Labdarúgó NB I
37 perce

Kovácsréti duplázott a volt csapata ellen, a Vasas fordulatos meccsen győzte le a Nyíregyházát

Hiába a Szpari szerzett vezetést, pont nélkül maradt, ráadásul az egyik gólszerzőjét ki is állították.

Már kétszer annyi győzelme van a Fradinak, mint az Újpestnek – jön a 248. bajnoki derbi

2017 óta most fordul elő először, hogy a két csapat találkozója előtt a lila-fehérek megelőzik a táblázaton a zöld-fehéreket.
Labdarúgó NB I
6 órája

Elkészült a labdarúgó NB I 9. és 10. fordulójának pontos időrendje

Az MLSZ közölte: a következő lépésben véglegessé válik az idei összes forduló menetrendje.
Labdarúgó NB I
6 órája

Paksról érkezett hátvéd Diósgyőrbe – hivatalos

A 25 esztendős játékos az idény végéig erősíti a borsodiakat.
Labdarúgó NB II
7 órája

Furcsa pillanat Miriuta László múltjából: két meccsre belilult a zöld

Interjú a Fradiban és az Újpestben is játszó válogatott labdarúgóval.
Labdarúgó NB I
7 órája

Még három játékos érkezését jelentheti be az ETO FC

Gambiai támadóval, Besiktas-játékossal és egy középpályással válhat teljessé a győri keret.
Labdarúgó NB I
8 órája

Kölnből szerződtetett középpályást a Zalaegerszeg – hivatalos

Tavasszal az osztrák élvonalban játszott a 190 centiméteres bosnyák-montenegrói játékos.
Labdarúgó NB I
9 órája

Utánpótlás-válogatott középpályást szerződtetett a Nyíregyháza

Máté Csaba: Nagyon szerettem volna Nyíregyházára igazolni, örülök, hogy ez megvalósult.
Labdarúgó NB I
11 órája

Samuel Petrás: Minden nap keményen kell dolgoznunk, hogy elérjük a Ferencváros szintjét

Ugyanakkor sok idő nincs az építkezésre, vasárnap már a Kispestet fogadja az ETO.
Labdarúgó NB I
11 órája

Nagy Ádám: Remélem, egyre több ilyen nívós meccs lesz az NB I-ben!

Az FTC középpályása szerint egyáltalán nem volt könnyű az ETO elleni mérkőzés.
Labdarúgó NB I
13 órája

Molnár Mátyás: Megfogadtam, úgy vetődöm majd, mint az édesapám

KEZDÉS: 18.30. A nyíregyháziak 19 éves kapusa beszélt a nem mindennapi bemutatkozásról, az álomkergetésről, a mai napig tartó szerelemről, az áldozathozatalról, és persze a Vasas elleni pénteki bajnoki is szóba került.
Labdarúgó NB I
13 órája

Paksról igazol középpályást a Nyíregyháza – NS-infó

A tolnaiaktól védőt nézett ki a Diósgyőr, a Szpari csatára Szentlőrincre került.
Labdarúgó NB I
13 órája

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

A DVSC kölcsönvette a játékost, de opciós joggal rendelkezik a szerződtetésére.
Labdarúgó NB I
20 órája

Parázs hangulat, sokat emlegetett Borbély, sima Fradi-győzelem – ilyen volt képekben az ETO–FTC rangadó

A vártnál talán könnyebb győzelmet aratott a Magyar Kupa címvédője.
Labdarúgó NB I
22 órája

„Mindenki azt gondol, amit akar” – Borbély Balázs a győri távozását követő kritikákról

„Más véleménye nem az én dolgom” – mondta a meccset követő sajtótájékoztatón a Ferencváros vezetőedzője, aki maximálisan elégedett csapata játékával a 3–0-s győzelem alkalmával.
Labdarúgó NB I
22 órája

Mozgalmas délutánt követően csendes volt az este – bezárt a magyar átigazolási piac

Amos Youga a Kisvárdánál kötött ki, gólerős bosnyák támadót igazolt a címvédő ETO.
Labdarúgó NB I
23 órája
Labdarúgó NB I
2013.09.26. 11:26

KTE: Rajczinak kedves emlék az FTC elleni 6-0

200. NB I-es mérkőzésésre készül a KTE-Phoenix Mecano labdarúgója, Rajczi Péter. A rutinos csatár ennek apropóján adott interjút a klub hivatalos honlapjának, és beszélt kedvenc NB I-es bajnokijáról és a hétvégi, Győri ETO elleni összecsapásról is.
Labdarúgó NB I
2013.09.26. 11:12

Utánpótlás: együttműködés a PFLA és a Csíkszereda között

Együttműködési megállapodást kötött a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (PFLA) és az FK Csíkszereda futballklub Csíkszeredán, a magyar konzulátuson.
Labdarúgó NB I
2013.09.26. 10:46

FTC: az Újpest jókívánsága a szívinfarktust kapó Adamsnek

A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest jobbulást kívánt Akeem Adamsnek, a rivális Ferencváros trinidadi légiósának, aki szívinfarktust kapott. A két klub a hétvégén csapott össze a bajnokságban, a zöld-fehérek 3–1-re győztek.
Labdarúgó NB I
2013.09.26. 10:18

