Bundesliga: augsburgi győzelemmel vette vissza a vezetést a Dortmund

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.21. 19:27
null
Sébastien Haller duplázott, a Dortmund, ha a vártnál nehezebben is, de nyert Augsburgban, és visszaelőzve a Bayernt a tabella élén (Fotó: Getty Images)
Ha a vártnál nehezebben is, de emberelőnyben elért 3–0-s győzelmével begyűjtötte a három pontot az Augsburg vendégeként a Borussia Dortmund a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 33., utolsó előtti fordulójában, s ezzel Edin Terzic csapata ismét visszavette a vezetést a Bayern Münchentől a tabella élén.

 

Hiába vívott rendkívül egyoldalú mérkőzést Augsburgban a Dortmund, Karim Adeyemiék az első félidő 17 (!) kapura lövése, hat szöglete és hét szabadrúgása ellenére sem tudták megszerezni a vezetést a biztonságra törekvő – és mindössze egy kapura lövéssel próbálkozó – vendéglátóval szemben.

A szünet előtt nem sokkal viszont emberelőnybe kerültek Edin Terzicék, amikor Felix Uduokhait a 38. percben egyből piros lappal kiállította a játékvezető.

Tíz ember ellen már jobban ment a Dortmundnak, s a második játékrész elején Emre Can révén kapufáig is jutott, majd az 59. percben egy jobb oldali beadás után – a védők hathatós segítségének is köszönhetően – Sébastien Haller már betalált. (VIDEÓ ITT)

A Dortmund a hátralévő fél órában is szállította a helyzeteket – igaz, ekkor elvétve már az Augsburgnak is voltak lehetőségei –, aminek eredményeként a 84. percben Haller idénybeli kilencedik gólját is megszerezte egy kipattanót a kapuba pofozva (VIDEÓ ITT).

A hosszabbításban pedig még Julian Brandt is eredményes volt egy kijátszott akció végén (VIDEÓ ITT).

A Dortmund a 3–0-s idegenbeli sikerével nagy lépést tett afelé, hogy története során kilencedik alkalommal is megnyerje a német bajnokságot, hiszen az utolsó fordulóban a Mainzot fogadja, míg a Bayern München Kölnbe látogat.

NÉMET BUNDESLIGA

33. FORDULÓ
Augsburg–Borussia Dortmund 0–3 (Haller 59., 84., Brandt 90+4.)
Kiállítva: Uduokhai (38. Augsburg)

KÉSŐBB
Bayer Leverkusen–Mönchengladbach 2–2 (Adli 15., Demirbay 20., ill. J. Hofmann 58., Stindl 90.)
Kiállítva: Hincapie (90+3., Leverkusen)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Freiburg–Wolfsburg 2–0 (Günter 71., Petersen 74.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Hoffenheim–Union Berlin 4–2 (Bebou 23., Kramaric 36., 90. – az elsőt 11-esből, Dabbur 90+9., ill. Doekhi 45+4., Laidouni 90+5.)
Schalke–Eintracht Frankfurt 2–2 (Terodde 1., Polter 85., ill. Kamada 21., Tuta 59.)
Werder Bremen–1. FC Köln 1–1 (Schmid 73., ill. Tigges 36.)

Hertha BSC–Bochum 1–1 (Tousart 64., ill. K. Schlotterbeck 90+4.)
Bayern München–RB Leipzig 1–3
(Gnabry 25., ill. Laimer 65., Nkunku 75 – 11-esből, Szoboszlai 86. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Borussia Dortmund 33 22 4 7 81–42 +39 70
2. Bayern München 33 20 8 5 90–37 +53 68
3. RB Leipzig 33 19 6 8 60–39 +21 63
4. Union Berlin 33 17 8 8 50–38 +12 59
5. Freiburg 33 17 8 8 50–42 +8 59
6. Bayer Leverkusen 33 14 8 11 57–46 +11 50
7. Wolfsburg 33 13 10 10 56–46 +10 49
8. Eintracht Frankfurt 33 12 11 10 56–51 +5 47
9. Mainz 33 12 9 12 52–53 –1 45
10. 1. FC Köln 33 10 12 11 48–52 –4 42
11. Mönchengladbach 33 10 10 13 50–55 –5 40
12. Werder Bremen 33 10 6 17 51–63 –12 36
13. Hoffenheim 33 10 5 18 47–56 –9 35
14. Augsburg 33 9 7 17 42–61 –19 34
15. VfB Stuttgart 33 7 11 15 44–56 –12 32
16. Bochum 33 9 5 19 37–72 –35 32
17. Schalke 33 7 10 16 33–67 –34 31
18. Hertha 33 6 8 19 40–68 –28 26
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik