 | 4 | 6 | 7 | 13–20 | –7 | 18 |
| 16. Real Sociedad | 17 | 4 | 5 | 8 | 21–25 | –4 | 17 |
| 17. Valencia | 17 | 3 | 7 | 7 | 16–26 | –10 | 16 |
| 18. Girona | 17 | 3 | 6 | 8 | 15–33 | –18 | 15 |
| 19. Oviedo | 17 | 2 | 5 | 10 | 7–26 | –19 | 11 |
| 20. Levante | 16 | 2 | 4 | 10 | 17–29 | –12 | 10 |