FTC: a trinidadi védő szívinfarktust kapott

Akeem Adams állapota súlyos, a fővárosi klubnál bíznak mielőbbi felépülésében.
Labdarúgó NB I
2013.09.26. 08:24

FTC: nem indítottak nyomozást a csatárys molinó miatt

Nem indított nyomozást a rendőrség az augusztus 17-ei FTC–MTK labdarúgó-mérkőzésen kifeszített, a nemrég elhunyt, háborús bűnökkel vádolt Csatáry Lászlóra emlékező molinó ügyében – tudta meg a Magyar Hírlap.
Labdarúgó NB I
2013.09.26. 08:07

Kaposvár: a kétszer megszúrt védő nem tudja, mikor játszhat

Nem kell megoperálni Bank Istvánt, ám a Kaposvári Rákóczi labdarúgójának fogalma sincs róla, mikor futballozhat újra.
Labdarúgó NB I
2013.09.25. 21:01

Felkészülés: Kenesei kétszer talált be Veszprémben

A labdarúgó NB I-ben szereplő Lombard FC felkészülési mérkőzésen 3–3-as döntetlent játszott a harmadosztályú Veszprém FC otthonában.
Labdarúgó NB I
2013.09.25. 20:26

MK: Lencse a hosszabbításban lőtte tovább a PAFC-ot

Izgalmas mérkőzésen jutott a legjobb 32 közé a Magyar Kupában a Puskás Akadémia, amely a Soproni SVSE otthonában 2–2 után hosszabbításban harcolta ki a 3–2-es győzelmet. A ráadás nagy részét emberhátrányban játszotta az NB I-es klub, de a másodosztályú vendéglátó nem tudta kiharcolni a tizenegyespárbaj lehetőségét.
Labdarúgó NB I
2013.09.25. 20:19

Videó: a játéklehetőség miatt döntött Futács a DVTK mellett

Franciaország, Németország és Anglia után szerződött haza Magyarországra Futács Márkó. A DVTK-val való együttműködésről megtudtuk, hogy a játéklehetőség volt az elsődleges szempont a döntésében, és hogy a Diósgyőr bizonyult a legkitartóbbnak. Még egy-két „ügyet" el kell intéznie, és onnantól kezdve teljesen a futballra koncentrálhat.
Labdarúgó NB I
2013.09.25. 17:50

FTC: lekerült a gipsz Hidvégi lábáról, hat hét múlva játszhat

Hidvégi Sándor, a Ferencváros balhátvédje szerdán megszabadult a gipsztől, amelyet augusztus végi talpcsonttörése után kapott. A játékos egy hónap múlva végezhet százszázalékos munkát, a visszatérése körülbelül hat hétre tehető.
Labdarúgó NB I
2013.09.25. 17:11

Honvéd: tárgyalnak Bozsinov megszerzéséről - sajtóhír

A Sportingnál 2012-ben nemkívánatossá vált, többször kölcsönadták, majd szerződést bontottak vele.
Labdarúgó NB I
2013.09.25. 17:05

Magyar Kupa: hosszabbítás után nyert a PAFC Sopronban

Lencse volt a hős • Hét gólt szerzett a Dunaújváros • Életben a megyei I-es Kemecse.
Labdarúgó NB I
2013.09.25. 16:43

Videó: „A Győr meggyőző, a DVTK akár negyedik is lehet”

A labdarúgó NB I 8. fordulójáról adott értékelésében Bognár György elmondta, a címvédő Győri ETO-nak egyre jobb a játéka, és a Debrecen ellen is nagyon meggyőzően teljesített. A korábbi válogatott szerint a DVTK nem érdemtelenül nyeri meg a meccseit, és akár a negyedik-ötödik helyen is végezhet, miután a vezetésen belül kiváló lett az összhang.
Labdarúgó NB I
2013.09.25. 14:27

Újpest: a Pécs ellen már játszhat a francia Eb-győztes hátvéd

A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC hivatalos honlapján adta hírül, hogy megérkezett az Olasz Labdarúgó-szövetségtől a szeptember elején igazolt, U19-es Európa-bajnok Loic Nego játékengedélye, így a francia hátvéd a Pécs elleni vasárnapi bajnokin már pályára léphet.
Labdarúgó NB I
2013.09.25. 10:50

FTC: Tuijp úgy érzi, mintha az elmúlt idényben nyaralt volna

A csatár belátta, ami odahaza a másodosztályban elég volt, az Ricardo Moniznál igencsak kevés.
Labdarúgó NB I
2013.09.25. 08:20

MK: Sopronban a PAFC, Nyírbátor-Nyíregyháza - program

A labdarúgó Magyar Kupa 3. fordulójának szerdai játéknapján az élvonalbeli Puskás AFC Sopronban a másodosztályban 10. helyen álló SVSE-GYSEV vendégeként lép pályára. A másodosztály meghatározó klubjai közül a Nyíregyháza és a Gyirmót FC Győr is idegenben próbálja meg kiharcolni a továbbjutást.

2696

/

5338