Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

MOHAI DOMINIKMOHAI DOMINIK
2026.09.25. 12:11
null
A Fradi–Újpest rangadó nem csupán élményfaktor, hanem gazdasági tényező is (Fotó: Szabó Miklós)
Kezelhető mértékben csökkent a csapatoktól elvont jogdíjakból származó bevétel az NB I-es kluboknál, amelyeknek Vági Márton főtitkár szerint az „egyéb bevételek” forrásai okozhatnak gondot.

Biztos lábakon áll a Magyar Labdarúgó-szövetség gazdálkodása – mondta még nyár elején Vági Márton, a szövetség főtitkára egy háttérbeszélgetésen, amelyen többek között lapunk is hivatalos volt. 

De mi a helyzet a klubokkal, az NB I-gyel, valamint az alsóbb osztályokkal? 

A sportvezető szűk körben ismét lehetőséget adott, hogy az újságírók megtudják, miként látja a magyar labdarúgást vezető szervezet a csapatok helyzetét a 2026-os politikai változás, a csökkenő központi bevételek nyomán. Vági Márton kiemelte, hogy míg nemzetközi szinten a klubok „egyéb” címszó alatt a bevételük kevesebb, mint tíz százalékát jelölik meg, a magyaroknál ez a szám legalább harminc és ötven százalék között alakul.  Az „egyéb bevételek” tartalmát és forrását a nyilvános beszámolók nem részletezik, ezért ezek jövőbeni alakulására az MLSZ nem tud becslést adni, de valószínű ez a most a legnagyobb kockázati tényező.

Az elmúlt idényben a Ferencváros nélkül az NB I-es klubok átlagos bevétele 3.3 milliárd forint volt, ebből a csapatoktól elvont televíziós jogdíjak, marketingfelületek és fogadási jogok értékesítéséből befolyó összeg évente egy csapatra nézve átlagban egymilliárd forint, ami ténylegesen hétszázmillió és 1.4 milliárd forint között mozgott attól függően, hogy szerepelt a csapat, és betartotta-e a magyar- és fiatalszabályt.

Az egymilliárdos átlag az elvont jogokért kapott bevétel csökkenése miatt ebben az évadban  875 millióra esett vissza, de a dobogósok, akik továbbra is megfelelnek az ösztönzőkkel járó előírásoknak, ugyanazt a bevételt érhetik el. Vági Márton szerint ezt az átlagos 125 millió forintos eltérést már a lejáró szerződésű játékosok távozásával, a keretek szűkítésével kigazdálkodhatták a klubok, a példátlan eladási hullámmal pedig érdemi többletbevétel is keletkezhetett. Érdekes szempontot is megosztott a főtitkár: mivel a külföldi labdarúgók többségével euróban kötnek szerződést az egyesületek, az MLSZ becslése szerint az euróárfolyam elmúlt évi alakulása miatt 10-12 százalékos költségmegtakarítást is elkönyvelhettek, ami szintén jelentősnek tekinthető. Az NB I-ben a takarékos működésre váltó kluboknál egyáltalán nem vár összeomlást és versenytől való visszalépést az MLSZ.

Vági Márton (Fotó: Nemzeti Sport)

A magyar futballnak a nemzetközi játékospiac jelent kitörési lehetőséget, és úgy tűnik, az elmúlt három évben ha nem is berobbant, de megjelent a piacon a magyar labdarúgás hosszú évtizedek után. 

Vági Márton úgy látja, a gazdasági feltételek nem alkalmasak a sokat emlegetett létszámbővítésre az élvonalban, az NB II-ben főleg: „El kell engedni azt az elképzelést, hogy az NB II az NB I kicsiben. Sokkal inkább az NB I előszobája, a fiatal tehetségek bajnoksága kell legyen, nem pedig a kiöregedők jól fizető levezető helye. Legyen több fiatal játékos az MLSZ által előírtnál, és ne legyenek túlfizetve, akarjanak előrelépni. A harmadosztály pedig az amatőr és a profi futball közötti átmenet szerepét kell, hogy betöltse.”

Az NB II-ben már nagyobb eséllyel fordulhatnak elő pénzügyi problémák, hiszen sokkal nagyobb arányban csökken a másodosztálynak juttatott összeg az értékesítési jogok bevételéből. Átlagosan egymilliárd forintból gazdálkodtak az erősebb klubok, ebből átlagban négyszázmillió érkezett az elvont jogok bevételeiből. A jelenlegi díj átlagosan csapatonként kétszázmillió, ami 15-20 százalékos visszaesést jelent. A magas fizetésekkel és változatlan bevételekkel ez így nem mehet tovább, ráadásul a második vonalban az NB I-hez képest sokkal kevesebb a lehetőség a szerződések számának csökkentésére, és a játékosértékesítésből befolyó összeg növelésére. Csődre az NB II-ben sem számít a főtitkár, de nem zárható ki, mivel a leromlott pénzügyi körülményekhez csak jelentős takarékossági intézkedésekkel lehet alkalmazkodni.

A főtitkár a Videoton esetleges kiesésére vonatkozó kérdésre azt válaszolta, ha a következő hónapokban az önkormányzat nem tudná eladni a sportszervezetet, illetve az eladásig nem tudja tovább finanszírozni a labdarúgóklub működését, akkor ez nem zárható ki, de ez a forgatókönyv a sportág egészének kudarca lenne. 

 

Legfrissebb hírek

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
2 órája

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:50

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:15