D. S. B.
2023.05.21 17:28 Frissítve: 2023.05.21 21:44

Bundesliga: mainzi sikerével kettőt előzött a kiesés elől menekülő Stuttgart

Hazai pályán előnyről szenvedett 4–1-es vereséget a kiesés elől menekülő VfB Stuttgarttól a Mainz a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 33., utolsó előtti fordulójának vasárnapi játéknapján.

Mainzi sikerével két helyet előrelépett a tabellán a bentmaradásért küzdő Stuttgart (Fotó: Getty Images)

 

 

A Mainz abban a tudatban vívta idénybeli utolsó hazai mérkőzését, hogy már matematikai esélye sem maradt a nemzetközi kupaszereplés kivívására, ellenben vendége, a Stuttgart az életéért – a bennmaradásért – küzd, hiszen három pont volt az előnye a már biztos kieső Hertha előtt, ugyanakkor kettő a hátránya az osztályozós helyen álló Schalkéhoz képest és három a bennmaradó Bochum mögött.

A kevés helyzetet hozó találkozón a házigazda az első félidő közepén egy szöglet utáni kapusbakit kihasználva került előnybe Marcus Ingvartsen révén (VIDEÓ ITT). A szünet előtt egy újabb Mainz-szöglet viszont pocsékul sült el hazai szempontból, a Silas által vezetett kontra végén pedig Endo Vataru egyenlített (VIDEÓ ITT).

A küzdelmes első félidő után a második játékrész elején átvette az irányítást a Mainz, amely ebben az időszakban nagy mezőnyfölényben játszott, de  a vendégek kapujára nem volt veszélyes. Nem úgy a Stuttgart, amely a pillanatokkal korábban csereként beállt Chris Führich szögletéből Serhou Guirassy fejesével fordított (VIDEÓ ITT), nem sokkal később Führich is betalált (VIDEÓ ITT), a 4–1-es vendégsikert pedig a 91. percben Tanguy Coulibaly alakította ki.

A Stuttgart az idegenbeli sikerrel megelőzte a tabellán a Schalkét és a Bochumot, s a trióból a legkedvezőbb helyzetben várja az utolsó fordulót, amikor a Hoffenheimet fogadja, míg a gelsenkircheniek Lipcsébe látogatnak, a Bochum pedig a Leverkusent látja vendégül.

NÉMET BUNDESLIGA
33. FORDULÓ
Mainz–VfB Stuttgart 1–4
(Ingvartsen 23., ill. Endo 41., Guirassy 64., Führich 78., T. Coulibaly 90+1.)

KÉSŐBB
Augsburg–Borussia Dortmund 0–3 (Haller 59., 84., Brandt 90+4.)
Bayer Leverkusen–Mönchengladbach 2–2 (Adli 15., Demirbay 20., ill. J. Hofmann 58., Stindl 90.)
Kiállítva: Hincapie (90+3., Leverkusen)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Freiburg–Wolfsburg 2–0 (Günter 71., Petersen 74.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Hoffenheim–Union Berlin 4–2 (Bebou 23., Kramaric 36., 90. – az elsőt 11-esből, Dabbur 90+9., ill. Doekhi 45+4., Laidouni 90+5.)
Schalke–Eintracht Frankfurt 2–2 (Terrode 1., Polter 85., ill. Kamada 21., Tuta 59.)
Werder Bremen–1. FC Köln 1–1 (Schmid 73., ill. Tigges 36.)

Hertha BSC–Bochum 1–1 (Tousart 64., ill. Schlotterbeck 90+4.)
Bayern München–RB Leipzig 1–3
(Gnabry 25., ill. Laimer 65., Nkunku 75 – 11-esből, Szoboszlai 86. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Borussia Dortmund 33 22 4 7 81–42 +39  70
2. Bayern München 33 20 8 5 90–37 +53  68
3. RB Leipzig 33 19 6 8 60–39 +21  63
4. Union Berlin 33 17 8 8 50–38 +12  59
5. Freiburg 33 17 8 8 50–42 +8  59
6. Bayer Leverkusen 33 14 8 11 57–46 +11  50
7. Wolfsburg 33 13 10 10 56–46 +10  49
8. Eintracht Frankfurt 33 12 11 10 56–51 +5  47
9. Mainz 33 12 9 12 52–53 –1  45
10. 1. FC Köln 33 10 12 11 48–52 –4  42
11. Mönchengladbach 33 10 10 13 50–55 –5  40
12. Werder Bremen 33 10 6 17 51–63 –12  36
13. Hoffenheim 33 10 5 18 47–56 –9  35
14. Augsburg 33 9 7 17 42–61 –19  34
15. VfB Stuttgart 33 7 11 15 44–56 –12  32
16. Bochum 33 9 5 19 37–72 –35  32
17. Schalke 33 7 10 16 33–67 –34  31
18. Hertha 33 6 8 19 40–68 –28  26
2023.09.30 18:21:16

Német labdarúgás nemzetisport.hu

A második félidőben Leroy Sané és Harry Kane volt eredményes Thomas Tuchel együttesében.

2023.09.24 22:30:23

Német labdarúgás nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Lehet, a jelenlegi Nationalelfben valóban nincsenek jó hátvédek, nincs jó befejező csatár, nincsenek vezérlő klasszisok, s kizárólag ennyi a lényegi ok. De mi van, ha egy ország azt veszítette el időközben, amire ’54 táján rátalált? Mi van, ha nem is csak a 2014-ben még diadalittas német futball, hanem egy – önmagát vezető nemzetnek tudó – ország keresi egyre görcsösebben a helyét, s e tétovaságnak a gyarlóbb eredmények a visszfényei csupán?

2023.09.15 19:55:02

Német labdarúgás nemzetisport.hu

Amikor már úgy látszott, hogy új csapat áll a Bundesliga élére, egy ráadásbeli büntető mindent megváltoztatott.

2023.09.11 19:30:37

Német labdarúgás nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Mindenki csak találgatja, mi a probléma gyökere.

2023.08.25 20:08:20

Német labdarúgás nemzetisport.hu

A dadogós kezdés után öt gólig meg sem állt a Leipzig a szünet után védelmi hibák sorozatát bemutató Stuttgart ellen.