Dzsudzsák Balázs a 94. percben döntött!

Vágólapra másolva!
2010.10.12. 16:47
null
Szalai Ádám és Dzsudzsák Balázs Helsinkiben is ünnepelhetett (Fotó: Németh Ferenc – archív)
A magyar labdarúgó-válogatott a finnországi Eb-selejtezőn felejthető első félidőt produkált, a szünetben viszont beállt Koman Vladimir, aki hatalmasat lendített a mieink játékán. A Sampdoria középpályása szinte első labdaérintéséből gólpasszt adott Szalai Ádámnak. A folytatásban sokáig fegyelmezetten védekeztünk, de Mikael Forssell a 86. percben egyenlített. A 94. percben azonban érkezett Dzsudzsák Balázs, aki 14 méterről ballal a kapu bal oldalába lőtt, ezzel 2–1-re győztünk.

A találkozót élő, szöveges tudósításunkban is nyomon követheti! 

Egervári Sándor szövetségi kapitány a finnek elleni mérkőzés előtt többször is elmondta, hogy a találkozó elején szeretné meglepni a hazaiakat, ezért is küldött két csatárt a pályára Rudolf Gergely és Szalai Ádám személyében (igaz, előbbi a középpályán szerepelt), de Stuart Baxter csapata ettől még nem jött zavarba.

Tíz perc elteltével a finnek enyhe mezőnyfölénybe kerültek a középpályán, ami azt eredményezte, hogy többször is eljutottak a tizenhatosunkig. Az első említést érdemlő lövőhelyzetet is ők alakították ki: az agilisan kezdő, a támadásokhoz gyakran felzárkózó védő, Niklas Moisander lekészítéséből Roman Eremenko 17 méterről középről jócskán a jobb kapufa mellé lőtt.

A mieink Dzsudzsák Balázs és Rudolf Gergely révén alakíthattak volna ki helyzetet, de Dzsudzsák szabadrúgásból a sorfalat találta el, a Genoa támadója pedig hiába ment el a bal szélen, a beadása lecsúszott. A 20. percben Vadócz Krisztián hívta fel magára a figyelmet, előbb egy távoli lövéssel, majd egy szemfüles letámadással, de egyik helyzetből sem alakult ki igazi gólveszély.

A mieinknek megjött a kedve a lövéshez, ugyanis Gera Zoltán is megeresztetett egy lapos labdát, amit a magyar támadót jól ismerő Jussi Jääskeläinen (a finnek kapusa a Boltonban játszik, így Angliában már többször találkozott a Fulham magyarjával) könnyedén védett.  

Sokáig úgy tűnt, a szünetig már egyik csapat sem vállal különösebb kockázatot, elfocizgatnak a fiúk a  középpályán, ha mégis próbálkoztak egy-egy indítással, az pontatlannak bizonyult. Az egyébként igen csak unalmas első játékrész hajrájában azért láthattunk két lövést, amelyek közül az egyik a kaput is eltalálta. (Ezen a mérkőzésen ez nagy szó!) 

A 40. percben Vermes Krisztián hibája után – az Újpest védője középre fejelte a labdát – Tim Sprav lőtt 17 méterről a kapu mellé. Nem sokkal később Mika Väyrynen is távolról próbálkozott, lövése a felső lécet érintve hagyta el a játékteret.

Az első félidőben a legnagyobb problémát az jelentette a játékunkban, hogy Szalai Ádámot képtelenek voltunk megjátszani, és teljesen hatástalanok voltak a támadási kísérleteink. Talán éppen ezért változtatott a szünetben a szövetségi kapitány: Rudolf helyére Koman Vladimirt küldte a pályára.

Ennek meg is lett az eredménye! A 49. percben Koman remek indításával lépett ki Szalai, aki egyedül vezethette a labdát Jääskeläinenre. A magyar csatár rendkívül higgadtan elvitte a labdát a kimozduló finn kapus mellett, majd kissé kisodródva az üres kapuba gurított. 0–1

A gól jót tett a mérkőzésnek (és még nekünk milyen jót tett!), mert a finnek sokkal jobban erőltetni kezdték a támadásokat, ezzel viszont elöl több területhez jutnak Szalaiék.

Egy jobb oldali támadás során Vermes Krisztián be is tudja adni a labdát, de Koman elöl menteni tudtak (elsőre úgy tűnt, a középpályás lábát is eltalálták a szerelés pillanatában). A finnek Mikael Forsell révén jutottak el egy lövésig, de Király vetődve megfogta a labdát.

A 71. percben a finnek nemzeti hőse, a vasárnap szobrot kapó 39 esztendős korábbi világklasszis, Jari Litmanen is pályára lépett.

