Bundesliga: Sallai két gólpasszt adott, még életben a Freiburg BL-reményei

CS. M.CS. M.
2023.05.19. 22:24
null
Volt miért ünnepelniük Sallaiéknak, még él a BL-remény (Fotó: Getty Images)
A Bajnokok Ligája-indulásért küzdő, Sallai Rolanddal felálló Freiburg 2–0-ra legyőzte a Wolfsburgot a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 33. fordulójának pénteki játéknapján.

 

Lassan indult be a meccs, amelyen már az első félidőben is jobban játszott, olykor nyomott is a Freiburg, majd a 70. percben hármat cserélt Christian Streich, ami döntő jelentőségűnek bizonyult. A 71. percben Christian Günter, nem sokkal később Nils Petersen volt eredményes a kispadról beállók közül, s végül ezzel a két góllal nyertek a hazaiak.

A meccsen főszereplő volt a „gondolkodási szünetét” követően immár nemcsak a keretbe, hanem a kezdőbe is visszakerülő magyar válogatott Sallai Roland, aki az első félidőben sárga lapot kapott csak, a második játékrészben azonban két kulcsfontosságú gólpasszt is kiosztott. 2–0

A Freiburg így továbbra is ötödik a tabellán, de azonos pontszámmal áll, mint az Union Berlin, amely egy meccsel kevesebbet játszott. Kell tehát Sallaiéknak a fővárosiak bukása, de még mindig van esély rá, hogy ott legyenek ősszel a Bajnokok Ligájában.

NÉMET BUNDESLIGA
33. FORDULÓ
Freiburg–Wolfsburg 2–0
(Günter 71., Petersen 74.)

SZOMBATON
15.30: Hertha BSC–Bochum (Tv: Arena4) – élőben az NSO-n!
15.30: Hoffenheim–Union Berlin
15.30: Schalke–Eintracht Frankfurt
15.30: Werder Bremen–1. FC Köln
18.30: Bayern München–RB Leipzig (Tv: Arena4) – élőben az NSO-n!
VASÁRNAP

15.30: Mainz–VfB Stuttgart (Tv: Arena4)
17.30: Augsburg–Borussia Dortmund (Tv: Arena4)
19.30: Bayer Leverkusen–Mönchengladbach (Tv: Arena4)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 32 20 8 4 89–34 +55 68
2. Borussia Dortmund 32 21 4 7 78–42 +36 67
3. RB Leipzig 32 18 6 8 57–38 +19 60
4. Union Berlin 32 17 8 7 48–34 +14 59
5. Freiburg 33 17 8 8 50–42 +8 59
6. Bayer Leverkusen 32 14 7 11 55–44 +11 49
7. Wolfsburg 33 13 10 10 56–46 +10 49
8. Eintracht Frankfurt 32 12 10 10 54–49 +5 46
9. Mainz 32 12 9 11 51–49 +2 45
10. 1. FC Köln 32 10 11 11 47–51 –4 41
11. Mönchengladbach 32 10 9 13 48–53 –5 39
12. Werder Bremen 32 10 5 17 50–62 –12 35
13. Augsburg 32 9 7 16 42–58 –16 34
14. Hoffenheim 32 9 5 18 43–54 –11 32
15. Bochum 32 9 4 19 36–71 –35 31
16. Schalke 32 7 9 16 31–65 –34 30
17. VfB Stuttgart 32 6 11 15 40–55 –15 29
18. Hertha 32 6 7 19 39–67 –28 25

 

Legfrissebb hírek

Bundesliga: hiába a Wolfsburg-fölény, nem esett gól az osztályozó első meccsén

Német labdarúgás
2026.05.21. 22:35

Bundesliga: új vezetőedző Schäfer Andráséknál

Német labdarúgás
2026.05.21. 15:02

„Szeretek bulizni, de most visszafogom magam, hogy mindent magamba szívhassak” – John McGinn az El megnyerése után

Európa-liga
2026.05.21. 07:24

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
2026.05.20. 23:37

Bombagóljainak köszönhetően nyerte meg az Európa-ligát az Aston Villa – videó

Európa-liga
2026.05.20. 22:55

Unai Emery ötödször, az Aston Villa először nyerte meg az Európa-ligát

Európa-liga
2026.05.20. 22:52

Világbajnok kapussal és Eb-döntős támadóval áll fel az Aston Villa a Freiburg elleni El-fináléban

Európa-liga
2026.05.20. 20:04

Unai Emery: A trófeát nem adják ajándékba

Európa-liga
2026.05.20. 13:06
Ezek is érdekelhetik