HIRDETÉS
BACSKAI JÁNOS 2016.07.26 20:33 Frissítve: 2016.07.26 22:18

Inter: Manciao? Mancini aligha épít már új Grande Intert

Itt a nyár, az izzadás, az üdülés és a pálinkafőzés ideje – ha szeretne verejték, idegenforgalmi és jövedéki adó nélkül is jól szórakozni, önt is várja a labdarúgó-topligák transzferidőszaka! Itt is folyik a lé, elküldenek embereket (és néha bennünket is) egzotikus éghajlatokra és tájakra, és igen egészségesen el lehet bódulni a köröttünk röpködő összegektől. Szokásunk szerint az angol topliga után az olasz Serie A-val folytatjuk heti transzferológiai körsétánkat.

Lehet, hogy a következő szezonban már nem Roberto Mancini lesz az Inter vezetőedzője (Fotó: AFP)


Anglia után következzen a napfényes Olaszország – sajnos ismét csak virtuálisan –, onnan is az INTERNAZIONALE, amelynél újra áll a bál, az elnök a hírek szerint távozásra kérte fel Roberto Mancini edzőt, vagy ahogyan régen szokás volt, az elöljáró gyújt egy gyertyát az asztalán, mielőtt magához kéreti beosztottját az irodájába, hogy útilaput kössön annak megfelelő testrésze alá (lófejjel rosszabbul járna, tény).

A bajszok összeakasztásának oka természetesen az átkozott pénzt: Mancini szerint (sem) halad a megfelelő ütemben és irányban a keretépítés, a klubelnök Erick Thohir pedig éppen úgy szereti a kritikákat, mint ahogyan a dúsgazdag vállalkozók általában.

Mancininek annyiban feltétlenül igaza van, hogy a 2010-es bajnoki cím és Bajnokok Ligája-győzelem óta megállíthatatlan az erózió, hiába vonult háttérbe a Massimo Moratti-klán, a Thohir-éra sem tejjel és vajjal, a távol-keleti pénzek távolról sem elegendőek a nagyobb sikerekhez.

Legalábbis messze nem annyi a keretre fordítható keret, amennyi a Juventus utoléréséhez kellene.

 TÍZ ÉVE TÖRTÉNT...

... hogy megérkezett 5.5 millió euró ellenében Palermóból az Interhez a szótlan balhátvéd, Fabio Grosso, közel a harminchoz – és friss világbajnokként, a németországi torna egyik nagy hőseként. Kissé későn érő típus hősünk, 2002 előtt a Chietiben, a Teramóban és a Renato Curiban futballozott. Az Interben csak egy idényig húzta, az akkor topon lévő Olympique Lyon 8.7 millióért elcsábította, majd még közel a 32-höz is kétmilliót fizetett érte a Juventus. Innen 2012 nyarán engedték el, azon a télen visszavonult, hogy edzőként folytassa – jelenleg a Juventus utánpótlásában dolgozik. BŐSÉGESEBB GROSSO-PORTÉ ITT!


A nagy sikerek után a távozó, többnyire korosodó legendákat nem sikerült pótolni, sőt 2010 nyara óta az aláírási pénzek nélkül nettó tízmillió eurót sem költött a klub (kiadásokkal és bevételekkel együtt) erősítésekre – láttuk, ez mire elég a Serie A-ban. Is.

A helyzet most sem fényes, igaz, messze nem reménytelen: ingyen érkezett a az exvalenciai, exsevillai argentin karmester, középső középpályás, Éver Banega, aki ha sportszerűen él, Milánóban hághat fel pályája csúcsára, és lehet az új Juan Sebastián Verón. Banegát a télen a Manchester United is csábította, többet is ajánlott neki, mint az Inter (az olaszok évi 3.2 millió eurós fizetést ígértek, az angolok egymillióval többet), de az argentin inkább Milánóban folytatja, minden bizonnyal egyáltalán nem függetlenül Javier Zanetti, Inter-alelnök tevékenységétől és karizmájától.

Jó talján népszokás szerint a kölcsönből visszatérők és a kölcsönbe küldöttek között lehetett volna itt is rendezni egy búcsú- és egy welcome-meccset, és sokan mind a két csapatban szerepelhetnének.

A megtartottak közül kiemelkedik a tavalyelőtt színlelt kölcsönszerződéssel megszerzett brazil balhátvéd, Dodo (akkor 1.2, most 7.8 millió eurót kapott érte a Roma, de közben a Sampdoriában is játszott picit, mert az Inter oda adta kölcsönbe, lévén Nagatomo Juto és a szintén kölcsönkért Alex Telles miatt nem fért a kezdő közelébe). Emlékezetes a római kölcsönszerződés egyik záradéka: amint Dodo pályára lépett egy tétmérkőzésen, abban a másodpercben életbe lépett a vételi opció… Most talán visszatér a Sampdoriához.

Marcelo Brozovic nagy fogás

Nagy fogás a horvát középső középpályás, Marcelo Brozovic, akit igen olcsón, összesen nyolcmillióért sikerült megszerezni, a korábban kikötött feltételeknek köszönhetően. Az Arsenal és a Liverpool is érdeklődik iránta, a Wikipédián egy lelkes Pool-fan már át is javította a játékos új klubját a maga szája íze szerint, de eladásával csak anyagilag járna jól az Inter.

A 22 éves, sokszoros U-válogatott támadóért, Gianluca Caprariért 4.5 milliót fizettek, de azonnal kölcsön is adták az eladónak, a Pescarának az elmúlt idényt a Serie B-ben 26 kanadai ponttal záró olaszt, és vele tartott albán kollégája, Rey Manaj is.

Utóbbihoz hasonlóan ingyen érkezett a rutinos török balhátvéd, bal oldali és középső középpályás, Caner Erkin. Több balhátvéd is távozott az Intertől: Cristiano Biraghi a Pescarához került, a fiatal Federico Dimarcót kölcsönvette az Empoli, Alex Telles megtért kölcsönből a Galatasarayhoz.

Mancini nem tartott igényt a dél-amerikai trió, Diego Laxalt, Juan Jesus és Rodrigo Alborno további munkájára, és nem fizettette ki az AS Romának az Adem Ljajics kölcsönvételi szerződésében szereplő 11 milliós, opcionális vételárat.

A mostani (tegyük fel) Handanovic – D'Ambrosio, Murillo, Miranda, Erkin – Brozovic, G. Kondogbia, Banega, Perisic – Icardi, Jovetics csapathoz csatlakozhat még szélsőként a hírek szerint Antonio Candreva (22-t ajánlottak, 25-öt kér érte a Lazio) vagy a firenzei Federico Bernardeschi, esetleg a nyáron befutott portugál fiatal, Joao Mário; míg a D-terv a Midtjyllandban játszó, dél-szudáni származású Pione Sisto. Egy ideig úgy tűnt, Marko Pjaca lesz az új Inter-szélső, de a horvátot lecsapta a milánóiak kezéről a Juventus (és már most sejtik páran, hogy Paul Pogba utóda Brozovic lesz).

Mancini tett lépéseket Arda Turanért is, de a török nem hajlandó olyan klubbal tárgyalni, amelyik nem indul a BL-ben, a sahtaros Marlos sem lenne rossz vétel, őt tízmillió körüli összegért el is adnák az ukránok.

HÚSZ ÉVE TÖRTÉNT...

... hogy hatalmas reményekkel megérkezett az Interhez az Ajax egyik csodagyereke, Nwankwo Kanu, potom mai négymillió euró értékben. Milánóban majdnem tragikus véget ért a mese, mert az 1976-ban – mások szerint 11 évvel korábban – világra jött Nwankwo (jelentése: az Nkwo piacán született kisfiú) életének és karrierjének kis híján vége szakadt súlyos szívbetegsége miatt. Arsene Wenger nagyot kockáztatott megvételével 1999 elején, de megérte leigazolni a nigériait, aki 2004 nyaráig szolgálta a klubot, majd szép (és egészséges!) éveket töltött a West Bromban és a Portsmouthban, egészen 2012-ig. RÉSZLETES ÉLETRAJZ, ADATOK, STATISZTIKÁK ITT!


A középpálya közepére érkezhet a fiatal Valerio Verre (Udinese) vagy a már nem annyira fiatal, de ősi Inter-célpont Bastian Schweinsteiger (Manchester United), a talán legolcsóbb megoldásként Lassana Diarra, a biztosan legdrágábbként Axel Witsel, rá viszont csak egy sztár eladásával lesz pénz.

Kiszemelt, pontosabban kényszerkiszemelt lett a csatársorba a nápolyi Manolo Gabbiadini (majd később még visszatérünk rá), a várost és a stadiont már jól ismerő Alexandre Pato, ellenben a legújabb kolumbiai csatár-Martínez üstököst, Roger Martínezt lecsapta az Inter kezéről a kínai Csiangszu Szuning, amely képes volt 8.9 milliót fizetni a válogatott támadóért az argentin Racingnak. Kézenfekvő, olcsó, ám rövid távú megoldás lenne Mario Gomez Firenzéből.

AJÁNLÓ
AS Roma: a Wall Street és a Mercato farkasai

Szintén Argentínában szúrták ki a megfigyelők a még tizenéves középső bekket, Julián Illanest, aki a másodosztályú Instituto AC Córdoba reménysége. Ő a jövő zenéje, azonnali erősítés a Juventusszal szakító, az AS Romát a napokban visszautasító Martín Cáceres.

Érdekes eset Cristian Ansaldié: a rutinos, sok poszton bevethető argentin védő esetében a Genoa érvényesítette opcióját a Zenittel szemben, négymillióért megtartotta a játékost, de mivel annak évi kétmillió eurós bérét nem képesek állni, íziben eladták az Internek, Laxalt megvétele kapcsán – csakhogy mivel az orosz fél még vitat pár dolgot, a hivatalos bejelentés késik.

Egyébiránt a fenti, elképzelt kezdőcsapat láttán azért abban megegyezhetünk, hogy bár örömtüzeket nem kell gyújtania az Inter-tábornak, a stadionban pláne nem, de nem kell az Isonzónak sem rohannia – mindazonáltal úgy kellett az Internek a Mancini-botrány, mint testépítőnek az ösztrogéntúltengés.

Nagy kérdés, ki lesz az utóda (ritkán fordul elő, hogy az elnökkel nyilvánosan összecsapó edző hosszabb távon marad a klubnál), Javier Zanetti szeretné visszahozni a klubhoz Diego Simeonét, ám erre nagyon kevés esélyt látunk, ellenben az igenis életszerű, hogy az Ajaxszal májusban szakító Frank de Boeré lehet a kispad.

További, az olasz sajtó által felvetett nevek: Leonardo, Marcelo Bielsa és André Villas-Boas, a La Gazzetta dello Sport írt még a Cesare Prandelli, Fabio Capello, Walter Zenga hármasról is.

A semleges szurkolók már csak azért is sajnálnák Mancini távozását, mert ha marad, jó eséllyel megszerzi a Milantól „fogadott fiát”, Mario Balotellit, és újra indul a Napi Balotelli Milánóból c. rovatunk. A mester, ha marad, egy másik kedvencéről, Yaya Touréról szinte biztosan lemarad, de az Il Messaggero meglebegtette, hogy a szintén egykori Manchester City-játékos, a nyáron a Besiktasnak, a Galatasaraynak és a Sunderlandnek el nem adott Edin Dzeko húszmillió körüli összegért az Interhez kerülhet, őt meg délen a Juvéból Simone Zazával pótolják; Mauro Icardi Nápolyba igazol, hiszen onnan a Juventus elszipkázta Gonzalo Hiaguaínt.

Támadóroham, olasz módra.

Tegyük hozzá a fentiekhez még Gabbiadinit, miközben előállt a Zs-tervvel is egy olasz kap: a lengyel Arkadiusz Milikkel. Aki F. De Boer keze alatt valósággal kivirágzott Amszterdamban…

Mauro Icardi körül forog most a világ Milánóban (Fotó: Action Images)

A végére hagytuk a legnagyobb falatot, aki körül forog most a világ Milánóban: Mauro Icardit.

És akinek távozása talán Mancini elküldésénél is rosszabbul érintené a klubot, hiszen az argentin messze a legértékesebb játékosa és első számú gólvadásza. Mint említettük, a Higuaín nélkül maradó Nápoly vinné leginkább, de a déliek 60 milliós ajánlatát (ennek a fele Gabbiadini játékjoga) csípőből visszalőtte az Inter, amelynek kínai tulajdonoscsoportja, a Szuning Commercial Group bejelentette, hogy Icardi köré építi a jövő csapatát.

De a nápolyi elnök, a ravasz Aurelio De Laurentiis keresi a nőt, mint minden igazi olasz férfi: Icardi ügynöke ugyanis felesége, Wanda, és sokszor leírtuk már, hogy ott kezdődnek a nagy transzferkavarások, ha közeli rokonok kezébe kerül a gyeplő. Wanda kisasszony viseli odahaza egyébként is a papucsot, Icardi szerelmére jellemző, hogy úgy vette el a hölgyet (gyakorlatilag a válásban főludas Maxi Lópeztől), hogy az már három gyermeket is szült előző férjének.

AJÁNLÓ
Juventus: Higuaín átesett az orvosin, négy évre érkezik

Miközben a kínai véleményt hangoztatja a sportigazgató Piero Ausilio („Nincs egyezség. Az Inter megtartja Icardit, ahogyan a többi játékost is. A célunk, hogy megerősítsük a csapatot és a klubot a legjobb játékosaink megtartásával. Nem érdekel, a Napoli mit tud ajánlani. Icardi szerződésében nincs kivásárlási záradék, és az Inter nem akarja eladni őt. Ez ilyen egyszerű”), De Laurentiis két oldalról támadja Wandát: egyrészt ígér a férjnek évi 5.5 millió eurós fizetést plusz (gólonkénti és a gólkirályságért járó) bónuszokat, a képi jogok felének megtartásával (2.3 milliós értékben), másrészt garantál Icardiné Wanda Nara asszonynak főszerepet pár mozifilmen – De Laurentiis ugyanis egy neves filmcéget is birtokol.

Hogy szépen lezárjuk a cikket, jelezzük, hogy a Nápoly is vevő lenne Milikre, illetve Carlos Tévezre is, akit az Inter kínai tulajdonosai szeretnének inkább Milánóba irányítani: a Boca Juniors a jelek szerint képtelen anyagi okokból megtartani legnagyobb csillagát, a csatár akár a Csiangszu Szuning érintésével, segítségével lehet interes.

A harasztot az a tény is zörgeti, hogy Tévez két ügynöke, Kia Joorabchian és Pini Zahavi jó barátai Csang Csintungnak, a Szuning Commerce Group alapító elnökének. Nem mellékesen Tévez nem ápolt szívélyes viszont Mancinivel Angliában, aki Joorabchianékat sem fogadta a szívébe…

Legalább egy kört bezártunk ma, a többit nyitva hagyjuk – a jövő héten szerintünk már azokra is szorító bilincset kötnek az ügynökök.

Igen drága beruházások lesznek.

 

ATALANTA BERGAMO
Érkezett: Alberto Paloschi (Swansea, 6.000.000 euró)
Kölcsönbe: Leonardo Spinazzola (Juventus), Ervin Zukanovic (Roma, 1.000.000)
Kölcsönből vissza:: Emanuele Suagher (Carpi), Matteo Ardemagni (Perugia), Michele Canini (Ascoli), Giuseppe De Luca (Bari), Salvatore Molina (Perugia), Forgács Dávid (Pisa), Franck Kessié (Cesena), Mattia Caldara (Cesena), Leonardo Gatto (Salernitana)
Távozott: Marten de Roon (Middlesbrough, 15.000.000), Prince Gouano (szerződése lejárt), Gianpaolo Bellini  (visszavonult), Marco Borriello (szl.), Forgács Dávid  (Ancona), Rubén Bentancourt (szerződését felbontották), Luca Cigarini (Sampdoria, 3.500.000)
Kölcsönbe: Kecskés Ákos (Újpest)
Kölcsönből vissza: Gabriel Paletta (Milan), Nicolo Cherubin (Bologna), Serge Gakpé (Genoa), Alessandro Diamanti (Kuangcsu)

FC BOLOGNA
Érkezett: Luca Rizzo (Sampdoria, 6.000.000), Godfred Donsah (Cagliari, 5.000.000), Ladislav Krejcí (Sparta Praha, 4.000.000), Nagy Ádám (Ferencváros, 1.500.000), Simone Verdi (Milan, 1.500.000), Federico Di Francesco (Virtus Lanciano, 1.400.000), Deian Boldor (Virtus Lanciano, 500.000)
Kölcsönből vissza: Vécsei Bálint (Lecce), Luca Ceccarelli (Salernitana), Matteo Mancosu (Carpi), Nicolo Cherubin (Atalanta Bergamo), Filippo Falco (Cesena)
Távozott: Marco Crimi (Carpi, 500.000), Franco Zuculini (Hellas Verona, i.), Matteo Brighi (szl.), Kévin Constant (szl.)
Kölcsönbe: Matteo Mancosu (Montreal), Vécsei Bálint (Lugano), Filippo Falco (Benevento)
Kölcsönből vissza: Godfred Donsah (Cagliari), Juan Camilo Zúniga (Napoli), Luca Rizzo (Sampdoria), Emanuele Giaccherini (Sunderland)

CAGLIARI CALCIO
Érkezett: Artur Ionita (Hellas Verona, 4.500.000), Simone Padoin (Juventus, 600.000), Bruno Alves (Fenerbahce, ingyen, Rafael (Hellas Verona)
Kölcsönből vissza: Alessio Cragno (Virtus Lanciano), Nicolo Barella (Como), Duje Cop (Málaga), Víctor Ibarbo (Roma)
Távozott: Godfred Donsah (Bologna, 5.000.000), Davide Astori (Fiorentina, 3.500.000)
Kölcsönbe: Antonio Balzano (Cesena), Víctor Ibarbo (Panathinaikosz), Alessio Cragno (Benevento), Marco Fossati (Hellas Verona), Antonio Cinelli (Chievo, i.)
Kölcsönből vissza: Antonio Barreca (Torino), Alberto Cerri (Juventus), Andrés Tello (Juventus)

CHIEVO VERONA
Érkezett: Paul-José Mpoku (Standard Liege, 4.000.000), Stefano Sorrentino (Palermo, i.), Antonio Floro Flores (Sassuolo), Fabrizio Cacciatore (Sampdoria), Antonio Cinelli (Cagliari, i.)
Kölcsönből vissza: Tomasz Kupisz (Brescia), Dejan Lazarevic (Antalyaspor), Edimar (Rio Ave), Alessio Sestu (Virtus Entella), Armando Vajushi (Livorno)
Távozott
: Edimar (Cruzeiro, i.), Albano Bizzarri (Pescara, i.), Tomasz Kupisz (Novara), Simone Pepe (szl.), Walter Bressan (szl.), Giampiero Pinz (szerződését felbontották)

FC CROTONE
Érkezett: Ante Budimir (FC St. Pauli, 1.000.000), Federico Ceccherini (Livorno, 900.000), Andrea Mazzarani (Modena, i.), Leonardo Capezzi (Fiorentina), Mario Sampirisi (Vicenza, i.), Simy (Portimonense, 850.000)
Távozott: Ante Budimir (Sampdoria, 1.800.000), Francesco Modesto (szl.)
Kölcsönből vissza: Mihai Balasa (Roma), Federico Ricci (Fiorentina), Eloge Yao (Inter)

FC EMPOLI
Érkezett: Matheus Pereira (Corinthians, 2.000.000), Marcel Büchel (Juventus, 1.200.000), Manuel Pasqual (Fiorentina, i.), Alberto Gilardino (Palermo, i.)
Kölcsönbe: Giuseppe Bellusci (Leeds), Federico Dimarco (Inter), Andrés Tello (Juventus), Federico Barba (VfB Stuttgart)
Távozott: Lorenzo Tonelli (Napoli, 10.000.000)
Kölcsönbe: Mário Rui (Roma, 3.000.000)
Kölcsönből vissza: Lukasz Skorupski (Roma), Piotr Zielinski (Udinese), Leandro Paredes (Roma), Marko Livaja (Rubin Kazany), Lorenzo Ariaudo (Sassuolo)

AC FIORENTINA
Érkezett: Davide Astori (Cagliari, 3.500.000), Bartlomiej Dragowski (Jagiellonia Bialystok, 3.200.000), Kevin Diks (Vitesse, 2.800.000), Ianis Hagi (Viitorul, 2.000.000)
Kölcsönből vissza: Ante Rebic (Hellas Verona), Leonardo Capezzi (Crotone), Gilberto (Hellas Verona), Rafal Wolski (Wisla Krakóv), Mario Gómez (Besiktas), Jaime Báez (Livorno), Marko Bakic (Belenenses), Giuseppe Rossi (Levante), Amidu Salifu (Brescia)
Kölcsönbe:
Hernán Toledo (Vélez Sarsfield)
Távozott: José María Basanta (Monterrey, 1.000.000), Rafal Wolski (Lechia Gdansk, 500.000), Facundo Roncaglia (Celta Vigo, i.), Manuel Pasqual (Empoli, i.), Leonardo Capezzi (Crotone)
Kölcsönbe: Ante Rebic (Eintracht Frankfurt)
Kölcsönből vissza:  Luigi Sepe (Napoli), Tino Costa (Szpartak Moszkva), Johan Benaluan (Leicester City), Jakub Blaszczykowski (Dortmund), Panajotisz Kone (Udinese), Cristian Tello (Barcelona)

FC GENOA 1893
Érkezett: Cristian Ansaldi (Zenit, 4.000.000), Diego Laxalt (Inter, 2.300.000), Francesco Renzetti (Cesena), Santiago Gentiletti (Lazio, 500.000)
Kölcsönbe: Lucas Ocampos (Marseille)
Kölcsönből vissza: Riccardo Improta (Cesena), Mario Sampirisi (Vicenza), Sebastián Gorga (Club Nacional), Isaac Cofie (Carpi), Serge Gakpé (Atalanta), Aleandro Rosi (Frosinone)
Távozott: Diego Perotti (Roma, 9.000.000), Cristian Ansaldi (Inter, 7.000.000), Sebastien De Maio (Anderlecht, 3.000.000), Mario Sampirisi (Vicenza)
Kölcsönből vissza: Blerim Dzemaili (Galatasaray), Tim Matavz (Augsburg), Suso (Milan), Gabriel Silva (Udinese), Cristian Ansaldi (Zenit), Alessio Cerci (Atlético Madrid)

INTERNAZIONALE
Érkezett: Dodo (Roma, 7.800.000), Marcelo Brozovic (Dinamo Zagreb, 5.000.000), Gianluca Caprari (Pescara, 4.500.000), Cristian Ansaldi (Genoa, 7.000.000), Rey Manaj (Cremonese, 500.000), Éver Banega (Sevilla, i.), Caner Erkin (Fenerbahce, i.)
Kölcsönből vissza: Raffaele Di Gennaro (Latina), Cristiano Biraghi (Granada), George Puscas (Bari), Evans Kondogbia (Jumilla), Daniel Bessa (Como), Isaac Donkor (Bari), Andrea Ranocchia (Sampdoria), Eloge Yao (Crotone), Marco Andreolli (Sevilla), Samuele Longo (Frosinone), Federico Dimarco (Ascoli)
Távozott: Cristiano Biraghi (Pescara, 4.000.000), Diego Laxalt (Genoa, 2.300.000)
Kölcsönbe: Juan Jesus (Roma, 2.000.000), Federico Dimarco (Empoli), Samuele Longo (Girona), Isaac Donkor (Avellino), Gianluca Caprari (Pescara), George Puscas (Benevento), Rey Manaj (Pescara), Evans Kondogbia (Foligno), Francesco Forte (Lucchese), Gaston Camara (Brescia), Riccardo Gaiola (Prato), Andrea Bandini (Mantova)
Kölcsönből vissza: Adem Ljajics (Roma), Alex Telles (Galatasaray)

JUVENTUS
Érkezett: Miralem Pjanic (Roma, 32.000.000), Mario Lemina (Marseille, 9.500.000), Simone Ganz (Como, i.), Dani Alves (Barcelona, i.), Marko Pjaca (Dinamo Zagreb, 23.000.000), Gonzalo Higuaín (Napoli, 90.000.000)
Kölcsönbe: Medhi Benatia (Bayern München, 3.000.000)
Kölcsönből vissza: Alberto Brignoli (Sampdoria), Nicola Leali (Frosinone), Ouasim Bouy (Zwolle), Cristian Pasquato (Pescara), Andrea Schiavone (Livorno), Alberto Cerri (Cagliari), Fausto Rossi (Pro Vercelli), Rolando Mandragora (Pescara), Luca Marrone (Hellas Verona), Mauricio Isla (Marseille), Alhassane Soumah (Videoton), Lorenzo Rosseti (Cesena), Mattia Vitale (Virtus Lanciano), Joel Untersee (Vaduz), Mame Thiam (Zulte Waregem), Paolo De Ceglie (Marseille), Leonardo Spinazzola (Perugia), Andrés Tello (Cagliari)
Távozott: Álvaro Morata (Real Madrid, 30.000.000), Hördur Magnússon (Bristol City, 2.500.000), Marcel Büchel (Empoli, 1.200.000), Vincenzo Fiorillo (Pescara, 1.000.000), Gabriel (Leganés, 1.000.000), Simone Padoin (Cagliari, 600.000), Andrea Schiavone (Cesena, 400.000), Jorge Martínez (Juventud, i.), Marcelo Djalo (Lugo, i.), Fausto Rossi (szl.), Rubinho (szl.), Martín Cáceres (szl.), Albert Russzosz (Iraklisz, i.)
Kölcsönbe: Simone Ganz (Hellas Verona), Leonardo Spinazzola (Atalanta), Nicola Leali (Olympiakosz Pireusz), Mattia Vitale (Cesena), Andrés Tello (Empoli), Davide Cais (Pontedera), Eric Lanini (Westerlo)
Kölcsönből vissza: Juan Cuadrado (Chelsea)

LAZIO
Érkezett: Jordan Lukaku (Oostende, 5.000.000)
Kölcsönből vissza: Álvaro González (Atlas), Joseph Marie Minala (Bari), Ivan Vargic (HNK Rijeka), Thomas Strakosha (Salernitana), Brayan Perea (Troyes), Luca Crecco (Modena)
Távozott: Moustapha Seck (Roma, i.), Edson Braafheid (szl.), Abdoulay Konko (szl.), Miroslav Klose (szl.), Stefano Mauri (szl.), Santiago Gentiletti (Genoa, 500.000)
Kölcsönbe: Luca Crecco (Trapani)
Kölcsönből vissza: Alessandro Matri (Milan)

AC MILAN
Érkezett: Gianluca Lapadula (Pescara, 9.000.000), Leonel Vangioni (River Plate, i.)
Kölcsönből vissza: Hasim Masztur (Málaga), Simone Verdi (Carpi), Gabriel (Napoli), Jherson Vergara (Livorno), Alessandro Matri (Lazio), Suso (Genoa), Michael Agazzi (Middlesbrough), Stephan El Shaarawy (Roma), Gabriel Paletta (Atalanta)
Távozott: Stephan El Shaarawy (Roma, 13.000.000), Simone Verdi (Bologna, 1.500.000), Fernando Torres (Atlético Madrid, i.), Kevin-Prince Boateng (szl.), Christian Abbiati (visszavonult), Alex (szl.), Philippe Mexes (szl.), Michael Agazzi (Cesena)
Kölcsönbe: Hasim Masztur (PEC Zwolle)
Kölcsönből vissza: Mario Balotelli (Liverpool)

SSC NAPOLI
Érkezett:
Lorenzo Tonelli (Empoli, 10.000.000), Emanuele Giaccherini (Sunderland, 1.500.000)
Kölcsönből vissza: Josip Radosevic (Eibar), Novothny Soma (DVTK), Jonathan de Guzmán (Carpi), Mariano Andújar (Estudiantes, 455.000), Roberto Insigne (Avellino), Juan Camilo Zúniga (Bologna), Jacopo Dezi (Bari), Nicolao Dumitru (Latina), Bruno Uvini (Twente), Luigi Sepe (Fiorentina)
Távozott: Gonzalo Higuaín (Juventus, 90.000.000)
Kölcsönbe: Juan Camilo Zúniga (Watford)
Kölcsönből vissza: Vasco Regini (Sampdoria), Nathaniel Chalobah (Chelsea), Gabriel (Milan)

US PALERMO
Érkezett: Ilija Nestorovski (Inter Zapresic, 500.000)
Kölcsönből vissza: Simon Makienok (Charlton), Carlos Embalo (Brescia), Granddi N'Goyi (Dijon), Manuel Arteaga (Hajduk Split), Abdelhamid el-Kautari (Reims)
Távozott: Franco Vázquez (Sevilla, 15.000.000), Emiliano Viviano (Sampdoria, 2.300.000), Ahmad Benali (Pescara, 1.000.000), Stefano Sorrentino (Chievo Verona, i.), Alberto Gilardino (Empoli, i.), Enzo Maresca (szl.)
Kölcsönbe: Manuel Arteaga (The Strongest), Simon Makienok (Preston), Julián Velázquez (Cruz Azul)
Kölcsönből vissza: Bryan Cristante (Benfica), Gastón Brugman (Pescara)

DELFINO PESCARA 1936

Érkezett: Valerio Verre (Udinese, 4.000.000), Cristiano Biraghi (Inter, 4.000.000), Ahmad Benali (Palermo, 1.000.000), Vincenzo Fiorillo (Juventus, 1.000.000), Antonio Mazzotta (Cesena, 350.000), Alessandro Crescenzi (Roma, 300.000), Alessio Di Massimo (Sant'Omero. 300.000), Albano Bizzarri (Chievo Verona, i.), Andrea Coda (Sampdoria)
Kölcsönbe: Gianluca Caprari (Inter), Bryan Cristante (Benfica), Rey Manaj (Inter)
Kölcsönből vissza: Gastón Brugman (Palermo)
Távozott: Gianluca Lapadula (Milan, 9.000.000), Gianluca Caprari (Inter, 4.500.000)
Kölcsönből vissza: Alessandro Crescenzi (Roma), Daniele Verde (Roma), Antonio Mazzotta (Cesena), Joel Acosta (Boca Juniors), Lucas Torreira (Sampdoria), Valerio Verre (Udinese), Rolando Mandragora (Juventus), Cristian Pasquato (Juventus), Vincenzo Fiorillo (Juventus)

AS ROMA
Érkezett: Gerson (Fluminense, 16.600.000), Mohamed Szalah (Chelsea, 15.000.000), Stephan El Shaarawy (Milan, 13.000.000), Edin Dzeko (Manchester City, 11.000.000), Diego Perotti (Genoa, 9.000.000), Antonio Rüdiger (VfB Stuttgart, 9.000.000), Alisson (Internacional, 8.000.000), Ervin Zukanovic (Sampdoria, 2.800.000), Umar Sadiq (Spezia, 2.500.000), Abdullahi Nura (Spezia, 2.500.000), Gyömbér Norbert (Catania, 1.500.000), Moustapha Seck (Lazio, i.)
Kölcsönbe: Mário Rui (Empoli, 3.000.000), Juan Jesus (Inter, 2.000.000)
Kölcsönből vissza: Mihai Balasa (Crotone), Juan Iturbe (Bournemouth), Víctor Ibarbo (Watford), Federico Ricci (Crotone), Daniele Verde (Pescara), Stefano Pettinari (Como), Alessandro Crescenzi (Pescara), Lukasz Skorupski (Empoli), Adem Ljajics (Inter), Seydou Doumbia (Newcastle United), Antonio Sanabria (Gijón), Leandro Paredes (Empoli)
Távozott: Miralem Pjanic (Juventus, 32.000.000), Dodo (Inter, 7.800.000), Antonio Sanabria (Real Betis, 7.500.000), Matteo Politano (Sassuolo, 3.500.000), Seydou Doumbia (Basel, 2.000.000), Tomas Vestenicky (Cracovia Krakóv, 500.000), Alessandro Crescenzi (Pescara, 300.000), Morgan De Sanctis (Monaco, i.), Seydou Keita (szl.), Maicon (szl.), Adem Ljajics (Torino, 7.000.000)
Kölcsönbe: Leandro Castán (Sampdoria, 500.000), Daniele Verde (Avellino), Mihai Balasa (Trapani), Iago Falqué (Torino), Giammario Piscitella (Catania), Ervin Zukanovic (Atalanta, 1.000.000)
Kölcsönből vissza:  Salih Ucan (Fenerbahce), Wojciech Szczesny (Arsenal), Lucas Digne (PSG), Víctor Ibarbo (Cagliari)

SAMPDORIA GENOA
Érkezett: Jacopo Sala (Hellas Verona, 5.000.000), Patrik Schick (Sparta Praha, 4.000.0000), Fabio Quagliarella (Torino, 2.700.000), Emiliano Viviano (Palermo, 2.300.000), Ante Budimir (Crotone, 1.800.000), Daniel Pavlovic (Grashoppers, i.), Luca Cigarini (Atalanta, 3.500.000)
Kölcsönbe: Leandro Castán (Roma, 500.000), Filip Djuricsics (Benfica)
Kölcsönből vissza: Francesco Fedato (Livorno), Mirko Eramo (Trapani), Gianluca Sansone (Bari), Wladimiro Falcone (Savona), Lucas Torreira (Pescara), José Campana (Alcorcón), Vasco Regini (Napoli)
Távozott: Joaquín Correa (Sevilla, 13.000.000), Luca Rizzo (Bologna, 6.000.000), Alfred Duncan (Sassuolo, 6.000.000), Ervin Zukanovic (Roma, 2.800.000), Niklas Moisander (Werder Bremen, 1.800.000), Gianluca Sansone (Novara), Mattia Cassani (szl.), Dzsamel Meszbah (szl.), Modibo Diakité (szl.), Andrea Coda (Pescara), Pawel Wszolek (Hellas Verona), Fabrizio Cacciatore (Chievo Verona), Nenad Krszticsics (Alavés, i.), Fernando Lucas (Szpartak Moszkva, 13.000.000)
Kölcsönbe: Francesco Fedato (Bari), Federico Bonazzoli (Brescia), Andrés Ponce (Lugano)
Kölcsönből vissza: Alberto Brignoli (Juventus), Lazarosz Hrisztodulopulosz (Hellas Verona), Emiliano Viviano (Palermo), Alejandro Rodríguez (Cesena), Andrea Ranocchia (Inter), Carlos Carbonero (Fénix), Dodo (Inter)

US SASSUOLO
Érkezett: Alfred Duncan (Sampdoria, 6.000.0000), Matteo Politano (Roma, 3.500.000)
Kölcsönből vissza: Giovanni Sbrissa (Vicenza), Luca Mazzitelli (Brescia), Stefano Sensi (Cesena), Lorenzo Ariaudo (Empoli), Raman Chibsah (Frosinone), Cristian Dell'Orco (Novara)
Távozott: Sime Vrsaljko (Atlético Madrid, 16.000.000), Alessandro Longhi (Pisa, i.), Antonio Floro Flores (Chievo Verona)
Kölcsönbe: Raman Chibsah (Benevento)
Kölcsönből vissza: Matteo Politano (Roma)

FC TORINO
Érkezett: Lucas Boyé (River Plate, i.), Arlind Ajeti (Frosinone, i.), Adem Ljajics (Roma, 7.000.000)
Kölcsönből vissza: Antonio Barreca (Cagliari), Marco Chiosa (Avellino), Sanjin Prcic (Perugia), Vittorio Parigini (Perugia), Juan Sánchez Mino (Cruzeiro), Alfred Gomis (Cesena)
Kölcsönbe: Iago Falqué (Roma)
Távozott: Kamil Glik (Monaco, 11.000.000), Fabio Quagliarella (Sampdoria, 2.700.000), Vaszil Prjima (Frosinone, i.), Alexander Farnerud (szl.), Luca Castellazzi (visszavonult), Juan Sánchez Mino (Independiente, 1.280.000), Sergiu Suciu (Pordenone)
Kölcsönbe: Marco Chiosa (Perugia)
Kölcsönből vissza: Sanjin Prcic (Rennes), Ciro Immobile (Sevilla)

UDINESE CALCIO
Érkezett: Stipe Perica (Chelsea, 4.000.000), Seko Fofana (Manchester City U21, 3.500.000), Ewandro (Sao Paulo, 3.000.000), Hamdi Harboui (Lokeren, i.), Yrondu Musavu-King (Granada, i.), Jusszef el-Arabi (Granada, i.), Pervis Estupinán (LDU Quito), Rodrigo de Paul (Valencia, 3.000.000)
Kölcsönbe: Adalberto Penaranda (Watford), Gabriele Angella (Watford), Emanuel Insúa (Racing Club)
Kölcsönből vissza: Jádson (Santa Cruz), Panajotisz Kone (Fiorentina), Piotr Zielinski (Empoli), Samir (Hellas Verona), Manuel Iturra (Rayo Vallecano), Simone Scuffet (Como), Neuton (Albacete), Davide Faraoni (Novara), Zeljko Brkic (Carpi), Marquinho (al Ahli Dzsidda), Jakub Jankto (Ascoli), Lucas Evangelista (Panathinaikosz), Gabriel Silva (Genoa), Emanuel Insúa (Newell's), Igor Bubnjic (Carpi), Nico López (Nacional), Gabriel Torje (Osmanlispor), Rodrigo Aguirre (Perugia)
Távozott: Valerio Verre (Pescara, 4.000.000), Maurizio Domizzi (Venezia, i.), Manuel Iturra (Necaxa, i.), Zeljko Brkic (PAOK), Marquinho (Fluminense), Iván Piris (Monterrey), Antonio Di Natale (szl.), Giovanni Pasquale (szl.), Gabriel Torje (Tyerek Groznik, 1.000.000), Alexander Merkel (Pisa)
Kölcsönbe: Gabriel Silva (Granada), Jádson (Santa Cruz), Melker Hallberg (Ascoli), Guilherme (Deportivo La Coruna)
Kölcsönből vissza: Zdravko Kuzmanovics (Basel)

AZ ÉLVONALBÓL KIESETT CSAPATOK

CARPI FC 1909
Érkezett:
Marco Crimi (Bologna, 500.000), Matteo Fedele (Sion, 250.000), Leonardo Blanchard (Frosinone)
Kölcsönbe: Andrea Catellani (Spezia)
Távozott: Fabio Daprela (szl.)
Kölcsönből vissza: Emanuele Suagher (Atalanta), Jonathan de Guzmán (Napoli), Igor Bubnjic (Udinese), Stefano Sabelli (Bari), Filippo Porcari (Bari), Zeljko Brkics (Udinese), Isaac Cofie (Genoa), Matteo Mancosu (Bologna), Simone Verdi (Milan)

FROSINONE CALCIO
Érkezett:
Vaszil Prjima (Torino, i.)
Távozott: Alekszandar Tonev (Crotone, i.), Arlind Ajeti (Torino, i.), Leonardo Blanchard (Carpi)
Kölcsönből vissza: Raman Chibsah (Sassuolo), Daniel Pavlovic (Grasshoppers), Nicola Leali (Juventus), Aleandro Rosi (Genoa), Samuele Longo (Inter)

HELLAS VERONA
Érkezett:
Davide Luppi (Modena, 800.000), Franco Zuculini (Bologna, i.), Pawel Wszolek (Sampdoria)
Kölcsönbe: Marco Fossati (Cagliari), Simone Ganz (Juventus)
Kölcsönből vissza: Alejandro González (Ternana), Lazarosz Hrisztodulopulosz (Sampdoria), Jacopo Sala (Sampdoria)
Távozott: Pierluigi Gollini (Aston Villa, 5.000.000), Jacopo Sala (Sampdoria, 5.000.000), Artur Ionita (Cagliari, 4.500.000), Vangelisz Morasz (Bari, i.), Rafael (Cagliari), Urby Emanuelson (szl.), Ferdinando Coppola (szl.)
Kölcsönből vissza: Luca Marrone (Juventus), Gilberto (Fiorentina), Samir (Udinese), Dominik Furman (Toulouse), Ante Rebic (Fiorentina)
Kölcsönbe: Alejandro González (Avellino)

LEZÁRVA KEDDEN ESTE, VASTAGGAL AZ ELMÚLT HÉT IGAZOLÁSAI.

 

2019.02.16 12:15:11

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

Az új Tottinak kikiáltott Nicolo Zaniolo nem nézi jó szemmel anyukája Instagramra feltöltött szelfijeit... – FOTÓK!

2019.02.06 17:33:53

Olasz labdarúgás FARKAS MÁTÉ

CR-mezekért sorban álló távol-keleti turisták, Kolarov-botrány és Sousa-pletyka – római vakáción.

2019.01.30 09:28:49

Olasz labdarúgás BACSKAI JÁNOS

TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK. Jók az esélyek, de jöhetnek még riválisok mindkettejük mellé az utolsó napon is.

2019.01.28 10:56:25

Olasz labdarúgás BACSKAI JÁNOS

TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK. Borzalmasan nagy a Spalletti-Marotta lista, Madridból és Manchesterből sort vennének.

2019.01.22 23:35:24

Olasz labdarúgás BODNÁR ZALÁN

NS-VÉLEMÉNY. Rács mögé persze senki sem került.