Ennek ellenére ismét helyzetbe került Szalai, aki újra Komantól kapott remek labdát, de a finnek szögletre mentettek.

A szögletből Gera Zoltán csúsztatott kapura, a labda nem sokkal suhant el a bal kapufa mellett. Egy perccel később ismét Gera volt a főszereplő, ezúttal a mi kapunk előtt – a támadó becsúszva szerelte a kilépni szándékozó Aleksey Eremenkót.

Koman Vladimir nagyon jó csere volt, nemcsak kiváló labdákat adott, hanem bátran vállalkozott lövésre is, a 79. percben Jääskeläinenk kellett hárítania a kísérletét.

Az utolsó tíz percre nagyon felpörögtek az események: előbb ismét Forssell lövését kellett védenie Királynak, majd Daniel Sjölundot előzte meg a gólvonalról remek ütemben kiinduló magyar kapus.

A sokadik finn helyzetet viszont már nem tudtuk hárítani, Forssell két védő között üresen lépett ki, és Király mellett a jobb alsóba passzolt. 1–1

Meg kell jegyeznünk, hogy nem sokkal a gól előtt növelhettük volna előnyünket, de a kapussal szemben álló Gera Zoltánt les miatt megállította a játékvezető – a visszajátszásból kiderült, hogy tévesen.

A meccs végén Litmanen és Szalai is megszerezhette volna a győztes gólt, de előbbi a kapu mellé lőtt, utóbbi pedig ballal a léc fölé bombázott.

Az eredmény azonban mégsem maradt döntetlen, ugyanis a 94. percben Elek Ákos passzából Dzsudzsák Balázs 14 méterről ballal a kapu bal oldalába lőtt, ezzel megnyertük a meccset! 1–2

A csoportban ma még két meccset rendeztek: Hollandia hazai pályán 4–1-re megverte Svédországot, Moldova San Marinóban győzött 2–0-ra.  

FINNORSZÁG–MAGYARORSZÁG 1–2

 

EURO 2012, E-CSOPORT 
FINNORSZÁG–MAGYARORSZÁG 1–2 (0–0)
Helsinki. Vezette: Kelly (ír)
FINNORSZÁG: Jääskeläinen – Pasanen, Heikkinen, Hyypiä, Moisander – R. Eremenko, Sparv (Litmanen, 71.) – Porokara (A. Eremenko, 71.), Väyrynen, Sjölund (S. Kuqi, 81.) – Forssell. Szövetségi kaptiány: Stuart Baxter
MAGYARORSZÁG: Király G.  – Vermes, Lipták, Juhász R., Laczkó Zs. (Vanczák, 86.) – Elek Á., Vadócz (Pintér Á., 75.) – Rudolf (Koman, a szünetben), Gera, Dzsudzsák – Szalai Á. Szövetségi kapitány: Egervári Sándor
Gólszerző: Forssell (86.), ill. Szalai Á. (49.), Dzsudzsák (94.)
 A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Hollandia 4 4 12–2 +10  12
2. MAGYARORSZÁG 4 3 1 12–4 +8  9
3. Svédország 3 2 1 9–4 +5  6
4. Moldova 4 2 2 5–3 +2  6
5. Finnország 3 3 2–6 –4  0
6. San Marino 4 4 0–21 –21  0
AZ E-CSOPORT MENETRENDJE
2010.09.03 Svédország–Magyarország 2–0
2010.09.03 Moldova–Finnország 2–0
2010.09.03 San Marino–Hollandia 0–5
   
2010.09.07 Hollandia–Finnország 2–1
2010.09.07 Svédország–San Marino 6–0
2010.09.07 Magyarország–Moldova 2–1
   
2010.10.08 Magyarország–San Marino 8–0
2010.10.08 Moldova–Hollandia 0–1
   
2010.10.12 Hollandia–Svédország
2010.10.12 Finnország–Magyarország 1–2
2010.10.12 San Marino–Moldova
   
2010.11.17 Finnország–San Marino
   
2011.03.25 Magyarország–Hollandia
   
2011.03.29 Hollandia–Magyarország
2011.03.29 Svédország–Moldova
   
2011.06.03 Moldova–Svédország
2011.06.03 San Marino–Finnország
   
2011.06.07 Svédország–Finnország
2011.06.07 San Marino–Magyarország
   
2011.09.02 Hollandia–San Marino
2011.09.02 Finnország–Moldova
2011.09.02 Magyarország–Svédország
   
2011.09.06 Finnország–Hollandia
2011.09.06 Moldova–Magyarország
2011.09.06 San Marino–Svédország
   
2011.10.07 Hollandia–Moldova
2011.10.07 Finnország–Svédország
   
2011.10.11 Svédország–Hollandia
2011.10.11 Magyarország–Finnország
2011.10.11 Moldova–San Marino

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik