Micsoda idők, Milánóban alig várták a kínait

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2016.08.20. 12:25
null
Joao Mário Eb-győztesként érkezhet az Interhez (Fotó: Reuters)
Itt a nyár, az izzadás, az üdülés és a pálinkafőzés ideje – ha szeretne verejtékzamat, idegenforgalmi és jövedéki adó nélkül is jól szórakozni, önt is várja a labdarúgó-topligák transzferidőszaka! Itt is folyik a lé, elküldenek embereket (és néha bennünket is) egzotikus éghajlatokra és tájakra, és igen egészségesen el lehet bódulni a köröttünk röpködő összegektől. Szokásunk szerint az angol élvonal után az olasszal folytatjuk ötrészes transzferológiai körsétánkat.

 

„Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő családi holdingcége, a Fininvest a múlt héten előzetes megállapodást írt alá arról, hogy 740 millió euróért eladja az AC Milan futballcsapat 99.9 százalékát egy kínai konzorciumnak, amelynek több magán- és állami vállalat a tagja. A cégcsoport vállalja, hogy a következő három évben 350 millió eurót költ átigazolásokra. A csapat városi riválisa, az Internazionale többségi részesedését júniusban 270 millió euróért egy másik kínai cég, a Suning Holdings vette meg” – olvashattuk a HVG-ben nemrégiben, ékes bizonyítékaként annak, hogy az olasz futballügyek nem csak a sportrajongókat érdeklik.

Igaz, ha jó tíz éve azt mondjuk egy Inter-hívőnek, hogy 2016-ban majd elnökük, az indonéz Eric Thohir bevon némi kínai tőkét, hogy eljussanak legalább a Bajnokok Ligája-selejtezős helyekig; egy Milan-fant pedig azzal biztatunk erősen, hogy ebben az évben alig várja majd, hogy Silvio Berlusconi helyére tőkeerős kínai vállalkozók lépjenek, mert így eljuthatnak az Európa-ligába is, akkor egyesítjük Milánó két oldalát, és a két tábor hívei közös (kézi) erővel számolják fel a rémhírterjesztő testi épségét.

Bizony, a ma futballja és főleg a futball minősége elsődlegesen pénzkérdés, tetszik vagy nem tetszik, és a kínai pénzek jelenlegi és jövőbeni beáramlása máris meglátszik Milánóban. De! Előre szólunk a két klub híveinek, hogy egyhamar nem lesznek nemzetközi sikerek újbóli élvezői, odahaza a Juventus utolérhetetlen, de a Roma és a Napoli is nagy falatnak tűnik ebben az idényben a két városi rivális számára.

Még úgy is, hogy az INTERNAZIONALE (ahol immáron véget ért a Moratti-korszak) Éver Banega és Marcelo Brozovic megszerzése után nyélbe ütötte a Cristian Ansaldi-ügyet a Genoával. Az argentin a védelem összes posztján bevethető, leggyakrabban a bal oldalon szerepel, ezért is adták kölcsön a nyáron 7.8 millió euróért megopciózott Dodót a Sampdoriának, ezúttal csak ötmilliós, későbbi eladási százalékos opcióval. A Banega, Brozovic kettőshöz mérhető nagy fogás a 29 éves olasz szélső, Antonio Candreva, aki bizony már régen kinőtte a Laziót.

Candreva az olasz transzferológia nagy alakja, az Inter a szélső kilencedik klubja, 2010 nyarán kölcsönben, életbe nem léptetett vételi opcióval a Juventusban is megfordult. A mostani 22 milliós vételár még 3 millióval nő, ha az Inter bejut a BL-be. Jóleshetett az intereseknek, hogy Candreva örömmel, és nem jobb híján igazolt hozzájuk, hiszen míg a Nápollyal történő tárgyalásai az anyagiak fölötti viták miatt szakadtak meg, addig az Interrel kialkudott évi 2.8 millió eurós bérből hajlandó volt évi 500 ezret elengedni, amikor megrekedni látszottak az Inter és a Lazio tárgyalásai – Candreva eddig valamivel évi kétmillió euró alatt keresett, tehát nem a pénz nyomta a legtöbbet a latban váltásakor.

Candreva B-terve a Sassuolo Dominico Berardija volt, de a Candreva mögötti területet nem sikerült megerősíteni a Manchester City Pablo Zabaletájával – nem is csoda, mert az olaszok úgy vették volna kölcsön az argentint, hogy annak bérét az év végéig az angolok fizették volna. Akik hogy, hogyan nem, de nem kapva kaptak.

Egyébként sem egyszerű a Premier League-ből igazolni, Yaya Touré évi bőven tízmillió euró fölötti béréhez képest most a nagyon keresett Mauro Icardinak évi 5 millió eurós bérrel kínálnak új kontraktust Milánóban, Zabaleta Manchesterben ennél picivel többet keres... Ha a klubjától jelenleg évi 3.8 millió eurót húzó Icardi elfogadja az Inter új ajánlatát, amely különböző bónuszokat is garantál neki, véget ér a nyár nagy talján sagája – Icardit a nápolyiak évi 6.5-7 milliós fizetéssel csábították, a képi jogok 2.3 millió eurót érő megtartásával, feleségének pedig, aki egyben ügynöke, filmfőszerepet ígérnek.

Segíthet a kínai pénz a Juventus által csábított Brozovic megtartásában, hacsak el nem cserélik a középpályást a Tottenhammel a védő Jan Vertonghenre vagy a Liverpoollal Lucas Leivára, de Newcastle-ből érkezhet a középpályára Moussa Sissoko vagy a laziós, szintén húszmillió euró körüli értékkel bíró Lucas Biglia. Lesz itt futómennyiség!

