MLSZ: november 17-én játszik legközelebb a magyar válogatott

Vágólapra másolva!
2010.10.13. 11:06
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Egervári Sándor a tegnapi finnek elleni sikert követően a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, a tavaszi selejtezőkig még két felkészülési mérkőzést tervez. Az elsőre november 17-én kerülhet sor, az ellenfél egyelőre ismeretlen.

A Magyar Labdarúgó-szövetség sajtófőnöke, Pajor-Gyulai László a Nemzeti Sport Online kérdésére elmondta, a válogatott a legközelebbi FIFA-játéknapon lép pályára, azaz november 17-én.

„A mérkőzés előkészítése, szervezése menedzserirodák segítségével folyamatban van, egyelőre sem a helyszínt, sem az ellenfelet illetően nem született döntés, több csapat is szóba jöhet" – nyilatkozta Pajor-Gyulai László.

A 2011-es esztendő első mérkőzését február 9-én játsszuk majd, de egyelőre arról a találkozóról sem lehet részleteket tudni.

Az Eb-selejtezők E-csoportjában idén még egy meccset rendeznek, Finnország San Marinót fogadja november 17-én.

A mieink tétmeccsen legközelebb március 25-én lépnek pályára itthon Hollandia ellen, majd négy nap múlva ismét az oranje lesz az ellenfél – idegenben.

EURO 2012, AZ E-CSOPORT MENETRENDJE
2010. 09. 03. Svédország–Magyarország 2–0
2010. 09. 03. Moldova–Finnország 2–0
2010. 09. 03. San Marino–Hollandia 0–5
   
2010. 09. 07. Hollandia–Finnország 2–1
2010. 09. 07. Svédország–San Marino 6–0
2010. 09. 07. Magyarország–Moldova 2–1
   
2010. 10. 08. Magyarország–San Marino 8–0
2010. 10. 08. Moldova–Hollandia 0–1
   
2010. 10. 12. Hollandia–Svédország 4–1
2010. 10. 12. Finnország–Magyarország 1–2
2010. 10. 12. San Marino–Moldova 0–2
   
2010. 11. 17. Finnország–San Marino
   
2011. 03. 25. Magyarország–Hollandia
   
2011. 03. 29. Hollandia–Magyarország
2011. 03. 29. Svédország–Moldova
   
2011. 06. 03. Moldova–Svédország
2011. 06. 03. San Marino–Finnország
   
2011. 06. 07. Svédország–Finnország
2011. 06. 07. San Marino–Magyarország
   
2011. 09. 02. Hollandia–San Marino
2011. 09. 02. Finnország–Moldova
2011. 09. 02. Magyarország–Svédország
   
2011. 09. 06. Finnország–Hollandia
2011. 09. 06. Moldova–Magyarország
2011. 09. 06. San Marino–Svédország
   
2011. 10. 07. Hollandia–Moldova
2011. 10. 07. Finnország–Svédország
 
 
2011. 10. 11. Svédország–Hollandia
2011. 10. 11. Magyarország–Finnország
2011. 10. 11. Moldova–San Marino

 

Legfrissebb hírek

Van még teendő – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 07:59

MLSZ-elemzés: hét éve javuló tendenciát mutat az NB I

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 07:56

Megbotránkoztató szurkolói viselkedés – nyolc NB I-es klubot büntetett az MLSZ

Labdarúgó NB I
2025.12.19. 10:28

Katona Levente kétmeccses eltiltást kapott, 8 klubot is megbüntettek a szurkolóik miatt

Labdarúgó NB I
2025.12.11. 15:00

Megjelent a Professzionális futballkörkép legújabb kiadása

Labdarúgó NB I
2025.12.09. 20:29

Az MLSZ megbüntette az FTC-t, a ZTE-t és a Kisvárdát

Labdarúgó NB I
2025.12.05. 14:43

MLSZ: három-három NB I-es és NB II-es klub is pénzbüntetést kapott

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 19:19

Dupla Tízes: Marco Rossi marad a szövetségi kapitány – jó döntés?

Magyar válogatott
2025.11.26. 20:04
Ezek is érdekelhetik