Labdarúgó NB I
20 perce

Bagi Ádám: Megérte az autó hátsó ülésén leckét írni

„Bizakodó vagyok a hétvégi mérkőzés előtt, hiszen kifejezetten jó formában, jó hangulatban várjuk.”

Kovácsréti duplázott volt csapata ellen, a Vasas fordulatos meccsen győzte le a Nyíregyházát

Hiába a Szpari szerzett vezetést, pont nélkül maradt, ráadásul az egyik gólszerzőjét ki is állították.
Labdarúgó NB I
12 órája

Bejelentette Modou Lamin Marong szerződtetését az ETO

A 195 centiméter magas csatár bejelentése adminisztratív okok miatt csúszott.
Labdarúgó NB I
12 órája

Fradiváros: az FTC utóellenőrzési kérelmekkel fordult a sportért felelős Belügyminisztériumhoz

„A kapott támogatásokat a támogatott tevékenység megvalósítása során a kormányhatározatokban meghatározott támogatás céljával összhangban használtuk fel.”
Labdarúgó NB I
13 órája

Svájci center érkezett az ETO FC-hez – hivatalos

A 22 éves támadó 25 meccsen öt kanadai pontot termelt belga klubjában.
Labdarúgó NB I
16 órája

Már kétszer annyi győzelme van a Fradinak, mint az Újpestnek – jön a 248. bajnoki derbi

2017 óta most fordul elő először, hogy a két csapat találkozója előtt a lila-fehérek megelőzik a táblázaton a zöld-fehéreket.
Labdarúgó NB I
17 órája

Elkészült a labdarúgó NB I 9. és 10. fordulójának pontos időrendje

Az MLSZ közölte: a következő lépésben véglegessé válik az idei összes forduló menetrendje.
Labdarúgó NB I
18 órája

Paksról érkezett hátvéd Diósgyőrbe – hivatalos

A 25 esztendős játékos az idény végéig erősíti a borsodiakat.
Labdarúgó NB II
18 órája

Furcsa pillanat Miriuta László múltjából: két meccsre belilult a zöld

Interjú a Fradiban és az Újpestben is játszó válogatott labdarúgóval.
Labdarúgó NB I
18 órája

Még három játékos érkezését jelentheti be az ETO FC

Gambiai támadóval, kolumbiai középpályással és egy csatárral válhat teljessé a győri keret.
Labdarúgó NB I
20 órája

Kölnből szerződtetett középpályást a Zalaegerszeg – hivatalos

Tavasszal az osztrák élvonalban játszott a 190 centiméteres bosnyák-montenegrói játékos.
Labdarúgó NB I
21 órája

Utánpótlás-válogatott középpályást szerződtetett a Nyíregyháza

Máté Csaba: Nagyon szerettem volna Nyíregyházára igazolni, örülök, hogy ez megvalósult.
Labdarúgó NB I
22 órája

Samuel Petrás: Minden nap keményen kell dolgoznunk, hogy elérjük a Ferencváros szintjét

Ugyanakkor sok idő nincs az építkezésre, vasárnap már a Kispestet fogadja az ETO.
Labdarúgó NB I
23 órája

Nagy Ádám: Remélem, egyre több ilyen nívós meccs lesz az NB I-ben!

Az FTC középpályása szerint egyáltalán nem volt könnyű az ETO elleni mérkőzés.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:57

Molnár Mátyás: Megfogadtam, úgy vetődöm majd, mint az édesapám

KEZDÉS: 18.30. A nyíregyháziak 19 éves kapusa beszélt a nem mindennapi bemutatkozásról, az álomkergetésről, a mai napig tartó szerelemről, az áldozathozatalról, és persze a Vasas elleni pénteki bajnoki is szóba került.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:41

Paksról igazol középpályást a Nyíregyháza – NS-infó

A tolnaiaktól védőt nézett ki a Diósgyőr, a Szpari csatára Szentlőrincre került.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:25
Labdarúgó NB I
2011.11.08. 14:18

Az Újpesté a legfiatalabb, a DVTK-é a legidősebb csapat

A „legmagyarabb” a Paks, a legtöbb légiós játékperc a Győri ETO-é, míg az átlaghoz legközelebb a DVSC-Teva van.
Labdarúgó NB I
2011.11.08. 13:54

Honvéd: egyetemen tanulhatnak a fiatal kispesti labdarúgók

A gödöllői Szent István Egyetem és a Magyar Futballakadémia kedden együttműködési megállapodást írt alá, amelynek értelmében a felsőoktatási intézmény segíti a fiatal kispesti labdarúgók továbbtanulását.
Labdarúgó NB I
2011.11.08. 13:20

MK: Garami bármelyik NB I-es csapatot szívesebben látta volna a Pécsnél

Vasárnap este kisorsolták a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének párosítását, és az újonc Pécsi MFC a jelenleg másodosztályban szereplő MTK Budapesttel került egy párba. Ennek érdekessége, hogy a fővárosiak kispadján a Péccsel korábban szép sikereket elérő Garami József ül. A vezetőedzők a pmfc.hu-nak nyilatkoztak a sorsolásról.
Labdarúgó NB I
2011.11.08. 12:46

MK: a nyolcaddöntő első meccsei közül a Békéscsaba-Fradit közvetítik

Eldőlt, hogy a labdarúgó Magyar Kupa vasárnap kisorsolt nyolcaddöntőbeli párharcainak első mérkőzései közül a Békéscsaba–Ferencváros összecsapást tűzi műsorára a közvetítési jogokat birtokló Sport Tv. A találkozó november 30-án, 18 órakor kezdődik.
Labdarúgó NB I
2011.11.08. 10:01

Vasas: fiatalokkal készülnek a DVSC elleni Ligakupa-meccsre

A Vasas a DVSC-vel csap össze ma a labdarúgó Ligakupa E-csoportjában. A továbbjutásra már csak kevés eséllyel pályázó angyalföldieknél több fiatal futballista is szerepet kap majd az összecsapáson.
Labdarúgó NB I
2011.11.08. 09:44

Öregfiúk: Dragóner bemutatkozott, de az Újpest nyert az Albert-stadionban

Az Újpest megőrizte a hibátlan mérlegét az öregfiúk-bajnokságban: a lila-fehérek a Ferencváros elleni rangadót nyerték meg tegnap este az Albert-stadionban.
Labdarúgó NB I
2011.11.08. 09:20

ETO: Könnyebb ellenfelet is el tudtam volna képzelni a DVTK-nál - Csertői

Csertői Aurél, a labdarúgó NB I-ben szereplő Győri ETO vezetőedzője a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének sorsolása kapcsán a klub hivatalos honlapjának elmondta, könnyebb ellenfelet is el tudott volna képzelni a Diósgyőrnél.
Labdarúgó NB I
2011.11.08. 06:39

Játékossors: Thaiföldön köthet ki a Honvédtól elküldött szélső

A thaiföldi Csonburi FC-ben folytathatja Karim Rouani, aki az előző szezonban még a Bp. Honvéd labdarúgócsapatának tagja volt.
Labdarúgó NB I
2011.11.08. 00:25

Futsal NB I: nyolc gólt szerzett Nagykátán a listavezető Aramis

Továbbra is élen áll a Colorspectrum Aramis együttese, amely a futsal NB I 8. fordulójában 8–2-es győzelmet aratott Nagykátán.
Labdarúgó NB I
2011.11.07. 20:49

Labdarúgó NB I: Van saját módszerem a büntetők hárítására - Balajcza

Bár az Újpest 3–0-ra kikapott a Videoton vendégeként a labdarúgó NB I 15. fordulójában, a vendégek kapusára, Balajcza Szabolcsra nem lehetett panasz.
Labdarúgó NB I
2011.11.07. 18:51

Újpest: Balajcza örül Liptáknak és kupadöntőben reménykedik

Balajcza Szabolcs, az Újpest labdarúgócsapatának hét végén büntetőt hárító kapusa a Videoton elleni bajnokiról (0–3), a tizenegyesekről, az újonnan igazolt Lipták Zoltánról és a Magyar Kupával kapcsolatos reményekről beszélt a lila-fehérek hivatalos honlapjának.
Labdarúgó NB I
2011.11.07. 18:30

Videó: Lehet, hogy most átszakad egy gát a Diósgyőrnél - Takács Rita

Takács Rita ezúttal is értékeli a labdarúgó NB I aktuális fordulóját. A 15. körrel kapcsolatban az NSO Tv-nek elmondta, a DVTK eddig elsősorban hazai pályán vitézkedett, de most, hogy idegenben is győzni tudtak, átszakadhat egy gát a csapat életében. Rita természetesen kiemelten foglalkozik az érzelmekkel teli Ferencváros–Paks találkozóval.
Labdarúgó NB I
2011.11.07. 18:01

Haladás: Aczél Zoltán a Vidiről és a Hali szerződési ajánlatáról

Aczél Zoltán nem örül annak, hogy a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének vasárnapi sorsolásán csapata a Videotont kapta ellenfélül; a Haladás vezetőedzője pénzügyi és lélektani okokkal magyarázza elégedetlenségét – ugyanakkor nem mond le a sikerről. A Vas Népe a szombathelyiek szerződés-hosszabbítási ajánlatáról is kérdezte a trénert.
Labdarúgó NB I
2011.11.07. 15:39

Labdarúgás: a tanácsadó cég szerint kisebb stadionokra van szükség

Az elmúlt hetekben nyilvánosságra került három magyar stadionépítési elképzelés – a debreceni, az Üllői úti, valamint a Puskás Ferenc Stadion – várható költségei illeszkednek a nemzetközi stadionfejlesztési tendenciákba – hangzott el hétfőn a KPMG üzleti tanácsadó cég közelmúltban elkészült, az európai labdarúgó-stadionok fejlesztéséről szóló összehasonlító tanulmányának ismertetésén.
Labdarúgó NB I
2011.11.07. 15:25

FTC: Nagyon nehéz volt függetleníteni magunkat a szomorú eseménytől - Lisztes

Lisztes Krisztián, a Ferencváros futballistája a klub hivatalos honlapjának úgy nyilatkozott, Albert Flórián elvesztése nagyon megviselte a csapatot, és nagyon nehéz volt függetleníteni magukat a szomorú eseménytől a Paks elleni bajnokin.
Labdarúgó NB I
2011.11.07. 14:44

Újpest: Snoyl az NB II-ben már játszott, de az élvonalban is bizonyítana

Mint arról már beszámoltunk, a 26 éves holland védő, Ferne Snoyl már korábban meggyőzte az újpesti szakvezetőket a képességeiről, ezért javasolták a szerződtetését. A papírmunka azonban elhúzódott, és csak a hét végén, a Békéscsaba elleni NB II-es meccsen mutatkozhatott be a fővárosi lila-fehéreknél. A legutóbb az NAC Bredában futballozó Snoyl elmondta, még nem volt tökéletes az erőnléte, ezért nem az élvonalban játszott Újpesten, de reméli, hogy erre sem kell sokat várni.   

3434

/

5339