De technika is: a Tottenhammel folyó tárgyalások olasz források szerint átterjedtek már Christian Eriksen játékjogára is, de „gazdaságosabb” karmester a Twente marokkói játékosa, Hakim Zijecs, akit a Roma, a Dortmund, az Everton és az Ajax is kerülgetett a nyáron – a legkézenfekvőbb megoldás lenne a Real Madridban csalódott Mateo Kovacic visszacsalogatása.

A legolcsóbb megoldás a védelmi létszámgondokra az egykori Real Madrid-ígéret, a váltás mellett maga is kiálló Ezequiel Garay (Zenit), Eliaquim Mangalát is kölcsönadhatja azonban a Manchester City, Daley Blindet elcsábítani a másik Manchesteri gigásztól ellenben már túl nagy falatnak látszik.

Megtette az Inter konkrét, közel 30 millió eurós ajánlatát a legújabb brazil támadóüstökösért, Gabrielért a Santosnak (ő a télen érkezne), alternatívája a realos Lucas Vázquez, bár nála speciel nem látunk okot a váltásra. A szokásos olasz opcióban öltözhet fekete-kékbe a nagy nyári kiszemelt, a sportingos Joao Mário, akiért most 10, jövőre 30 millió eurót kellene fizetni az Inter tervei szerint (a labdarúgónak magának évi 2.5 milliós bér járna). Hogy, hogyan nem, itt az alternatívában a Suning segít be, mégpedig egy Kínából Európába reexportált Ramiresszel, a Csiangszu Szuning játékosával, vagy úgy, hogy a Csiangszu megveszi Joao Máriót, aztán kölcsönadja az Internek, kikerülve csoda elegánsan az UEFAir Playt.

TÍZ ÉVE TÖRTÉNT...

„Nem vagyok politikus, nem vagyok tagja egyik szervezetnek sem. Nem vagyok rasszista, nem támogatom a fasizmus ideológiáját. Mindenkit tisztelek. Labdarúgással foglalkozó ember vagyok.” Szép életelvek lennének ezek, ha nem állnának mögötte ezzel szöges ellentétben álló tények – tíz évvel ezelőtt, 2006-ban otthagyta játékosként utolsó, de legjobban szeretett klubját Paolo di Canio, és a Cisco Romához igazolt levezetni. A remek képességű, de rendre túlpörgő Di Canio a Lazio szurkolóinak nagy kedvence lett góljai miatt, a szélsőjobboldaliak pedig külön felnéztek rá náci karlendítései és tetoválásai miatt. Az 1968-ban Rómában született labdarúgó több mint 500 élvonalbeli bajnokin szerepelt, több mint 100 gólt ért el, és a számos klubja színeiben szerzett különböző ezüstérmei nyomán csak azért nem nevezhetjük örök másodiknak, mert a Juventusszal azért egy UEFA-kupa-, a Milannal pedig egy európai Szuperkupa- és egy Serie A-elsőség is összejött neki annak idején. A West Hamnél a közönség első számú kedvence volt, de a Napoliban, a Sheffield Wednesdayben, a Celticben és a Ternanában is megfordult.

„Paolo Di Canio? Egy sarlatán. Odajött a Sunderlandhez, és ahogy teltek-múltak a hetek, kifogyott a kifogásokból. Volt egy savanyú mosoly az arcomon.” Ez pedig már kollégája és sunderlandi elődje, Martin O'Neill méltatása róla, miután edzőként hiába állt elő az olasz sokkoló házi szabályokkal, excentrikus menedzseri megoldásokkal, és hiába viselkedett néha őrültként a kispadok előtt, Angliában a kezdeti sikerek után a Swindon Townnál és a Sunderlandnél is megbukott.


A talán legismeretlenebb kiszemelt az argentin (de olasz útlevéllel is rendelkező, másként nem is érkezhetne ezen a nyáron) támadó, Lucas Alario, a legmeglepőbbet ellenben a 18 éves francia csatár, Ludovic Blas húzta: sokáig alkudott az Inter a Guingamp együttesével a korosztályos kontinenstorna hősével kapcsolatban, aki gondolt egy merészet és – hosszabbított.

Ramires neve is jelzi, elmúlt a viszonylagos csóróság az Internél, tavaly még jókat döcögtünk volna olyan híreken, hogy az olaszok 79 millió eurót adnának az Arsenalnak Alexis Sánchezért, neki pedig évi 8 millió eurós (sokak szerint ez a Serie A-s rekord lenne) fizetést ajánlottak, vagy készek leütni a Benficánál a svéd hátvéd, Victor Lindelöf 30 milliós kivásárlási árát.

A végére hagytunk egy csemegét: a nagy transzfernyüzsgő Kia Joorabchian (aki Joao Máriót is pártfogolja, és éppen azon vitatkozik az Inter és a Sporting CP, ki állja az ő tekintélyes százalékát az eladásból) brazil lapok szerint gőzerővel dolgozik egy Carlos Tévez, Rodrigo Palacio cserén.

Az új mester, a Roberto Mancinit felváltó, a Gary Medel, Jeison Murillo kettőst Angliába el nem adó, az igazi Intert csak télre ígérő Frank de Boer még akkor is erős csapattal debütálhat a Serie A-ban, ha a fenti tervek nem válnának valóra. Erre azonban kevés jüant tennénk, hiszen ott a csodafegyver: Probatbicol. Akarjuk írni: Suning.

Az AC MILAN a nagy Silvio Berlusconitól vesz búcsút, és viszont, itt még nagyobb a cezúra a klubtörténelemben, mint az Internél. A gárdát 1986 óta irányító üzletember-politikus (vagy akivé mára lett belőle) szerint újra itt lesz a Kánaán – amely egyelőre csak a kertek alatt ólálkodik, de a kínai hatalomátvétel első szele elég volt ahhoz, hogy vegyenek 8.5 millió euróért egy paraguayi középső védőt (Gustavo Gómez), és megszerezzék Törökországból a sokadvirágzását élő argentin középpályást, José Sosát.

Mateo Kovacicot ugyan nem adja nekik kölcsön a Real Madrid, Eliaquim Mangala sem biztos, hogy belefér bérkeretükbe (bár tettek egy hivatalos kölcsönajánlatot érte, 20 milliós vételi lehetőséggel), a Juan Cuadrado-pótlék ellenben könnyen a liverpooli Lazar Markovics lehet.

HÚSZ ÉVE MÁR...

... hogy a brazil tinizseni, Caio Ribeiro Decoussau áttette székhelyét a Sao Paulóból Milánóba, mint az abban az évben áprilisban rendezett U20-as világbajnokság aranylabdása. A támadó azonban nem tudott egyetlen gólt sem lőni új egyesülete színeiben, sőt egy idénnyel később a Napolit erősítve sem talált hálóba. Az Inter egyébként akkortájt nem hétköznapinak számító összeget, 7.5 millió mai eurót fizetett érte, de a délieknek már csak ötmillióért adta tovább. Az olasz állampolgársággal is bíró Caio 1996-ban tizenegy válogatott mérkőzésen nyolcszor is megrezgette az ellen hálóit, de egy év múlva visszaigazolt hazájába, ahol sem a Santos, sem a Flamengo, sem a Fluminense, sem a Gremio berkein belül nem ment neki igazán. Ezt jelzi az a tény is, hogy rendre „csak” dollár százezrekért cserélt klubot. 2004 januárjától egy fél idényre a Rot-Weiss Oberhausenben is szerencsét próbált, és a Bundesliga 2-ben 15/1-es mérleggel zárt. De hamar hazatért a Botafogóhoz, amelynél utoljára még megrázta magát, de alig 29 évesen visszavonult, 2005-ben. Felcsapott modellnek, jelenleg sportriporterként dolgozik.


Az új Gennaro Gattuso meg a 19 éves Amadou Diawara, a Bologna guineai-olasz játékosa, csak éppen rá a Napoli, a Schalke és a Roma is kivetette hálóját – a Milan maximum négymillióért venné őt kölcsön, nyolcmilliós opcióval, miközben az Aston Villa letett egy 17 milliós eurós ajánlatot – vagy a párizsi Benjamin Stambouli, az új Andrea Pirlo a 18 millióért vihető római Leandro Paredes vagy a PSG-s Adrien Rabiot, az új Frank Rijkaard a brazil (ezért leghamarabb csak januárban érkező, lévén a kétfős nem EU-s kvóta itt is betelelt már) Rodrigo Caio (Sao Paulo), az új Serginho az ajaxos Anwar El Ghazi, az új Kaká meg az uruguayi Rodrigo Bentancur (érte egy konkrét, 13 millió eurós ajánlatról tud a sajtó) vagy a horvát Marko Rog.

A nagy késő nyári durranás a Milanban egy Juventusszal lefolyatott Mattia De Sciglio, Simone Zaza csere lenne, és remek hír a milanistáknak, hogy a West Ham által körüldongott Carlos Bacca végül hűségesküt tett a Milan mellett.

Ha minden akadály elhárul a kínai hatalomátvétel elől, akkor az új általános igazgató a korábban a Juventusban, a Napoliban és az Interben is dolgozó Marco Fassone lesz, míg az olasz futball nagy tudora, Arrigo Sacchi esküszik rá, hogy Paolo Maldini, Demetrio Albertini és Alessandro Costacurta is vezetői szerephez juthat hamarosan a Milannál.

Nagy változások ide vagy oda, a szurkolói várakozások nem csapnak egyelőre az egekig, augusztus 19-ig összesen tízezer bérlet kelt el az új idényre, miközben a Berlusconi-érában a rekord 73 034 eladott bérlet volt...

ATALANTA BERGAMO
Érkezett: Alberto Paloschi (Swansea, 6.000.000 euró), Bryan Cabezas (Independiente del Valle, 1.500.000)
Kölcsönbe: Leonardo Spinazzola (Juventus), Ervin Zukanovic (Roma, 1.000.000)
Kölcsönből vissza:: Emanuele Suagher (Carpi), Matteo Ardemagni (Perugia), Michele Canini (Ascoli), Giuseppe De Luca (Bari), Salvatore Molina (Perugia), Forgács Dávid (Pisa), Franck Kessié (Cesena), Mattia Caldara (Cesena), Leonardo Gatto (Salernitana)
Távozott: Marten de Roon (Middlesbrough, 15.000.000), Prince Gouano (szerződése lejárt), Gianpaolo Bellini (visszavonult), Marco Borriello (Cagliari, i.), Forgács Dávid (Ancona), Rubén Bentancourt (szerződését felbontották), Luca Cigarini (Sampdoria, 3.500.000)
Kölcsönbe: Kecskés Ákos (Újpest), Gaetano Monachello (Bari), Michele Canini (Parma), Prince Gouano (Guimaraes)
Kölcsönből vissza: Gabriel Paletta (Milan), Nicolo Cherubin (Bologna), Serge Gakpé (Genoa), Alessandro Diamanti (Kuangcsu)

FC BOLOGNA
Érkezett: Luca Rizzo (Sampdoria, 6.000.000), Godfred Donsah (Cagliari, 5.000.000), Ladislav Krejcí (Sparta Praha, 4.000.000), Nagy Ádám (Ferencváros, 1.500.000), Simone Verdi (Milan, 1.500.000), Federico Di Francesco (Virtus Lanciano, 1.400.000), Deian Boldor (Virtus Lanciano, 500.000), Blerim Dzemaili (Galatasaray, 1.300.000)
Kölcsönből vissza: Vécsei Bálint (Lecce), Luca Ceccarelli (Salernitana), Matteo Mancosu (Carpi), Nicolo Cherubin (Atalanta Bergamo), Filippo Falco (Cesena)
Távozott: Marco Crimi (Carpi, 500.000), Franco Zuculini (Hellas Verona, i.), Matteo Brighi (szl.), Kévin Constant (szl.), Luca Rossettini (Torino, 2.000.000)
Kölcsönbe: Matteo Mancosu (Montreal), Vécsei Bálint (Lugano), Filippo Falco (Benevento)
Kölcsönből vissza: Godfred Donsah (Cagliari), Juan Camilo Zúniga (Napoli), Luca Rizzo (Sampdoria), Emanuele Giaccherini (Sunderland)

CAGLIARI CALCIO
Érkezett: Artur Ionita (Hellas Verona, 4.500.000), Simone Padoin (Juventus, 600.000), Bruno Alves (Fenerbahce, ingyen, Rafael (Hellas Verona), Marco Borriello (Atalanta, i.), Mauricio Isla (Juventus, 4.000.000)
Kölcsönből vissza: Alessio Cragno (Virtus Lanciano), Nicolo Barella (Como), Duje Cop (Málaga), Víctor Ibarbo (Roma)
Távozott: Godfred Donsah (Bologna, 5.000.000), Davide Astori (Fiorentina, 3.500.000)
Kölcsönbe: Antonio Balzano (Cesena), Víctor Ibarbo (Panathinaikosz), Alessio Cragno (Benevento), Marco Fossati (Hellas Verona), Antonio Cinelli (Chievo, i.), Alessandro Capello (Olbia)
Kölcsönből vissza: Antonio Barreca (Torino), Alberto Cerri (Juventus), Andrés Tello (Juventus)

CHIEVO VERONA
Érkezett: Paul-José Mpoku (Standard Liege, 4.000.000), Stefano Sorrentino (Palermo, i.), Antonio Floro Flores (Sassuolo), Fabrizio Cacciatore (Sampdoria), Antonio Cinelli (Cagliari, i.), Fabio Daprela (Carpi, i.)
Kölcsönből vissza: Tomasz Kupisz (Brescia), Dejan Lazarevic (Antalyaspor), Edimar (Rio Ave), Alessio Sestu (Virtus Entella), Armando Vajushi (Livorno)
Kölcsönbe: Vittorio Parigini (Torino)
Távozott
: Edimar (Cruzeiro, i.), Albano Bizzarri (Pescara, i.), Tomasz Kupisz (Novara), Simone Pepe (szl.), Walter Bressan (szl.), Giampiero Pinzi (Brescia, i.)
Kölcsönbe: Mattia Bani (Pro Vercelli), Fabio Daprela (Bari), Antonio Cinelli (Cesena), Ali Sowe (Prato), Dejan Lazarevic (Karabükspor)

FC CROTONE
Érkezett: Ante Budimir (FC St. Pauli, 1.000.000), Federico Ceccherini (Livorno, 900.000), Andrea Mazzarani (Modena, i.), Leonardo Capezzi (Fiorentina), Mario Sampirisi (Vicenza, i.), Simy (Portimonense, 850.000), Marcus Rohden (Elfsborg, 500.000)
Kölcsönbe: Eddy Gnahoré (Napoli)
Távozott: Ante Budimir (Sampdoria, 1.800.000), Francesco Modesto (szl.)
Kölcsönből vissza: Mihai Balasa (Roma), Federico Ricci (Fiorentina), Eloge Yao (Inter)

FC EMPOLI
Érkezett: Matheus Pereira (Corinthians, 2.000.000), Marcel Büchel (Juventus, 1.200.000), Manuel Pasqual (Fiorentina, i.), Alberto Gilardino (Palermo, i.), Frédéric Veseli (Lugano, i.)
Kölcsönbe: Giuseppe Bellusci (Leeds), Federico Dimarco (Inter), Andrés Tello (Juventus), Federico Barba (VfB Stuttgart)
Távozott: Lorenzo Tonelli (Napoli, 10.000.000)
Kölcsönbe: Mário Rui (Roma, 3.000.000)
Kölcsönből vissza: Lukasz Skorupski (Roma), Piotr Zielinski (Udinese), Leandro Paredes (Roma), Marko Livaja (Rubin Kazany), Lorenzo Ariaudo (Sassuolo)

AC FIORENTINA
Érkezett: Davide Astori (Cagliari, 3.500.000), Bartlomiej Dragowski (Jagiellonia Bialystok, 3.200.000), Kevin Diks (Vitesse, 2.800.000), Ianis Hagi (Viitorul, 2.000.000), Hrvoje Milic (Hajduk Split, 1.000.000)
Kölcsönből vissza: Ante Rebic (Hellas Verona), Leonardo Capezzi (Crotone), Gilberto (Hellas Verona), Rafal Wolski (Wisla Krakóv), Mario Gómez (Besiktas), Jaime Báez (Livorno), Marko Bakic (Belenenses), Giuseppe Rossi (Levante), Amidu Salifu (Brescia)
Kölcsönbe: Hernán Toledo (Deportivo Maldonado), Carlos Sánchez (Aston Villa), Sebastien De Maio (Anderlecht), Cristian Tello (Barcelona, 500.000)
Távozott: José María Basanta (Monterrey, 1.000.000), Rafal Wolski (Lechia Gdansk, 500.000), Facundo Roncaglia (Celta Vigo, i.), Manuel Pasqual (Empoli, i.), Leonardo Capezzi (Crotone), Marko Bakics (Braga, 1.400.000), Cedric Gondo (Asteras Tripolis, i.), Mario Gómez (Wolfsburg, 7.000.000)
Kölcsönbe: Ante Rebic (Eintracht Frankfurt)
Kölcsönből vissza: Luigi Sepe (Napoli), Tino Costa (Szpartak Moszkva), Johan Benaluan (Leicester City), Jakub Blaszczykowski (Dortmund), Panajotisz Kone (Udinese), Cristian Tello (Barcelona)

FC GENOA 1893
Érkezett: Cristian Ansaldi (Zenit, 4.000.000), Diego Laxalt (Inter, 4.000.000), Francesco Renzetti (Cesena), Santiago Gentiletti (Lazio, 500.000), Miguel Veloso (Dinamo Kijev, i.), Giovanni Simeone (River Plate, 3.000.000)
Kölcsönbe: Lucas Ocampos (Marseille)
Kölcsönből vissza: Riccardo Improta (Cesena), Mario Sampirisi (Vicenza), Sebastián Gorga (Club Nacional), Isaac Cofie (Carpi), Serge Gakpé (Atalanta), Aleandro Rosi (Frosinone)
Távozott: Diego Perotti (Roma, 9.000.000), Cristian Ansaldi (Inter, 6.000.000), Sebastien De Maio (Anderlecht, 3.000.000), Mario Sampirisi (Vicenza), Panajotisz Tahcidisz (Torino, 1.300.000), Diego Capel (Anderlecht)
Kölcsönből vissza: Blerim Dzemaili (Galatasaray), Tim Matavz (Augsburg), Suso (Milan), Gabriel Silva (Udinese), Cristian Ansaldi (Zenit), Alessio Cerci (Atlético Madrid)
Kölcsönbe: Riccardo Improta (Salernitana)

INTERNAZIONALE
Érkezett: Dodo (Roma, 7.800.000), Marcelo Brozovic (Dinamo Zagreb, 5.000.000), Gianluca Caprari (Pescara, 4.500.000), Cristian Ansaldi (Genoa, 6.000.000), Rey Manaj (Cremonese, 500.000), Éver Banega (Sevilla, i.), Caner Erkin (Fenerbahce, i.), Antonio Candreva (Lazio, 22.000.000)
Kölcsönből vissza: Raffaele Di Gennaro (Latina), Cristiano Biraghi (Granada), George Puscas (Bari), Evans Kondogbia (Jumilla), Daniel Bessa (Como), Isaac Donkor (Bari), Andrea Ranocchia (Sampdoria), Eloge Yao (Crotone), Marco Andreolli (Sevilla), Samuele Longo (Frosinone), Federico Dimarco (Ascoli)
Távozott: Cristiano Biraghi (Pescara, 4.000.000), Diego Laxalt (Genoa, 4.000.000)
Kölcsönbe: Juan Jesus (Roma, 2.000.000), Federico Dimarco (Empoli), Samuele Longo (Girona), Isaac Donkor (Avellino), Gianluca Caprari (Pescara), George Puscas (Benevento), Rey Manaj (Pescara), Evans Kondogbia (Foligno), Francesco Forte (Lucchese), Gaston Camara (Brescia), Riccardo Gaiola (Prato), Andrea Bandini (Mantova), Daniel Bessa (Hellas Verona), Dodo (Sampdoria)
Kölcsönből vissza: Adem Ljajics (Roma), Alex Telles (Galatasaray)

JUVENTUS
Érkezett: Miralem Pjanic (Roma, 32.000.000), Mario Lemina (Marseille, 9.500.000), Simone Ganz (Como, i.), Dani Alves (Barcelona, i.), Marko Pjaca (Dinamo Zagreb, 23.000.000), Gonzalo Higuaín (Napoli, 90.000.000)
Kölcsönbe: Medhi Benatia (Bayern München, 3.000.000)
Kölcsönből vissza: Alberto Brignoli (Sampdoria), Nicola Leali (Frosinone), Ouasim Bouy (Zwolle), Cristian Pasquato (Pescara), Andrea Schiavone (Livorno), Alberto Cerri (Cagliari), Fausto Rossi (Pro Vercelli), Rolando Mandragora (Pescara), Luca Marrone (Hellas Verona), Mauricio Isla (Marseille), Alhassane Soumah (Videoton), Lorenzo Rosseti (Cesena), Mattia Vitale (Virtus Lanciano), Joel Untersee (Vaduz), Mame Thiam (Zulte Waregem), Paolo De Ceglie (Marseille), Leonardo Spinazzola (Perugia), Andrés Tello (Cagliari)
Távozott: Álvaro Morata (Real Madrid, 30.000.000), Hördur Magnússon (Bristol City, 2.500.000), Marcel Büchel (Empoli, 1.200.000), Vincenzo Fiorillo (Pescara, 1.000.000), Gabriel (Leganés, 1.000.000), Simone Padoin (Cagliari, 600.000), Andrea Schiavone (Cesena, 400.000), Jorge Martínez (Juventud, i.), Marcelo Djalo (Lugo, i.), Fausto Rossi (szl.), Rubinho (szl.), Martín Cáceres (szl.), Albert Russzosz (Iraklisz, i.), Paul Pogba (Manchester United, 105.000.000), Mauricio Isla (Cagliari, 4.000.000)
Kölcsönbe: Simone Ganz (Hellas Verona), Leonardo Spinazzola (Atalanta), Nicola Leali (Olympiakosz Pireusz), Mattia Vitale (Cesena), Andrés Tello (Empoli), Davide Cais (Pontedera), Eric Lanini (Westerlo), Pol Lirola (Sassuolo), Alberto Cerri (SPAL), Alhassane Soumah (Cercle Bruges), Lorenzo Rosseti (Lugano), Cristian Pasquato (Szamara)
Kölcsönből vissza: Juan Cuadrado (Chelsea)

LAZIO
Érkezett: Jordan Lukaku (Oostende, 5.000.000), Wallace (Braga, 8.000.000), Ciro Immobile (Sevilla, 8.500.000), Moritz Leitner (Borussia Dortmund, 2.000.000), Bastos (Rosztov, 6.500.000)
Kölcsönből vissza: Álvaro González (Atlas), Joseph Marie Minala (Bari), Ivan Vargic (HNK Rijeka), Thomas Strakosha (Salernitana), Brayan Perea (Troyes), Luca Crecco (Modena)
Távozott: Moustapha Seck (Roma, i.), Edson Braafheid (Utrecht, i.), Abdoulay Konko (szl.), Miroslav Klose (szl.), Stefano Mauri (szl.), Santiago Gentiletti (Genoa, 500.000), Ogenyi Onazi (Trabzonspor, 3.500.000), Antonio Candreva (Inter, 22.000.000)
Kölcsönbe: Luca Crecco (Trapani)
Kölcsönből vissza: Alessandro Matri (Milan)

AC MILAN
Érkezett: Gianluca Lapadula (Pescara, 9.000.000), Leonel Vangioni (River Plate, i.), Gustavo Gómez (Lanús, 8.500.000), José Sosa (Besiktas, 7.500.000)
Kölcsönből vissza: Hasim Masztur (Málaga), Simone Verdi (Carpi), Gabriel (Napoli), Jherson Vergara (Livorno), Alessandro Matri (Lazio), Suso (Genoa), Michael Agazzi (Middlesbrough), Stephan El Shaarawy (Roma), Gabriel Paletta (Atalanta)
Távozott: Stephan El Shaarawy (Roma, 13.000.000), Simone Verdi (Bologna, 1.500.000), Fernando Torres (Atlético Madrid, i.), Kevin-Prince Boateng (Las Palmas, i.), Christian Abbiati (visszavonult), Alex (szl.), Philippe Mexes (szl.), Michael Agazzi (Cesena), Jérémy Ménez (Bordeaux, i.), Alessandro Matri (Sassuolo, i.)
Kölcsönbe: Hasim Masztur (PEC Zwolle)
Kölcsönből vissza: Mario Balotelli (Liverpool)

SSC NAPOLI
Érkezett:
Lorenzo Tonelli (Empoli, 10.000.000), Emanuele Giaccherini (Sunderland, 1.500.000), Arkadiusz Milik (Ajax, 32.000.000), Piotr Zielinski (Udinese, 14.000.000)
Kölcsönből vissza: Josip Radosevic (Eibar), Novothny Soma (DVTK), Jonathan de Guzmán (Carpi), Mariano Andújar (Estudiantes, 455.000), Roberto Insigne (Avellino), Juan Camilo Zúniga (Bologna), Jacopo Dezi (Bari), Nicolao Dumitru (Latina), Bruno Uvini (Twente), Luigi Sepe (Fiorentina), Eddy Gnahoré (Carpi)
Távozott: Gonzalo Higuaín (Juventus, 90.000.000), Bruno Uvini (al-Naszr), Daniele Celiento (Viterbese)
Kölcsönbe: Juan Camilo Zúniga (Watford), Eddy Gnahoré (Crotone), Jacopo Dezi (Perugia)
Kölcsönből vissza: Vasco Regini (Sampdoria), Nathaniel Chalobah (Chelsea), Gabriel (Milan)

US PALERMO
Érkezett: Ilija Nestorovski (Inter Zapresic, 500.000), Szlobodan Rajkovics (Darmstadt, 1.500.000), Alessandro Gazzi (Torino, 700.000), Haitam Aleesami (IFK Göteborg, 1.200.000)
Kölcsönből vissza: Simon Makienok (Charlton), Carlos Embalo (Brescia), Granddi N'Goyi (Dijon), Manuel Arteaga (Hajduk Split), Abdelhamid el-Kautari (Reims)
Kölcsönbe: Sallai Roland (Puskás Akadémia, 300.000)
Távozott: Franco Vázquez (Sevilla, 15.000.000), Emiliano Viviano (Sampdoria, 2.300.000), Ahmad Benali (Pescara, 1.000.000), Stefano Sorrentino (Chievo Verona, i.), Alberto Gilardino (Empoli, i.), Enzo Maresca (szl.), Granddi N'Goyi (szerződését felbontották)
Kölcsönbe: Manuel Arteaga (The Strongest), Simon Makienok (Preston), Julián Velázquez (Cruz Azul), Abdelhamid el-Kautari (Bastia)
Kölcsönből vissza: Bryan Cristante (Benfica), Gastón Brugman (Pescara)

DELFINO PESCARA 1936
Érkezett: Valerio Verre (Udinese, 4.000.000), Cristiano Biraghi (Inter, 4.000.000), Ahmad Benali (Palermo, 1.000.000), Vincenzo Fiorillo (Juventus, 1.000.000), Antonio Mazzotta (Cesena, 350.000), Alessandro Crescenzi (Roma, 300.000), Alessio Di Massimo (Sant'Omero. 300.000), Albano Bizzarri (Chievo Verona, i.), Andrea Coda (Sampdoria)
Kölcsönbe: Gianluca Caprari (Inter), Bryan Cristante (Benfica), Rey Manaj (Inter), Gyömbér Norbert (Roma)
Kölcsönből vissza: Gastón Brugman (Palermo)
Távozott: Gianluca Lapadula (Milan, 9.000.000), Gianluca Caprari (Inter, 4.500.000)
Kölcsönből vissza: Alessandro Crescenzi (Roma), Daniele Verde (Roma), Antonio Mazzotta (Cesena), Joel Acosta (Boca Juniors), Lucas Torreira (Sampdoria), Valerio Verre (Udinese), Rolando Mandragora (Juventus), Cristian Pasquato (Juventus), Vincenzo Fiorillo (Juventus)
Kölcsönbe: Andrea Cocco (Frosinone), Antonio Mazzotta (Frosinone)

AS ROMA
Érkezett: Gerson (Fluminense, 16.600.000), Mohamed Szalah (Chelsea, 15.000.000), Stephan El Shaarawy (Milan, 13.000.000), Edin Dzeko (Manchester City, 11.000.000), Diego Perotti (Genoa, 9.000.000), Antonio Rüdiger (VfB Stuttgart, 9.000.000), Alisson (Internacional, 8.000.000), Ervin Zukanovic (Sampdoria, 2.800.000), Umar Sadiq (Spezia, 2.500.000), Abdullahi Nura (Spezia, 2.500.000), Gyömbér Norbert (Catania, 1.500.000), Moustapha Seck (Lazio, i.)
Kölcsönbe: Mário Rui (Empoli, 3.000.000), Juan Jesus (Inter, 2.000.000), Federico Fazio (Tottenham, 1.200.000), Thomas Vermaelen (Barcelona), Bruno Peres (Torino, 1.000.000)
Kölcsönből vissza: Mihai Balasa (Crotone), Juan Iturbe (Bournemouth), Víctor Ibarbo (Watford), Federico Ricci (Crotone), Daniele Verde (Pescara), Stefano Pettinari (Como), Alessandro Crescenzi (Pescara), Lukasz Skorupski (Empoli), Adem Ljajics (Inter), Seydou Doumbia (Newcastle United), Antonio Sanabria (Gijón), Leandro Paredes (Empoli)
Távozott: Miralem Pjanic (Juventus, 32.000.000), Dodo (Inter, 7.800.000), Antonio Sanabria (Real Betis, 7.500.000), Matteo Politano (Sassuolo, 3.500.000), Seydou Doumbia (Basel, 2.000.000), Tomas Vestenicky (Cracovia Krakóv, 500.000), Alessandro Crescenzi (Pescara, 300.000), Morgan De Sanctis (Monaco, i.), Seydou Keita (al-Dzsais, i.), Maicon (szl.), Adem Ljajics (Torino, 7.000.000)
Kölcsönbe: Leandro Castán (Sampdoria, 500.000), Daniele Verde (Avellino), Mihai Balasa (Trapani), Iago Falqué (Torino), Giammario Piscitella (Catania), Ervin Zukanovic (Atalanta, 1.000.000), Ezequiel Ponce (Granada), Tiago Casasola (Trapani), Gyömbér Norbert (Pescara)
Kölcsönből vissza: Salih Ucan (Fenerbahce), Wojciech Szczesny (Arsenal), Lucas Digne (PSG), Víctor Ibarbo (Cagliari)

SAMPDORIA GENOA
Érkezett: Jacopo Sala (Hellas Verona, 5.000.000), Patrik Schick (Sparta Praha, 4.000.0000), Fabio Quagliarella (Torino, 2.700.000), Emiliano Viviano (Palermo, 2.300.000), Ante Budimir (Crotone, 1.800.000), Daniel Pavlovic (Grashoppers, i.), Luca Cigarini (Atalanta, 3.500.000), Karol Linetty (Lech Poznan, 3.200.000)
Kölcsönbe: Leandro Castán (Roma, 500.000), Filip Djuricsics (Benfica), Dodo (Inter), Bruno Fernandes (Udinese, 1.000.000)
Kölcsönből vissza: Francesco Fedato (Livorno), Mirko Eramo (Trapani), Gianluca Sansone (Bari), Wladimiro Falcone (Savona), Lucas Torreira (Pescara), José Campana (Alcorcón), Vasco Regini (Napoli)
Távozott: Joaquín Correa (Sevilla, 13.000.000), Luca Rizzo (Bologna, 6.000.000), Alfred Duncan (Sassuolo, 6.000.000), Ervin Zukanovic (Roma, 2.800.000), Niklas Moisander (Werder Bremen, 1.800.000), Gianluca Sansone (Novara), Mattia Cassani (szl.), Dzsamel Meszbah (szl.), Modibo Diakité (szl.), Andrea Coda (Pescara), Pawel Wszolek (Hellas Verona), Fabrizio Cacciatore (Chievo Verona), Nenad Krszticsics (Alavés, i.), Fernando Lucas (Szpartak Moszkva, 13.000.000), Roberto Soriano (Villarreal, 14.100.000), José Campana (Levante), Lorenzo De Silvestri (Torino, 3.600.000)
Kölcsönbe: Francesco Fedato (Bari), Federico Bonazzoli (Brescia), Andrés Ponce (Lugano), Michele Rocca (Latina Calcio), Leandro Castán (Torino)
Kölcsönből vissza: Alberto Brignoli (Juventus), Lazarosz Hrisztodulopulosz (Hellas Verona), Emiliano Viviano (Palermo), Alejandro Rodríguez (Cesena), Andrea Ranocchia (Inter), Carlos Carbonero (Fénix), Dodo (Inter)

US SASSUOLO
Érkezett: Alfred Duncan (Sampdoria, 6.000.0000), Matteo Politano (Roma, 3.500.000), Timo Letschert (Utrecht, 3.500.000), Alessandro Matri (Milan, i.)
Kölcsönből vissza: Giovanni Sbrissa (Vicenza), Luca Mazzitelli (Brescia), Stefano Sensi (Cesena), Lorenzo Ariaudo (Empoli), Raman Chibsah (Frosinone), Cristian Dell'Orco (Novara)
Kölcsönbe: Pol Lirola (Juventus)
Távozott: Sime Vrsaljko (Atlético Madrid, 16.000.000), Alessandro Longhi (Pisa, i.), Antonio Floro Flores (Chievo Verona), Nicola Sansone (Villarreal, 13.000.000)
Kölcsönbe: Raman Chibsah (Benevento)
Kölcsönből vissza: Matteo Politano (Roma)

FC TORINO
Érkezett: Lucas Boyé (River Plate, i.), Arlind Ajeti (Frosinone, i.), Adem Ljajics (Roma, 7.000.000), Szasa Lukics (Partizan Beograd, 1.500.000), Panajotisz Tahcidisz (Genoa, 1.300.000), Samuel Gustafson (Häcken, 500.000), Lorenzo De Silvestri (Sampdoria, 3.600.000), Luca Rossettini (Bologna, 2.000.000)
Kölcsönből vissza: Antonio Barreca (Cagliari), Marco Chiosa (Avellino), Sanjin Prcic (Perugia), Vittorio Parigini (Perugia), Juan Sánchez Mino (Cruzeiro), Alfred Gomis (Cesena)
Kölcsönbe: Iago Falqué (Roma), Leandro Castán (Sampdoria)
Távozott: Kamil Glik (Monaco, 11.000.000), Fabio Quagliarella (Sampdoria, 2.700.000), Vaszil Prjima (Frosinone, i.), Alexander Farnerud (Häcken, i.), Luca Castellazzi (visszavonult), Juan Sánchez Mino (Independiente, 1.280.000), Sergiu Suciu (Pordenone), Alessandro Gazzi (Palermo, 700.000)
Kölcsönbe: Marco Chiosa (Perugia), Vittorio Parigini (Chievo), Pontus Jansson (Leeds), Gastón Silva (Granada), Bruno Peres (Roma, 1.000.000)
Kölcsönből vissza: Sanjin Prcic (Rennes), Ciro Immobile (Sevilla)

UDINESE CALCIO
Érkezett: Stipe Perica (Chelsea, 4.000.000), Seko Fofana (Manchester City U21, 3.500.000), Ewandro (Sao Paulo, 3.000.000), Hamdi Harboui (Lokeren, i.), Yrondu Musavu-King (Granada, i.), Jusszef el-Arabi (Granada, i.), Pervis Estupinán (LDU Quito), Rodrigo de Paul (Valencia, 3.000.000)
Kölcsönbe: Adalberto Penaranda (Watford), Gabriele Angella (Watford), Emanuel Insúa (Racing Club)
Kölcsönből vissza: Jádson (Santa Cruz), Panajotisz Kone (Fiorentina), Piotr Zielinski (Empoli), Samir (Hellas Verona), Manuel Iturra (Rayo Vallecano), Simone Scuffet (Como), Neuton (Albacete), Davide Faraoni (Novara), Zeljko Brkic (Carpi), Marquinho (al Ahli Dzsidda), Jakub Jankto (Ascoli), Lucas Evangelista (Panathinaikosz), Gabriel Silva (Genoa), Emanuel Insúa (Newell's), Igor Bubnjic (Carpi), Nico López (Nacional), Gabriel Torje (Osmanlispor), Rodrigo Aguirre (Perugia)
Távozott: Valerio Verre (Pescara, 4.000.000), Maurizio Domizzi (Venezia, i.), Manuel Iturra (Necaxa, i.), Zeljko Brkic (PAOK), Marquinho (Fluminense), Iván Piris (Monterrey), Antonio Di Natale (szl.), Giovanni Pasquale (szl.), Gabriel Torje (Tyerek Groznik, 1.000.000), Alexander Merkel (Pisa), Piotr Zielinski (Napoli, 14.000.000)
Kölcsönbe: Gabriel Silva (Granada), Jádson (Santa Cruz), Melker Hallberg (Ascoli), Guilherme (Deportivo La Coruna), Alexandre Coeff (Brest), Gaspar Íniguez (CA Tigre), Rodrigo Aguirre (Lugano), Bruno Fernandes (Sampdoria, 1.000.000)
Kölcsönből vissza: Zdravko Kuzmanovics (Basel)

AZ ÉLVONALBÓL KIESETT CSAPATOK

CARPI FC 1909
Érkezett:
Marco Crimi (Bologna, 500.000), Matteo Fedele (Sion, 250.000), Leonardo Blanchard (Frosinone)
Kölcsönbe: Andrea Catellani (Spezia)
Távozott: Raphael Martinho (Bari, i.), Fabio Daprela (Chievo, i.)
Kölcsönből vissza: Emanuele Suagher (Atalanta), Jonathan de Guzmán (Napoli), Igor Bubnjic (Udinese), Stefano Sabelli (Bari), Filippo Porcari (Bari), Zeljko Brkics (Udinese), Isaac Cofie (Genoa), Matteo Mancosu (Bologna), Simone Verdi (Milan), Eddy Gnahoré (Napoli)

FROSINONE CALCIO
Érkezett:
Vaszil Prjima (Torino, i.), Nicolo Brighenti (Vicenza, 500.000)
Kölcsönbe: Vjacseszlav Csurko (Sahtar Doneck), Andrea Cocco (Pescara), Antonio Mazzotta (Pescara)
Távozott: Alekszandar Tonev (Crotone, i.), Arlind Ajeti (Torino, i.), Leonardo Blanchard (Carpi), Daniele Altobelli (Pro Vercelli, 150.000)
Kölcsönből vissza: Raman Chibsah (Sassuolo), Daniel Pavlovic (Grasshoppers), Nicola Leali (Juventus), Aleandro Rosi (Genoa), Samuele Longo (Inter)

HELLAS VERONA
Érkezett:
Davide Luppi (Modena, 800.000), Franco Zuculini (Bologna, i.), Pawel Wszolek (Sampdoria), Antonio Caracciolo (Brescia, 500.000)
Kölcsönbe: Marco Fossati (Cagliari), Simone Ganz (Juventus), Daniel Bessa (Inter)
Kölcsönből vissza: Alejandro González (Ternana), Lazarosz Hrisztodulopulosz (Sampdoria), Jacopo Sala (Sampdoria)
Távozott: Pierluigi Gollini (Aston Villa, 5.000.000), Jacopo Sala (Sampdoria, 5.000.000), Artur Ionita (Cagliari, 4.500.000), Vangelisz Morasz (Bari, i.), Rafael (Cagliari), Urby Emanuelson (szl.), Ferdinando Coppola (szl.), Michael Rabusic (Vysocina)
Kölcsönből vissza: Luca Marrone (Juventus), Gilberto (Fiorentina), Samir (Udinese), Dominik Furman (Toulouse), Ante Rebic (Fiorentina)
Kölcsönbe: Alejandro González (Avellino)

LEZÁRVA PÉNTEK DÉLBEN, VASTAGGAL AZ ELMÚLT HÉT NAP IGAZOLÁSAI.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik